Beszélgetés Onsai — polgári nevén K. Varga Beáta - írónővel.

Fáradhatatlan szervező, a scifi kifogyhatatlan energiájú szerelmese, az Avana egyik legszívósabban dolgozó tagja.
Íróként önmagát keresi, az eredmények inkább rettentik, mint lelkesítik. Ösztöne járatlan utakra vonná, de úgy gondolja, a társadalom elvárásai a kitaposott ösvényeken marasztalják az egyént. Túl sokat törődik a visszajelzésekkel, mint az olyan hadvezér, aki folyton mások emlékirataival ellenőrzi hadmozdulatait. Tanítványi lelkületű alkotó, amilyen például Szemere Pál volt egykoron — de mester nélkül.
Kedves, türelmes, szeretetre méltó egyéniség — visszafojtott energiákkal. Határozott, bátor döntésre készül — talán a siker kapujában.

N. Peters: Mi a civil foglalkozásod?

Varga Beáta: Semmi. Gimi után postás lettem, túl szegények voltunk, hogy továbbtanuljak. 22 évesen vállalkozó lettem, négy srác adta a szakmai tudást, én a szervezést. Az elmúlt tíz évben ezzel foglalkoztam, most váltok.

L. N. Peters: Mire váltasz?

K. Varga Beáta: Még függõben van.

N. Peters: Mikor lettél tagja az Avanának?

K. Varga Beáta: 2007 tavaszán, mikor írtam a Preyer pályázatra. Gondoltam, a tagdíj erejéig támogatom az Egyesületet, de nem merült fel bennem az aktív munka. Aztán a díszvacsorán föltûnt, hogy akadoznak a dolgok, de jól nevelt voltam, és nem magyaráztam el a pincérlányoknak, hogyan kell felszolgálni. Ildinek haza kellett mennie a fiához, nélküle megbénult az élet.

L. N. Peters: Mit csináltak rosszul?

K. Varga Beáta: Másfél órába tellett egy ital kihozása, noha négyen voltak, és még egy óra, míg a számla is megérkezett.

L. N. Peters: Melyik eddigi szervezésedre vagy a legbüszkébb?

K. Varga Beáta: Büszke? (nevet) Büszke majd arra leszek, ha megtanulok egy nyomorult nyelvet. Ez csak egy spontán készség. Mindenkit ugráltatok és sok hülyeséget beszélek, aztán hopp itt kinõ egy kulturális kör, amott áthelyeznek egy rendezvényt� Nem tudatosan csinálom.

L. N. Peters: Mit intézel mostanság?

Varga Beáta: A nyári Literátormûhelyt. 

N. Peters: Hallhatnánk a Literátormûhelyrõl bõvebben?

Varga Beáta: Két elõadó lesz, kissé más szerepben, mint megszoktuk, Szentesi Ágnes és Szélesi Sándor. A mûhelymunkát Vásárhelyi Lajos vezeti, én meg mellette lábatlankodom. Lajos rengeteget tud az írásról, de rá kell szorítani, hogy maradjon a témánál, meg az érzékenyebbeknek nem árt, ha valaki segít túlélni a humorát.

N. Peters: Hogy lehet túlélni Lajos humorát?

Varga Beáta: Humorral.

L. N. Peters: Milyen változásokat tartasz fontosnak az Egyesületben?

K. Varga Beáta: Már zajlanak ezek, csak még nem látványosak. Szûnõben a centralizáltság, a részfeladatok kikerülnek az egyes tagokhoz. Még kicsit döcög a vezetõség felé a visszajelzés, amibõl adódnak vicces helyzetek, de idõvel rugalmasabbá válik a szervezet.

N. Peters: Hogyan lehetne az Avanából nemzetközi szinten is komoly tekintélyt élvezõ szervezetet csinálni?

Varga Beáta: Elõször az alapokat kell stabilizálni, az Egyesület egyik gyenge pontja az önkormányzattól való függés. Ha a gazdasági válság erõsödik, ezzel még lehet probléma. Másik gond a Zsoldos-díj körüli cirkusz. A fele kommunikációs probléma, ezen lehet segíteni, a másik fele viszont olyan szövevényes sértettségi háló, hogy én bizony nem látom át.

L. N. Peters: Ezt a problémagócot hogyan lehet kezelni?

K. Varga Beáta: Gondolom, ahogy minden mást: humorral, bölcsességgel és legfõképpen hitelességgel. Bódi Ildikó kiváló személy erre, csak épp nem ér rá a netes jelenlétre.

L. N. Peters: Szerinted milyen típusú netes jelenlétre volna ehhez szükség?

K. VARGA Beáta:Elég a fórumok rendszeres látogatása.

N. Peters: Hogyan lettél a Delta Mûhely tagja?

Varga Beáta: Légüres térben éreztem magam. Megakadtam egy kézirattal, de nem volt segítségem. Kínomban fölmentem a netre, én, aki szinte sohasem neteztem, és belebotlottam az induló DM-be. Ez 2005 januárjában volt.

L. N. Peters: Mi a mûhelyben a munkád?

Varga Beáta: Admin vagyok. Kiosztom a részfeladatokat, intézem a tagfelvétet, a táborozást, kezelem a belsõ levlistát, meg az irokor.hu-t.

L. N. Peters: Utóbbiról hallhatnánk egy kissé bõvebben?

K. Varga Beáta: Ez a mûhely weboldala. Írástechnika, aktuális pályázatok, könyvkritikák vannak rajta.

N. Peters: Lényegében véve mûvészetoktatást végeztek?

Varga Beáta: Nem tudom, nincs összehasonlításom. Ez egy alkotócsoport, olyan amatõrök számára, akiknek már van saját hangjuk, de hiányos az eszköztáruk. Az íróvá válás középtájékán segít, hiszen a teljesen kezdõknek árt az erõs kritikai közeg, a profiknak meg már nem csapat, hanem idõ kell. Persze, miután profi címkét kap az ember, utána is tart a fejlõdés, de az más jellegû.

N. Peters: Szerinted mi a különbség az amatõr és a profi között?

Varga Beáta: Én a nyelvi szintre használom ezeket a szavakat, nem a megjelenés gyakoriságára, vagy épp az elismertségre. Amatõr nekem az, aki bár tudja, mit akar írni, elbukik az eszköztáron, nem jön át a mondandója az olvasó felé. Profi az, akit nem gátol a nyelv. Vagyis utóbbi kiváló iparos. Ahhoz, hogy írónak hívjam viszont ez még kevés, olyan téma is kell, amit érdemes volt megírni.

L. N. Peters: Lényegében egymás munkáját véleményezitek? 

   
K. Varga Beáta: Igen. Csilla átadott egyfajta szerkesztõi nézõpontot. Régen rengeteg novellát véleményezett, mostanság fõleg a kiadott feladatsorok megoldásait nézi át.

L. N. Peters: Moholy Nagy László azt mondta: �Mindenki tehetséges.� Neked mi errõl a véleményed?

K. Varga Beáta: Moholy általános tehetségrõl szólt. Tulajdonképpen igaza van, közepes ponyvaíró bárkibõl lehet, de minek? Hát nem jobb az élet mondjuk zseniális lakberendezõként, mint frusztrált íróként? Az írás utáni vágy sokszor öngyógyítás, ami nem baj, csak egy szint alatt nem kell kiadatni.

L. N. Peters: Ezek szerint Te közepes ponyvaírók fejlõdésében segédkezel?

K. Varga Bea: (nevet) Honnan tudjam? Ez a jövõ titka. A tagfelvét novella alapján történik, aki bekerül, abban megcsillant a tehetség. A mûhely ad írástechnikai alapot és kritikus szemléletet, de hogy ki mennyit tud ebbõl hasznosítani és hova fejlõdik, az rajta múlik.

L. N. Peters: Errõl az írástechnikai alapról beszélnél részletesebben?

K. Varga Beáta: Csilla most Gloria Kempton: Dialogue címû könyvét fordítja nekünk, abból ad feladatokat.

L.N. Peters: Mi volt az eddigi legviccesebb eset?

Varga Beáta: Van olyan olvasó, akinek nehéz elkülöníteni az írót a karaktertõl.

N. Peters: Konkrétabban?

Varga Beáta: Attól, hogy a fõhõs épp felvágja az ereit, az író még lehet jól.

N. Peters: Hogyan egyeztethetõ össze az írói és szervezõi munkád?

Varga Beáta: Csak együtt léteznek. A mesélés erõs belsõ kényszerem, kamaszként megpróbáltam kiirtani, de nem ment. Késõbb kialakult egy rendszer, ha heti három-négy estét írok, akkor nappal egész jó szervezõ vagyok. Ha viszont valami gátol, akkor a mese átszivárog a nappalokba, és szórakozottá válok, elfelejtem a határidõket, rossz jármûre szállok. Ez viccesen hangzik, míg az ember nem lép valami alá.

L.N. Peters: Te alá léptél már valaminek?

Varga Beáta: Többször próbálkoztam vele.

L.N. Peters: Mennyire vagy archetipikus személyiség?

Varga Beáta: Remélem, semennyire. Akit ilyennek látsz, az öntudatlanul egy alakítást nyújt, vagyis valami miatt ki kell élnie az adott személyiségrészt.

N. Peters: Hiszel-e a kollektív tudattalanban?

Varga Beáta: Igen.

N. Peters: És a szabad akaratban?

Varga Beáta: Igen.

N. Peters: Az írás mennyire tudatos tevékenység Nálad?

K. Varga Beáta: Mindig észreveszem, mikor leülök írni. (nevet) Bocs. Szenvedélybõl írok, nem tudok nem írni.

N. Peters: Vannak írói példaképeid?

Varga Beáta: Egyes könyveket szeretek, nem teljes életmûveket. Kedvencem Card Alvin-ciklusa.

L.N. Peters: Mi fogott meg benne?

Varga Beáta: A ragyogása.

N. Peters: Szerinted milyen a jó SF?

Varga Beáta: Elegáns. Egyszerre épít a karakterek konfliktusára és a világéra, anélkül, hogy legyömöszölné az olvasó torkán bármelyiket is.

L. N. Peters: Mi a fontosabb Számodra: a cselekmény vagy a jellem?

K. Varga Bea: Elõször a szereplõk természetét ismerem, aztán interakcióba kezdenek és kialakul a cselekmény.

L. N. Peters: Az elsõ mondat leírásakor látod-e az utolsót?

K. Varga Beáta: Igen.

L.N. Peters: A sci-fit vagy a fantasyt kedveled jobban?

Varga Beáta: SF.

L.N. Peters: Mi az írói ars poeticád?

Varga Beáta: Nincs, hagyom a tudattalanomat dolgozni.

N. Peters: Ez ugye nem azt jelenti, hogy �automatikusan� írsz?

K. Varga Beáta: Nem.

N. Peters: Hanem?

Varga Beáta: Azt hiszem, túl kemény a védelmi falam, nem tudok beszélni arról, amiket láttam vagy átéltem. Ha megfigyelted, ez a riport legalább fél éve készül. Pedig én próbálok nyitott lenni. Mikor írok, úgy tûnik, a tudatalattim belelopkod a szövegbe dolgokat. De nézzük a jó oldalát, míg mindenki normálisnak hiszi magát, én legalább tudom, hogy nem vagyok az.

L.N. Peters: Milyen kérdések foglalkoztatnak egy-egy mû írása közben?

Varga Beáta: Semmilyen, elvesztem az �énemet�, csak figyelem, mit mûvel a karakter.

L.N. Peters: Menet közben alakul a cselekmény?

K. Varga Beáta: Nem, eleve kész történettel ülök le. A megíráskor viszont hagyom a karaktert élni; ha hiteles a motiváció, akkor mûködik a cselekmény, ha nem, akkor nem. Ilyenkor rengeteg rakódik a történetre, színesebb lesz a világ, a szereplõ. Végül pihentetem egy ideig, majd többször átírom, utána bedobom a mûhelybe. A többiek jelzik hol túlírt, vagy zavaros, és kiszûrik a mûszaki butaságokat. Ez alapján még van egy utolsó átirat.

L. N. Peters: Az eleve kész történet mikor készül el?

K. Varga Bea: Folyamatosan. Házimunka, sétálás, gyomlálás közben. Mikor a kezem dolgozik, de nincs szükség az agyamra.

N. Peters: Melyik a kedvenc saját novellád?

Varga Beáta: Talán a Csak mi, lélekharcosok, ahol egy kiégett pszichológus kezel egy papot, aki szkizofrénnek tartja magát, mert Isten suttogását hallja.

N. Peters: Hogyan tudnád �típusokba� rendezni a novelláidat?

Varga Beáta: A sci-fikben komolyabb dolgokkal foglalkozom, a fantasy novellákban meg kiélem a humoromat.

N. Peters: Hogyan képzeled el az "emberi jelenség" jövõjét?

Varga Bea: Optimistán. �98 májusára jósoltak egy világvégét. Októberre vártam az elsõ babát, és teljesen kiborultam meg beleéltem magam. Nincs dinkább, mint egy hormonzavaros kismama. Akkor jöttem rá, ha biztosan tudnám, hogy meghalunk, akkor is bevállalnám, mert az õ számára egy gyönyörû hónap maga a világ. Az emberiséget amúgy nem féltem, nehéz maradéktalanul kiirtani a fajt.

L. N. Peters: Ezek szerint enyhén szólva is problematikusnak látod az emberiség közeljövõjét.

K. Varga Beáta: Nem. Már a múltunk is problematikus volt, mégis itt vagyunk. Hatalmas erõ rejlik az emberben, és sose szabad alábecsülni a jóra való vágyat. Szerintem szemellenzõt rak ránk a szûkebb idõ és hely, ahol élünk, egy talajvesztett társadalomban nehéz optimistákra vadászni.

L. N. Peters: Mi lehet az optimizmus alapja?

K. Varga Beáta: Az emberbõl kiirthatatlan a jóság.

L. N. Peters: Ez a gyakorlatban hogyan nyilvánul meg?

K. Varga Beáta: Segítõkészség, szeretet, türelem.

L. N. Peters: Milyen elvek alapján neveled a saját gyermekeidet?

Varga Bea: Az elsõt még elvek alapján, a másodikat ösztönbõl, a harmadikat meg csak figyelmesen nézem. Olyannak látom, amilyen, és ennél többet szülõ nem tehet. Eddig úgy tûnik, õ a legegészségesebb.

N. Peters: Tudományos érdeklõdésedbõl, mûveltségedbõl mi szûrõdik át a mûveidbe?

Varga Beáta: Olyan nekem nincs. (nevet). Legalább is lepapírozva. Mondjuk a pszichológia régi hobbim, tizenhárom évesen Freudot olvastam. Nem rég tettem egy emelt érettségit, úgyhogy ha bírom munka meg kölkök mellett, akkor elmegyek a szakra.

N. Peters: Mi változik az életedben, ha elvégzed?

K. Varga Beáta: Szívesen tanítanám középiskolában. Szakirányként a valláspszichológia érdekel. Ez új Közép-Európában, a Pázmány a térség jelentõs központja. A következõ pár évtized izgalmasnak ígérkezik.

L. N. Peters: Milyen értelemben?

K. Varga Beáta: Sok az új kutatási terület. 2003-ban a Magyar Pszichológiai Szemle egy teljes újságot szentelt a valláspszichónak. Nagyon jó tanulmányok voltak benne, ajánlom mindenkinek.

L. N. Peters: A valláspszichológiai érdeklõdésed hogyan szûrõdik be az írásaidba?

K. Varga Beáta: A karakterek néha foglalkoznak a hittel vagy épp annak tagadásával.

L. N. Peters: A Te gondolataidat mondják?

L.N. Peters: Milyen viszonyban vagy a hõseiddel?

Varga Beáta: Ambivalens. Van olyan vonás, amit utálok egy fõhõsben, míg a negatív figura megnyilvánulásai szimpatikusak.

L.N. Peters: Az életbõl mintázod a hõseidet?

Varga Beáta Tudatosan sosem, ez ízléstelen. De utólag néha gyanúsan ismerõsnek tûnik egyik-másik.

L. N. Peters: A fáma szerint éppen regényt írsz. Szabad kíváncsiskodni róla?

K. Varga Beáta: Mindig regényt írok, ebben semmi új nincs. A meglepõ, hogy mióta DM-es vagyok, novellákat is. Tavaly párat kiszórtam pályázatokra, hogy lássam, milyen szinten állok, a hétbõl hat ért el sikert.

N. Peters: Mennyire fontos számodra a visszajelzés?

K. Varga Beáta: Egyre fontosabb. Szeretem, mikor beleirkálják a szövegbe, hogy hol unalmas, nyálas, zavaros. Attól, hogy szeretek írni, még nem biztos, hogy tudok is.

L. N. Peters: Ha egy szöveg valamely részét unalmasnak, nyálasnak vagy zavarosnak mondják, az valóban az is?

K. Varga Beáta: Nyilván függ az olvasó érdeklõdési körétõl is, de azért igen, jó eséllyel az író bénázik valamit. Már csak statisztikai alapon is: sokkal több nagy egójú, ám közepesen író embert látunk, mint ahány meg nem értett lángelmét. Szemléljük már némi egészséges gyanakvással a mûveinket. Hátha mégis valami fránya kritikusnak van igaza�

L.N. Peters: Ki tud írni?

K. Varga Beáta: Aki nem csak szórakoztat, de katarzist is nyújt.

L. N. Peters: Miben áll az epikai katarzis?

K. Varga Beáta: Nem tudom. Talán a kulcs a változás. Más lesz az olvasó élete, valami történik, valami felsebzi.

L. N. Peters: Mi kell a katarzishoz írói értelemben?

K. Varga Beáta: Olyan téma, ami nagyon foglalkoztatja az írót.

N. Peters: Vannak-e különleges írói szokásaid?

Varga Beáta: Egy számot hallgatok órákon át. Viszont ha már nem írok, hanem átírok, akkor zavar a zene.

L. N. Peters: Vajon miért?

Varga Beáta: Talán, mert ott már a józan észre és a kritikai érzékre van szükség.

N. Peters: Folyton javítgatod a kézirataidat, mint Arany és Babits?

Varga Beáta: Igen.

N. Peters: Hiszel-e a szerelemben?

Varga Beáta: Romantikus-füzetkés stílusban biztos, hogy nem. Barátságot, tanítvány-mester kapcsolatot, és házasfelek szeretetét már láttam, ez biztos, hogy van. De ez a huncut love, pláne elsõ látásra � függés. Aki egész, az nem kikanalazni akarja a másik lelkét.

N. Peters: Hogy akarhatna bárki bárkit � kikanalazni?

Varga Beáta: Addig jó, míg nem tudod.

L. N. Peters: Azért mégis érdekelne.

K. Varga Beáta: Talán egyszer egy tábortûz mellett mesélek.