Az év legjelentősebb csillagászati eseményei

A Juno űrszonda a Jupitert vizsgálja

A Juno űrszonda 2016 július negyedikén állt Jupiter körüli pályájára, és év végén már megkezdte a felhőrétegek felderítését. Ahogy alámerül a veszélyes sugárzási övezetekbe, csak 5 ezer kilométerrel a felhők fölött, olyan adatokat fog szolgáltatni azok kémiai összetételéről, mint korábban semmilyen szonda. Ráadásul a Juno kamerájának köszönhetően a Földre visszasugárzott eredmények legalább olyan gyönyörűek lesznek, mint amilyen hasznosak a tudomány számára.


A SpaceX tesztrepülései folytatódnak

2016-ba a SpaceX történelmet csinált Falcon 9-es rakétájával. Sikerszériája azonban véget ért, mikor egy rakéta felrobbant a kilövőálláson, s ez a kudarc aggodalmakra adott okot a rendszernél, mellyel megkezdték volna az emberes tesztrepüléseket is, hogy asztronautákat tudjon szállítani a Nemzetközi Űrállomásra. Kíváncsian várjuk, sikerül-e a SpaceX mérnökeinek kijavítani a hibákat és újra megbízhatóvá tenni a Falcon-szériát. Az újrahasznosítható rakéták ugyanis költséghatékonyságuk miatt nagyot lendíthetnének az űrutazás fejlődésén

 


Teljes Napfogyatkozás Amerikában

Augusztus 21-én teljes napfogyatkozás lesz látható egy keskeny sávban az USA teljes szélességében. 1991-ben, Hawaiiról láthattak utoljára az amerikaiak teljes napfogyatkozást, a kontinensen a legutóbbi 1979-ben történt. A napfogyatkozást az alábbi államokban lehet megfigyelni: Dél-Karolina, Észak-Karolina, Georgia, Tennessee, Kentucky, Missouri, Illinois, Kansas, Nebraska, Wyoming, Idaho, Oregon, Iowa és Montana.
Az alábbi NASA videó bemutatja a ritka égi eseményt:


A TESS fellövése

A Kepler távcsőnek köszönhetően már több ezer idegen világot ismerhettünk meg, de 2017-ben a NASA pályára bocsájtja utódát, a TESS-t (Transiting Exoplanet Survey Satellite, vagyis átvonuló exobolygó megfigyelő műhold). Körülbelül kétszázezer csillagot fog vizsgálni az égen, statisztikailag akár ötszáz, Föld-méretű bolygót is találhat.


A kínai Holdprogram

Kína idén is folytatja ambiciózus űrprogramját, melynek fő célja jelenleg egy kőzetminta visszajuttatása a Holdról. A szeméylzet nélküli Chang’e 5 idén ezzel a küldetéssel indul útnak égi kísérőnk felé. Ha sikerrel járnak, akkor az Apollo 17 óta, negyvenöt éve ez lesz az első alkalom, hogy kőzetet hoznak vissza a Holdról.


A Cassini befejezi küldetését

Szeptember 15-én a Cassini űrszonda befejezi évtizedes küldetését a Szaturnusz körül és elég a gázóriás atmoszférájában. Így ér majd véget ez a rendkívül sikeresnek bizonyult küldetés, mely 2016-ban érte el csúcspontját, amikor a szonda feltérképezte a Szaturnusz belső gyűrűit.


Geminidák meteorzápor

December 14-én az Ikrek csillagkép felől érkező meteorzápor eléri maximumát. A jelenség a világ nagy részéről észlelhető lesz, ráadásul épp újholdra esik, ezért elég sötét lesz az égbolt ahhoz, hogy óránként százhúsz hullócsillagot is megfigyelhessünk.


Forrás: IFLScience

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg másokkal is: