Poul Anderson A nagy keresztes hadjárat című regénye szintén a kiváló hadvezérekről, és az űrben csatangoló űrhajókról szóló mesék regiszterébe tartozik. Igazság szerint itt sokkal hangsúlyosabb a kozmikus utazásra képes csillaghajó zsákmányul ejtése, mint az előző regényben (Az Űrfelderítő fedélzetén). Azon alapul az egész történet, hogy a XIV. században lovagok kicsiny serege megrohamoz és elfoglal egy idegen csillaghajót.

Ebben a könyvben együtt van minden, amiért általában nem szeretek egy sci-fit (kortársaim többsége meg igen, de ez részletkérdés). Ugyan poszt cyberpunk, de mint ilyen, tartalmazza mindazt, amit a CP-ből (sajnálatosan) magába olvasztandónak (maradandónak?) ítélt a zsáner. Fejezetenként tucatnyi tetszetős, de kellően át nem gondolt és főleg ki nem dolgozott ötlettel, melyeket nevezzünk inkább poénnak. A jellemek alig kidolgozottak (még a főhősé is, annyit tudunk meg róla csupán, hogy roppantul makacs és önfejű), a többiek valójában nem is léteznek.

Olvasom Andris, olvasom a blogodat, és egyre szomorúbb vagyok. A bánat hangja szól belőle, nálam legalábbis így lehet kiolvasni az értelmét. Lehet, a világhálónak ezen a pontján minden másként érvényesül, lehet, ott minden szó másként koppan.

NEGYVENÖTÖDIK RÉSZ

Íródott Nyuzga javaslatára

Erich azonnal megállította a menetet.

- Milyen irányban halad?

- Keresztben vágott át az ösvényen nagyjából észak-déli irányban.

- Valami munkagép?

- Elég méretes. A lánctalp méretéből és nyomából a jármű össztömegét negyven-ötventonnányira becsüljük.

Erich füttyentett.

- Azannya! Az valóban jókora! Esetleg szállított valamit?

- Nem hinném. – felelte higgadtan Bundy. – öt méternél nem volt hosszabb, és nem húzott semmiféle vontatmányt. Egy roppant nehéz, ismeretlen rendeltetésű lánctalpas.

A legutóbbi, 2001: Űrodüsszeiás BTS-tárlatomban sajnos nem tudtam a kitűnő „The Dawn of Man” című bevezető részből kulisszák mögötti fotókkal szolgálni, ám kárpótlásként elmondok egy ezzel kapcsolatos vicces pletykát: sokak szerint azért happolta el előle a maszkokért járó Oscar-díjat a nemsokára kitárgyalandó A majmok bolygója, mert a zsűri a 2001 tökéletes majomjelmezeire azt hitte, hogy betanított eredeti mázsomok.

(a sci-fi él és virágzik)

A netben az a jó, hogy a kortársak nem száműzik magukat a papírlapok közé. Simán elolvashatjuk a legújabb novellákat, ha úgy tartja kedvünk, és rögtön képben lehetünk.

Úgyhogy két novellát ajánlok a nagyérdemű figyelmébe. Mindkettő különleges. Az elbeszélés formája eredeti, a tartalom pedig bebizonyítja, hogy a zsáner nem szórta még el minden ötletét, lehet a kliséket/sablonokat újszerűen pakolgatni.

Az egyik novella: Arvies (Adam-Troy Castro)

A másik:  Thirteen Ways of Looking at Space/Time (Catherynne M. Valente)

(déjá vu)

Alphaville, a titokzatos város francia-olasz - 1965-ben készült - sci-fi film.

Jean-Luc Godard híres 100 perces alkotása a “jövőben” (1984-ben) játszódik.

Alphaville egy több millió fényévnyi távolságban lévő galaxis fővárosa.

A metropolis fő irányítója a Földről száműzött von Braun professzor és zseniális alkotása  az Alpha 60 nevű elektronikus agy.  A számítógép a tiszta és nyers  logika nevében irányítja a települést, időközben még önmagát is fejleszti, tökéletesíti.

Ahhoz, hogy teljesebb képet kaphassunk Frank Herbert Dűne univerzumáról nem elég egyszer elolvasni a regényeket. Jómagam is átrágtam magam rajta szinte évente, mióta 1997-ben megvettem. Az alábbiakban azokra a mondanivalókra szeretnék rávilágítani, amelyek nem biztos, hogy minden olvasó számára egyértelműek. Ezeket vagy általánosságban, vagy jelen korunk szempontjából, szubjektíven kommentálom. Alapul és forrásul az 1997-es, 3 kötetes, Szukits kiadás szolgált.

A Dűne – A próféta

Most múlt kilencven éves.

Korunk egyik legnagyobbja, a science fiction irodalom élő legendája. Azon írók közé tartozik - és ilyenből egyre kevesebb van -  akiktől mindannyian legalább egy könyvet olvastunk. Bradbury esetében ez minden bizonnyal a Marsbéli krónikák.

Írásművészetében következetes, a mércét mindenkor igen magasra teszi. Nem elégedett a jelennel, az emberi társadalom változásaival és a globalizációval sem.

Elkötelezett híve az űrkutatásnak, a világűr meghódításának. Úgy véli, régen birtokba kellett volna vennünk a Holdat.

Azon írók egyike, akik az SF-et a klasszikus irodalom rangjára emelték.

Néhány műve:

Azt hiszem, blogom történetének eddigi leghosszabb hallgatását töröm meg ezzel a bejegyzéssel. Ez csak részben magyarázható azzal, hogy a tárgyalt magazin nyaralásból kifolyólag egy hét késedelemmel szereztem be. Viszont aki még nem vette meg a számot, annak érdemes beszereznie, mert az előző kettővel ellentétben ez a szám kimondottan jól sikerült.