Regisztráció

RSS:

Főoldal  Rólunk  Szolgáltatásaink  Írj nekünk

Mindent tudott a CIA a magyarországi atomfegyverekről

A Kádár-rendszerben Magyarországon két helyen is tárolt atomfegyvereket a szovjet légierő, ráadásul a CIA pontosan ismerte a nukleáris töltetek helyét. Mindeközben a hazánkban „ideiglenesen szolgálatot teljesítő” szovjet katonák számára Magyarország maga volt a nyugat – bemutatták Vándor Károly a Magyarországon és Ausztriában állomásozó szovjet légierő alakulatainak történetét feldolgozó Légierő társbérletben című könyvét.

Vándor már több mint 20 éve kutatja a magyarországi szovjet légierő történetét, 2004-ben pedig ő segített az Indexnek megkeresni [1], hol tárolhatták Magyarországon az oroszok az atomfegyvereiket.

A nálunk tartott atomfegyverekről már a Varsói Szerződés idején is suttogtak a katonaságban, a gyanút pedig 1990 márciusában egy MTI-hír is megerősítette, ami a Népszabadságban meg is jelent.

Az atomfegyverek létezésére egy 1979-es amerikai vaktérkép is bizonyíték. A CIA térképe a tárolók helyét is megjelöli; az amerikaiak szerint Kunmadarason és Kiskunlacházán voltak állandó raktárak, Sármelléken, Tökölön és Debrecenben pedig ideiglenesen tudtak atomtölteteket tárolni.

 

 

Néhány egykori jelentősebb, gyanúba vett szovjet laktanya

 

Elhagyott laktanya Sármelléken. Itt lettek vola az atomfegyverek?

 

Esetleg itt? (Egykori szovjet reptér Tökölön)

z egykori hírszerzési dokumentumokból az is jól látható, hogy az amerikaiaknak milyen pontos információik voltak a Magyarországon állomásozó szovjet légierő állapotáról. Míg Ausztria közös felügyelete alatt a szovjeteket 1955-ig saját maguk figyelhették meg az amerikaiak, nálunk a repülőterek és raktárak építésén dolgozó munkások, a helyi lakosság, illetve hírszerzőik információira támaszkodtak.

A CIA információi – legalábbis a két állandó atomraktár tekintetében – szinte egészen biztos, hogy helyesek voltak, ugyanis a tárolók mind a mai napig megvannak, ezeket megvizsgálva pedig egészen biztosan kijelenthető, hogy atomfegyvereket tároltak bennük.

A kiskunlacházai raktárban még a kondicionáló rendszer is megmaradt, a hőmérséklet tartására freongázt használtak. Kondicionálást sima bombák egyáltalán nem igényelnek, azokat akár az esőben is lehetne tartani, így egészen biztos, hogy Kiskunlacházán is atomtölteteket tartottak a szovjetek.

http://index.hu/tudomany/tortenelem/2009/11/30/atomfegyverek_kunmadarason/