ZSOLDOS EMLÉKÉV – Az esszépályázatra beérkezett művek
Lezárult a Zsoldos Péter Emlékév keretében meghirdetett esszépályázatunk. A következő írások érkeztek be “A harc az áltudományos mítoszteremtés ellen” jeligével meghirdetett pályázatra. Remek esszék készültek, kérjük, hogy szavazzatok az általatok legjobbnak tartott műre, amelyet a cikk legalján tehettek meg.A szavazás határideje szeptember 10., a nyertes kihirdetésére másnap kerül sor, a díjat pedig az október 6-án kezdődő salgótarjáni AVANA születésnapi rendezvényen adjuk át. Itt kerül sor a novellapályázat kihirdetésére és díjátadására is.
Az esszéket változtatás nélkül közöljük le.
Dan Vhega
Elfeledett zsenik – a vízhűtéses processzor
1975 szeptember 22-én egy kanadai tudós nyújtott be védelmi kérelmet az ottawai Canadian Intellectual Property Office-ba. Találmányának lényege az volt, hogy az akkor még hatalmas méretű elemium processzorral működő számítógépek hűtését megoldja olyan módon, hogy maga a hűtés ne korrodálja a gépek fém részeit. Ami ennél is fontosabb volt, hogy ez a találmány, a korábbiakkal ellentétben, szabályozható volt, így nem befolyásolta a számítógép eredményeit sem, amennyiben a hűtést +4K fölött tudták tartani. Tudós emberek sorstragédiája, amikor egy időben többen is kutatnak egy témában. Ez lett Alain Persberg drámája is, amikor kiderült számára, hogy Nyugat-Virginiában két nappal korábban a magyar származású Puskás Tivadar már beadott egy ötletet a hivatalba, egy olyan forgómotoros megoldással, ami azonnal felkeltette a fejlesztők érdeklődését. Alain Persberg porlasztásos rendszere hiába volt sokkal olcsóbb és biztonságosabb a törékeny és gyorsan kopó mozgó alkatrésznél, a gyártók jóvoltából ez utóbbi terjedt el a világban. Öt év alatt a számítógép mérete, a találmánynak köszönhetően, felére zsugorodott és másfél millió ember kezdte használni. Ez a szám minden öt évben megtízszereződött. Alain Persberg a fájdalmas mellőzöttség miatt, végül 1977-ben visszavonta találmányát, és elérhetetlenné tette a kutatók számára. A kínai gyártástechnológia térhódítása következtében a mai napig nem sikerült az elfeledett zseni — Alain Persberg – találmányának hatékonyságát túlszárnyalni.
Ugye nem lepődik meg senki azon, hogy Alain Persberg sohasem létezett?
Bízom benne, hogy azért minden olvasóban keletkezett legalább pár pillanatig egy aprócska zavar, míg felpörgette a saját ismeretanyagát, és a szócikk végére magabiztosan kijelenthette, hogy: ez hülyeség!
Igyekeztem ebben a rövid írásban megjelentetni mindazokat a jeleket, amik az áltudományos írásokra jellemzőek (talán még a hanyag helyesírás is tetten érhető).
Kérem, ellenőrizzék, hogy valamennyi pontnak megfelel-e:
- Nincs forrás, se szerző
- Azt a hatást kelti, mintha hosszabb írásból vagy gyűjteményből lenne kiragadva
- Van benne dátum és számadatok
- A helymeghatározás (feleslegesen) részletes
- Titkosnak, kevesek által birtokolt ismeretnek állítja be az információt
- Megfogalmazása modoros, tudományoskodó
- Szóhasználatában igyekszik közismert, de nem közhasználatú szakszavakat használni
- A logika helyett érzelmileg igyekszik hatni
- Olyan mindenki által ismert neveket vagy jelenségeket kever a szövegbe, ami bizalmat ébreszt
- Linkeket helyez el a szövegben, a kutathatóság illúzióját keltve
- Valós adatok kiemelésével irányítja a figyelmet
Nos, be kell valljam, ez is csak egy tudományoskodó elemzés, ami — most meg kellene keresnem azt az idegen szót ami kifejezi, hogy valami önmagára hat vissza, önmagát határozza meg, mint például az internet, de akkor újabb magyarázatot kéne adnom. Inkább befejezem, és adok egy jó tanácsot:
Az áltudományok és a conteók ellen egyetlen módon lehet védekezni. Tanulni kell, tájékozódni, gondolkodni, és ha valamiben bizonytalanok vagyunk, venni a fáradságot és utánanézni. Ha mindezt nem tettük meg, akkor legalább ne terjesszük a hülyeséget!
Alain Persberg
Észak Alaszka
1819
Schütz Brúnó
Cogito ergo sum
„Üdvözöllek Téged! A mai alkalom kedvező lesz a számodra, hiszen igen jelentős pénzenergia-hullám érkezik a Mars bolygó felől. Csak a nevedet és életkorodat kérném, a szellemek közvetítik az energiáidat. Csakráidon keresztül megnyitom meridiánjaidat a szerencse befogadására…” – halljuk sokszor a televízióban, esetleg rádióban.
Sokan megkérdezik, vajon miért van szükség arra az ámításra, hogy a delikvens a nappalijában ülve, kezét a HD-TV felületére tapasztva úgy érezze, holnap lesz élete legszerencsésebb napja. Még mielőtt folytatnám az írást, nem jelentem ki, hogy teljes mértékben kizárom az előbb felvázolt nézőpontot/életvitelt – lehetséges, hogy az előbbi pár sor miatt néhány ember már azonnal ki is kapcsolta az eszközt, amin eddig ezt olvasta -, azonban a tudomány rohamos fejlődésével, és az emberi alázat drasztikus csökkenésével, sokan nem tudnak azonosulni egy ilyen hittel. Először is ne keverjük össze a vallást a hittel! A hit meggyőződés egy gondolatban. A vallás a hit sorozatos felelevenítése, gyakorlása. A hit senkit sem bánt. A vallás utat tör magának. Szimbiótaként, rosszabb esetben parazitaként akar együtt élni az emberekkel. Most megint vesztettem néhány olvasót… Így rajzolódik ki például azonnal egy emberi reakció, amikor az egyed meggyőződését cáfoljuk… Napjainkban jellemző ez a pánikszerű menekülés, a probléma és a gyötrelmes gondolkodás teljes mértékű eltemetése a kényelmes, biztonságos tudatlanság puha talaja alá.
Most nemcsak a számtalan ezoterikus tévéműsorról, a föld laposságának csökönyös bizonygatásáról (megint néhány olvasó…) vagy az isten kontra evolúció véget nem érő vitájáról beszélek. Az emberek automatikus védekezési mechanizmusa átalakult, és a viselkedéspszichológia egyik legérdekesebb, legjelentősebb területévé vált…
Meg nem tudom számolni, mennyi időt töltöttem már azzal, hogy kívülállóként emberek reakcióit tanulmányoztam emocionális nyomás alatt vagy heves vitatkozás közben a buszon, irodában, akár az iskolában vagy otthon, családi körben. Látod, én sem vagyok teljesen normális… Célom ezzel többek között az, hogy a későbbiekben meg tudjam majd ítélni, hogy egy ember hogyan viszonyul hozzám, hogy eszmecseréim és vitáim sikeresek, igazságosak legyenek. Hidd el, a szó és mimika a legjobb fegyver, védekezés és prevenció…
Képzeljük el azt a szituációt, amikor egy embernek nyersen a szemébe mondod, hogy az, amiben életén keresztül hitt, egy nagy hazugság. Háromféle reakció születhet meg. Menekül, támad vagy ellenáll. Szomorú, hogy ha elképzeljük, átlagosan melyik reakció történik leggyakrabban, milyen eredményt kapunk. Ha ez nem így lenne, talán nem is létezne ez a mondás: „Többet ésszel, mint erővel!” A destruktív visszajelzés okozója szinte mindig az egyed egójának etetése és az uszítás. (Most egyáltalán nem politikáról társalgunk, úgyhogy ilyenekre ne is gondolj!) A tömegből való kiemelkedést pedig pont az olyan (képzelt) tudás teszi lehetővé az ember számára, ami a könnyen érthető, egyértelmű dolgoktól teljes mértékben elüt. Így működik ez az élőlény. Minél kevesebbet tud, annál többnek érzi, minél nagyobb a műveltsége, annál szerényebben kezeli. Platón megfogalmazásában az igazán bölcs ember úgy gondolja, hogy semmit sem tud. Tehát ha vitatkozni akarsz egy elfogult emberrel, ne számíts sok területet érintő diskurzusra… De ha ez az egész ilyen veszélyes, ahogy leírtam, miért alakult ki ennyiféle vallás és tudományos teória? Azért mert az ember intelligens. Ezért vagyunk ott, ahol vagyunk, csináljuk azt, amit csinálunk, érzünk úgy, ahogy érzünk. Azonban az ember önző is. Természeténél fogva rettenetesen egoista… Mindent, amit tesz, csak a saját létének megőrzése, biztosítása és továbbadása érdekében teszi.
Nos? Most elég meghökkentő és ellenszenves dolgokat írtam le, melyek miatt talán ez az írás senkinél semmit sem fog érni… Esetleg azt gondolhatod, hogy milyen sanyarú életem lehet, és biztos azért fordulok szembe a világgal, mert csak egy áldepressziós tini vagyok és okosabbnak tartom magam a felnőtteknél, továbbá szigorúan csak a saját nézőpontomat bizonygatom. Én nem tartom az életemet komornak, sőt annál izgalmasabb, minél kevésbé próbálok meg magamnak hazudni a létezéssel kapcsolatban. Hiszen ha belegondolsz, az összes háború, verekedés, bűncselekmény vagy kis vita csak emberi reakciók láncolatának sokasága miatt alakult ki.
Ez az esszé negatív és pozitív utóhatásokkal is rendelkezik. Lehetnek olyanok, akik ha elolvassák, intelligenciájukat és önérzetüket mások fölé emelik, és ezzel bizony szociális kapcsolatokat ronthatnak el. Vagy lesznek olyanok, akik számára élvezetes lesz ezt az írást elolvasni, elgondolkodnak rajta, és elkönyvelik ezt egy kis szórakoztató percnek a napjukban. Nekem valójában semmi más célom nincs vele, mint érzéseket kelteni. Az ok talán egyértelmű. Most nem figyelhetem meg a reakciódat élőben, hisz nagy valószínűséggel sohasem fogunk találkozni. De mégis muszáj megkérdeznem: „Most hogy érzed magad?”
Pigniczki Ágnes
Tudomány(talan)osságok
Miért jelentkezik be egy ember biorezonanciás állapotfelmérésre, miért próbál homeopátiás szerekkel fogyni, nyugodni, immunerősödni?
Talán azért, mert egy hét leforgása alatt előbb vese- majd epekövet állapítanak meg nála, amelyet azonnal műteni kell. Talán azért, mert a csapból is az folyik, hogy a magyar orvosi ellátás milyen gyatra, de a …
A pontok helyére behelyezhető a reklámokból, a szomszédtól, a valaki valakijétől hallott, megismert eset a csodaszámba menő gyógyulásról, a legfélelmetesebb betegség ellen legújabban felfedezett, az orvosok által eltitkolt orvosság, gyógymód megnevezése. Különben is a korábban sarlatanságnak, tudománytalannak tartott szerek, eljárások gyakran bekerülnek a tudományos módszerek, elfogadott eljárások közé.
Az állapotfelmérés egyébként az epekő mellett voksol, amelyet a sikeresen elvégzett műtét igazolt is, de csak a második körben. Először ugyanis, a csodamasina rajzai alapján bekérnek a pácienstől egy nagylabort, ultrahang, CT vizsgálati eredményt, belgyógyászati leleteket, s valamennyi eddigi egészségügyi papírját. Micsoda alaposság, már nem is tűnik soknak a biorezonanciás vizsgálatért kifizetett pénz, hisz annyi leletet kell összesíteni.
Egy kicsit ugyan fenntartásokkal viseltetek az olyan diagnosztikai eszközzel szemben, ami más, hagyományos vizsgálati eredmények összessége alapján tud csak eredményt produkálni, de zavarba jövök attól is, ha epekő műtétet javasolnak egy vesekőtől szenvedőnek. Az pedig még kevésbé nyugtat meg, ha kísérleti alanynak használják a beteget és miután nem tudnak megegyezni az operáció, sugárkezelés vagy kemoterápia szükségességében, hasznában, a döntés helyett inkább – s mert létezik a mundér becsülete is – együtt alkalmazzák mind a három eljárást. Mind e közben természetesen mind a hárman a saját szakterületük egyedüli hatásosságára esküsznek. A beteg, vagy hozzátartozója pedig igazodjon el ahogy akar, ahogy tud. Hívja segítségül, s meg is teszi, hogy segítségül hívja, a Net-et…
…és eltéved benne.
A féligazságok, hamisított vizsgálati eredmények, különböző hatalmi- és érdekszövetségek között felületes tudásával csak tévelyeg a csoda és a valóság peremén.
Szkeptikus vagyok, a csodákkal szemben immunis, de nem teljesen hitetlen. Bár hitem sem végtelen, s többnyire ész-érveken alapul. Többnyire, mondom, mert mivel magyarázzam azt, hogy egy külföldi utunk alkalmával kislányomnak a televízión keresztül „megdelejezett” víz ivása „meggyógyította”, de legalább is elmulasztotta a fog-, vagy ínygyulladás miatti daganatot az arcáról. Erre magam voltam a tanú, s magyarázatot a mai napig nem találtam rá, ha csak egy másik eset tanulságát rá nem igazítom a történtekre. Ott egyértelműen az önszuggesztió lépett működésbe, így hathatott nyugtatóként egy C-vitamin tabletta, amellyel viszont a nagyobbik lányom vizsgadrukkját gyógyítottam meg sikeresen. Sőt, csitítottam már le kezdődő rosszullétet, kerültem el pánikrohamot tudatosan irányítva gondolataimat, a dohányzásról is pusztán az akaratommal szoktam le, gyógyszerek, biorezonancia és egyéb csodadolgok nélkül. S bizony kerekíthettem volna magam is csodákat ezekből az esetekből, magasztalva a természetfeletti hatalmat, elmarasztalva a vaskalapos, csak a tudományos ismeretekbe beleragadt orvosokat, tudósokat, mint tette ezt egy közismert zenész-énekes, aki „megkérte sejtjeit, hogy gyógyuljanak meg”, így győzte le a halálos kórt.
Tehettem volna – mondom –, de engem, érzésem szerint még nem hagyott el a józan eszem, és hazaérve fogfájós gyermekem orvoshoz vittem, aki kitisztította, lekezelte, betömte a már nem fájó, de éppenséggel még sem egészséges fogat. A vizsgadrukkon is csak addig javított a C-vitamin, amíg a lányom rá nem jött a kegyes csalásra, s a továbbiakban inkább a tudására támaszkodott, nem a pirulára.
Tudomány áltudomány örök harcban áll egymással, váltakozó eredménnyel győz hol az egyik, hol a másik. A páciens pedig akár beteg, akár annak hozzátartozója, kétségbeesetten kapaszkodik a gyógyulás leghalványabb reményében is. Akkor is képes áldozni rá, ha az esze (vagy a környezete) hitetlenkedik, csapdát sejt, amit aztán mind a két oldal csalhatatlan érzékkel remekül kihasznál.
Bojtor Iván
Pedig…
Unalmas egy esszé lesz. Nem lesz benne, sem megkövezés, sem boszorkányégetés.
Tulajdonképpen egészen másra készülök.
Sorra áttúrom a pince sarkában évtizedek óta dohosodó dobozokat. Valami olyasmit keresek, ami esetleg engem igazolhatna és nem téged. És… és találok egy megsárgult papírlapot a kézírásoddal. Ez, az egy élte túl a költözéséket, beázásokat. Csak egy rövid üzenet. Nem segít semmit.
Még az sem tudom, hogy kezdjem el.
Talán így: Magam is írtam néhány tucat „áltudományos” cikket.
Lelki szemeim előtt már látom is, hogy néhányan fintorognak, vicsorognak (és nem olvassák tovább). Ezért majd az elejére beleírom, hogy nem leszek az „ördög ügyvédje”. Pedig….
Két dologgal van itt probléma: a zsákkal, és a módszerrel.
Van egy óriási zsák, melybe mindent beleszórnak. Az UFÓ-hívők beledobálják a most még megmagyarázhatatlan jelenségek leírásait, a gömbvillám megfigyeléseket, a furcsa alakú felhők, vagy az éjszakai égbolton áthúzó repülőgép felvillanó reflektorának fényéről készített fényképeket, az Atlantisz keresők minden furcsa régészeti leletet, az így is, úgy is értelmezhető hajdani leírások kicetlizett, vagy átírt változatait (a többiek meg… róluk később, hátha túllépem az ötezer karaktert).
Szóval van az a hatalmas zsák, az a hatalmas zsákbamacska. Jönnek a szkeptikusok, egyikük belenyúl, találomra kihúz belőle valamit, körbemutatja, mindenki látja, hogy nincs azon semmi rejtélyes, legyintenek, gyorsan visszakötik a zsák száját és az egészet kidobják a szemétbe.
A legtöbb áltudományos elmélet játék. Miért vannak ekkora hatással ránk? Mert szeretünk játszani, szeretünk ábrándozni (Vagy az életelemünk?). Van egy másik kategória is: a gondolatkísérlet. „Mi lett volna, ha….?”. Persze ez a kérdés ma már mást fémjelez, az alternatív történelmet. Rendben! Akkor majd átfogalmazom valahogy.
Néhányan az áltudományok és a sci-fi határáról beszélnek. Nincs semmiféle határ. Bizonyos témák éppen úgy beleolvadtak néhány tudománytalannak bélyegzett elméletbe, mint ahogy a leggyerekesebb elméleteket is felhasználják az irodalomban (és akkor, még a filmekről nem is beszéltem).
Eddig ez mind csak blabla. Néhány példa is kellene bele.
Talán az lesz a legjobb, ha a sajátjaiból, mert akkor nem sértődik meg senki, se az akivel példálózok, se az akit kihagytam.
Néhány éve Mircea Eliade egyik könyvében arról olvastam, hogy a sumérok, egyiptomiak azt tartották, hogy városaik, folyóik az Égi Birodalomban lévő városokról, folyókról kapták neveiket. Még azt is megadták, hogy azok az égi mintaképek, melyik csillagképben vannak.
Az az ötletem támadt, hogyha a Földre már érkeztek idegen lények, akkor az ősi földrajzi neveink között más bolygók, más világok földrajzi nevei rejtőzhetnek. Az „áltudományos cikk” (szerintem: gondolat kísérlet) után elkezdtem erről egy novellát körmölni, de még mielőtt befejezhettem volna…. (Lehet, hogy feltámadt a számítógép kritikus szelleme?) a gép leállt, és nem is indult el soha többé.
Tehát a téma útvonala a következő volt: tudomány, áltudomány, science fiction.
Kiszámolhatnám, hogy ennek a hármasnak hány variációja létezik. (Dehogy számolom!)
Mi a hiteles?
Változott a világ. Amikor azt a kijelentést tetted az „áltudományos mítoszteremtőkről” a tudomány és áltudomány határmezsgyéje még sokkal szűkebb volt. Mára a világhálón összekeveredett minden.
Az, hogy valami egy „áltudományos” lapon jelenik meg attól még lehet hiteles. Ez fordítva is igaz, egy tudományosnak kikiáltott oldalakon is jelenhetnek meg blöffök.
2007 októberében, a Wikipédia nyitóoldalára, a kiemelt cikkek közé bekerült egy, a Bicholim-konfliktusról írt szócikk, amely szerint 1640 és 41 között, háború dúlt Portugália és a mai India területén fekvő hajdani Maratha királyság között. A konfliktust végül békekötés zárta le, és ez vezetett a független Goa állam létrejöttéhez. A szócikk hosszú volt és alapos, linkek tucatjaira hivatkozott. Hitelességét már önmagában az is alátámasztotta, hogy a kiemelt cikkek közé sorolták, ahova elvileg csak ellenőrzött, magas színvonalú, hiteles szócikkek kerülhetnek. Pedig… (Az egyik forrásként megjelent könyv ISBN azonosítója egy svéd mesekönyvé volt.)
Nehéz igazságot tenni.
Csak szorongatom itt ezt a megsárgult papírlapot, mintha az bármiben is segítene.
„Ivánom! Kedden nem tudok menni, mert Prágába… Péter”.
Nem is tudom… Elbizonytalanodtam. Most veled vitatkozom, vagy magammal?
Emlékszem. Hányszor elmondtad? „Ivánom! Jók ezek az írások, csak rövidek. A science fiction műfaja: a regény.”
Egy regényt sem írtam. Maradtam a novelláknál. Pedig…
Most meg ez a pályázat…
Visszaragasztom a doboz tetejét, és elindulok felfelé a pincelépcsőn.
Lehet, hogy mégsem írom meg az esszét. Pedig…
Bálint Vera
„Isten ismeri”, én csak találgatok
Zsoldos Péter és írása
Olyan érdekes és csodálatos az emberek közötti hálózat, mint a teremtés maga. Egy gigantikus koponya az egész, a világ összes ismeretével tele pakolva. Szinapszisai labirintusában mindig van lekövethető út két tetszőlegesen kiválasztott pont között, két ember között, lélektől lélekig.
Amikor valaki véletlenül a látókörömbe kerül, megkérdezem magamtól: miben kapcsolódunk? Éppen vele mik a kapcsolódási felületeink?
Helyek, természetesen. Ugyanaz a csillagrendszer, ugyanaz a föld, ugyanaz az ország. S ami ezzel jár: ugyanaz a nyelv, ugyanazok a könyvek.
Emberek. Szepes Mária, akit tiszteltem és szerettem, akihez kapcsolódásom örök, és aki neki írótársa volt a sci-fi irodalomban. Kipling, akit elemeztem grafológiailag, és aki neki is nagy kedvence volt.
Gondolatok. Szabó Magda letérdelő fehér elefántja. Az írónő szerint minden életben van egy pillanat, egy nagy pillanat,(ő nevezte így:”amikor letérdel az elefánt”) amiről ott, abban a percben, mikor megtörténik, nem tudunk semmit, mégis minden továbbit meghatároz bennünk, az utunkat, a sorsunkat vagy a végzetünket. …már nem volt nehéz megtalálnom azt a pontját az életemnek, ahol hátralevő éveim minden keserűsége és szenvedése elkezdődött, bár természetesen akkor még nem tudhattam, mi ez a pont.
Tanítások. Kutassátok mindennek az okát!, „segítsetek minden élőn!
Grafológia. A Szabad Föld-nek egykor, a nyolcvanas években volt egy érdekes rovata: autogram-tombola volt a neve. Itt híres, érdeklődésre számot tartó személyek nevét sorsolták ki a lelkes olvasók között. Zsoldos Péter is szerepelt a megnyerendők listáján.
Róla van szó most. Zsoldos Péterről, aki életének Y-vonala két ágon fut: a zenéhez és a fantasztikus irodalomhoz. (Hogyan fér ez össze egymással? Időben nehezen, különben nagyon jól. A zene absztrakció. Beethoven egyetlen tételében több a fantázia, mint – uram bocsá’ – sok sci-fi regényben.)
Érdekes párhuzam, hogy épp grafológiailag közelítek Zsoldos Péterhez. Egy olyan tudománnyal, ami legalább annyi pofont kapott a tiszteletre méltó akadémikus világtól, mint a sci-fi. Népszerűsége, épp úgy, mint a sci-fi esetében, a nyolcvanas években növekedett meg. És miként a sci-fi, úgy a grafológia térhódítása is együtt járt a negatív hajtásokkal: „felhígulás”, „áltudományos mítoszteremtés” jellemezte, „zászlaja alatt felsorakozó féltehetségek”, „öncélú szürrealista virtuózok” és „fércműveket gyártó tollforgatók”.
Ami a legfontosabb Zsoldos Péter művei és írása ismeretében: a humanizmus. Bradbury igazsága:”azt hiszem, elsősorban moralista vagyok.” Én meg azt hiszem: ez végigkísérte, vezérvonalként.
Öntudat, bizakodó énképek és tanakodás abban, ki is vagyok. Biztos fellépés és a kétely soha nem szűnő átka. Baráti gesztusok és barátoktól elszenvedett sérelmek. Menekülés a szertartásosságtól vagy körülményességtől, de szükség esetén szertartásosság és körülményesség. A pompa, a külsőségek taszították, de főhősei pompás „Isteni Urak”. Gyengének érezte magát, ha a misztikumhoz nyúlt, de művei misztikus szférákban játszódnak. Törekedett a tisztán látásra, a logikus gondolkodásra, de az érzelmek törvényen kívüliek. A karnagy lazasága és az író rendre törekvése. A fantázia szárnyalása, és a józan ész földbe cövekelése. (A zenei forma és szerkesztés minden más művészetnél szigorúbb törvényei és ugyanakkor a fantázia szabadsága, ami éppen e törvények szigorúságából fakad, nagyszerű iskola volt.)
Műveiben a tudomány és a fantázia egyszerre kapott helyet.
Tudomány és fantázia? (A fantázia kevés, sok olvasás is kell.) Logika és szenvedély? (Bach és Bartók a maga a harmonikus végtelenség, megtöltve azzal, amit ott hiába keresünk: a szenvedéllyel.) Rend és rendetlenség. Ellentétek? Dehogy. Csak ugyanannak a létezőnek két pólusa. Szöges ellentétek puha egésszé gömbölyödése. (Itt ülünk a földön, egymás képébe bámulunk -igaz, van mit nézni- és közben megfeledkezünk a világról, ami körülvesz bennünket.)
Van egy olvasói reflexió, ami akár róla is szólhatna. „ A főhőst túl magányosnak, túl erkölcsösnek, néha naivnak, idealistának éreztem, a magánéleti pofon várható volt.”S ezt már kombinálom hozzá. Abból, amiket írt. Mintha élete vágya, illúziója, szenvedélye és szerencsétlensége lett volna egy tökéletes, fenséges, tünékeny, de épp ezek miatt életképtelen nőalak. Lángjainak tárgya és szenvedéseinek alanya. Az ő hűségének nekifeszülő romboló hűtlenség. Mintha mindig elvágyódott volna. Oda, ahol elhitetheti magával: nem történt semmi. A valóságból a fantázia valóságába. Mintha ezért teremtett volna folytonosan a földtől távolodó dimenziókat.
A látható dimenzió mérhető. (…meg lehet számolni, hány lépés a kikötő köveitől a Palota nagy ajtajáig, onnan hány lépcső visz fel a lapos tetőre, ezzel a feladattal egy gyerek is megbirkózik.) A láthatatlannak nincsenek mérőszámai. Nem tudom, hogy mennyi az igazság abban, amit leírtam. Ez az információ, vagyis az egész történetem értéktelen, mert felhasználhatatlan. Hogy miért? Mert ezúttal sincs bizonyíték. Tárgyi bizonyíték. Talán ha egyszer, a jövőben, amikor elhagyjuk ideiglenes otthonunkat, a földet, és találkozunk saját múltunkkal, akkor talán ezekre a láncszempótló tárgyi bizonyítékokra is ráakadunk.
Egyik kedvencével, Kiplinggel zárom le a bizonyosság-bizonytalanság dilemmáját. „Isten ismeri.” (A fronton elhunyt ismeretlen katonák sírjára vésték ezt a kiplingi szókapcsolatot.)
De életünkben-halálunkban mi is a homlokunkra ragaszthatjuk. Csak „Isten ismeri”.
Balog Róbert
Cinemakográfia
Részlet egy 24. századi kezdő időutazó médiakritikus naplójából.
Első ugrásom a 20. század elejére vezetett. A célpontot még a kollégiumi időkből ajánlotta a csoport legnagyobb lókötője, Jacques Gaumont. Gau a Société Gaumont alapítójának, Léon Gaumontnak leszármazottja volt, családi archívumában pedig az összes filmhíradó megtalálható volt egészen a század közepéig. Mondanom sem kell, a médiacsendes hétfő estéink alkalmával titokban valamennyit megnéztük legalább százszor. Adott volt tehát, hogy elsőként a mozgókép hősei közé vegyüljek. Ám úgy döntöttem, beiktatok egy kitérőt és megnézem, hova fejlődött a cinematográfia úgy száz év alatt.
Nem terveztem nagy belépőt, és mivel elég fáradt voltam, a csendes szemlélődés mellett döntöttem. A dátum és helyszín pontos meghatározását sem tartottam fontosnak. Végül csak az időkeretet állítottam be, a többit Randomra bíztam.
Egy kimondhatatlanul hosszú nevű magyarországi falu panziójában találtam magam. A krono implant szerint 2022 szeptemberébe érkeztem. A szoba meglehetősen ritkásan berendezett, ám amire szükségem volt, azt megkaptam. Egy ágy és egy nagy képernyős televízió. Előástam memóriám mélyéről az eszközkészség órákon tanultakat, így hamar működésre bírtam a sugárzót. Egy percnyi lapozgatást követően elégedetten konstatáltam, hogy 102 csatornával rendelkezem.
Miután kényelembe helyeztem magam a franciaágy közepén, elhatároztam, hogy elsőként a hírcsatornákra összpontosítok. Szerencsére a készülék bírt tematikus szűrővel, így a távkapcsoló színgombjai segítségével hamar rátaláltam azokra. Valami sántíthatott azzal a szűrővel, mert a hírcsatornák legalább felén reklámmal bombáztak. Az első három reklám furcsán hatott rám, mivel a célzás meglehetősen pontatlanra sikeredett, nem vágytam ugyanis fájdalomcsillapítóra, vagy csokoládé jégkrémre, a pletykamagazin ajánlatot pedig majdhogynem sértőnek találtam. Aztán újra a krono implantra nézve beugrottak a tanultak, miszerint a televízióban ekkor még nem működött a személyre szabott célzás. Innentől már kifejezetten szórakoztatónak találtam a dolgot.
Tíz percnyi reklám nézegetés után rám tört az álmosság. Itt volt az ideje kicsit gyorsítani. Felültem az ágyon és témakört váltottam. Az ismeretterjesztő csatornák következtek. Párat kapcsolgatva ismét erősödött bennem az érzés, valami baj lehet a tematika szűrővel. Elsőként pár furcsán öltözött figura veszekedett egy nyitott konténerből kiborult szeméthalom fölött. A következőn szállítóhajókba pakoltat szállítóhajókat, melyeket korábban már megpakoltak konténert szállító hajókkal. Kerekedett a szemem, de legalább lesz min veszekedniük az iménti figuráknak. Már-már kezdtem feladni, amikor is megláttam a feliratot: kozmológia. Örömömben fel is ugrottam az ágyról és letelepedtem a szőnyegre. Lelkesedésem hamar tovaszállt, ugyanis pár szakértő azt bizonygatta, hogy a Föld bizony lapos és mindezt a geiod formát bizonyító görbület mértékének hiányával magyarázták. Mérésük mikéntjére azonban nem tértek ki. Itt már biztos voltam benne, hibás a tematika szűrő, valójában humor csatornákat nézhettem.
Némi kapcsolgatás után megtaláltam a téma listát és szomorúan nyugtáztam, hogy tévedek és bizony minden úgy volt, ahogy azt a szűrő jelezte. Közben megakad a szemem a pirossal jelzett csoportra: sorozatok. Rögtön láttam, hogy közel azonos nevű adók követik egymást. Ráklikkeltem az elsőre, a szemem sokktól kerekedett. Két fiatal férfi ordított egymás arcába úgy 5 cm távolságból. Gyorsan elkapcsoltam a hasonló nevű csatornára, a helyzet nem javult. Ugyanazt a két férfit láthattam az iméntihez hasonló helyzetben. Hamar szembe tűnt, hogy a férfiak hajzata meglehetősen megritkult, arcuk pedig öregedett. Ennyi veszekedés után mondjuk nem is csodálom. Erőt vettem magamon és adtam egy esélyt a műsornak. Elcsattant két pofon, majd jöttek a kísérletem elején látottakhoz hasonló, rosszul célzott reklámok. Valójában ugyanazok lehettek, még talán a sorrend sem változott. Kapcsoltam egyet, de a reklám ugyanonnan folytatódott, ahol az imént is jártam, így hát visszaléptem és kivártam a blokk végét. Az előző rész 10 másodperces összefoglalója után – ezek szerint vége lett – megtudhattam, hogy következik a 2455. epizód. Újabb ordítás, újabb pofonok, agresszív zene, majd egy meglehetősen indokolatlan csók. A pofon és az ordítás ezúttal elmaradt, a reklám viszont nem. 5 intenzív percet követően véget ért a 2455. epizód. Erősen ráncolódott homlokom miatt homályossá vált látásomat igyekezvén élesíteni kirohantam a mosdóba. A kézmosó csapot kinyitva két marék vizet fröcsköltem az arcomba, majd a krono billentyűzetén beütöttem: médiacsend-hétfő.
A nyolcvanas évek elejére ugrottam. Egy tornácon találtam magam. Az ablakból gyenge fény szűrődött ki. Óvatosan belestem. A ház ura mellett két 4-5 év körül kisfiú ült. Mellettük diavetítő. Ránéztem a lepedőből rögtönzött vászonra. Az apuka hangja kiszűrődött az ablakon:
„Zöld mezőben kulipintyó, kulipintyó,
Nem kastély és nem vityilló, nem vityilló.”
Betöltés ...
