KLASSZIKUSOK – Ráth-Végh István: Az ércmadár

Ráth-Végh István (1909-ig Ráth István) (Budapest, 1870. november 23. –Budapest, 1959. december 18.) jogász, táblabíró, ügyvéd, író, művelődéstörténész. Saját maga kultúratörténésznek nevezte magát, csöppet sem indokolatlanul. Társaságkedvelő ember volt, és az egyik asszonylátogatója azt mondta róla: “Mi nők mindannyian szerelmesek voltunk belé. Nem nagyon, csak egy kicsit, de azt a kicsit aztán nagyon!”

Legismertebb könyvei a kultúrtörténet témakörből: Az emberi butaság, Szerelem, házasság, Hatalom és pénz, Tarka históriák, Fekete krónika, a Könyv komédiája, Magyar kuriózumok.

Írt viszont egy szerelmes regényt is, Októberi rózsa címmel. No és még egy másikat is, az Ércmadár címűt, ezt szeretném bemutatni, mert ez a sci-fi kategóriába illik. Az első kiadás dátuma 1930, kérem ezt megjegyezni. Másodjára Debrecenben adták ki, 1989-ben, a Főnix Fantasztikus Könyvek sorozatban. A műfajon belüli meghatározás a poszt-apokaliptikus történet, bár ez sem teljesen pontos, mert akár alternatív történelem is lehetne.

A regény 193*-ban kezdődik London égésével. De nem csak London, az összes nagyváros lángokban áll, mert a világháborút, aminek nem volt sem győztese, sem vesztese, egy szörnyű járvány fejezte be.  A rémisztő, de csodálatos látványt öt férfi szemléli, és csendesen beszélget. Az öt személy: Hans Herrenschmidt, bölcsész, H. E. Eythorne, (Sir Henry) angol nemes, az atlétikai klubok többszörös díjnyertese, de Versac francia vicomte, (ő hadifogoly) Szenczy László, magyar repülő főhadnagy, vívóbajnok, no meg az ő tisztiszolgája, Martsa Émán, mely név az Emánuel változata. A hatodik szereplő egy Jim nevű foxi. Az emberek tudják, hogy a járvány nemsokára őket is megbetegíti, és nem akarnak hosszan és megalázó módon haldokolni. A vicomte némi habozás után javasol valamit. Az okkult tudományok ismerőjeként egyfajta hibernációt kínál, ha maradnak túlélők, előbb-utóbb rájuk bukkannak. Ami őt illeti, meggyőződése, hogy ő Hannibál, a pun hadvezér újjászületése. Előbb-utóbb megint kialakulnak az államok, többek között Róma és Karthágó is. Nos, ő ott fog újraszületni Hannibál képében és ezúttal megfordítja történelmet: Karthágó fog győzni. Főleg azért, mert négy repülőgépet feltöltve, no meg egy csomó korszerű fegyvert is átvisz a jövőbe. Ezzel győzhet a római légiók ellen. A jelenlévők úgy gondolják, hogy nincs vesztenivalójuk, és belegyeznek a kissé kétes megoldásba.

Amikor felébrednek, a pun táborban találják magukat. Kell némi idő, amíg alkalmazkodnak a helyzethez, és döbbenten állapítják meg, hogy Hannibál valóban hasonlít az egykori vicomte-hoz, de a viselkedése kissé túlzottan alkalmazkodik a helyzethez. Viszont sikerült meggyőzni arról, hogy ha nem is a személyüknek, de a repülőgépeiknek hasznát lehet venni. Már megkeresni sem könnyű az egykori gépeket. Igaz, egy gleccserbe temették, de a gleccser mozog, még ha lassan is. Végül is kifogástalan állapotban találták, némi karbantartás után használható. Miután a túlélőknek erős fenntartásai vannak a punokkal szemben, nem árulják el, hogy fegyvereik is vannak. Viszont Hannibál kitűnő hadvezér, rögtön rájön, hogy mi is az a légi felderítés. Mi több, remekül ismeri a rómaiakat is. Tudja, hogy Scipio nem csak győzni akar, de azt is szeretné, ha ezt egyedül érné el, mert akkor a teljes dicsőség az övé. Ezért aztán Hannibál, aki megismerte a római csapatok elhelyezkedését, külön-külön veri meg az ellene támadókat. Sikerrel is jár, és hőseinket magával viszi Karthágóba. Ott megismerik a pun szokásokat, vallást, és egyiket sem találják vonzónak. Arra következtetésre jutnak, hogy ez nagyon nem felel meg nekik, ellenkezik az ízlésükkel és a szokásaikkal, tehát menekülniük kell. Hová máshová mehetnének, mint Rómába. Kalandos körülmények között megszöknek, és irány Róma! Sajnos, Martsa Émánt ott kell hagyniuk, de őt nem kell félteni: sokra vitte, főpap lett belőle.

Rá kell jönniük, hogy eben gubát cseréltek, mely szép mondást Szenczy főhadnagy csak hosszas magyarázkodás után érteti meg a társaival. (Ha valaki egy előnyösnek hitt cserén semmit nem nyer, vagy értéktelen holmit ugyanolyan értéktelenre cserél el). Azt viszont ők is tapasztalják, hogy ha valaki Rómában él, az nem okvetlen római jellem! Vonatkozik ez elsősorban Scipiora, aki lassacskán rájön, hogy ha ezeknek a betolakodóknak a tanácsai szerint járnak el, belőle sosem lesz Africanus! Ezért aztán tennie kell valamit. A jövevényeknek bizonyítaniuk kell, hogy méltók a rómaiak tiszteletére. A három férfinak vívásban, atlétikában, illetve költői versenyen kell helyt állniuk. Meg is teszik, bár a körülmények nem éppen sportszerűek. Például a kardvívásban hárman támadnak Szenzyre, aki így is győz, de nem könnyen. Az atlétikai versenyt az angol nagy fölénnyel nyeri meg. A németnek van a legkönnyebb dolga: tudja, hogy Horatius művei nem maradtak fen, ezért elszavalja az egyik versét, osztatlan sikert aratva vele.

Ezek után sikerül rávenniük Scipiót, hogy ha beveszi Karthágót, akkor kímélje meg mind a várost, mind a polgárait, hiszen ilyen módon hasznos szövetségest szerezhet.

Karthágót a légi felderítés segítségével be is veszik. Ez után kénytelenek rájönni, hogy a római jog fogalom, de a jogi szócsavarás is innen eredhet! Ráadásul egy újabb légiút során kiderül, hogy a pun segédcsapatok egynapi járóföldre vannak a várostól.

Egyet tehetnek: menekülnek! Martsa Émán is csatlakozik hozzájuk. A kérdés az, hogy hová? Germániába, Britanniába, esetleg Pannóniába? A főhadnagy úr természetesen ez utóbbira szavaz, Émán lelkesen helyesel, a másik kettő is úgy dönt, hogy mielőtt saját országban próbálnak boldogulni, meglátogatják Magyarországot.

A szerző az utolsó mondatban megígéri, hogy folytatja a történetet. Sajnálatos módon ez nem teljesült, pedig szívesen olvasnék róla.
A könyvet azoknak ajánlom, akik szeretik az érdekes történetet, a finom iróniát, úgy megírva, hogy érdemes legyen elgondolkodni rajta.


Pasztler Ágota

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg másokkal is: