Elindult a Westworld sorozat!
Elstartolt az HBO vadi új, nagyszabású sci-fi sorozata, a Michael Crichton regényéből (és az 1975-ös filmből) készült Westworld.
Ha valaki nem ismerné az eredeti sztorit: egy androidokkal benépesített korhű szórakoztató parkról van szó, mely a vadnyugatot mintázza és olyan, mint egy mai open-world videójáték – vagyis oda mész és azt csinálsz, amit akarsz, azzal, akivel akarsz. És hát az ilyen lehetőségek általában előhozzák az állatot az emberből. Itt is ez történik, az HBO-hoz hűen meglehetősen naturálisan, szóval szex, vér, erőszak minden mennyiségben…
Figyelem! Minimális SPOILEREK következnek!
A főcím HBO-hoz elvárható színvonalú, megadja az alaphangulatot, a zenéje nekem egy kicsit a Trónok Harca főcimdalát idézte. A képi világ magával ragadó, érdekes kontrasztot képeznek egymással a klasszikus westernes nagytotálok és a szűk, belső, letisztult, futurisztikus felületek.
Az egyik lényeges különbség az eredeti filmhez képest (erről korábban itt írtunk), hogy a sorozatban csak a western világból áll a szórakoztató park, a középkori várkastély és a római, ókori tivornyák hiányoznak – legalábbis egyelőre semmi jel nem mutat arra, hogy a készítők ezt is be szeretnék mutatni később.
A park minden új napja kvázi újratölti az előző napot, miközben az éjszaka folyamán törli az androidok fejéből az előző nap eseményeit. A változást az emberi szereplők, a vendégek cselekedetei okozzák.
Aztán persze történik valami – ahogy az eredeti filmben, illetve a regényben is – és a vendégek számára addig biztonságos szórakozás többé már korántsem tűnik biztonságosnak. Az androidok a meghibásodás jeleit mutatják, elsőként azt látjuk, hogy az egyik – a sheriff – egyszerűen lefagy. Ennél a jelentnél érdekes az arcon mászkáló légy, pont akkor, amikor az android megzizzen. Ugyanezzel az arcon mászkáló légy-jelenettel nyit az epizód, ahol szintén a meghibásodott Evan Rachel Wood arcán mászkál.
Evan Rachel Wood egyébként az első pillanatban megfogja az embert, már akkor, amikor “élettelenül” ül a széken és a már említett légy mászkál az arcán. James Marsden kicsit vértelennek tűnik, ahogy téblábol a vadnyugaton, de meglátjuk, mi lesz belőle később.
Thandie Newton most még csak kirakati darab, Anthony Hopkins pedig egyelőre csak ül egy székben és anthonyhopkinsoskodik: okos dolgokat beszél halál nyugalomban, és nem tudod eldönteni, hogy most épp pozitív szereplő, vagy egy világi nagy rohadék – tehát, mint általában.
Ed Harris hozza a tőle elvárható színvonalat, fantasztikus és rémisztő az első perctől, ahogy feltűnik a színen – de ne azt a szerepet várjátok tőle, ami Yul Brynner klasszikus karaktere volt. A külső hasonlóság megtévesztő.
Az Ed Harris – Yul Brynner karakterei közti hasonlóság és az alapvető ellentét pedig tökéletesen megmutatja, miben más ez a sorozat, mint az eredeti film. Az 1973-as film még elég egyértelműen a lázadó gépeket állította be ellenségnek, az embereket pedig szerencsétlen áldozatoknak. A XXI. század Westworldjében azonban a néző óhatatlanul is a gépekkel kezd szimpatizálni, és minden második jelenet azt mutatja be, mennyire betegek, rossz indulatúak az emberek, a vendégektől kezdve a park személyzetén át az alkotókig.
Persze, felvetődik a kérdés, hogy igazából elkövet-e bűnt a park vendége, ha minden borzalom elszenvedője egy gép. Nyilván ez lesz a sorozat egyik fő gondolata, ennek kifejtését várhatjuk a következő részektől.
A sorozat mindenképp ajánlott! Azt is megkockáztatom, hogy az egyik legjobb science-fiction témájú sorozat lehet belőle, ha képesek tartani a színvonalat.
Az első rész regisztráció nélkül megtekinthető az HBO GO-n, ezen a linken.