Huszonöt éves a világháló
Alighanem elég sokan beszélgettünk már arról ismerőseinkkel, barátainkkal, legalább egyszer, hogy mi a világ legnagyobb találmánya. Szinte klasszikus válasz a könyvnyomtatás vagy az írás felemlegetése, mint az emberiség legmeghatározóbb vívmánya. Szokták még említeni az elektromosságot, a belső égésű motort, sőt, a Donnie Darko filmben a címszereplő a higiéniát nevezi meg a társadalmunkat leginkább átformáló felfedezést.
E cikk írója szerint az emberiség legnagyobb találmánya az internet, amely augusztus 23-án lett huszonöt éves… Azaz ez így nem teljesen igaz, hiszen az internetet eleinte nem tették hozzáférhetővé a civil szféra számára. A gyökerei az 1960-as évekig nyúlnak vissza, az amerikai katonai fejlesztésekig, melyek megalapozták a későbbi technológiát. Az internet kifejezést 1974-ben használták először, 1988-ban pedig már pusztító útjára indult az első féregvírus is. 1991 augusztus 23-án mutatták be a szélesebb közönségnek a világ első weboldalát, így ez a dátum és a huszonöt éves évforduló a world wide webre (vagyis világhálóra) vonatkozik, ami nem az internet maga – az számos további részből tevődik össze. A félrevezető újságcikkek láttán szerettem volna ezt tisztába tenni.
Ezt az első weboldalt egyébként ma is megnézhetjük, létezik és itt található:
http://info.cern.ch/hypertext/WWW/TheProject.html
És hogy az internet miért az emberiség legnagyobb találmánya? Nem tagadom, hogy személyesen is rajongok érte, internetfüggő vagyok, naponta nagyjából négy-öt órát töltök olvasgatással a világhálón és egy informatikai cégnél dolgozom. Ezek mellett nem csoda, ha ilyen fontos felfedezésnek tartom a “hálózatok hálózatát”, de van egy tulajdonsága, melyben – hatását tekintve – túlszárnyalta a könyvnyomtatást, sőt, magát az írást is.
Az internet hangot adott a hülyéknek.
Igen, ez a tulajdonsága teszi a legnagyobb emberi találmánnyá. Nem azt mondtam, a legjobb találmánnyá (az a cím, azt hiszem a mogyorós tejcsokit illeti), hanem a legnagyobbá. Legnagyobbá olyan értelemben, hogy a hatása globálisabb és nagyságrendekkel gyorsabb volt, mint az írásé vagy a könyvnyomtatásé. A Gutenberg-féle nyomtatott könyv nem terjedt olyan drasztikus sebességgel, mint később az internet (alig huszonöt év alatt behálózta a világot) és sokáig csak egyházi könyveket nyomtattak.
Az írás ködbe veszett feltalálásának idején szintén szűk népcsoportok képessége volt, és később egy-egy civilizáción belül is csak a legfelső, írnoki, papi és/vagy uralkodói rétegek tudtak írni és olvasni. Az analfabetizmus még a huszadik században is kiemelkedő probléma volt Európában, hát még a világ többi részén.
Hogy megváltoztatta-e a társadalmat az írás és a könyvnyomtatás? Hát persze, ez vitathatatlan. Na de olyan gyorsan és olyan globálisan, mint az internet? Közel sem.
De mi ez, hogy hangot adott a hülyéknek? Miért lenne ettől a legnagyobb találmány?
Azért, mert korábban a könyvnyomtatásnak köszönhetően terjedő tudás többé-kevésbé megbízható volt. Ha leemeltünk egy könyvet a könyvtár egyik polcáról, sokkal kisebb valószínűséggel találhattunk benne olyan ordas baromságokat, mint amiket az interneten tesznek közzé minden nap, minden percében, millió számra. Természetesen akkoriban is akadtak idióták által írt könyvek, sarlatánok tették közzé hamis kutatási eredményeiket, tudományosnak csúfolt könyvekben próbálták megcáfolni Darwint, de ezeknek az írói általában maguk is rendelkeztek a korszak tudásának egy jó nagy szeletével. Nem úgy próbálták meg cáfolni az evolúció elméletét, hogy egy mondaton belül nyolc helyesírási hibát vétettek és köszönőviszonyban sem voltak a mondat végi ponttal vagy a nagybetűvel.
Az internet korában azonban tízezrek olvassák el és adnak hitelt olyan emberek szavainak, akik azt mondják, hogy a Föld lapos, az oltások autizmust okoznak és, hogy Ferenc pápa gyíkember.
Az internet úgy csinál leostobázott senkiházit a harmincéves kutatómunkával a háta mögött felszólaló fizikusból, hogy közben piedesztálra emel ötödikdimenziós metatronkristály-szellemmasszázsról hadováló, iskolapadot csak távolról látott jöttmenteket. A nyomtatott könyv nem tudta így feje tetejére állítani az emberi civilizációt – akadtak azért csúnya esetek (Mein Kampf, A vörös könyvecske, A Szürke 50 Árnyalata), de nem napi jelleggel, milliókhoz azonnal eljutva mindenféle kritikus felhang, urambocsá lektorálás és ellenőrzés nélkül.
Az információ ellenőrizetlenül, kontrollálhatatlanul és szó szerint fénysebességgel terjed – de ez nem mindig jó.
Van még egy tulajdonsága az internetnek, melyet a korábban említett találmányok nem hordoztak magukban: képes hatalmat adni az átlagember kezébe. Még pedig nem akármilyen hatalmat! Olyat, amelytől a Pentagon legbelső kis szobácskájában üldögélő marcona embereknek is összerándul a gyomra. Ez a hatalom nem igényel iskolát; nem igényel milliárdokat érő felszerelést, amelyet csak cégek vagy állami hivatalok engedhetnének meg maguknak; nem igényli egy hadsereg összehangolt, hibátlan együttműködését. Csupán egyetlen ember mániákus elszántsága szükséges hozzá.
Hogy csak néhányat említsünk:
- Epsilon – 2011-ben hackerek adatokat szivárogtattak ki a JP Morgan Chase és egyéb más gigavállalatok szervereiről, ezzel közel négy milliárd dollárnyi kárt okozva.
- Sven Jaschan – Egy srác a 18. születésnapján, 2004-ben útjára engedett egy vírust, mely világszerte problémákat okozott. A Delta Air Lines számítógépeit is megzavarta, így egy rakás transzatlanti járatot törölni kellett. A Microsoft 250.000 dolláros díjat tűzött ki rá, három hónapos embervadászatot követően kapták el.
- Michael Calce – Egy tizenöt éves fiú, akit hacker körökben MafiaBoy néven ismertek még 2000-ben sikeresen feltörte a Dell, a Yahoo, a Fifa.com, az Amazon, az EBay és a CNN biztonsági szervereit, összesen 1,2 milliárd dollárnyi kárt okozva.
Az 1988-as első féregvírus óta a hacker támadások száma ugrásszerűen emelkedett, hacker csoportok alakultak, melyek különféle ideológiák alapján kormányoktól függetlenül vagy épp azok támogatásával végeznek el támadásokat a világ bármely pontján. Szerintem ez nem csak félelmetes, de lenyűgöző is. Korábban soha nem volt olyan fegyver egyetlen civil kezében, mely fenyegetést jelentene vállalatok és országok biztonságára (leszámítva persze egy merénylő pisztolycsövét).
Ugyanakkor elkeserítő, hogy míg az internet egy hatalmas lehetőség a tudás szabad terjedésére, mégsem ezért, hanem az idióták diadalmenetéért és a cyber-hadviselés megszületéséért nevezhetjük a világunkat átformáló legnagyobb találmánynak. Olyan, mint az angol vécé: mindenki használja, de szinte mindenki rosszul.
Ennek ellenére én minden vitában a védelmére kelek. Sokan vádolják az internetet azzal, hogy elkorcsosítja az embert (ezt megkapta már anno a tévé is), azonban szerintem az ember mindig is ilyen volt, az internet csupán egyike azon vívmányoknak, melyek megmutatják az igazi arcunkat. Régen sem voltunk mások.
A science fiction irodalom kiválóságai persze – kihasználva fantasztikus ember-, technika- és társadalomismeretüket – már jóval előre megjósolták az internet létrejöttét, mielőtt az első weboldal nyilvánossá vált, és gyakran hasonló konklúzióra jutottak, mint ami a valóságban történt.
Isaac Asimov A Mezítelen Nap című robotregényében a Solaria bolygó lakói nem tartanak egymással fizikai kapcsolatot, soha nem tartózkodnak egy légtérben, csak virtuálisan ismerkednek és beszélnek egymással. Jóllehet, nem egy monitorban látják egymást, hanem hologramként kivetítve a szobájukban. A solariaiakban nem nehéz ráismernünk a külvilágtól elzárkózó internetfüggőkre.
William Gibson Neurománca megkerülhetetlen alapműve a cyberpunk stílusnak, és 1984-ben megjósolta az adatbázisok világméretű összekapcsolását.
1979-ben Douglas Adams Galaxis Útikalauz Stopposoknak című fergeteges művében az Útikalauz egy mindenki által szerkeszthető galaktikus méretű Wikipédiának tűnhet, melyet egy kicsi, tablethez hasonló eszközön keresztül érnek el a stopposok.
Orson Scott Card 1986-os Végjáték című regényében pedig a főszereplő Peter és Violet Wiggen úgy tesz közzé politikai esszéket egy mindenki számára hozzáférhető hálózaton, mint ahogy ma a bloggerek teszik azt.
Azonban minden írót megelőzött Mark Twain, mikor 1898-ban megírta a “From the London Times of 1904” című novelláját. Talán sokan nem tudták, de Mark Twain bizony alkalomadtán írt science fictiont is. Ebben a történetében feltalálja a telelektroszkópot, egy olyan eszközt, amely a telefonkábelek segítségével hoz létre egy világméretű hálózatot. A telelektroszkóp segítségével az emberek megnézhették, hogy mit csinálnak mások a világ bármely pontján, bármikor. A történetben egy gyilkossággal gyanúsított férfit mentenek fel, mikor életben találják az állítólagos áldozatot, Pekingben, amelyet egy élő kamerafelvétel bizonyít. Ez egészen úgy hangzik, mint a mai közösségi hálózatok.
Az internet megjelenése szükségszerű és elkerülhetetlen lépés volt az emberi történelemben, csakúgy, mint előtte az írás vagy a kerék feltalálása. Szükségtelen azon vitatkozni, jobbá vagy rosszabbá tette-e az emberiséget, az okozott kár vagy az ígért haszon-e a nagyobb. Az ilyen meddő viták helyett inkább magunkba kell néznünk és kétszer meggondolni, mielőtt billentyűzetet ragadunk.
De nincsenek hiú ábrándjaim. Az ember nem változik. Csak a technológia.
Képek forrása:
