KRITIKA – Alien: Covenant

2017-05-212017-05-26 R. J. Hendon alien, covenant, fassbender, ridley scott

Amikor Ridley Scott 2012-ben visszatért az Alien-univerzumhoz, mindenki a hányattatott sorsú franchise feltámadását várta tőle, azonban a Prometheus nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A sokat csúszó és címében rengetegszer változó folytatásra már csekélyebb lelkesedéssel ültek be a nézők. A film vegyes fogadtatásra talált, de abban a legtöbben egyetértenek, hogy jobb, mint a Prometheus. De vajon hogy teljesít a film, ha a legendás eredeti filmhez, vagy James Cameron ugyancsak klasszikus folytatásához viszonyítjuk?

A továbbiakban SPOILER-ekkel teletűzdelt kritikánkat olvashatjátok, szóval csak akkor görgessetek tovább, ha már láttátok a filmet!

A történet dióhéjban: A Covenant telepes űrhajó legénysége útban a kolonizálandó bolygó felé balesetet szenved, és a javítások közben befog egy rádióadást, és csekély mérlegelés után úgy döntenek, leszállnak a bolygóra. Ott azonban hamarosan szembesülniük kell egy borzalmas fertőzés veszélyeivel, amely borzalmas szörnyeket keltet ki az emberi testben. A túlélésért vívott küzdelemben hamarosan találkoznak a tragikus sorsú Prometheus túlélőjével, az android Daviddel, aki már évek óta a kihalt bolygón tengődik.

A film tehát egyenes folytatása a Prometheusnak, azonban az abban felvetett kérdésekkel csak érintőlegesen foglalkozik. Tehát továbbra sem tudunk meg semmit a Tervezők motivációiról, kultúrájukról, az emberiséghez fűződő viszonyukról, vagy az LV-223 piramisában talált gyilkos, fekete anyagról. A Prometheusból azt emelték csak át, ami a film erőssége volt: Michael Fassbender David nevű androidját, a látványvilágot, és a fekete anyagot. És most is ugyanolyan jó, sőt még jobban teljesítenek, különösen Fassbender, aki ezúttal nem is egy, de két, személyiségében teljesen különböző androidot alakít. Ahogy a Prometheus, úgy a Covenant is Fassbender játékára és David lebilincselően elmebeteg karakterére épít (az eltelt évek alatt csak még őrültebb lett), de vajon átörökölte-e a film a Prometheus gyermekbetegségeit?

Részben igen. A Prometheus legtöbbet hangoztatott kritikája az ostoba karakterek, akik megkérdőjelezhető döntéseket hoznak, valamit az ezernyi nyitva hagyott kérdés a film végén. A Covenant nem tartalmaz annyi rejtélyt és misztériumot, mint a Prometheus, hiszen inkább horrorfilm, mint az emberiség eredetével foglalkozó, hellyel-közzel filozofikus sci-fi, így a végén sem érezzük azt a hiányt, amit a Prometheusnál.
Azonban ostobaság itt is akad, még ha nem is annyi, mint elődjében.

Rögtön a filme eljén kapjuk az elsőt, a kapitányi rangot Daniels elevenen elégett férjétől megöröklő Oramtól (Billy Crudup), aki egy rádióüzenet hallatán úgy dönt, sutba dobja a még hét évig tartó küldetésüket és inkább felderíti ezt a sokkal közelebbi bolygót, amely látszólag tökéletes a kolonizálásra. A legénység közül senki sem akar visszafeküdni a hibernációba, és hezitálás nélkül beleegyeznek. Egyedül Daniels az, aki nem helyesli a döntést és ezt ki is fejti a kapitánynak. Daniels (Katherine Waterston) egyébként az egész történetben meglehetősen higgadt és józan gondolkodású karakter, gyorsan megkedvelteti magát a nézővel.

Leszállást követően a háttérben hallhatjuk, amint a számítógép sorolja a bolygó légkörének összetevőit, ami tényleg megfelelő az ember számára, és ezért minden védőfelszerelés nélkül kimennek túrázni. Na de mi van a baktériumokkal, vírusokkal, spórákkal? – kérdezhetnénk a Covenant legénységétől, akik, mintha sosem hallottak volna kórokozókról, gyorsan bele is sétálnak egy gombaszerű nővénybe, amely kettőt közülük megfertőz a spóráikkal.

Itt még a fejemet fogtam, de ami ez után következik, az olyan intenzív, hamisítatlan Alien-hangulatot árasztó mészárszék, hogy meg tudom bocsátani ezt a kezdeti ostobaságot, különösen annak fényében, hogy A Bolygó neve: Halál ugyanezt eljátszotta (Newt szülei mindenféle védőfelszerelés nélkül másznak be egy idegen űrhajóba, piszkálnak meg tojásokat, és hagynak hátra az autóban két védtelen kisgyereket).
Meg tudom bocsátani, azért, mert a Covenant telepesei, akárcsak az Aliens-ben az LV-426 lakói nem tudósok, hanem hétköznapi emberek. Száz évvel a jövőben már nem mindenre kiképzett asztronauták derítik fel a galaxist, hanem kitelepülni vágyó önként jelentkezőket beterelnek egy-egy nagy űrhajóba, aztán kiküldik az ismeretlenbe, hogy csináljátok meg a szerencséteket, aztán vagy túlélitek, vagy nem. Daniels egy ponton még meg is jegyzi, hogy ők olyanok, mint Amerika első telepesei.

Azonban ugyanez az indok nem menti fel a Prometheust, hiszen az egy kutatóhajó volt, a legénység pedig elvileg tudományterületük legjobb szakembereiből állt – emlékezzünk csak a biológusra, aki megpiszkálja a fenyegető földönkívüli kígyót. A Prometheus legénységénél a halmozódó ostoba döntések teljesen hiteltelenné tettek minden szereplőt, de a Covenant hétköznapi hőseit valamennyire felmenti. A bolygóra leszálló tagok között egyedül Daniels és Karine (Oram felesége, Carmen Ejogo alakításában) a tudósok, mindenki más vagy pilóta vagy sima telepes. Daniels kezdetektől ellenzi a leszállást, Karine pedig önbizalomhiányos férje oldalára áll. Oram teljesen inkompetens kapitány, de ez sem megy a film rovására, mert csak az eredeti kapitány hirtelen elhalálozása miatt kapta meg a rangot, továbbá egy jelenetben halljuk is arról panaszkodni, hogy a társaság szerint nem volt megfelelő a vezetői pozícióra, ezért csak első tiszt lehetett.

De hogy mégis mi a baj a Covenanttal? Az, hogy meg kell védeni. Hogy bizonyos jelenetek, karakterek egyes döntései nem állnak meg a maguk lábán utánamagyarázás nélkül. Sokkal jobb filmet kaphattunk volna, ha néhány jelenet egy kicsit másként van tálalva.

Az első mészárszék után jön David belépője, és karaktere innentől kezdve az egész filmet uralja. Az első pillantásra látszik, hogy megváltozott a Prometheus óta, sokkal őrültebb lett, és ez különösen Walterrel, a “testvérével” közös jelenetei alatt válik világossá. A film nagyban épít a két androidra, és azt kell, hogy mondjam, David egymagában félelmetesebb ellenfél, mint a Neomorphok, vagy a két Xenomorph. A film végi fordulat ugyan messziről sejthető, mégis jól van tálalva, és a befejezés érdekes újszerű helyzetbe sodorja a főhőseinket. Ezzel is szeretném kihangsúlyozni, hogy a film igenis képes újat mutatni az Alien-sorozatban, nem teljes “újrahasznosított” epizód, ahogy azzal sokan vádolják, csak az újdonságot David tettei jelentik.

A David-Walter szerepcseréről: véleményem szerint nem David nem ölte meg Waltert a küzdelemben, hiszen szinte lehetetlen, hogy ennyi idő alatt átöltözött volna, levágta volna a kezét és átalakította volna a sérüléseit, hogy úgy nézzen ki, mint ő. Úgy vélem, a fuvolás jelenet lehet a kulcs, és David valamiképp átprogramozta Waltert, “átmásolta” rá önmagát és felülírta a testvérét. Ez sajnos újabb magyarázkodás, valami, amit a filmnek jobban be kellett volna mutatnia.

Apropó Xenomorphok! Már az első előzetesnél felkapták páran a fejüket az apró dizájn-beli különbségekre. Egy kicsit más ez a Xenomorph, mint amit megszokhattunk, azonban a film megtekintése után számomra világossá vált, ennek az az oka, hogy ezek még mindig nem azok a lények, amelyek az LV-426-on és a Nostromón fognak gyilkolászni. A Covenant bemutatja a lények születését, elkalauzol minket David laborjába, ahol őrült kísérleteivel megpróbálja létrehozni a tökéletes organizmust, hogy ő maga is teremtővé váljon. Ennek állomásai a Neomorphok és a pincében elrejtett tojások, akik “a mamájukra várnak”.
A megszülető Xenomorph teljesen más, mint ami a Nostromón, Kane mellkasából kijön. Az egy féreg szerű, végtagok nélküli lárva volt, míg a Covenantban egy végtagokkal rendelkező miniatűr Xenót kapunk.

Hogy ez miért lényeges? Azért, mert szerintem nem arról van szó, hogy a látványtervezők jobbat akartak alkotni, mint az eredeti és sutba dobták a régi dizájnt. Ez csak egy újabb állomás a végleges lény felé vezető úton, már majdnem az igazi, de még valami hiányzik belőle. És ez látszik is a kifejlett állaton: száz százalékig biológiai lény, nincsenek rajta olyan biomechanikai kiegészítések, vezetékek, mint az eredeti filmben látható lényen.
David tovább kísérletezik, és ennek az az oka, hogy nem elégedett a teremtményével. A film vége felé van egy jelenet, ahol a Xenomorph belebámul a képernyőbe, amelyen David/Walter arca látszik, majd sziszeg egyet és összetöri a képernyőt. David arcán látszik, hogy nem elégedett, és amikor Daniels és Tennessee legyőzik a lényt, láthatjuk David megkönnyebbült sóhaját. A Neomorhokkal már képes volt szót érteni, de ezt a lényt nem tudta volna irányítani, a dög a teremtője ellen fordult volna, ahogy ő is tette. Ez zavarta Davidet, mert ugyanarra a bukott teremtő szerepre kárhoztatta volna őt, mint Peter Waylendet vagy a Tervezőket. Ő több és jobb akar lenni náluk, különb sorsot szán magának. Hűséges teremtményt akar, és ehhez folytatnia kell a kísérleteit. Gyanítom, hogy a következő részekben azt láthatjuk, ahogy ezt a lényt tovább fejleszti, és a választ a biomechanikus kiegészítésekben leli meg. Saját képére formálja a teremtményét, ahogy az a bibliai utalásokkal telezsúfolt sorozatra jellemző.

Összességében véve elégedetten jöttem ki a Covenant-ról, mert jól szórakoztam. A sorozat gyermekbetegségeit még mindig nem küzdötte le teljesen, de a fejlődés szemmel látható, és jót tettek neki a nosztalgikus jelenetek is. A befejezés az Alien-filmek sorában egyedi, ha nem is meglepő, érdekes terepet alakított ki a folytatásnak. A következő részben még jobban oda kellene figyelni a logikára, és kicsit kevesebbet kellene nappali fényben mutogatni a szörnyet, mert sokat ront rajta. Küldjék vissza a sötétbe, árnyékok közé, legyen megfontolt gyilkos, ne pedig egy őrjöngő vadállat! Ha a folytatás még közelebb visz minket az eredeti filmhez, akkor nem aggódnunk az Alien-univerzum jövője miatt. Jöhet még pár rész, de Daviddel és Danielsszel!

Értékelés: 7/10