100 éve született Jack Kirby, a képregények királya!

Épp ma száz éve született New Yorkban Jack Kirby, az egyik legkiemelkedőbb képregényrajzoló, aki számos, azóta kultikussá vált karaktert vetett papírra.

Nevéhez fűződik többek közt Amerika Kapitány, a Fantasztikus Négyes, a Hihetetlen Hulk, az X-Men első csapata, a Bosszúállók első nyolc száma, a Fekete Párduc, a DC Comics berkeiben pedig az Új Istenek, a Mister Miracle és a Sandman képkockái.

 

 

Kirby már gyerekkorában képregény figurák rajzolgatásával múlatta az időt. A harmincas években kezdett álnév alatt figurákat rajzolni különböző lapoknak, a negyvenes években pedig megalkotta Amerika Kapitányt a Timely Comics számára, amely a Marvel előfutára volt.

 

 

A II-. Világháborúban az európai hadszíntéren szolgált, majd, miután hazatért, egyszerre több kiadónak dolgozott rajzolóként.
Az 1960-as években – akkor már a Marvelnél – kezdett együtt dolgozni Stan Lee-vel, akivel együtt számtalan kultikus képregény-sorozatot indítottak el. Nemsokára a Lee-Kirby duo sorozatai váltak a Marvel Comics húzóneveivé, ennek ellenére a 70-es években Kirby kiadót váltott, és onnantól kezdve a DC Comics számára rajzolta.

 

 

Családi élete nyugodt volt, Rosalind Goldsteinnel 1942-ben kötött házassága élete végéig tartott és négy gyermekük született. Kirby 1994-ben szívelégtelenségben hunyt el, hetvenhat éves korában.
Tiszteletére hozták létre a Jack Kirby-díjat és a Jack Kirby Hírességek Csarnokát.

 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg másokkal is: