IDÉZET – Stanislaw Lem: Solaris
Ma tizenegy éve ment el közülünk a science fiction egyik legnagyobb mestere, a lengyel Stanislaw Lem. Ő volt a legsikeresebb lengyel szerző, egyben a legolvasottabb nem angol nyelven alkotó sci-fi szerző.
Halhatatlan mesterművei állítanak emléket neki, amelyekben örök érvényű gondolatokat fogalmazott meg az emberi értelem természetéről, az idegen lényekről és a világegyetemről.
Egyik legismertebb regényéből, az 1961-ben megjelent Solarisból származik mai idézetünk.
A történet egy óceánnal borított bolygó, a Solaris körül keringő űrállomáson játszódik. Főhőse, Chris Kelvin pszichológus az állomásra érkezve különös, bizarr jelenségeket tapasztal, rég halott felesége kísérti, és az állomás személyzete is különösen viselkedik. A regény az emberi elme számára felfoghatatlanul idegen intelligenciával való kapcsolatfelvételt dolgozza fel, illetve annak kudarcát. A Solaris jól tükrözi Lem elképesztő fantáziáját, amellyel tényleg „idegen” idegeneket alkotott.
A regényt háromszor filmesítették meg, először 1968-ban, majd 1972-ben Andrej Tarkovszkij (ez a leghíresebb és legelismertebb feldolgozása), legvégül 2002-ben George Clooney főszereplésével.
Végezetül álljon itt még egy idézet a Solaris-ból:
Elindulunk a Kozmoszba, mindenre felkészülve – magányosságra, szenvedésre, harcra, halálra. Szerénységből nem mondjuk ki hangosan, de remek fiúknak tartjuk magunkat. Aztán beugrik valami meglepetés, aztán kiderül, hogy a fene nagy elszántság csak póz volt. Nem a Kozmoszt akarjuk mi meghódítani, öregem, csak a Földet akarjuk kiterjeszteni a mindenség határáig … Az egyik bolygó legyen sivatag, mint a Szahara, a másik jeges, mint a sarkvidék, vagy trópusi, mint a brazíliai dzsungel. Nemes lelkűek és humánusak vagyunk, nem akarunk más fajokat leigázni, csak átadni nekik az értékeinket, és cserébe átvenni az övéiket. Mert mi vagyunk a szent Kapcsolat lovagjai! Hát ez is hazugság. Nem keresünk mi mást, csak embereket. Nyavalyát kellenek nekünk másfajta világok. Tükröket akarunk! Mihez kezdenénk másfajta világokkal? Elég nekünk a magunké, az is a torkunkon akadt. Saját eszményített képünket keressük: az egyik bolygón legyen a miénknél fejlettebb civilizáció, a másikon a mi primitív múltunk hasonmása. Csakhogy a tükörből olyasmi néz vissza, amit nem fogadunk el, amit kikérünk magunknak. Pedig nemcsak hamvas erényeinket hoztuk magunkkal a Földről, nem az Ember hősi szobrát pakoltuk űrhajóba! Úgy jöttünk, szőröstül-bőröstül, amilyenek vagyunk, és amikor a másik fél elénk tárja az igazságot, azt a részét, amiről nem szoktunk beszélni, akkor kapálózunk!
R. J. Hendon
