INTERJÚ – Fantomatika képregény

Az első erdélyi science fiction képregény, a Fantomatika készítőivel, Szabó Krisztával és Sárosi Mátyással beszélgettünk.


 

 

Kérlek, meséljetek egy kicsit magatokról! Ha jól tudom, mindketten erdélyiek vagytok. A szülőföldeteken milyen hagyományai vannak a képregény-kúltúrának, illetve a tudományos-fantasztikumnak?

Mindketten kézdivásárhelyiek vagyunk, és a képzőművészet terén mozgunk. Mindketten gyerekkorunktól fogva nagy rajongói vagyunk a képregény műfajnak és a sci-fi-nek, így régóta dédelgetett álmunkat váltottuk most valóra. Szülőföldünkön nem nagyon van hagyománya a képregényeknek, noha régen az újságosbódéban lehetett kapni Garfieldot, Batmant, Donáld kacsát, Nils Holgerssont képregény formában, ezeket ma már nem forgalmazzák Erdélyben. A fiataloknak maradtak a képregényekből adaptált kasszasiker filmek, amelyek, valljuk be, eléggé szegényes és leszűkített világképet mutatnak. Úgy gondoljuk, hogy Erdélyben nem azért nincs kultúrája a képregénynek, mert az emberek nem szeretik, egész egyszerűen arról van szó, hogy sokaknak nem is járt a kezében ilyen lap. Ennek szeretnénk mi megteremteni a hagyományát. A sci-fi-vel talán jobban állunk, nyilván a sok film miatt, és a könyvesboltokban is sok az ilyen jellegű könyv, gondolom, hogy olvassák is az emberek. Vannak erdélyi sci-fi írók is, már a kommunizmusban is jelentek meg antológiák, novelláskötetek egészen jó sztorikkal, a Mandics házaspár pedig trilógiába foglalta összefüggő történeteit.

Milyen művek hatottak rátok gyermekkorotokban? A Fantomatika szót Stansilaw Lem munkásságából emeltétek át. Nagy hatást tett rátok Lem?

Matyira elsősorban Fazekas Attila magyarországi képregényrajzoló tett nagy hatást, továbbá Will Eisner, Dave Gibbons, Alan Moore, Frank Miller, Art Spiegelman és Neil Gaiman neveit emelné még ki. Nagy irodalmi kedvence Kurt Vonnegut.

Kriszta Lem rajongója, kedvenc könyve a Csillagnapló, Ijon Tichy történetei. Igazából minden olyan sci-fi írót szeret, aki nem él vissza a sci-fi formavilágával, aki nem azért ír ebben a műfajban, hogy csillogjon, hanem azért, mert komoly mondanivalója van, és ahhoz hogy ezt elmondja, szüksége van jövőbeli modellezésekre, teóriákra, utópiákra, űrhajókra és értelmes hősökre.

 

 

Az első történet, amelynek főszereplője egy falusi fiú, Bereg, hat részből áll majd. Előre felvázoltátok az egész cselekményt, és pontosan tudjátok hová akartok eljutni, vagy hagyjátok, hogy a történet magától bontakozzon ki?

Az első sztori kész forgatókönyv alapján készül, tehát pontosan tudjuk, hová szeretnénk eljutni, és ezt a rendszert, mármint a szövegről képre való adaptálást a jövőben is szeretnénk megtartani. Az az igazság, hogy alkotás közben mindvégig kell egy vezérfonal, amit követünk, különben elvesztődnénk a sok részlet között. Most ha csak arra gondolunk, hogy hogyan néz ki az asztalunk egy szám elkészítése közben, mindenhol hever egy-egy képkocka, egy félig felvázolt arc, egy földgömb messzi képe, mi lenne, ha mindezt nem tudnánk sorba fűzni, mert majd kibontakozik magától? Nem mernénk kiengedni az ellenőrzésünk alól ezt a folyamatot. Egy unokaöcsém, aki lelkes támogatónk, a történetet végighallgatva azt mondta, hogy akár folytatásos, epikus történetek örök helyszíne is lehetne ez a világ, de egyelőre nem tervezünk ilyesmit, ez a sztori le van szögezve.

Milyen karakterekkel találkozhatunk majd a sorozatban? Egyáltalán karakterközpontú utazást tártok elénk, vagy egy tág univerzum bemutatása a tervetek?

A sorozatban több karakter is van, ezeket gondosan formáltuk meg, annyit azért elárulunk, hogy nem szuperhősökről, hanem köznapi, egyszerű emberekről van szó – már ami a földi jeleneteket illeti. A történet főszereplője Bereg, aki akár egy székelyföldi falusi srác is lehetne, de nem muszáj ennyire leszűkíteni a kört, bármely álmodozó, elvágyódó tinédzser felismerheti magát benne. Szóval ez a Bereg nem igazán találja a helyét az isten háta mögötti településen, ahová való, ehelyett inkább arról álmodozik, hogy egyszer majd elutazik a csillagok közé… Hogy, hogy nem, ez sikerül is neki, és mint ahogyan az egy jó tudományos-fantasztikus drámához illik, ebben a fantomatikus valóságban akció, szerelem, sok-sok kaland, szórakozás és szomorúság is várja. Van egy legalább ennyire fontos női karakter is a történetben, ő ugyanazzal a helyzettel, amellyel Bereg szembekerül, másképp veszi fel a harcot. Igen, szeretnénk, ha karaktereink háromdimenziósra, vagyis élethűre sikerülnének, és elég érdekesek lennének ahhoz, hogy megszeressék őket az olvasók. És reméljük, hogy emellett a tág univerzumot, ezt a jövőbeli világot is érthetően be tudjuk mutatni, bár a világteremtés az egyik legnehezebb dolog. A helyszín fontos a történet szempontjából is, a hősök nem is egymással, hanem az általuk teremtett világgal kerülnek összetűzésbe.

 

 

Hogyan képzelitek el ezt a fantomatikus teret, amelyben Bereg utazásra indul? Tudtok esetleg pár jelenetet mutatni leendő olvasóitoknak?

Még papíron vannak ezek a jelenetek, mert csak a második számba kerülnek bele, de küldünk néhányat. Szóban annyit, hogy elképzelésünk szerint létezik egy reális, de láthatatlan rétege a fantomatikus világnak, vagyis a gépek együttese, amely létrehozza ezt a teret, és kiszolgálja az embereket. A másik, látható réteg nem kevésbé reális, abban az értelemben, hogy anyagi testet ölt, viszont az emberek kénye-kedve szerint átalakul, és néha még az alkotója sem tudja, hogy hol a határ a valós és a fantomatikus tér között. Ha röviden akarnám jellemezni, akkor azt mondanám, hogy minden vágyunk teljesülése, korlátok nélkül.

Mátyás rajzai a legjobb szürreális művészek stílusát idézik, amellyel a képregényetek már most egy igazi gyöngyszemnek ígérkezik. Bevallom, engem első pillantásra megragadtak a képek, de egy ilyen magas színvonalú képregény elkészítése nem kevés időt vesz igénybe. Mennyi ideig tart egy szám elkészítése?

Egy szám negyven oldalból áll, és megközelítőleg három hónap alatt készül el. Hogy miért ilyen hosszú a folyamat? Ha röviden akarunk fogalmazni, akkor azt mondhatnánk, mert a szöveget képi világra kell fordítani, és ez nem egyszerű feladat. Ráadásul Matyi kézzel rajzol, és minden fázist egyedül készít el. Elsőként megtervezi a karaktereket és a főbb helyszíneket, majd storyboardot készít, és megszületik a kompozíció. A rajzolást dokumentáció, kutatás előzi meg, és csak a végén kerül a papírra a tus és az akrilfesték, mintegy az oldal véglegesítéseként. Néha lefotózzuk egymást olyan testtartásban, mint a szereplők, hogy jobban meg lehessen rajzolni, ilyenkor rengeteget kacagunk, de reméljük, mások kezébe soha nem kerülnek ezek a fotók. Az elkészült rajzokat Kriszta beszkenneli, majd digitálisan rásegít, ahol kell, ő végzi a tördelési, lapszerkesztési munkálatokat is.

Említettétek, hogy más, helyi alkotók történeteit is megjelentetnétek a sorozatban. Ezek is kapcsolódnának Bereg történetéhez, vagy úgy képzelitek el a Fantomatika jövőjét, mint egy antológiasorozatot, egymáshoz nem vagy csak lazán kapcsolódó sztorik gyűjteményét?

Bereg története egy különálló sztori, azért választottuk ezt a forgatókönyvet, mert ezt már egy profi forgatókönyvíró kiértékelte, és jónak találta. Ha ez a történet kifut, amihez havilap lévén egy fél év kell, újabb eredeti történetekre lesz szükség. Valószínűleg a következő történetek sem fognak egymáshoz kapcsolódni, mindegyik más lesz, reméljük, kell is egy kis változás majd az olvasóknak. Amint már több helyen is hangoztattuk, a kiadót nem magunknak hoztuk létre, ketten nem is bírnánk meg minden feladatot, ami ennek a működtetésével jár, éppen ezért olyan író és rajzoló, elsősorban helyi alkotókat keresünk, akiket érdekel ez a műfaj, és szívesen csatlakoznának hozzánk. Már jelentkeztek néhányan, de hogy ki lesz a következő alkotópáros vagy csoport, az még nem dőlt el. További javaslatokat és jelentkezéseket várunk a community KUKAC fantomatika PONT com címre.

 

 

Mikor tervezitek megjelentetni az első számot?

Az első számot szeptember végén fogjuk kiadni, de ahhoz, hogy minél messzebbre és minél több emberhez eljusson a hírünk, már július közepén nekifogtunk a promotálásnak. Az első kétszáz megrendelőnek ingyen kínáltuk a Fantomatika első számát, a többieknek 15 lej vagy 1500 ft körüli összegbe kerül majd a lap. Jelen pillanatban továbbra is az adatbázis építésén dolgozunk, amelyet reklámmal, sajtómegjelenésekkel és fesztiválokon való szerepléssel erősítünk.

Saját pénzből, magánkiadásként fog megjelenni a Fantomatika, vagy felkerestetek képregény kiadókat?

Saját kiadót alapítottunk, mert így azt csinálhatjuk, amit jónak látunk. Viszont így a miénk a befektetés és esetleg a bukás is. Keveseknek van bátorsága olyan dologba kezdeni, ami még nem volt, és nem bizonyítottan működőképes. Nem tudtunk volna senkit meggyőzni, hogy ezt támogassa, pályázni sem akarunk, elegünk van az értelmetlen elvárásoknak való megfelelésből. Én úgy emlékszem a sci-fi élményeimre gyermekkoromból, mint a legjobb és leghasznosabb dologra, nemcsak okosodtam tőle, hanem egész egyéniségem befolyásolta, jó irányba. El tudjuk képzelni, hogy a mai kissrácok és leányok örömmel olvassák majd a mi lapunkat, ha jó, és élményt tud nyújtani.

Eljártok rendezvényekre, képregény-fesztiválokra? Ha igen, hol találkozhatnak veletek legközelebb a leendő olvasók?

Idén egyelőre csak szájtátóként voltunk a bukaresti Comic Con-on és a Budapesti Nemzetközi Képregényfesztiválon, bár úgy terveztük, visszük a lapunkat is, és saját standot bérelünk, na de ezt majd jövőre. Egyébként nagyon meglepett a kezdeményezésünk pozitív fogadtatása, nagyon sokan megkerestek bennünket, főleg Erdélyből, hogy elhívjanak fesztiválokra előadást, foglalkozást tartani, és mi készségesen éltünk is a lehetőséggel. Minél több helyen hallanak rólunk, annál biztosabb, hogy sikerül eljutnunk mindenkihez, aki szereti, értékeli a sci-fi műfajt és a képregényeket, főleg hogy egy viszonylag szűk rétegről beszélhetünk. Hétvégén Marosvásárhelyen leszünk, a Szféra Kortárs Művészeti Műhelyen, aztán a Voice of Nature következik, Uzonkafürdőn. Ha az erdélyi fesztiválokat lejártuk, akkor készülődni kezdünk Budapestre, az októberi képregénybörzére, reméljük, sikerül eljutnunk.

Sok sikert és kitartást kívánok a képregény sorozathoz, és érdeklődve várjuk az első részt!

Köszönjük a támogatást. Minden jót kívánunk!


Honlap: http://fantomatika.com

Facebook: https://www.facebook.com/Fantomatika/

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg másokkal is: