A műfordító jogai és kötelességei – kerekasztal-beszélgetés

Pasztler Ágota beszámolója az Írószövetség május 17-i rendezvényéről, amelynek témája a műfordítók jogai és kötelességei volt.


A beszélgetést Sohár Anikó kezdte, és négy másik fordítóval beszélt: Galamb Zoltán, (továbbiakban: Zoltán) Kamper Gergely, (továbbiakban: Gergely) Pék Zoltán és Sziklai István (továbbiakban: István) voltak a beszélgetőtársai. A jelenlévő Szélesi Sándor nem hivatalosan képviselte a szerkesztőket, és vitézül állta a sarat.

A rendezvény Anikó kérdésével kezdődött: Mik a műfordító dolga? Mihez van joga? Változtathat-e az eredeti szövegen?

Zoltán: Kérdés, az eredeti szöveg mennyire teszi indokolttá a változtatást. Az indokolás is sokrétű dolog. Tetszik vagy sem, az olvasó számára egyértelművé kell tenni a szöveget.

Pék Zoltán: Jobb, ha a fordító dönt, mintha más teszi ezt.

Anikó: Kié a végső szó? A fordítóé vagy a szerkesztőé?

Zoltán: Ha nem küldi vissza a szerkesztő a szöveget, rendben. Persze van, hogy nem indokolja, mit kifogásol a fordításban, de többnyire meg lehet beszélni vele, mit miért nem tart jónak. Volt, hogy a szerkesztő kiszedte a káromkodásokat a szövegből, illetve lefaragta a kifejezéseket, pedig ezek dramaturgiai szempontból jól megindokoltak voltak. Aztán benne hagyták, csak egy kicsit ritkították.
Szerencsére néha van értékelőlap, és oda-vissza működhet. Viszont a fordítóé az utolsó szó.

Szélesi Sándor (továbbiakban: Sándor): Volt már olyan, hogy nem tudtunk megegyezni, és visszavettem a fordítótól a kiadott munkát. Legtöbbször azonban állandó kapcsolat van a kiadó és a fordító között, ennek keretében sok mindent meg lehet beszélni.

Anikó: Van, hogy a szerkesztő nem ismeri annyira a művet, mint az, aki dolgozik rajta. Ha viszont idáig elfogadta a fordító műveit, most is azt fogja tenni.

István: Igen, kell a kompromisszum.

Pék Zoltán: Ehhez is idő kell, fontos az indokolás és a kommunikáció. Ha jó a kapcsolat a szerkesztővel, könnyebb egyezségre jutni. Régen jobb volt, mert akkor személyesen ültek le beszélgetni, és könnyebb volt dűlőre jutni.

Anikó: Az ideális fordító védi az álláspontját, és képes a kompromisszumokra, és ez nem ellentmondás. Persze, ott az időkorlát, hiszen a munka leadásának határideje is van. amit ajánlatos betartani. Egyébként volt-e olyan, hogy valaki annyira szeretett volna lefordítani egy művet, hogy egy fejezetet példaképpen elküldött egy szerkesztőnek, és felajánlotta, hogy ezt a művet szívesen befejezné?

Pék Zoltán: Igen, volt már ilyen, de nem jártam túl nagy sikerrel.

Anikó: Egyébként milyen vállalkozói ismeretek szükségesek ehhez a munkához?

Gergely: Semmi extra, általános ismeretekkel boldogulni lehet.

Anikó: Van-e olyan kötelesség, ami fontos?

Sándor: A szerző felé?

Anikó: A szerző felé annyi, hogy jól kell dolgozni, a kiadó felé pedig az, hogy be kell tartani a határidőt.

Gergely: Na, most fogják újra felhozni az Ikeás szövegemet, Az egyik könyvben a szoba berendezését írják le, és egy, ott közismert bútormárkát említenek, ami nálunk korántsem az, ezért voltam kénytelen így körülírni. Persze előfordul, hogy néhány írónál rákérdezek, Van, aki rögtön válaszol, van, aki soká, van, aki soha.

Anikó: Melyiket választod a lehetőségek közül? Mit tud a közönség?

István: Én kilenc regényt és húsz elbeszélést fordítottam le vámpír témakörben, és elegem lett belőle! Annak ellenére, hogy így lettem ismertté, egyszer még dedikáltam is ezeket a könyveket. A mozifilmek feliratát is én készítettem el. Aztán egy új könyvet másnak adtak fordításra, örültem, aztán a következőt megint én kaptam, és nem is bántam.

Anikó: Mennyire változtathatunk?

Pék Zoltán: Van, hogy változtathatunk, amikor ez indokolt.

István: Mi van, ha a szerző logikátlan? Akkor ajánlatos a változtatás.

Anikó: Volt, aki nem állt velem szóba.

István: Ez velem is megtörtént már. Viszont volt olyan, hogy lefordítottam egy Frank Herbert könyvet, amiben egy matematikai képletet tévesen adtak ki. Javítottam, szerencsére kiderült, hogy a regény újabb kiadásában a szerző is a jó képletet adta meg. Azért legtöbbször megmondják, melyik kiadásból dolgozzunk.

Anikó: Hogy állunk a honosítással a könyvek, illetőleg filmek esetén?

István: Mértékegységek esetén viszonylag egyszerű a helyzet, átszámítjuk. Persze, a polgárháború idején játszódó könyvben furcsa lenne kilométerben és dekában számolni. Így sem könnyű, hiszen a mérföld sem egységes, van tengerészeti és szárazföldi is.

Pék Zoltán: Aztán ott van a sport, például a baseball nem olyan ismert Európában, mint a tengeren túl, a szakkifejezéseket nem könnyű átültetni. Esetleg a futball kifejezésekkel próbálkozhatunk.

Anikó: Mi van a nemlétező nyelvvel?

Fedina Lídia: Ajánlatos visszaírni, és tisztázni a szerzővel.

Gergely: Egy magyar származású fantasy író magyarul beszéltette a tündéreket. Megoldás az is, ha halandzsával próbálkozunk, ha az eredeti is az volt. Ha eszközt, vagy berendezést kell magyarítani, érdemes az ismertebb görög-latin kifejezésekre alapozni.

István: Meg lehet próbálni a tájnyelvet. Az egyik műben a régies nyelvet megpróbáltam székely szóhasználattal visszaadni.

Anikó: Tudtok-e tud latinul, esetleg görögül?

István: Egy keveset latinul, ógörögül nem.

Gergely: Átlagos a tudásom.

Zoltán: Én sem sokat, de annak a kevésnek is hasznát vettem az Asterix fordításánál.

Anikó: Jó-e az, ha szeretitek a lefordítandó szöveget?

Pék Zoltán: Szeretem a jó szöveget. Persze van olyan, hogy nem tudok kedvtelésből olvasni.

Anikó: Volt olyan, hogy nem tudtam végigvinni a szöveget. Egyébként köteles-e a fordító képezni magát és hogyan? Jártok-e továbbképzésre? Nemrégiben volt egy előadás a haikuról.

István: Olvasok, sorozatokat nézek, és igyekszem lépést tartani a kortárs irodalommal. Ennek leggyakoribb módja, hogy az autóban ülve hangoskönyvet hallgatok.

Anikó: Milyen a fordító elismerése?

István: Ez nagyrészt jogi kérdés. A fordító nevét a könyv belső oldalán fel kell tüntetni, de jó lenne, ha a címlapján is közölnék. Novelláskötetek esetén, ha a történeteket más fordította, a tartalomjegyzékben is.

Zoltán: A Kaligram kiadó közli is.

Sándor: A Sherlock Holmes kötetben mi is külön-külön tüntettük fel.

Zoltán: A szakma és a közönség tetszése nem mindig azonos. A név az olvasónak is fontos lehet. Egyébként nem minden fordító és minden szerző illik egymáshoz.

Anikó: Igen, volt olyan, hogy visszaadtam egy Vonnegut-fordítást, mert nem ment.
Vállalnátok-e rossz könyvet?

Gergely: Eléggé sokfelé dolgozom, tehát megtehetem, hogy nem vállalom el.

Pék Zoltán: Ha a könyv izgalmas, elvállalom. Fontos, hogy kedvvel csináljam a munkát. Egyébként én is sok kiadónak dolgozom, és volt már olyan, hogy visszaadtam valamit. Nabakov és Updike például nem megy, kénytelen voltam visszaadni, bár nem szívesen tettem.

Zoltán: A szerelmes regényeket nem túlzottan kedvelem, de volt olyan is, ami humoros (is) volt, azzal szívesen dolgoztam.

Sárdi Margit: Csak a szöveg lehet zavaró, vagy a karakterek is? Van olyan, hogy a tizenötödik oldal után nem tudom elolvasni a könyvet, olyan rosszak a karakterek.

Zoltán: Legyen jól megírva. A borzalmasan megírt jó történet a legrosszabb.

Sárdi Margit: Mik a fordító szempontjai, ha rossz az eredeti?

Pék Zoltán: Ha az eredeti rossz, akkor csak a pontosságra törekedhetek.

Anikó: Hogy állunk az utánpótlással?

Pék Zoltán: Szívesen segítek, ha kell, de ez nem kötelező.

István: A műfordítás magányos szakma.

Zoltán: Találkozom fiatalokkal, segítek is, de ez nem kötelesség. Ráadásul időigényes folyamat.

Sárdi Margit: Az írónak segítenie kellene a következő generációt.

Anikó: Van-e olyan könyv, amit szeretnétek lefordítani?

Gergely: Van, de nem árulom el, mi az.

Zoltán: Nincs ilyen.

Pék Zoltán: Egy Alice-történet folytatása.

István: A Róma-történet negyedik része.

Ezzel a beszélgetés véget is ért, de volt még egy kis idő, ezért megkérdeztem, jelent-e némi előnyt az, hogy ha a fordító valami nem túl közismert nyelvet tud, lásd skandináv krimik.

István: Ezeket többnyire angolból fordítják.

Zoltán: Igen, elég ritka az olyan ember, aki pl. izlandi nyelvből fordít. Viszont ebből a munka is elég kevés, úgyhogy ez sem ideális.

Ágota: Akkor az a jó, ha valaki egy világnyelvet és egy kevésbé ismertet beszél:

Sándor: A fordító elsősorban magyarul tudjon!

Ezzel a találó végszóval lezárult a beszélgetés.


Pasztler Ágota írása

 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg másokkal is: