Az SF-irodalomban ritkán jelenik meg a líra, pedig a mi témaköreink is az emberi lényeget fejezik ki; a scifi is képes alászállni az emberi lét mélységeibe, a scifi is el tud bennünket juttatni az egy közös világhoz való tartozás felemelő élményéhez, a katarzishoz. A scifi is jobb emberré tehet bennünket.

A scifi témái, világlátása is alkalmasak a líra hagyományos értékeinek hordozására. Erre példa Bajzafi Ferenc barátunk költeménye. Szeretettel ajánlom mindenki figyelmébe (a szerk.).
---------------------------------------------------

Bajzafi Ferenc

                                           Egy mondat a csillagporról

                      Adaptáció Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról című versére

Hol csillagpor van,
ott csillagpor van
nemcsak az üdvözültben,
nemcsak az ördögökben,

nemcsak a kozmikus várban
búvó bolygókirálynak
bilincses birkózásában –
csak csillagpor van

nemcsak az Úr szemében
villanó rosszallásban,
szégyenkezésben,
meteor-suttogásban,

nemcsak a lélek végső
iszonyatában: Uram!
ott csillagpor van
nemcsak a patinásan

szunnyadó szellem-halálban,
Vég-ben – az elmúlásban
keletkező nullát
mások róják –

nemcsak a bizton megőrzött,
titkon porladó
pergamen-fóliákban,

a piramisokban
rekkenő holtban:
csillagpor van
nemcsak a pék-melegű,

lángló perturbációkban
világgá csorduló
karneváli borban,
a véget

imádó báva hívek
leborulásában
merevült ostobaságban

és csillagpor van
nemcsak a rakétákban
halmozott energiákban
lüktető pusztulásban,

ha csillagpor van:
/mert csillagpor van!/
nemcsak az eszméletlen
elmúló gyermekekben,

vérben, az éhhalálban
olykor semmivé vált
racionalitásban,
emberben kételkedőn

morgó „nem hiszem”-ekben
/már az elvekben!/
nemcsak az űrben halkan
zizzenő értelemzajban,

ahogy lassan
enyész a kételyekben –

a csillagpor ott van
szertefoszlottan,
kisemmizetten,
még nem-eszmélt életekben,

kozmikus embrió-tudatban,
térsimulásokban,
csavarodásokban,
és viszonylatokban

akként, ahogy a lelked
álmokat emelget –

nemcsak a megroggyanva
forduló galaxisokban
szigorún szédelgő,
tántorgó fénypontokban

az ott van
az álmaidban
s tudattalan felelget
ébredő értelmednek

csodaéhes agyadban
megképzett kalandban
ravaszra feszült ujjban
tett lakik, és úgy van:

ahogy egyszerre csak
test rogyik és dadog
lopott lelked –
már nem érted,

elfúlsz a hallgatásban,
gyökér-ragaszkodásban
vakultan, tespedten,
mint kéz a zsebben,

mert alaktalan
sem vagy valótalan:
hiszed, és az ott van,
benne, a csillagporban,

mert most még úgy véled
minden a tiéd lett,
s a kéz a zsebben
meg se rebben

izzadtan és dagadtan
tapad szövetben, vasban,
bensődben a ravaszban
nem hívő vadkan

mintha túrna valahol lent
s kidől a földszag:
a kitúrt gombában
a felhő-halál van:

ha kenyérre a mézet
csorgatja a késed
érzed: ez nem csak méz –
mi még? és nem érted ,

hogy benne, az anyagban
csillag-éhséged van,
és a csillagporban
híven és titokban

léteznél, lélekben
lángoló rohanásban:
most híg óceánban
fúlsz, tény-tagadásban

forgat kezed lencsét
s éteri rezgésben
szemed
a sugárzásban

agyaddal együtt fordul
és szíved, a csillagos,
szédülten békül
a fullasztó óceánnal:

csupán asszociálsz: daru
emel a kedves kezével
pohárt, s az ujjnyomat
görbéje andalít:

a tórusz-tér halála
mint fánk a szádban:
gyanútlanul
elvész egy harapásban,

mint magasságokba
tuszkolt szellemed
feszít cilinderesen
az alantasságban,

a tollbetét-keményen
horgadó büszkeségben
reszketsz a portól: Nincs!
s világgá vetített

mértékeidben: itt,
a tenyérre éhes bőrben,
a rúgva-érintett
rögökben

mindenütt ott van:
a csavart rádiógombban,
kutyabőr-vadászban
levéltár-titokban

ő van, hiába turkál
a kéz, a hitetlen
az agyagrétegben
szilárdult kétségekben

s búvik a szomorú,
öntudatlan álmod
rézkilincsedben,
lóduló léptedben,

színekben, mozduló,
domború képekben
a szőnyeg alatt, hová
az egészet söprik:

lámpaláng-fókuszba
fordított arcodról
levergődő szárnyban
ahogy beléje hull,

az istencsapásban
mozduló lemezekben
a kéreg alatt,
szunnyadó szökőárban,

a kéjben recsegő kézben
hazudó remegésben,
ahogy homokot ken
a sebbe,

és csillagpor van
a csizma talpában,
a nyersvas-agyarral
gázolt Tunguzkában –

a halotti beszéden
nevető hamvad a szélben
kőfalak közt kereng
hatalom-öklendésben,

mert ahol csillagpor van,
bölcsődben lágy, hullik
ráncaidra, elmúlsz
klausztrofóbiásan,

s ki az alázatban
sem lesz tudattalan
tükröt fordít: lássad,
ott, fenn vagy, a porban.