KLASSZIKUSOK – Jefremov: A Bika órája
Pasztler Ágota ismét egy Jefremov-művet vett górcső alá. Fogadjátok szeretettel A Bika órája ismertetőjét!
Mottó: a Föld a Bika órájában (más szóval: a Démon órájában, éjfél után kettőkor) született.
A regény a Kossuth könyvkiadó gondozásában, 1972-ben jelent meg, a Kossuth fantasztikus sorozat keretében, Kuczka Péter szerkesztésében.
Ez a könyv az általam már ismertetett Az Androméda-köd folytatásának is tekinthető, bár a cselekménye 1200 évvel később játszódik. Azóta a földi társadalom még nagyobbat lépett előre, mind a technika, mind a társadalom felépítése terén. Az elsőre jó példa az Egyenes Sugár Csillaghajó. Ez azon az elven alapszik, hogy a Galaxis spirális alakú, viszont nem okvetlen szükséges a spirálkarok mentén haladni, át is lehet vágni ama bizonyos egyenes sugár segítségével. Így aztán mind a Földnek, mind a Nagy Gyűrű tagjainak számára gyorsabbá válik a csillagközi utazás.
Ezek után igazi kihívást jelent a földieknek egy olyan bolygó felkeresése, amit emberek népesítettek be. Egy ki nem számítható véletlen folytán a jobb világot kereső emberek ráakadtak egy olyan helyre, ami nagyban hasonlít a Földre. Birtokukba vették, és megpróbáltak berendezkedni rajta, hogy megteremtsék az eszményi társadalmat. Talán érthető, hogy nem akarták tartani a kapcsolatot az anyabolygóval, az is lehet, hogy túlzottan el voltak foglalva a saját dolgaikkal, és ezt a Bölcs Elzárkózás politikájának nevezték. A Nagy Gyűrű egyik űrhajója találta meg őket, és hírt vitt a földieknek, hogy velük azonos lények élnek, akiket érdemes lenne felkeresni.
Ezt a bolygót a földiek egy ősi legenda alapján Tormansznak nevezik el, ami nagyjából a pokol előcsarnokát jelenti, legalábbis a látottak-hallottak alapján ez a benyomásuk támadt róla. Érthető, ha segíteni akarnak a leszármazottaiknak.
Akkor is, ha ők esetleg nem igénylik a segítséget, legalábbis a vezetőik nem.
Ezért elindítják a Sötét Láng csillaghajót, fedélzetén a szokványos űrhajósokon kívül egy olyan csoport is helyet kap, ami a Tormansz szociológiájával foglalkozik majd. Ennek a csoportnak Eviza Tanet, egy szép nő a parancsnoka.
Már a megérkezés sem egyszerű, hiszen odaérni odaérnek, csak leszállni nem engedik őket, kénytelenek némi megtévesztéssel élni, lévén hogy náluk nem érvényes a be nem avatkozás elve. Igaz, megvitatják, de az expedíció vezetője szerint: Kész receptek másra erőszakolása bűn, de bűn az is, ha nyugodtan nézzük élőlények millióinak szenvedését.
Leszállás után beletelik egy kis időbe, amire alkalmazkodnak a körülményekhez. Elsősorban felvértezik magukat, ami majdnem szó szerint értendő. Olyan testpáncélt viselnek, ami megvédi őket nem csak a fegyverektől, hanem elsősorban a baktérium és vírusfertőzésektől.
A várakozási időt arra használják fel, hogy megismerkedjenek a bolygó társadalmával és tudományával. Érdekes, és számukra csöppet sem kellemes társadalmi felépítést tapasztalhatnak. A bolygó egységes, a Négyek Tanácsa nevű szervezet kormányozza, közülük Csoio Csagasz a vezető.
Ezt olvasva, óhatatlanul eszembe jutott egy irodalmi előadás, ahol azt hallottam, hogy a történelmi regényből a legtöbbször az derül ki, mikor írták, és nem az, mikor játszódik. Nos, ezt a regényt 1970-ben adták ki a Szovjetunióban, és ha valakinek az akkori Kína jut eszébe a nevekről, a szóképekkel való írásról, illetve a népesedési gondokról, az nem téves túl nagyot.
A népesedés komoly gondot okozott és okoz a Tormansz bolygón. Hol túl nagy volt a lélekszám, ekkor a végsőkig kihasználták és tönkretették a bolygójuk nyersanyagait és élőlényeit, hol túl kevés, ilyenkor a nőket erőszakkal kényszerítették szülésre.
A mostani helyzetben megint úgy érzik, túl sokan vannak, ezért a bolygó társadalom két csoportra oszlik: a rövid életűekre (rélekre) és a hosszú életűekre (hélekre) A rélek huszonöt éves korukban bevonulnak a Gyöngéd Halál Palotájába, és a továbbiak sejthetőek. A hélek közé tartoznak a politikusok, tudósok, esetleg ismert művészek és sportolók. Akik persze mindent megtesznek, hogy ez az állapot ne változzon. Ahogy az egyik szereplő később megjegyzi, nem is érti, mi tartja vissza ezeket az embereket, hogy a bevonulás előtt pár nappal ne költözzenek be egy hél lakásába, miután megölték a tulajdonost.
Az alkalmazkodási idő lejártával a felderítő egység emberei szabad mozgást kapnak, egy vezetőt, és hozzáférést a levéltárakhoz. Sok dolgot megtudnak, de egyik sem valami szívderítő.
A jó az, hogy találkozhatnak a bolygó embereivel, beszélhetnek és filmet vetíthetnek nekik a Föld életéről és lakóiról. Annyi gyakorlati érzékük van, hogy sejtsék, informátorokkal is számolniuk kell. Ez ellen olyan kisméretű szerkezeteket használnak, ami felméri az egyén pszichés beállítottságát. Akinél nem felel meg, annál törlik a rövid távú memóriát.
A Földről származó tudás lassan-lassan terjed, de a látogatók is tanulnak valamit. Például azt, hogy nem minden ígéretet tartanak meg, és azt is, hogy a rélek között járni nem veszélytelen.
Azt is megtudják, mi a bolygó urának leghőbb vágya: gyereket, éspedig fiúgyereket szeretne az expedíció vezetőjétől. Eviza Tanet ezt érhető okokból megtagadja.
Igaz, mást is tanulnak a földiek: zenét, táncot, művészeteket. Egyszer pedig a Tormansz bolygó csillagászai mutatnak olyat, ami újdonság számukra: egy félelmetes külsejű, idegen űrhajót, olyat, amit sem ők, sem a Nagy Gyűrű többi tagja nem láthatott.
Sajnos, a kétoldalú ismerkedésnek elég gyorsan vége lett. Az egyik tudós rájön, hogy blöfföltek, és nem tudnak gyorsan érintkezésbe lépni a Földdel, tehát ha ezt az űrhajót elpusztítják, a megtorlás csak több ezer év múlva jöhet.
Kénytelenek gyorsan távozni. Illetve az egyikük saját elhatározásából marad ott, mert megszeretett egy rél lányt. Ki tudja, mi vár rá?
A történet nem ilyen szomorúan ér véget. A történet mesélője arról is beszámol, hogy egy új hír szerint a Tormansz bolygón győzött az új eszme, szép lassan rendbe hozták a bolygójukat, és megemlékeztek a tanítóikról is. Most pedig szeretnék felvenni a kapcsolatot az anyabolygóval.
Ennek ellenére a könyv nyitva hagyja a kérdést: beavatkozni vagy be nem avatkozni?
Pasztler Ágota írása
