Regisztráció

RSS:

Főoldal  Rólunk  Szolgáltatásaink  Írj nekünk

Antalffy Tibor sorozata: Mi volt előbb, Isten vagy az Ősrobbanás. II. rész. Időutazás Higgs-bozon módra

Aki egyszer már hallott a fekete lyukról, az egészen biztos tovább kíváncsiskodott. Naná, egy olyan valami a világban, ami mindent magába szív és nem enged semmit vissza. Na, most képzeljétek el, mennyire foglalkoztatja ez az elméleti fizikusokat, főleg, hogy a fekete lyuk sokáig csak a fantáziákban fordult elő, de a valóságban egyet se találtak. Illetve úgy tűnik, néha-néha hatalmas szenzációként járja körbe a földet, hogy a nagy távoli semmiben ott kell lenni egy fekete lyuknak, amit persze nem lehet látni, hiszen a helyett, hogy fényt bocsátana ki, elnyeli azt. Éppen ez a lényege. Akkora tömeg van egy helyen, hogy a szökési sebesség nagyobb, mint a fényé. Ez utóbbi pedig felülmúlhatatlan (legalább is Einstein szerint, amit az én interpretációm szerint Hawking próbál megfúrni.) Most viszont második nekifutásra az LHC (Large Hadron Collider) segítségével meg akarják találni a Higgs-bozont, ami sok mindent megoldana. Csakhogy a hírek szerint két, igen nagytekintélyű fizikus megszólalt a New York Timersban (in the New York Times). Szerintük ez a még meg nem talált Higgs-bozon képes az időben visszamenni. Amiből nem az következhet, hogy „visszamegyek és megölöm a nagyapám – na akkor hogy születek meg én”, hanem az, hogy az LHC leszabotálja magát a jövőből. Hoppá! És ki végezné ezt a szabotálást? Természetesen a Higgs-bozon, amit az LHC még fel se fedezett. A New York Times még ennél is cinikusabban fogalmazott: „A hipotetikus Higgs-bozon annyira utálja a természetet, hogy létrehozása visszakergetheti az időben és leállíthatja az LHC-t még mielőtt egyetlen Higgs bozont létrehozna.  Ez az oka annak, – állítja (Holger Bech Nielsen) a húrelmélet dán úttörője és Masao Ninomiyí japán fizikus, – amiért az USA Kongresszusa nem adott több pénzt 1993-ban az SSC-re (Superconducting Super Collider). Valamint, amiért a HLC a múlt évi beindításakor (LHC itself suffered such an embarrassing meltdown shortly after starting up last year.), oly csúfosan kudarcot vallott.

Én egy kicsit zavarban vagyok, mert el se tudom képzelni, hogy a Higgs-bozon hogy tudta befolyásolni a szenátorok döntését, se azt, hogyan tudta az LHC mágneseit túlhevíteni a bekapcsolást a jövőben történt észleléskor. Ráadásul minél többet töröm rajta a fejem, annál jobban hevülnek túl a saját meghajtó mágneseim. Szerencsére akadnak még elméleti fizikusok, akik gondolkodnak helyettem, és a kötelező udvariassági szabályok totális mellőzése mellett elmondják véleményüket (more excitable corners of the physics blogosphere).

Ezek szerint a két jeles elméleti fizikus meghibbant. De nem ők az egyetlenek. Néhány hónapja az a tudományos rémhír járta, hogy az LHC bekapcsolása a világmindenség végét jelentheti, de a Földét mindenképpen, mert miniatűr feketelyukat állít elő, ami aztán elnyeli az egész Földet (black holes that eat the world come in). Minden esetre a LHC-t már kipróbálták és a Föld még a helyén van, sőt a mágnesek se hevültek túl. Hiába na, szép ez az elméleti fizika, mindenki akkora marhasággal állhat elő, amekkora eszébe jut. Mivel a kvantummechanikánál megakadtunk, lassan már 100 éve, mindenkinek lehet saját elmélete, amit persze nem tud bizonyítani. Ellenben, lehet tanítani az egyetemeken. 

www.antalffy-tibor.hu/category/isten-osrobbanas/