KLASSZIKUSOK – Jefremov: Az Androméda-köd
Pasztler Ágota ezúttal Ivan Jefremov Az Androméda-köd című regényét mutatja be:
Ivan Antonovics Jefremov (Szentpétervár 1908 április 22 – 1972 október 5). Jefremov eléggé kalandos életet élt, mert mint az „ezred fia” csatlakozott a Vörös Hadsereghez. Miután lehetősége nyílt rá, egyetemre járt, és paleontológus lett. Számos expedícióban vett részt a Volga, az Ural és Közép-Ázsia térségeiben, de eljutott Mongóliába is. Az első kiadott írása szakkönyv, később kezdett el fantasztikus történeteket írni, méghozzá sikerrel. Ezúttal a legismertebb regényéről, az Androméda-ködről szeretnék írni.
A saját példányom 1969-ben jelent meg, a Móra és a Kárpáti kiadó gondozásában, Második kiadás. A borítólapon a regényből készült film egy jelenete látható.
Újraolvasva a regényt, felfigyeltem arra, hogy a cselekmény két szálon fut. Az egyik a Földön játszódik, és az ottani életet és társadalmi berendezést ismerteti. A másik szál egy csillaghajó, a Tantra kalandos felfedezőútját ismerteti.
A földi társadalom szerkezetét és történelmét egy történész, méghozzá egy szép nő mondja el, a Nagy Gyűrű újabban csatlakozott tagja számára. Ők vannak olyan szerencsések, hogy már tizenhárom év múlva megkapják. Még ugyanannyi idő, és válasz is érkezeik. Ez a Földön nem jelent gondot, mert a várható életkor százhetven év, és ezt jó egészségben fogják eltölteni, ráadásul ez a szám, ha lassan is, de emelkedik.
Az előadásból kiderül, hogy a Nagy Gyűrű egyfajta laza szövetség a lakott bolygók között, és nem annyira a személyes megismerésen, mint inkább az információ-átadáson alapul. Ez sem csekélység, sőt! Így felosztják a felderítendő területeket egymás között, és az információkat mindenki használhatja.
Ami a társadalmat illeti, egységes, amennyire kivehető, van egy világnyelv. Nem hinném, hogy túl sokan élnek a Földön, mert mindenkinek bőven van hely. A munka is olyan, hogy mindenki azt csinálja, ami érdekli, és amit szeret. Ilyen hosszú élet mellett bőven van idő arra, hogy sok mindent ki lehessen próbálni, a gyümölcs szedésétől a tengerhajózásig, az állattenyésztéstől a régészetig.
Mindenki egészséges, néhány célzásból ítélve ez egy évezrednyi gondos szelekción alapul. A gyerekeket bizonyos kor után egyfajta kollégiumban nevelik, de a szüleik bármikor meglátogathatják őket. Úgy látszik, ez a módszer általánosnak számított az akkoriban megjelent regényekben, lásd Sztrugackijék műveit.
A másik szál – legalábbis számomra – jóval érdekesebb, mert a Tantra nevű csillaghajó nehéz helyzetbe kerül Hazafelé tartva egy rejtélyes égitest, a Vascsillag vonzásába jut, és valahogy ki kell szabadulnia onnan. Nem könnyen, de sikerül. A nehézséget szó szerint kell venni, mert a bolygó, amire leszállnak, a Föld vonzóerejének kétszeresével rendelkezik, ezért már a járás, sőt az állás és az ülés sem egyszerű. Viszont érdekes felfedezéseket tesznek. Megtalálják egy földi csillaghajó maradványait, a személyzetet valami ismeretlen erő pusztította el.
Ráadásként egy másik csillagközi járművet is felfedeznek, ez mind számukra, mind a Nagy Gyűrű számára ismeretlen. A földi csillaghajó maradék energiája viszont felhasználható arra, hogy visszajuthassanak a szülőbolygójukra, új és érdekes információkat hozva magukkal. Ez nem csak a két űrhajóra vonatkozik, de a Vascsillag bolygóján egyedi állat és növényvilág fejlődött ki, ezek nagymértékben alkalmazkodtak a körülményekhez. Az egykori paleontológus elemében volt, amikor elképzelte és leírta ezeket az élőlényeket.
Az űrhajósok visszatérnek a Földre, ahol szintén érdekes dolgok történtek és történnek. Egy fizikus nem tud belenyugodni abba, hogy mind az utazás, mind az információáramlás ilyen lassú. Nagy energiával kísérletezik, és sikerül elérnie egy harminc fényévnyire lévő bolygót, ami csak nemrég kezdett adni a Gyűrű tagjai számára. Továbbá kivételesen szép emberek élnek rajta. Igaz, ez a Földre is így van, kissé sokalltam is, hogy minden, vagy majdnem minden szereplő eszményi külsővel rendelkezik. Az egyetlen, nem túl fontos intrikus figura azzal lett jellemezve, hogy szétállnak a fülei. Hát nem borzasztó?
A kísérlet vezetője szerint létrejött az összeköttetés a Tucana bolygója és a mi bolygónk között, Egy pillanatra nem csak látta-hallotta az idegen helyet, de még a víz illatát is érezte, vagy érezni vélte. De az eredményért nagy árat kellett fizetni, megsemmisült egy műhold, és a fedélzetén tartózkodó három ember.
Nem, nem akarom leszólni ezt a könyvet, hiszen érdekesnek tartom és szívesen olvastam/olvasom. A társadalom leírása olyan idilli, hogy szinte odakívánkozom. Tetszik, hogy a felnőtt korba érkező fiataloknak tizenkét nehéz munkát kell elvégezniük, a görög mondavilágra emlékezve herkulesi hőstetteknek nevezik ezeket a próbatételeket. Persze, nem szörnyeket irtanak, bár az is előfordul, de ezek a szörnyek vírusok vagy baktériumok. Viszont erdőt telepítenek, tenger alatti bányászaton dolgoznak, olyan helyekre vezetnek repülőgépet, ahol nem könnyű a le és felszállás, egyszóval, alaposan kipróbálhatják a képességeiket.
Az is tetszetős elképzelés, hogy nincs túlfogyasztás, jól használják fel az erőforrásokat, bizalommal vannak a másik iránt, segítőkészek, fogékonyak az értékekre.
Azért persze van néhány olyan ember, aki nem akar, vagy nem tud beilleszkedni, ők a Feledés szigetére kerülnek. Megkapják az alapvető dolgokat, de önellátásra kell berendezkedniük. Szükség esetén orvosi ellátást vagy élelmiszersegélyt adnak nekik. Az nem derül ki, hogy van-e visszatérés a régi munkájukhoz.
A regény azzal a hatásos befejezéssel záródik, hogy a föld egyszerre három űrhajót is indít, három különböző helyre, ehhez komoly idő, energia és összefogás volt szükséges. Előre, felfedezők!
Pasztler Ágota írása