KLASSZIKUSOK – Feleki László: Isten veled, atomkor!

A lexikon szerint Feleki László író, újságíró, (Szatmárnémeti 1909 január 9 – Budapest 1989 július 7). Munkatársa volt a Népsportnak, a Ludas Matyinak és az Új Tükörnek is. Több könyvet írt, az én kedvencem a Napóleon, a csodálatos kaland című, háromkötetes életrajzi regénye, amit legalább évente egyszer újraolvasok. Érdemes belelapozni az aforizmagyűjteményébe is, minél többször, annál jobb.

Az Isten veled, atomkor! 1965-ben, a Magvető kiadó gondozásában jelent meg, és ami csöppet sem mellékes, Réber László illusztrációival.
A regény főhőse, Kabócza Lajos úgy érzi, minden és mindenki összeesküdött ellene. Ez nem képzelgés, így van. Kezdjük a nevével! Hát lehet ilyen vezetéknévvel valaki hős, filmsztár, igazgató, vagy bármilyen nevezetesség? Aztán a kinézete! Harmincöt éves, 160 centi magas és ötven kiló, csapott vállú és enyhén rövidlátó. A munkahelyén nem becsülik, pedig ő a hivatalnokok mintaképe, Gitta, a barátnője rövid úton kidobta, egyszóval minden összejött. Tanácsot kér a vele egy házban lakó filozófia professzortól, de az ő válaszait sehogy sem tudja elfogadni. Egyre inkább menekülni szeretne, de vajon hová?

Csodás ötlete támad. Meglátogatja a Madame Zara nevű jósnőt, aki felajánl egy lehetőséget. Elutazhat a múltba, de onnan nincs visszatérés! Kap egy üveg italt, minden csöppje egy évszázad, ebből kell innia. Kabócza beleegyezik, és rájön, hogy itt az alkalom: végre beolvashat mind az undok, hatalomvágyó főnökének, mind a lapító munkatársainak, mind a hűtlen Gittának. Meg is teszi, magnószalagon hagy üzenetet, bár a hatást persze nem tudja felmérni. Ő már úton van a múltba, ahol békesség, nyugalom, törődés, barátság és szeretet várja. Iszik egy csöppet az üvegből, és amikor újra feleszmél, már nem is olyan fontos, hogy mikor van. A hol egyértelmű: egy konflis belseje, amiben nem egyedül ül, hanem egy elragadóan szép nő társaságában, aki elkíséri, mert Kabócza megkapta a katonai behívóját. Útban a kaszárnya felé meglát egy plakátot, aminek az első sora ismerős számára: Mindent meggondoltam és megfontoltam!

Most legalább tudja, milyen évet írnak, de ez csekély vigasz. Nem óhajt bevonulni, hiszen itt hiába is várná a békességet és nyugalmat. Még az is lehetséges, hogy az értékes ital üvege összetörik vagy ellopják tőle. Ezt nem kockáztathatja, de nem akar búcsú nélkül távozni. Elmagyarázza az őrmesterének, hogy nem kell annyira sietni, ráérnek elveszteni a háborút. Ami azt illeti, nem csak ezt, de a következő háborút is! A válasz sejthető, de a tettleges reakciót Kabócza nem várja be. Újból iszik egy kortyot. Ezúttal egy kocsmában találja magát. Örömmel látja, hogy békésen borozgatnak, senki nem siet sehová, nyugodtak, barátságosak még az idegennel szemben is. Érti, amit beszélnek, és a ruhája is a korhoz illő. Ráadásul felkelti a csaposnő érdeklődését, el is vonulnak a egy másik szobába. Kabócza Lajost erős zaj riasztja fel a csóközönből. A kocsmárosnő szerint a sakálok próbálják megverni az oroszlánt, de nem fog sikerülni nekik! Hősünk érthetően gyanút fog, és megkérdezi, hogy is hívják ezt a helyet? Kiderül, hogy azt az isten háta mögötti, a térképen apró pötty nagyságú falucskát Waterloo-nak nevezik. Kabócza megpróbálja rábeszélni az ivóba betérő császárt arra, hogy vonuljon vissza, keressen másik alkalmat, de – mint ez sejthető – nem sikerül neki.

Újabb időutazás, ezúttal csodálatos teremben találja magát, díszesen terített asztalok, remek ételek-italok, szép és lengén öltözött nők. Főleg a legszebb, Lukrécia tanúsít iránta érdeklődést, a flört a hálószobában végződik. Utána viszont kevésbé kellemes események következnek, mert hősünknek egy bérgyilkossal kellene megküzdenie. Nem sok esélye van, de úgy meglepi a sbirrt, hogy az illető menekülni kénytelen. Kabócza is távozik, de csak térben, időben nem. Szeretné megtudni, hol van. Betéved egy fényesen kivilágított terembe, ahol az uralkodó a kegyeibe fogadja. Borral kínálja, csakhogy Lukrécia azt súgja neki: Vigyázat, mérgezett!

A pillanatnyi meghökkenés után vendéglátója így szól: Barátom, Cesare Borgiát nem szokás visszautasítani!

Szerencsére Kabócza a Rezeda Ktsz ármánykodásán nőtt fel, megtalálja a kiutat. Távozhat, hiszen most már tudja, hol és mikor van. Igaz, most, hogy kezében a biztonság, nem állja meg, hogy ez szellemes beszédet ne tartson. Hősünk ezután elkerül Kolumbusz hajójára, meglátja Róma égését, nem tudja meggátolni Julius Caesar megölését. Végre találkozik egy okos emberrel, mert beszélgethet Szókratésszel, de innen is menekülnie kell. Aztán a Bábel-torony építésén találja magát, de ez sem tetszik, lévén, hogy ez az első hely, ahol nem érti, milyen nyelveken beszélnek. Még néhány nagy korty, és az ősemberek között lesz, de az sem éppen ideális, mert a barlangtársnője megcsalja. Újabb kortyok, ezúttal mint csinos kis majom egy fa tetején találja magát. Leszáll, hogy igyon pár korty vizet, erre menekülnie kell egy ragadozó elől. Ezúttal fenékig üríti a palackot, és kénytelen tudomásul venni, hogy egysejtű lett belőle. Igaz, a gondolatai tiszták, és így kezdi felmérni ennek az állapotnak az előnyeit. Nincs reuma, fej – vagy fogfájás, bármilyen irányban helyet változtathat, és remélhetően társakra is találhat. Büszkén veszi tudomásul, hogy ő a természet ura, Kabócza Lajos, amőba! Ha eddig nem talált békességet és nyugalmat, itt mindent újrakezdhet! Kialakít egy erőszakmentes világot. Igaz, ötmilliárd évig várni kell a végeredményre, de megéri!

Ezúttal sincs szerencséje, a másik egysejtű meg akarja enni őt. Kénytelen megelőzni, ő fogyasztja el a másikat. Utána kezdi újra átgondolni a helyzetet, és arra a következtetésre jut, hogy ha a saját korában is ilyen erőteljesen lép fel, akkor a Rezeda Ktsz helyett másik helyen, Gitta helyett más nővel, de tovább élheti a XX, század emberének talán zaklatott, de sosem egyhangú életét. Viszont ez utóbbira még jó darabig várnia kell. Megtudhatjuk azt is, mi volt az, ami Kabóczát minden morális habozása ellenére cselekvésre késztette, és megette a másik egysejtűt.

Végezetül néhány kedvcsináló mondat, időrend nélkül:

 

Ha szavatolni tudjuk a veszélytelenséget, megoldottuk a bátorság kérdését.
Talán az a főbaj, hogy a jóságot nem tudják olyan érdekessé tenni, mint a rosszaságot. A jóság eseménytelen.
Aki zavarban van, legyen fennkölt.
Ha a repülő kő el tudja felejteni a kezet, amely elhajította, akkor örülhet annak, hogy szabad akaratából repül, oda, ahova akar.
Sohasem lenne szabad olyasmiből tréfát űzni, amiben van valami igaz.


Pasztler Ágota

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg másokkal is: