AJÁNLÓ – Orson Scott Card: Ender száműzetésben

Letya ezúttal a Végjáték-sorozat utolsó darabjáról írt beszámolót.


Aki rendszeres olvasója az oldalnak (www.letya.hu), az idén velem együtt követhette nyomon a Végjáték-sorozatot. A szerencsésebbek csak a Végjátékot olvasták el és még nem jutottak tovább. Nekik azért jó, mert mielőtt nekikezdenének A Holtak Szószólójának, jobban járnak, ha előtte inkább az Ender száműzetésben kötetet olvassák el. A magyarázat egyszerű: bár időrendben Card ezt írta meg utoljára, történetileg mégis az első és második rész közé ékelődik. Hogy pontosak legyünk inkább a Végjáték 14. és 15. fejezete közé. Tehát akkor járunk a legjobban, ha a 14. fejezetet követően rögtön ebbe a kötetbe kezdünk bele.

 

 

Azok viszont, akik elolvasták mind a négy részét a sorozatnak, azok most egy kicsit búslakodhatnak, akárcsak jómagam. Hiszen egy olyan történetet kapunk a kezünkbe, ami közvetlenül a hangyokkal vívott végső csata után játszódik, de még az előtt, hogy Ender felvenné a Holtak Szószólója szerepét. Így számunkra túl sok izgalmat nem nyújt a regény, hiszen nagy vonalakban ismerjük Ender és Valentine történetét.

A bejegyzés a továbbiakban spoilert tartalmaz! 

Amiért mégis érdemes elolvasni a regényt, az nem más, mint az eredeti sorozatból kimarad időszak megismerése. Azt tudtuk, hogy Andrew a háborút követően nem tért vissza a Földre, és azt is, hogy Peter kilépett az avatara árnyékából és Hegemónként uralma alá hajtotta a Földet. De ebből a regényből megismerhetjük a folyamatot is, ami elvezetett ezekhez a pillanatokhoz. Ráadásul megtudhatjuk, hogy mi történ Ender társaival, akik “szerencsésebbek” voltak nála és visszatérhettek a családjukhoz.

Végigkövethetjük azt a karaktergyilkosságot, amit Enderrel szemben elkövettek, hogy megakadályozzák a hazatérését. A nagy hősből, aki megmentette az emberiséget, egyszer csak ellenséget csinálnak és ez az ellenséges hangulat vezet el végül oda, hogy Fajirtónak bélyegezzék. Valentine előre látja, hogy Ender száműzetésre van kárhoztatva, és csatlakozik hozzá, hogy legalább valaki vele legyen a családjából, aki megérti és segíteni tud neki, hogy feloldja ezt a kettősséget, mely Endert belülről eszi.

Ha nem olvastam volna Cardól a Fhérkeget, akkor azt mondanám, hogy benne ragadt az első sikerében és ebben az univerzumban alkotva akar megélni még írni tud. De ahogy azt a Fhérgek is igazolja, Card tehetséges író és más témában is tud nagyot alkotni. Azonban úgy látszik, hogy Ender nagyon a szívéhez nőtt és maga az univerzum is. A rengetek spin-off amit a Végjáték-univerzumhoz írt, az is igazolja. Nem csak regények születtek, hanem nagyon sok novella is, ami ebben az univerzumban játszódik. Olyan terjedelmesre nőtte ki magát az univerzum, hogy Jake Black Végjáték Kézikönyvet is írt hozzá, hogy az olvasóknak könnyebb legyen eligazodni benne. Card az utószóban bevallotta, hogy nem csak Jake Black segítségét kérte az ellentmondások feloldásához, hanem az olvasókat is. Ennek köszönhetően az újabb kiadások már javított verzióban kerülnek az olvasók elé, melyek egy egésszé próbálják összefogni a történeteket. Pl. Az “I-es kolónia” a Végjátékban már a Shakespeare kolónia néven fog szerepelni.

Na, de térjünk egy kicsit vissza ehhez a regényhez. Annak ellenére, hogy nagy vonalakban ismerjük a történetet, még igen sok izgalmat kínál nekünk a könyv. Card mesterien fűzi a szálakat, amik igazi megpróbáltatások elé állítják Endert. Azt tudjuk, hogy a Shakespeare kolóniára száműzik Endert, és azt is, hogy megérkezvén ő fogja betölteni a kolónián a kormányzói tisztséget. De felmerül a kérdés, hogy az ottani telepesek, akik addigra már több mint 40 évet húztak le a bolygón, kialakítva a saját közösségüket, hogyan fogadják, hogy a távoli Földről egy tizenéves tinédzsert ültetnek a nyakukba, aki a háborúskodáson kívül másban még nem bizonyított? Valamint a csillaghajó kapitánya is eljátszik a gondolattal, hogy mi lenne, ha ő venné át az irányítást? Számára két út járható: vagy elsöpri Endert és kinevezi magát kormányzónak (megtehetné, hiszen mögötte áll a hajó felfegyverzett legénysége), vagy pedig közvetetten, Endert bábúnak használva irányítja a kolóniát. Ugyan ki akadályozhatná meg? A fegyvertelen telepesek? Vagy a majd’ ötven fényévre lévő Nemzetközi Flotta?

 

 

Mindeközben Endernek meg kell küzdenie a saját szellemeivel is. Meg akarja érteni a hangyokat, hogy megérthesse miért hagyták kiirtani magukat. A kolónián megtalálja azt az “ösvényt” ami közelebb viszi a megértéshez és segítségével megírja a Hangykirálynőt. Majd ennek sikerén felbuzdulva Peter megkéri, hogy írja meg az ő életét is, a Hegemónt. Mindkét kötetet a Holtak Szószólója írói álnéven adja közre.

Valószínű, hogy ódákat tudnék zengeni erről a könyvről, ha nem olvastam volna a Végjáték-sorozat többi részét. Pont az élét veszi el az egésznek az, hogy ismertem a végkifejletet. Hiába van nagyon jól felépítve és a feszültség is fokozatosan növekszik, amikor az egész csúcspontját ismeri az ember. Persze, a részletekben bújik meg az ördög és ennek köszönhetően nem is tudtam letenni a könyvet, de amikor éreztem, hogy no, most itt kellene, hogy belém szoruljon a szusz, akkor éreztem egy kis keserű szájízt. Tudtam, hogy Endernek nem eshet semmi komoly baja, hiszen a folytatásokban ott voltak a lényeges információk.

Persze, sok kérdésemre választ kaptam, aminek örülök. De jobban örültem volna, ha ténylegesen a Végjáték 14. fejezete után veszem a kezembe a könyvet. Sokkal izgalmasabb és érdekesebb lett volna. Igaz, hogy az első részt nem tudta volna felülmúlni, de legalább megközelítette volna. Ezek után már kicsit félve veszem majd a kezembe az univerzum többi kötetét, hiszen vannak átfedések, melyek szintén az izgalom rovására mehetnek. Az Árnyék-sorozat időrendben az Ender száműzetésben előtt játszódik, ami azt jelenti, hogy szintén nagy vonalakban már ismerjük a történetet, így csak a részletek okozhatnak újdonságot. Az izgalom pedig valószínű ott is elmarad.

Ennek ismeretében azon olvasókhoz fordulok, akik már olvasták a Végjáték-sorozatot és az Árnyék-sorozatot is, hogy megkérdezzem, mennyire találták jónak az Árnyék-sorozatot? Adott valami pluszt, amiért érdemes időt és energiát belefektetni az elolvasásába? Vagy nem kapunk mást, csak pár történetet, ami bár érdekes, de a végkifejlet ismeretében nem okoz nagy élvezetet?


ISBN: 978 615 5546 14 3
Unio Mystica, 2016
Fordította: Hargittai Krisztina
Terjedelem: 416 oldal
Bolti ár: 3465,- Ft


Letya írása

 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg másokkal is: