„Mindenki illúziók hatására dönt. A valóság objektív, de az érzékelés, főleg az adatfeldolgozás erősen szubjektív…”
Megérkezett végre Attila_h-tól, a kíméletlen kritikustól – az eredetileg általa kidobásra szánt – számomra várva várt Justitia-kötet.
Köszönöm, hogy postán elküldte nekem!
Ám én nem csatlakozom a negatív bíráló-áramlathoz, nem hazudtolom meg most sem magam, nem leszek modern Horger Antal.
Nekem kimondottan tetszik József meséje a királyfiról, az őrgrófnőről, a kishercegről, a velejéig gonosz Régens-varázslóról és a hűbéres rendszerek csillagközi birodalmáról.
A Galaxis Szövetsége felbomlott, a Mag Szektor a Végítélet Háborúk után új hajnalra vár.
Ennek a békét – bár előtte még rengeteg, kegyetlen újabb háborút és leszámolást – ígérő időszaknak a kulcsfigurája Lan de Lorian, a titokzatos múlttal (és jövővel) rendelkező vadász és An Oven (Darázs nővér), akit a történet kezdetén egy rejtélyes gyilkosság felderítésével bíznak meg.
A fiatal nyomozónő vak telepata, de kiváló harcos, különleges elme, és rendkívül érzékeny szellem.
Lányként, anyaként, meglett asszonyként egyaránt.
A vele és az Antal József által teremtett parádés fantáziavilágban történtek folyamatosan lekötötték a figyelmemet, a három rész „könyvei” – számomra - egyre izgalmasabbá váltak.
Pedig vártam, hogy mikor jön el - az a mások által említett - könyveldobási pillanat, de én nem találkoztam ezzel az érzéssel. Sőt!
Az egyes szám első személyű narráció közvetlenné tette a kapcsolatot An Ovennel.
Vele együtt féltem a bizonytalanságtól (mint manapság nem kevesen), küzdöttem, csatáztam, menekültem, rettegtem, harcoltam, meséltem, szerettem, féltettem, neveltem, emlékeztem, csaltam, sírtam, meditáltam, irigykedtem, kételkedtem, reménykedtem, újjászülettem…
Ez a 154 cm-es doromboló Cirmos, ha kellett Tigris módjára marcangolt szét erőtérkardjával manthorgokat (3-4 méteres ragadozó óriássáskákat), maró gúnnyal elbánt többször is az ellenséges, felfuvalkodott ark tábornokokkal (pl.: Trvannal).
Türelmesen érvelt felgerjedt gügye falusiakkal, és volt bátorsága a radioaktív ördögbe kívánni a félelmetes katonanemzet militáns barmainak katonai parádéját: akár a dísztribünről, akár a tömegből szemlélte.
Önmagát sem kímélte, öniróniával beszélt névadásáról, zsilip istennő innenső oldaláról, még arról is, hogy „sok Lan van ebben a történetben …”
A férfiakhoz való viszonyát nem jellemzi, de ez a kedvencem a pikáns kifakadásai közül e témában:
„Kapjam csak a kezem közé!
Vagy máshova…”
[A kedveséről van szó, akire egy picit megharagudott]
„A humorérzék, mint az értelem definíciója.”
Tudom, hogy gyakorta nagyszakállú Könyvapó-s a hozzáállásom a regények többségéhez, úgy írok róluk rövid recenziókat (kritikáknak nem is merném nevezni őket) mintha az általam elolvasott művek a saját gyermekeim lennének.
Pedig azok: az író írja, én olvasom = így születnek. 
A regét talán nem kizárólag Ésszel kell felfogni, számomra itt, a Justitiánál az igazi Szem a Szív volt.
Csipkerózsika történeténél sem a 300 éves szájszagról vagy a felfekvés okozta sebhelyekről tudományoskodik a kötekedő ember: hogy ez lehetetlen! Egyszerűen átadja magát a cselekménynek és hagyja, hogy a történet vigye magával.
Tetszett a regény szerkezeti felépítése is, szeretem, ha az események koncentrikus körökként „visszatérnek” a (majdnem) kiinduláshoz, és megújulva az origótól egyre messzebb jutva távolodnak el, a végtelenbe.
A kapcsolatfelvétel egy különös idegen fajjal másnál kiverte a biztosítékot (valószínűleg a lehetetlenséggel határos módja miatt), nálam – kisgyermeki – nagy szemű, hívő rácsodálkozással találhatta magát szembe.
Ezért olvasok tudományos-fantasztikus (az se baj, ha fantasy-elemekkel átszőtt) műveket!!!
Hogy elhiggyem, nem kivételes véletlen az élet az Univerzumban, nem vagyunk egyedül, és bár annyi minden a létünkre tör, nem kilátástalan a helyzetünk!
Helyünk van itt, s talán nem vagyunk magányosak, bőven döngicsélős, értelmes élőlényekkel teli a tejútrendszer-csillagtenger-fészek.
Mielőtt bárki Bomlott Öszvérnek nézne, nem csak dicsérek.
Kifogásaim:
1. A három „könyvre” bontott szerkezetben akad olyan fejezet, amelyikről nem tudtam kibogozni (van még hová fejlődnöm), hogy mi volt az értelme (II/10. Eda. Sötétség).
2. Papírtakarékosság is létezik a világon?! Nem az egy(több)soros egybeírásokkal van bajom, hanem az egyszavas, (rövidke) egymondatos sorokkal, bekezdésekkel…
3. Hány éves a főszereplő, An Oven?
A 71. oldalon 450 éves lenne, ha nem hibernálnák a feladatelvégzések után, itt biológiailag 27-28-nak tippeli magát.
A 166. oldalon már csak 200 valahánynak.
A 246. oldalon 10 éves a kisfia (a kiinduláshoz képest úgy 13-15 év telhetett el), önmagát 50-re saccolja, a szülinapi tortájára meg igazándiból 300 gyertyát kellene tenni…
4. A Shavu szigetén történtek (323-339. o.) nem csak – a címszereplő szempontjából tűntek - taktikai hibának, hanem (szerintem) ez a rész a regény cselekményében is felesleges kitérőnek bizonyult, ráadásul nyelvileg is zavaros, egyenetlen a szöveg megfogalmazása.
5. Röpke pár (pornográf?) oldal (bekezdés) miatt (ezt nem hibaként rovom fel, csak megállapítom) gyermekkönyvtárba nem ajánlom ezt a tanulságos, terjedelmes sci-fi regényt…
+++
„Szabadság. Szolgálat. Tökéletesség”.
Ima:
Leendő Regényolvasó! Olvasd el ezt a könyvet! Légy nyitott befogadó, szeresd a sci-fi-meséket, a szerelmes és a háborús történeteket egyaránt! S akkor a könyvmolyok androidjának áldása fogja végigkísérni szemüveges (vagy lencsenélküli) betűkövetéseidet, lapozásaidat a 424 oldalon!
A téridő szövedéke ne hasadjon fel, még egy Résnyire se!
A párhuzamos univerzum Ellenséges lényei sose rontsák meg álmaidat!
Emlékeztetőül három fürt bíbor akác virítson mindörökké mindazok kertjében, kik az ég kifürkészhetetlen akaratából megszeretik ezt a könyvet, s könnycseppet ejtenek azért a párért, kik hittek a végtelen és feltétlen szerelemben!
Ámen.
Galaktika Fantasztikus Könyvek, Budapest, 2009.
