Ebben a bejegyzésemben megpróbálok - ahogy mondani szokás: a teljesség igénye nélkül - felvillantani némi képet kedvenc tematikám trendjeiről. A helyzetjelentés a külföldi, angolszász világra vonatkozik.

Az elbeszélések aranykora

Akármerre nézünk, akármit is veszünk kézbe, a rövidebb írások reneszánszukat élik. Míg a fantasy és horror éves legjavát összegyűjtő Year’s Best sorozat haldoklik, addig a science fiction antológiák, a reprintek és az első közléseket tartalmazók virulnak és sokasodnak. Éles a kontraszt, ha például a húsz évvel előtti legjobb írásokat hasonlítjuk össze a maiakkal: szó sincs arról, hogy nosztalgia fogna el, a mostaniak egyértelműen közelebb állnak hozzánk - a mi problémáinkat éneklik meg. A hagyományos folyóiratok ugyan lecsengőben vannak (erre utal olvasóik átlagéletkora,  az előfizetők száma is), de a publikációs lehetőségek megsokasodtak.

Az olyan ragyogó tehetségek is, mint például Daryl Gregory vagy Paolo Bacigalupi több novellájuk után írták meg sikeres első regényüket. A novella (novella/novelette) a kísérletező kedvű, invenciózus fiatal írók terepe lett. Sőt, korunk egyik kiemelkedő írója, Ted Chiang például még egy regénnyel sem örvendeztette meg rajongóit; 1990 óta csak elbeszéléseket publikált.

Azután látni a soron következő, még regény nélkül álló következő nemzedéket is: közéjük sorolom Ted Kosmatka-t, Benjamin Rosenbaum-ot vagy David Moles-t. Az ő írásaik rendszeresen felbukkannak a magazinokban és a bestof válogatásokban is.

A novellákról általánosságban elmondható, hogy irodalmilag magas szintet képviselnek. Szinte nyoma sincs már a New Wave előtti recsegős, technokrata írásmódnak. Stilárisan az SF a kortárs prózával egyszinten áll, csak annál sokkal érdekesebb.

A tematika átalakulása

A science fiction címkét Hugo Gernsback kiadói marketingszemlélete hozta létre. A tematika gettó jellege viszont hamar rádöbbentette művelőit - néhány ambíciózusabb írót - hogy növeljék olvasótáborukat és irodalmi elismertségüket a falakon kívül is.

A science fiction hőskora - szándékosan nem használom az aranykor kifejezést - egybeesett az optimizmus korával. Csillogó testű rakéták, céltudatos hősök, pozitív irányba fejlődő emberiség jellemezte. Akkor is, amikor a kortárs irodalom már rég értéknélküliségről, cél nélküliségről, nihilizmusról beszélt. A hidegháború időszakában az SF jó szolgálatot tett a vasfüggöny mindkét oldalán, az optimizmust táplálta ott és itt egyaránt.

Mára megváltozott a helyzet. Amivel egykor vádolták a science fictiont, az eszképizmussal, azt kistestvére, az időközben sokkal sikeresebb fantasy vitte tovább. Az eladási adatok világosan mutatják, hogy a fantasy sokkal szélesebb közönséget ér el. (Elég csak a Locus aktuális megjelenési listáját böngészni.) A science fictionhez elengedhetetlen racionális világszemlélet kisebbségbe szorult, évekkel azután, amikor az erre a gondolati alapokra épült kommunista világrendszer pillérei is megdőltek.

Mostanában olyannyira pesszimizmus uralja az SF-írások zömét, hogy hamarosan megjelenik az optimista SF antológiája, a Shine is.

Visszatérve a fantasy és a science fiction viszonyára: megfigyelhető egyfajta keveredési folyamat a két rokon tematika között. Ennek ékes példája Michael Swanwick két regénye, a science alapú fantasy világban játszódó Stations of the Tide (1991.), és a realisztikus világgal kevert fantasy, a The Iron Dragon’s Daughter (1993.)

Mégis, furcsa módon - talán önvédelmi mechanizmusként? - a tudományosság, legalábbis annak látszata sokkal fontosabb lett a tisztán SF írásokban. Még a nem hard SF-nek minősített írásokban is alapos tudományos elgondolások nyertek teret. A merítés pedig a tudományterületek megállíthatatlan osztódásával csak tovább szélesedett.

Bár mindig voltak aktuális slágerek (Mars, dinoszauruszok, párhuzamos világegyetemek, alternatív történelem), most tabuk nélkül szinte bármiről lehet írni, az olvasótábor is sokkal nyitottabb lett.

Az irányvonalak persze jelenleg is egyértelműek: a hard SF kisebb piacra számíthat, az űroperák pedig nagyobbakra. A kiadók sorozatokban gondolkodnak, a regények vastagabbak lettek, fontos lett a megfilmesíthetőség, az adaptáció, a tiszta science intellektualizmus ritkább, ezért értékesebb. Apropó, űropera! Ez meghódítandó terület még, nincs minden csont tövig rágva. Jó példa erre Tobias Buckell regénye, a Ragamuffin, ahol a karib világ jelenik meg űroperás díszletek közt.

A science fiction másik mozgolódási, kitörési területe a Young Adults fiction, amelynek ékes példájai a Harry Potter-történetek, vagy most a vámpírromantikázós könyvek.

Jönnek a punkok!

…természetesen a -punk utótagú alkategóriákra gondolok, elsősorban pedig a steampunkra.

Számomra úgy tűnik, a steampunk az, amely mögé pénzt tesznek, hogy elkülönítve a science fictiontől, jól definiálható, piaci szempontból is homogén fogyasztóréteget hozzanak létre. Sajnos, szerintem ez az alkategória erősen korlátos, mégpedig kreatív értelemben: annyira behatároltak az eszközei (gépek, kor, jelmez), hogy a cyberpunkhoz hasonlóan önmagába záródik - habár utóbbi stilisztikailag még nagyot durrant a gettó falain kívül is. Természetesen itt is megtaláljuk az érdekes invenciókat, hirtelen Cherie Priest izgalmasnak tűnő Boneshaker-je jut eszembe, mert egyszerre steampunk, zombi és romantikus SF.

Létezik egy Ribofunk nevű kötet (irányzat?) is, de a többi punkosságról itt található rövid leírás.

Furcsa, rendkívül furcsa

Elsősorban a fáradhatatlan Jeff Vandermeer nevéhez köthető a New Weird mozgalom. Kombinálja a hagyományos fantasyt a realista, elsősorban városi elemekkel. Sokszor szürreális, a horror határvidékén jár.

Az ehhez hasonló másik irány a slipstream, amely az SF és az F határvidékén bolyong, de a kortárs irodalomban jobban elfogadott eszközökkel él.

Másik irányzat az Interstitial, amely elveti a kategorizálást, és a művészeti ágak, formák, témák közötti átjárhatóságot hirdeti.

Can you write in English?

Bármilyen hihetetlen, de az utóbbi időben egyre nagyobb érdeklődést mutat az angolszász SF világ a többi kultúrából érkezők felé.

Ennek egyik jele a szerb Zoran Zivkovics sikere és elismertsége. Az Apex kiadó pedig új sorozatot indított a nem angolszász szerzők novelláit tartalmazó novellákból. Még a Strange Horizon is leközöl angolra fordított írásokat. Ráadásul nemrégiben alapítottak meg egy külön díjat a nem angol anyanyelvűek számára. Számomra ez egyet jelent: a minőség számít, és nagyobb piac van odakint, semmint azt mi innen gondolnánk.

Vagyis…?

Nincsenek biztos irányvonalak, csak szerzői, és/vagy kiadói törekvések. A science fiction, a technofetisiszták, a fantaszták, a jövőbe menekülők és a rideg okságot kedvelők irodalma lassú átalakuláson megy keresztül. Úgy vélem, fokozatosan gazdagodik majd, a “külvilág” elfogadja (ennek jele például Dick, Delany, Le Guin kanonizálása), és szükségképpen nyitni fog az átlagolvasó felé. Mivel például a romantikus regények képezik az amerikai könyvkiadás legnagyobb részét, hatalmas lehetőségeket rejt az ilyen tematika (Az időutazó felesége).

A brit SF reneszánszát éli, csakúgy ontja magából a ragyogó szerzőket és műveiket.

Az írók világszerte egyre profibban használják majd a marketing lehetőségeit, egy-egy könyv megszűnik csupán papíron létezni (lásd, illetve halld az Anathem-hez írt soundtrackeket!). A scifi végre kitör a gettóból, de az asimovi, clarki, heinleni SF szerintem egy elszánt kisebbség olvasmánya marad. A science fiction kínálta spekuláció tárháza kiszélesedik, egyre többen fognak írni és olvasni SF-t. Ezáltal színesebb, szagosabb és izgalmasabb lesz. Nem a jövendölés, a technikai jóslatok jelentik majd a gerincét, hanem az irodalmi igényességű spekuláció. A hosszú szektalétnek vége szakad. A folyamat sebességét egyértelműen befolyásolja az is, milyen irányban haladnak globálisan a dolgok. Ha jól, akkor az SF hagyományosabb marad, ha rosszul, akkor tovább mozdul a fantasy felé.

Egy biztos: akkor is lesznek elolvasásra érdemes, kitűnő olvasmányélményeink.