Három X-Men film jön 2018-ban!

A 20th Century Fox közzé tette az X-Men sorozat következő három részének bemutatódátumait. A filmek mind jövőre érkeznek, és ezek közül az egyik nem más, mint a várva-várt Sötét Főnix történet újra-feldolgozása. Az eddig “Supernova” címen belengetett hetedik X-Men mozifilm immár megkapta a végleges és eléggé egyértelmű címet: DARK PHOENIX. A bemutató dátuma 2018. november 2.

Mint ismeretes, a Sötét Főnix történeti szálat már feldolgozták az X-Men: Az ellenállás vége című, harmadik részben, azonban ez a rész finoman szólva is hagyott némi kívánnivalót maga után. Amikor Brett Ratner átvette az X-Men folytatást Bryan Singertől, mindenki észrevette a minőségi váltást, de a fő probléma Az ellenállás végével az volt, hogy nem is a Főnixet tette meg központi témájának, hanem a mutáns gyógymódot. A képregény sorozat leghíresebb, legnagyobbra tartott történetét pedig mellékszállá degradálta.

 

Sophie Turner, mint Jean Grey

 

A stúdió szeretné kiköszörülni a csorbát, és ehhez remek lehetőséget biztosít Az Eljövendő Múlt Napjai című (ismét Singer által vászonra varázsolt) részben megváltoztatott történelem. Új, fiatal szereplőgárdával, tiszta lappal kezdenek neki a Dark Phoenixnek, és reménykedhetünk benne, hogy ezúttal tisztességes munkát végeznek.

A rendezői székben valószínűleg az eddig filmek forgatókönyvét jegyző és produceri feladatokat ellátó Simon Kinberg ülhet, akinek ez lenne az első rendezése. A főszerepben biztosan visszatér Sophie Turner, mint Jean Grey, valamint biztosnak tűnik James McAvoy, mint Xavier professzor. Valószínű, hogy Küklopszot ismét Tye Sheridan alakítja majd, Alexandra Shipp megint Ciklon lehet, Kodi Smit-McPhee pedig Hihetetlen Árnyék. Jennifer Lawrense-ről és Michael Fassbnederről nem tudunk semmit, elképzelhető, hogy már nem fognak szerepelni ebben az epizódban, hiszen az X-Men: Apokalipszis egy jó lezárást adott az X-Men: Elsőkkel elkezdett Magneto-trilógiának.

 

Sophie Turner, Tye Sheridan és Alexandra Shipp

 

A film közvetlen folytatása lesz a nyolcvanas években játszódó Apokalipszisnek, de ezúttal a kilencvenes években látjuk viszont főhőseinket. A képregényekből ismert történet szerint a Főnix Erő által megszállt fiatal telepata, Jean Grey egyre nehezebben tudja uralni saját képességeit, míg végül a Főnix teljesen elemészti őt. A képregényekben ez a sorozat Jean Grey halálával ért véget, azonban mi már sejtjük, hogy valószínáleg nem így lesz: Az Eljövendő Múlt Napjainak epilógusában látott jövőkép szerint Jean életben lesz. De mint tudjuk, az időt elég könnyű összekuszálni az X-Men világában, szóval azért mérget ne vegyünk rá.

 

Az eredeti képregény

 

A Dark Phoenix mellett bejelentették az Új Mutánsok filmet is, amely 2018. árpilis 13-án érkezik, valamint június 1-re lőtték be a nagysikerű Deadpool második részét.

Lássuk először is az Új Mutánsokat!

Ahogy a címéből is kiderül, a mutánsok egy új generációjával ismerkedhetünk meg, eddig nem látott karakterek körül fog bonyolódni a történet. Az egyetlen visszatérő szereplő James McAvoy lesz, mint X Professzor, a rendező pedig Josh Boon lesz, aki eddig a Csillagainkban a hiba című, igen jó kritikai visszhangot kapott tini drámát rendezte. Egyetlen más szereplő kiléte sem biztos, csak pletykák vannak, például Magikról, akit talán Anya Taylor-Joy alakít, illetve Wolfsbane, akit a Trónok Harca Ariája, Maisie Williams alakíthat.

Az új szereplők, ismeretlen karakterek miatt ez a film tűnik a legkevésbé biztos befutónak a három közül.

 

A Deadpool 2. viszont nagy érdeklődésre tart számot. Sok találgatás övezte, hogy ki lesz a befutó Cable szerepére, akit már az első film végén belengettek. A végeláthatatlannak tűnő színész-válogatás során pedzegették már, hogy Pierce Brosnan, Ron Pearlman, Michael Shannon, Brad Pitt, esetleg Kyle Chandler játszhatja majd el Küklopsz jövőből jött fiának szerepét. Végül Josh Brolinra esett a választás, aki a Deadpoollal egyidőben egy másik, híres Marvel-karaktert is alakít: ő Thanos, aki a Bosszúállók nagy ellensége lesz az Avengers: Infinity War-ban.

 

Fantáziarajz Josh Brolinról, Cable szerepében

 


Forrás: MovieWeb

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg másokkal is: