Regisztráció

RSS:

Főoldal  Rólunk  Szolgáltatásaink  Írj nekünk

Fontos maja lelet világvége-ügyben

Egy most előkerült, 1300 éves szöveg a második ismert lelet, amely utalást tartalmaz a "maja világvégéről", 2012. december 21-éről.

 

Ahogy a mi naptárunkban az ezredforduló élénkítette meg sokak képzeletét, úgy az ősi kultúrák naptárainak fordulópontjai is felkeltették az érdeklődést, és időnként politikai célokra is felhasználták őket. A maják esetében éppen idénre esik egy ilyen naptári ciklus (baktun) vége, így ezt sokszor tévesen világvége-dátumként értelmezik. Valójában arról van szó, hogy egy 144 ezer napos naptári ciklus 2012. december 21-én érne véget az ősi maja civilizáció kalendáriuma szerint. A maja civilizációt azonban a spanyol hódítás eltörölte, így ma már sok olyan dolog misztikus fényben tűnik fel, ami akkoriban még hétköznapi lehetett.

 

Az erre a végdátumra utaló régészeti bizonyítékok azonban mindenképpen fontosak. A guatemalai régészeti lelőhelyen, La Coronában dolgozó archeológusok egy 1300 éves maja-szöveget találtak. A második ilyen ismert lelet megtalálását most a guatemalai Nemzeti Palotában jelentették be. A phys.org tudományos híroldal szerint évtizedek óta az egyik legfontosabb leletről van szó, amely a hieroglifákhoz kapcsolódik. (A maják is nehezen megfejthető jeleket, hieroglifákat használtak, akárcsak az egyiptomiak.)

 

"Ez a szöveg inkább ősi politikatörténetről, mintsem jóslásról szól" - mondta a lelet kapcsán Marcello A. Canuto, az amerikai Tulane Egyetem Közép-amerikai Kutatóintézetének munkatársa, a La Corona-i ásatások (az úgynevezett PRALC-program) társigazgatója.

Az új lelet is megerősíti azokat a nézeteket - amelyekről idén is már többször beszámoltunk -, melyek szerint a maja kalendáriumban szereplő 13. baktun (egy 144 ezer napos ciklus) kezdőpontja fontos kalendáriumi esemény lett volna a maják számára, és bizonyosan megünnepelték volna. Ugyanakkor semmiféle apokaliptikus jóslattal nem függött össze - nyilatkozta Canuto.

http://www.origo.hu/tudomany/20120629-majak-vilagvege-fontos-maja-leletet-talaltak-vilagvegeugyben-2012-junius.html