Boldog Ítélet Napját mindenkinek!

“Hárommilliárd emberi élet ért véget 1997 augusztus 29-én. A nukleáris tüzet a kevés túlélő úgy emlegette: az Ítélet Napja.” – Ezzel kezdődik minden idők egyik legemlékezetesebb akció-sci-fi filmje, a Terminátor 2 – Az ítélet napja.

Persze, ez a dátum csak az agyonmanipulált, ezerszer megváltoztatott és számtalan alternatív idősíkot megélt Terminátor-univerzum eredeti idővonalának Ítélet Napja. A folyamatos időutazások miatt ugyanis a dátum sokszor változott a történet során, például a legutóbbi, vegyes fogadtatású Terminátor – Genisys című részben már 2017-re tolódik (a készítők igyekeztek mindig aktualizálni az Ítélet Napját az éppen mozikba kerülő filmhez).

 

 

Az Ítélet Napja, ha valaki nem tudná, nem más, mint Stephen Hawking és Elon Musk lidérces álmának megvalósulása. A Skynet nevű mesterséges intelligencia öntudatra ébred és atomrakétákat lő ki Oroszországra, beindítva ezzel egy láncreakciót, melynek során a világ összes nagyvárosát lebombázzák. Itt található egy lista, mely városok kapnak atomot a Terminátor-univerzumban (Budapest is köztük van).

Azt pedig, hogy miként változott a Terminátor-univerzum jeles dátuma, az alábbi infógrafikán nézhetitek meg. Remélem, így mindenkinek világos…

 

terminator_timeline

Kép forrása: Imgur.com