KRITIKA – Star Trek – Mindenen túl
A Star Trek 3 rendezését immár nem vállalta J. J. Abrams és ez sajnos meglátszik a film minőségén is.
Pozitívan álltam hozzá az űreposz harmadik részéhez, mely könnyed, szórakoztató kis űrkalandot ígért a 2009-ben újraindított Star Trek univerzum friss szereplőgárdájával. A klasszikus karaktereket a fiatal színészek (Chris Pine, Zachary Quinto, Karl Urban, Zoe Saldana, Simon Pegg, John Cho és Anton Yelchin) szerethetően, élvezhetően keltették életre a vásznon, nem lehet rájuk panasz. Főleg az igen tehetséges, de méltatlanul alul foglalkoztatott Zachary Quinto élte bele magát Spock szerepébe, s képes volt emlékezetes jeleneteket hozni a figura alakításával.
A harmadik résszel a rendezői székbe immár a Halálos Iramban filmek készítője, Justin Lin ülhetett, mivel J. J. Abrams a hetedik Star Wars utómunkálataival és bemutatójával volt elfoglalva, mikor a Star Trek – Mindenen túl forgatása elkezdődött. Sajnos a rendezőcsere igen negatívan befolyásolta a film minőségét.
Az új éra első két Star Trek mozija a megváltozott történelemre épített. Míg az első film ezt – egyébként zseniálisan – arra használta fel, hogy indokot adjon az új szereplőgárda bemutatására, a második film a Khan Haragja című rész remake-je volt, némi csavarral az eredeti történésekhez képest.
A Mindenen túl azonban már egyáltalán nem épít az alternatív idősíkra. Az egyetlen utalás, mely a filmben szerepel az az eredeti idősíkból a múltba utazó Spock nagykövet halálhíre, melynek szomorú apropója, hogy Leonard Nimoy (az eredeti Spock) 2015-ben eltávozott.
Lehet, hogy a film készítői úgy gondolták, hogy az alternatív Star Trek-történelemre építő harmadik rész már túlzás lett volna, azonban amit helyette kapunk, az vérszegény és ötlettelen. Spock és Kirk egyaránt magánéleti válságban vannak, mindketten ott akarják hagyni az Enterprise csillaghajót, amiről a másiknak nincs tudomása. Krik rájön, hogy valamiért unja már az űrben röpködést, mert egysíkú, céltalannak tűnő küldetés, amivel nem tud nagy dolgok részesévé válni, ezért jelentkezik egy idilli, föderációs űrállomás, a Yorktown vezetésére.
Spock pedig alteregója munkáját szeretné átvenni, mint nagykövet, de nagyon úgy tűnik, hogy mindez csak álca és valójában Uhura hadnaggyal felbomló románcuk elől akar menekülni.
A film viszonylag gyorsan beindul, a negyed órányi bevezető után az Enterprise-t egy mentőakció során megtámadja egy idegen hajóraj és pillanatok alatt darabokra szedi. Ez a raj egyébként a film egyik leglátványosabb eleme és üdítő változatosságot jelent az előző két film “Enterprise a még nagyobb űrszekér ellen” típusú felállásán. A raj tüske formájú hajók millióiból áll, melyek nem fotonfegyverekkel vagy torpedókkal harcolnak az ellenséggel, hanem egyszerűen nekimennek és átszakítják a hajó törzsét. A baljós morajlással megjelenő áradat ragyogó hangulatot varázsol a vászonra – azaz varázsolna, ha az ismeretlen, borzasztó erejű ellenség misztikumát nem vágná tönkre egy pillanat alatt a tüskehajókból előugráló tipikus tucatfigurák, a Star Trek ezer másik humanoid, de azért rücskös homlokú idegen fajának újabb verziói.
A legénység mentőkabinokban hagyja el a hajót, stílusosan Kirk kapitány távozik utolsóként. Hamarosan egy ismeretlen bolygón találják magukat. A csapat szétforgácsolódik három duóra, és az itt következő jelenetek ezen duók dinamikájára építenek. Sajnos ez csak a Spock-Bones duónak sikerült, akik a film leghumorosabb jeleneteit szolgáltatják.
Scotty összeakad egy tetovált arcú idegen leányzóval, Jaylah-val, aki megmenti néhány rossz arcú fickótól és gyorsan megegyeznek, hogy segítenek egymáson. Ezt a lányt elég sokat láthattuk a film előzeteseiben, a kedvcsináló jelentekben és a plakátokon is – egyértelműen oszlopos tagja lett a film marketingjének, azonban a karakter unalmas és egysíkú, motivációja agyoncsépelt, sorsa pedig az első perctől fogva sejthető, ahogy megjelenik a vásznon.
Jaylah karaktere egyébként tökéletesen megmutatja, mi a baja az egész filmnek: ötlettelen, unalmas, egymást követik a klisészerű fordulatok, nem csak a történetben, de még az akció jelentekben is. Mindig tudja a néző, hogy pontosan melyik sarokból és mikor fog előugrani egy ellenség. Körülbelül fél óra után vettem észre, hogy unatkozok a filmen és ez sajnos egészen a végső összecsapásig megmaradt.
A főgonosz, Krall (Idris Elba alakításában) egy halálunalmas, középszerű ellenségnek tűnik egészen a film utolsó negyed órájáig, amikor megtörténik a csoda és a történet képes egy nem várt fordulatot szolgáltatni vele kapcsolatban. Egyedül itt, a finálé alatt bukkan elő valamilyen személyiségféle Krallból, de ez a pár perc nem elég ahhoz, hogy megmentse a filmet.
Összességében véve a film pontosan olyan, mintha valamelyik Star Trek tévésorozat egyik dupla évadzárója lenne. Nem elég epikus, nem elég fordulatos, szereplőink jelleme nem fejlődik sehová, csak egy kiragadott pillanat az életükből. A Mindenen túl egy átlagos Star Trek kaland, melynél láthattunk sokkal jobbat – igaz, nem látványosabbat – a tévé képernyőjén is.
Mindezek ellenére nem temetem a Star Trek filmsorozatot. A karakterek továbbra is szerethetőek az őket játszó színészeknek köszönhetően. Ha a következő részt egy tapasztaltabb rendező viszi a hátán és a forgatókönyv ötletesebb és merészebb lesz, van rá esély, hogy a Star Trek 4 egy nagyon jó film legyen. A harmadik résznek sajnos nem jött össze.
Star Trek – Minden túl – 2016
(Star Trek – Beyond)
Rendezte:
Justin Lin
Producer:
J. J. Abrams
Bryan Burk
Roberto Orci
Forgatókönyv:
Simon Pegg
Doug Jung
Szereplők:
John Cho
Simon Pegg
Chris Pine
Zachary Quinto
Zoe Saldana
Karl Urban
Anton Yelchin
Idris Elba
Zene:
Michael Giacchino
IMDB értékelés: 7,7/10