Nagy kedvelője vagyok az alternatív történelemnek, és két regényem: a Mars 1910 meg A negyedik birodalom is többé-kevésbé ebbe a kategóriába tartozik. A következő néhány bejegyzésben (egy 2005-ben íródott összeállításom alapján) ezt a területet járom körül rögtön az elején hangsúlyozva, hogy nem minden alkalmas arra, hogy a „mi lett volna ha…” típusú  alternatív történelem alapanyaga legyen. Rendszerint ugyanis indokolt azzal a feltételezéssel élnünk, hogy ha egy csatában az egyik vagy a másik sereg győz, az megváltoztat(hat)ja a történelmet; az viszont, hogy Einstein az egyik vagy a másik nap teszi-e közzé az általános relativitás elméletre vonatkozó fejtegetéseit, nem.
Ami az elnevezést illeti: az alternate history (AH) mellett az  allohistoryval, uchroniával, if-worldsszel is találkozhatunk, és a lényeg mindenképpen egy olyan világ bemutatása, ahol a történelem máshogy alakult, mint a valóságban. Ám azért nem minden nem fiktív történelem lesz AH.
Ott van először is a virtuális történelem (virtual/counterfactual history, esetleg - például a Library of Congress katalógusában - imaginary histories). Ebben az esetben azt a kérdést, hogy  „mi lett volna, ha…”, nem irodalmi, hanem történettudományi megközelítésben tesszük fel. Ennek - bár talán nem közismert a dolog - komoly hagyományai vannak: nem csupán Livius töprengett ez azon, hogy „mi lett volna, ha Nagy Sándor Róma ellen indul” (erre még visszatérünk a későbbiekben), de például Edward Gibbon angol történész is azt vizsgálta – többek között - a római birodalom bukásáról szóló 18. századi művében, hogy miként alakult volna a történelem, ha 732-ben nem Martel Károly, hanem az arabok győznek Poitiers-nél.
És arra a következtetésre jutott, hogy „diadalmasan meneteltek a Gibraltár szikláitól ezer mérföldre lévő Loire-ig, és ugyanennyi utat megtéve a szaracénok elérték volna Lengyelország határait meg a skót Felföldet; a Rajnán sem nehezebb átkelni mint a Níluson vagy az Eufráteszen, és az arab flotta talán harc nélkül hajózhatott volna be a Temze torkolatába. Oxford iskoláiban most talán a Korán értelmezését oktatnák, és a a szószékekről a körülmetélt embereknek Mohamed szentségét és igazságát hirdetnék.”

Egy ilyen forgatókönyvvel aztán 20. század egyik legnevesebb történésze, Arnold Toynbee is eljátszott - mint ahogy azzal is, hogy ha Nagy Sándor i. e. 323-ban hallgat az orvosaira, és nem hal meg olyan fiatalon, akkor talán a főnicaiakból szervez magának hajóhadat, meghódítja Karhágót, szövetségre lép Rómával, és legyőzi Indiát meg Kínát, hogy egészen i. e. 287-ig uralkodjon. Ha pedig apja,  II. Filipposz túléli az ellene irányuló merényletet, akkor végül megöleti a fiát (akiből így soha nem lesz Nagy Sándor), és térdre kényszeríti Rómát. Ha pedig a vikingek 860-ban beveszik Konstantinápolyt és erősebb kolóniákat alapítanak Észak-Amerikában, akkor 1400-ban már a világ jelentős részét tartják ellenőrzésük alatt… és így tovább. Hát igen: időnként akár a sci-fi íróknak is lenne mit tanulniuk a történészektől.