Beszámoló az Írószövetség 2017. március 22-i rendezvényéről
Pasztler Ágota az SF Szakosztály márciusi estjéről írt beszámolójával jelentkezünk most. “A fantasztikum a nyugatosok kezén” címet kapott est előadói közül elsőként Simon Péter, a Magyar Scifitörténeti Társaság vezetőségi tagja az SF hatáskeltő eszközeit mutatta be a Nyugatban. Utána Veres Miklós, a Petőfi Irodalmi Múzeum történész-muzeológusa „A gépek nevelik az embert… – Az első világháború hatása a nyugatosok sci-fi műveire” címmel tartott előadást. Végezetül Dr. S. Sárdi Margit irodalomtörténész Babits Mihály Elza pilóta című regényéről beszélt.
Az ismerősök közül jó páran jelen voltak, mindannyiunk örömére Mandics György is megjelent, pedig őt már régen láttam az Írószövetségben.
Az első előadó, Simon Péter a Nyugat jelentőségével kezdte. Ez az újság volt a modern magyar irodalom megteremtője. Maga az újság persze nem sci-fi témájú volt, de a szerzői közül sokan írtak ebben a műfajban is.
Ilyen például Kosztolányi Dezső: Világvége című novellája, ami az Esti Kornél sorozat egyik darabja. Ebben a történetben amerikai tudósok kiszámítják, hogy egy meteor hamarosan a Földnek ütközik, és ezzel vége is az emberi életnek.
Esti Kornél stratégiája a következő: Először is elővesz egy üveg holland kávélikőrt, amit eddig valami különleges alkalomra tartogatott, és abból kortyolgat. Az orvosa eltiltotta a vörös húsoktól, ezért most jó vastag szelet szalámikat eszik. A mostani barátnőjének szakító levelet ír, a régebbinek meg azt írja meg, hogy mégis ő volt az igazi. A szobája falán évek óta lóg egy festmény, sosem kedvelte, de a festője időnként eljön, hogy megnézze, megvan-e. Ezért aztán szétszabdalja és elégeti – no, nem a festőt, csak a képet. Aztán visszaküldi a lapjától kapott előleget.
Utána felébred, mert kiderül, hogy az egészet csak álmodta.
Nem egyszer előfordult, hogy a sci-fi tartalom ilyen álomköntösben jelenik meg, az álmokat isteni üzenetnek, illetve a tudatalatti megnyilvánulásának tartották. Kosztolányinál a pátosz visszafogott iróniával társul.
Van még olyan, a Nyugatban megjelent írás, ami sci-fi motívumokat tartalmaz, ilyen Csáth Géza: A sebész című novellája. Ennek főhőse már eleve hiteltelen környezetben, egy kocsmában mondja el, mi történt vele. Nos, ő, mint zseniális orvos, arra a következtetésre jutott, hogy az idő fogalma csak az agyban létezik, és ő megtalálta ezt a központot. Egy sikeres műtéttel kimetszi, ezáltal a páciens örökké fiatal marad.
Az érdekes történetet hiteltelenné teszi a lecsúszott mesélő, aki orvos, de az abszint rabszolgája, és a környezet is ehhez illő.
Karinthy Frigyes: Az élő molekula. Ennek a történetnek hőse rájön, hogy ha eléggé kinagyítja az emberek vércseppjeit, saját arcuk néz vissza rá, persze ilyen kicsiben.
A világháború előtti nemzedéket áthatotta a felfedezés mámora, és a tudomány mindenhatóságába vetett hit.
A háború első évében, de főleg utána, megingott a világ megismerhetőségébe vetett hit. No meg az is, hogy a tudomány és a felfedezés csakis jó lehet az embereknek.
Szintén Karinthy novellája a negyedik halmazállapot. A légnemű anyagok folyamatosan tágulnak, nincs formájuk, a folyadékok megtartják a térfogatukat, de a formájuk változó, s szilárd halmazállapotban lévőknek állandó a formája és a térfogata. Viszont a negyedik halmazállapotban a molekulák összehúzódnak, a tárgy egyre kisebb és kisebb lesz, majd eltűnik. A feltaláló ezt az állapotot nem csak elméletben írja le, de a gyakorlatban be is mutatja.
A fotografált gondolat az Ige 3500-adik évében játszódik. A történetnek két főhőse van, az elbeszélő és a társa, a Gyűszűvirág nevű személy, aki feltehetően nőnemű. Ez utóbbi boldogan mondja az elbeszélőnek, hogy ők már olyan technikai szintre jutottak, hogy a gondolatot is meg tudják jeleníteni. Ki is próbálják, és Gyűszűvirág saját magát látja a képen, alighanem kissé illetlen alakban, mert sürgősen abbahagyja a megjelenítést. Ebben az a megnyugtató, hogy a férfiak akkor és ott is felfigyelnek egy csinos nőre. Egyszóval, ugyanaz a probléma tér vissza modern kellékekkel. Sokszor maguk a gépek okozzák a problémát.
Ilyen például Lengyel Géza: A Zentai-sugár című története. Ebben Zentai feltalál egyfajta röntgensugarat, amit nagy szerényen saját magáról nevez el. A fő tulajdonsága, hogy át lehet látni vele a falakon. Ezt a megalkotója elsősorban bűnmegelőzésre szánja. Amikor a rendőrkapitány értesül róla, gyorsan lemondja az egészet. Nem hiányzik neki, hogy reggel minden rendőrfogalmazó azon vigyorogjon, hol járt és mit csinált az előző éjszaka.
A módszer új, de az emberi gyarlóságok azonosak!
Következett Veres Miklós a Petőfi Irodalmi Múzeum képviseletében.
Az 1867-1914 közötti évek ismertetésével kezdte. 1867 után a sci-fi Magyarországon is népszerű volt. A társadalmi változások, a városiasodás, a technika, a kiterjedt oktatási rendszer minőségi és mennyiségi ugrást jelentett.
Ebben a műfajban és időszakban a legismertebb mű Jókaitól a Jövő század regénye. Persze akad jó néhány más ilyen témájú írás is.
Ilyen Ambrus Zoltántól az Utolsó húsevők. Ebben a történetben mindenki vegán, és a háborúk rég megszűntek.
Egy másik történetben feltalálják a csodafegyvert, ami olyan veszélyes, hogy senki nem meri használni, ezért aztán béke lett. A múzeum felkért egy grafikust, hogy ezt steampunk stílusban rajzolja meg, aztán le is modellezték. A kiállítás látogatónak körében osztatlan sikere volt, bár elsütni nem lehetett…
A Nyugat-generáció kezdetben optimista a technika fejlődése iránt.
Bíró Lajos 1910-ben írt egy cikket a Repülő ember címmel. Ebben azt fejtegeti, hogy a gépek nevelik az embereket, méghozzá eredményesen. Amikor valaki befejezi a munkáját, beül a repülő autójába, hazamegy a saját házába, amit természetesen gép hűt-fűt. Van hideg-meleg víz, telefon, mi több, vezeték nélküli telefon!
A háború alatt és után ez a vélemény sokat változott. Kosztolányi egy írásban azt fejtegeti, hogy mi lenne, ha a Marsról figyelnének minket, és beavatkoznának? Vajon összefognának-e a földlakók?
Karinthy Frigyes: Utazás Faremidóba című regénye 1916-ban jelent meg, ebben egy gépi civilizációt ír le. Szerintük az ember egyfajta rosszindulatú vírusként terjeszkedik a Földön. Egy másik cikkének címe a Vizsgázom a világháborúból. Ebben a szerző egy véletlen folytán 2015-be kerül, és egy vizsgázó fiú helyett ő felel a világháború történetéből. Sajnos, kiderül, hogy szinte semmit nem tud róla, hiszen a fő diplomáciai és hadi eseményekről egyáltalán nem tájékoztatták a kortársakat. Kap ez mentő kérdést is, éspedig azt, hogy ki volt a korszak legnagyobb humoristája? Boldogan megnevezi saját magát, de sajnos, ezt sem találta el.
Egy másik történetben a szerző 1914-es énje egy időgép használatával találkozik az 1918-as saját magával. A fiatalabb én biztos abban, hogy a háború legföljebb pár hétig tarthat, elvégre hosszabbat nem tudna elviselni a gazdasági élet. Az idősebb énje viszont azt tanácsolja a fiatalabbnak, hogy vásároljon zsírt, cukrot, ecetet, szappant, méghozzá sokat!
Bíró Lajos volt az, aki elsőként említette a sárga veszedelmet, értve ezen Japán és Kelet-Ázsia lakosait. Ugyanettől a szerzőtől származik a Skarlát kutya, ez egy tömegpusztító fegyver. Karinthy Frigyes Capilláriája is az emberekben való csalódást tükrözi. Babits Mihály Elza pilótája a gáztámadásokról és a repülőgépekkel vívott háborúról szól. No meg a női pilótákról.
Az új háborúról szól Szenteleky Kornél Holnap-holnapután, illetve Schöplin Gyula: Budapest nem felel című regénye is. Aszlányi Károly nem állta meg, és Özöngáz címmel írt egy gázháborús paródiát.
Még a romantikus regények írójaként ismert Kosáryné Réz Lola is írt egy olyan könyvet, amiben a vörös és a fekete hangyák háborúját ábrázolta.
Radóné Kempen Magdi regénye 2010-ben játszódik, utópikus történet.
Sándor Kálmán a Boldog város címmel olyan városról ír, amiben csak nők laknak, mert a férfiakat mind behívták katonának. Ezért vagy ennek ellenére békések. Egyetlen férfi van a környéken, ő is az elmegyógyintézetben lakik. Ennek az ápoltjait is elvitték katonának. Ő ott maradt, mert a diagnózis szerint gyógyíthatatlanul épelméjű. Ellátogat a pacifista városba, és az ott szerzett tapasztalatai után visszamegy a kórházba, és felakasztja magát.
Ez után a hatásos történet után Sárdi Margit beszélt Babits: Elza pilóta című regényéről. Előtte szétosztott néhány lap papírt, amin a regény különböző részletei szerepeltek. Mint kiderült, Babits a szerkesztők réme volt, mert minden kiadás után újraírta a régi szöveget, sokszor még a nyomdába adás után is átírta, majd újra átírta. Egyszóval igényes szerző volt. A sok változatból négy maradt fenn.
Az Elza pilóta globális társadalomban játszódik, a totális fejlődés azonos a totális háborúval. A történet, mint néhány utalásból kideríthető, 2030 körül játszódik. A gáz ellen légbarlang (egyfajta óvóhely) védi a lakosokat. Miután a városok biztonságosnak számítanak, túlnépesedettek.
A városokat többnyire nők lakják. Mandics György megkérdezte, hogy akkor miért vannak ott gyerekek? Margit azt a logikus választ adta, hogy a derék hadfiak időnként hazajönnek szabadságra. Továbbá az, hogy valaki untauglich a háborúra, még nem jelenti azt, hogy mindenre ungtauglich!
A regény érdekessége, hogy maga Elza a kilencvenkilencedik lapig nem lép színre. Odáig Kamutiné a főszereplő. Miután az összehasonlítandó szöveget nem tudom mellékelni, csak a lényeget idézem: tömörebb és kifejezőbb lett, bár némileg nőellenes. Erről a könyvről Schöplin és Karinthy is írt kritikát.
Csaknem nyolc óra volt, ezért csak egy-két kérdésre jutott idő. Én azt akartam megtudni, hogy ha írtak gáztámadásról, írtak-e biológiai hadviselésről, elvégre a háborút követő spanyolnátha-járványnak több áldozata volt, mint magának a háborúnak.
Szélesi Sándor szerint a háborúkat általában járvány követte, ezért most sem találták ezt meglepőnek. Sárdi Margit szerint a gáztámadás az ember, a járvány az Isten műve, és így is vették tudomásul.
Ezzel tényleg vége lett az előadásnak, ki-ki indult haza.
Pasztler Ágota írása
