KRITIKA – Érkezés, avagy apa csak ne szóljon bele!

2016-11-212017-05-26 R. J. Hendon arrival, érkezés

Nagy várakozásokkal ültem be erre a filmre, melyről azt nyilatkozták, hogy az „év scifije”, tipikus „okos scifi”, amely érzelmileg is megrázó és könnyfacsaró. Ez utóbbi igaz is, a film befejezése még annak ellenére is olyan érzelmi töltetet hordoz, ami minden szülőt vagy gyermekvállalás előtt álló nőt és férfit megérint. De hogy okos film lenne? Vagy az év scifije? Korántsem!

A film ugyanis logikátlanságoktól és hiteltelen karakterektől hemzseg, melyek sokat rontanak az élvezhetőségen. Pedig az alapötlet ígéretes: Idegenek érkeznek a Földre, egyszerre tizenkettő, hatalmas, furcsa, félbevágott kávészem formájú tárgyak lebegnek a talaj fölött, mintha várnának valamire. Várnak is, ránk, emberekre, hogy felvegyük velük a kapcsolatot. Az amerikai kormány egy nyelvészprofesszort, Louise-t (Amy Adams – Batman v Superman) bízza meg a lehetetlennek tűnő feladattal, hogy fejtse meg az idegenek nyelvét és kérdezze meg tőlük, ugyan mi a fenéért jöttek. Háborút akarnak? Ajándékot hoztak? Vagy csak beugrottak látogatóba? Louise eleinte félelemmel néz szembe a heptapodoknak elnevezett lényekkel (hepta=hét, pod=láb), de félelme rövidesen a tudós kíváncsiságába fordul át és fáradhatatlanul dolgozik a nyelv megfejtésén. Eközben a világ forrong, számos kormány katonai fenyegetést lát az idegenekben, Kína egyenesen le akarja robbantani őket az égről, ezért Louise-t sürgeti az idő.

Egy valamit szögezzünk le rögtön az elején: ez a film nem az idegenekről szól. A heptapodok motivációiról, eredetéről, technológiájáról jóformán semmit sem tudunk meg. A fókusz az idegenek által beszélt és írt nyelven van, azon belül is az idő másfajta felfogásán, melyhez a földönkívüliek csak kerettörténetként szolgálnak. A film fő történeti szála pedig nem a kapcsolatfelvétel, a háború szélére sodródó világ, a katonai vezetés és a tudóscsapat szembenállása – jóllehet mindezeket a témákat érinti a film – hanem Louise gyermekvállalása.

A továbbiakban nem lehet SPOILEREK nélkül beszélni a filmről, így ne is olvasson tovább az, aki nem szeretné, hogy lelőjem az Érkezés csavarját!

A film első öt percében láthatjuk, hogy Louise életet ad egy gyönyörű kislánynak, aki felcseperedik, idilli, harmonikus körülmények közt él édesanyjával, de aztán a tizenéves lány megbetegszik, kórházba kerül és meghal.

Az ezt követő jelenetekben már át is térünk a film állítólagos lényegére, mert megjönnek az idegenek. A Forest Whitaker által alakított ezredes felkeresi Louise-t és felkéri, hogy fejtse meg az idegenek nyelvét. Itt röhögtem fel először hangosan. Az ezredes egy diktafont tol Louise elé, amelyen hallható az idegenek bálnahang-szerű, sípolós-kattogós nyelve, majd megkérdezi, hogy mit mondtak az idegenek. Mondom, mi van? Honnan a fenéből tudná? Ennyire nem lehet sötét egy magas rangú katonai vezető, hogy elvárja, valaki kapásból mondjon bármit egy soha nem hallott, nem is emberi beszédre! Ráadásul, amikor Louise kifejti neki, hogy látnia kellene az idegeneket, többet kellene tudnia, hogy megfejtse a nyelvet, először a szokásos, rideg, katonai elutasítást kapja – holott öt perccel előtte mondta neki az ezredes, hogy Louise-nak még érvényes a nemzetbiztonsági igazolványa, vagy mi a szösz.

Maga a kapcsolatfelvétel és az idegenekkel folytatott kommunikáció nagyon szépen és részletesen van bemutatva, a filmnek érezhetően ez az egyik erőssége. A földönkívüliek nyelve tényleg földön kívülinek hat, újszerű gondolatokat fogalmaz meg a történet, ahogy Louise szép lassan halad előre. Azonban úgy tűnik, csak ő dolgozik ezen az ügyön, jóllehet egy egész csapat áll a háta mögött, köztük Iannel (Jeremy Renner – Bosszúállók), az elméleti fizikussal, aki azonban semmit sem elméletifizikuskodik az egész film alatt. Minden további szereplő olyannyira megbújik a háttérben és annyira nem csinál semmit, mintha nem is léteznének. Pedig Ian karaktere nagyon is fontos lenne a végkifejlet szempontjából – de erről később.

A következő problémám a filmmel az a Sapir-Whorf hipotézis. Erről már írtunk az Érkezésről szóló korábbi cikkünkben: a Sapir-Whorf hipotézis lényege, hogy a beszélt nyelv szerkezete befolyással bír a beszélő felfogására és világlátására.
Louise kideríti, hogy az idegenek másképp tapasztalják meg az időt, mint mi emberek. Egyszerre látják a múltat és a jövőt, mondataikkal nem az első szótól az utolsóig haladnak, hanem egyszerre írják le az egész mondatot, melyet kör alakú, tintapacának tűnő formákba rendeznek. A megvalósítás jó, csak a Louise-ra gyakorolt hatása teljesen értelmetlen. A nyelvészprofesszor ugyanis lassacskán elkezdi látni a jövőt. Ő még nem tudja, de a film csúcspontjához közeledve rájön, hogy látomásai az eljövendő időkről szólnak.

Mi a probléma ezzel? Az, hogy a Sapir-Whorf hipotézis, vagyis a nyelv gondolkodásmódra gyakorolt hatása csak abban az esetben érvényesülhet, ha emberi vagy az ember idegrendszerét és érzékelését nagyban megközelítő lények által kreált nyelvről van szó. A nyelv egy eszköz a gondolataink kifejezésére, és mint ilyen eszköz nem tud olyan képességek birtokába juttatni minket, amilyet a filmben látunk. Az idegen lények nem azért képesek látni a jövőt, mert megalkották ezt a bonyolult nyelvet – hanem azért alkották meg ezt a nyelvet, mert ez a legalkalmasabb arra, hogy leírják, hogyan látják ők a világot. Egy ember számára a nyelv használhatatlan lenne, mert agyunk és fizikai korlátaink révén nem tudjuk úgy szemlélni az időt mint ők.

Hadd szemléltessem egy egyszerűbb példával! Tegyük fel, hogy a kutyák olyan értelmesek, mint egy ember és saját beszélt, írott nyelvet hoznak létre. A kutyák orra az első számú érzékszervük, milliószor érzékenyebb az emberénél. Feltehetjük, hogy ha a kutyák a miénkéhez hasonló bonyolult nyelvet használnának, lennének külön szavaik a különféle szagokra, hiszen számukra ez fontos részét képezi a világlátásnak. Lenne szavuk olyan, általunk nem érzékelhető illatokra, mint például az üveg szaga vagy különböző kőzetfélék illata. Ha azonban egy ember nyelvész kibogozná a kutyák mondatait, lefordítaná a szavakat, az még nem tenné képessé arra, hogy ő is érezze az üveg szagát. Ugyanez a probléma az idő egészét szemlélő idegenekkel.

Ha elsiklunk ezen probléma fölött, akkor eljutunk a film végkifejletéig, amikor Louise immár jövőbelátó képességének köszönhetően megakadályozza a világok harcát. Sikerül lebeszélnie a Kínai vezetőket arról, hogy háborút indítsanak az idegenek ellen, megteremti a világbékét, az egyesülést (bármit is jelentsen az, mert az egyik jövő-látomásnál csak ezzel az egy szóval elintézik a vélhetően az egész emberiséget átformáló történelmi eseményt) és kiadja könyvét a heptapodok nyelvéről.

Kiderül az is, hogy a heptapodok ajándéka az emberiségnek ez a nyelv, vagyis a jövőlátás képessége, mert majd háromezer év múlva ők szorulnak a mi segítségünkre. Ennyi.

Ez felveti az időutazós, jövőt megváltoztatós filmek szokásos problémáját is. Ha az idegenek tudják, hogy szükségük lesz a segítségünkre és ezért jöttek el hozzánk, akkor beleavatkoznak a jövőbe és megváltoztatják azt? Vagy a jövő megváltoztathatatlan és az eljövetelük szükségszerűen bekövetkezik? Ez a kérdés azért is fontos, mert az idegen konfliktus feloldásával a film visszakanyarodik az első öt percben felvázolt történethez: Louise haldokló kislányához.

Megtudjuk, hogy a kislány életéről szóló részek és látomások nem emlékek, hanem mind a jövőben játszódnak. Louise és Ian összeházasodnak, gyermeket vállalnak, boldogan élnek egész addig, míg ki nem derül a kislány súlyos betegsége. A film befejező jelentéből világosan látszik, hogy Louise tudja, kislánya meg fog halni, már évekkel az előtt tudta, hogy a gyermek megfogant volna. Feltételeztem, hogy a film majd egyfajta dilemmával zárul, esetleg nyitva hagyja a kérdést, hogy Louise ennek ismeretében is kihordja-e gyermekét, vagy megváltoztatja a jövőt és hátat fordít Iannek. Viszont a film kerek-perec kijelenti, hogy Louise megszüli/megszülte gyermekét, aki meghal/meghalt. Nem gondolkozik el azon, hogy mihez kezdjen ezzel az információval, egyszerűen elfogadja és kész, elfogadja azt is, hogy Ian, amikor majd elmondja neki, hogy tudott minderről, meggyűlöli és elhagyja. Tudatosan, a kétség és dilemma legkisebb jele nélkül beletörődik ebbe a jövőbe.

De nem is ez a legrosszabb. Az egyik legproblémásabb rész az, hogy Louise morálisan megkérdőjelezhető dolgot művel, amikor nem mondja el Iannek, hogy milyen jövő vár rájuk, ha összeházasodnak és gyermeket vállalnak. A férfinek fogalma sincs az egészről, Louise nélküle hoz meg egy olyan döntést, amibe minimum beleszólása lett volna.

A film jó lehetett volna. A látványvilág néhány jelenettől eltekintve rendben volt, a színészi játék Amy Addams részéről kiváló, a többieknél meg tök mindegy milyen. Az idegenek tényleg idegenszerűek, bár a filmkészítők már felhagyhatnának ezzel a túlontúl letisztult, misztikus-ködös idegen űrhajó stílussal. A nyelv kivitelezése, a kommunikáció bemutatása csillagos ötöst érdemel. De a logikátlanságok, a morálisan megkérdőjelezhető főhős, akit a film nem ítél el, nem is állít gyötrő dilemma elé, valamint a nevetséges katonai vezetők miatt egy gyenge közepest tudok adni az Érkezésnek.

Értékelés: 10/5