AJÁNLÓ – Ellenpont – In memoriam Zsoldos Péter


Ellenpont - In memoriam Zsoldos Péter
Ellenpont – In memoriam Zsoldos Péter

Szeptember 26-án lesz 20 éve, hogy eltávozott Zsoldos Péter az élők sorából. Az Avana Egyesület az évfordulóra novellapályázatot hirdetett, “Harc az áltudományos mítoszteremtés ellen” címmel. A beérkezett pályaművekből 16 került bele abba az antológiába, melyet az egyesület kiadott. A téma Zsoldos Pétert is foglalkoztatta és elkeseredett harcot vívott az áltudományos mítoszteremtés ellen. Már a ’80-as évek második felében is szót emelt a sci-fi, mint műfaj elburjánzása ellen. Napjainkban sincs ez másképpen. Olyan irományokra használják a sci-fi jelzőt, melyeknek semmi (vagy igencsak kevés) tudományos alapjuk van, és inkább fantasztikus elemekkel van teletűzdelve. Ha jól belegondolunk, a sci-fi magyar változata (tudományos-fantasztikum) már a nevében is hibásan jeleníti meg a fantasztikum szót, miközben helyesen inkább a tudományos-fikció kifejezést kellene használnunk.

Húsz év elteltével, sok minden változott, ami a technológiát és a technikát illeti. Az emberi fejekben azonban nem zajlott le ez az átmenet, sőt, ha lehet azt mondani, még jobban elterjedtek az áltudományok és az álhírek. Nap mint nap szembejön velünk valami tévképzet, amit az emberek nagy része készpénznek vesz. A legrosszabb pedig az, hogy eltűntek a szűrők és az internetnek köszönhetően olyan álhíroldalak jelentek meg, amik tovább hülyítik az embereket. A valóság árnyalatnyi elferdítésétől kezdve, a teljes képtelenségig terjed a skála, amivel az emberekre próbálnak hatni és megpróbálják befolyásolni őket. A skála elején lévő álhírek még engem is néha megtévesztenek. Éppen ezért próbálom ellenőrizni a forrásokat és a közlő médium hitelességét. Alkalmanként még a megbízható portáloknál is becsúszik egy kis baki. A kormány holdudvarában lévő médiumokról meg nem is beszéljünk. Ott aztán semmiféle tudományos- vagy forrás-szűrő nem létezik, és olyan álhírek kerülnek nyilvánosságra, hogy csak fogom a fejem.

De térjünk kicsit vissza az irodalomhoz. Zsoldos Péter észrevételei ma is megállják a helyüket. A sci-fi elburjánzott és olyan vadhajtások kerültek rá, melyek a populizmus hatására minőségromlást és a tudománnyal nem összeegyeztethető elemeket tartalmaz. Egyre jobban a fantasztikum felé fordul a zsáner, mert a piac nagy úr.

Az antológiában megtalálható 16 novella jól szemlélteti, hogy napjainkban mely áltudományos tévhitek vannak leginkább reflektorfényben. Az egyik legnépszerűbb téma a kötetben a modern orvostudomány és a gyógyszerlobbi. A szerzők nem helyezkedtek egységes álláspontra, így más-más véleményeket olvashatunk az egyes novellákban. Egy valamiben azonban egyetértenek, mégpedig abban, hogy a homeopátiás készítmények az egyik legnagyobb hazugság, ami jelen van a világunkban. Annak ellenére, hogy tudományosan nem bizonyított a hatásuk, mégis forgalomba kerülhetnek és gyógyszertárakban árusítják a készítményeket, amivel emberek százezreinek a halálát okozzák közvetetten.

Buglyó Gergely: Önkéntes munka és Hanula Zsolt: Exkluzív interjú novellái mutatnak legjobban rá modern világunk egészségügyi rákfenéjére. Valamennyire a témához kapcsolódik Margaret Line: A fehér folt és Marco Caldera: Anti- írásai is. Ha a témát még vegyítjük egy kicsit és ide soroljuk a modern technika elutasítását, ami a sötét középkornak megfelelő szintre süllyeszti a szereplőket, akkor ide tartoznak Szarvas Szilvia: Az alvó fény háza és Bukros Zsolt: A tiszteletes novellái is. Azzal, hogy ennyi írás érinti az egészségügy kérdését és a körülötte kialakult tévhiteket, aggodalomra ad okot, hiszen valamelyest rávilágít arra, hogy mennyire nincs rendjén az ágazat.

Lullabie May: Urban legend című novellája szarkasztikusan szemlélteti az internet tömegbutító hatását. Jó, ez nem teljesen igaz, hiszen előtte is keringtek urban legendek szájról-szájra. A világhálónak köszönhetően azonban nem csak hogy gyorsabban tejednek az álhírek, hanem ezt egyre több cég is meglovagolja, hogy növelje az eladásait. És ha már a fogyasztói társadalomnál tartunk, érdemes megemlíteni Benkő Gábor: Tetőteraszok írását, mely igen komor víziót tár elénk egy lehetséges jövőről, melyben a fogyasztást ösztönző “reklámok” még jobban befurakodnak az életünkbe és az egész világképünket ennek mentén manipulálják.

Érdekessége az antológiának, hogy nagyobb súllyal esett latba, hogy a beküldött mű megfeleljen a témának, mint az, hogy sci-fi zsánerébe tartozzon. Ez a válogatás előnyére szolgált, hiszen rámutat arra, hogy nem kell a közeli- vagy távoli jövőbe, esetleg egy másik bolygóra helyezni az eseményeket ahhoz, hogy rávilágítsunk, milyen veszélyekkel nézünk szembe minden nap. Ebbe a körbe tartozik Vincze Dorottya: Az igazi háttérhatalom című novellája is, mely az emberi hiszékenységre épít, valamint Jobbágy Tibor: Sors című írása, ami akár népmesének is beillene.

A történetek változatosak, szórakoztatóak és vannak olyanok is, melyek elgondolkodtatóak. Színvonalban van egy kis hullámzás, de nem akkora mint amit más, hasonló antológiáknál megszokhattunk. Bár van személyes kedvencem, mégsem tudom azt mondani, hogy találtam olyat is, ami nagyot ütött volna.

Legnagyobb sajnálatomra, egyik novella sem foglalkozott, a ma (ismét) oly népszerű lapos-Föld elmélettel. Talán ennek az az oka, hogy annyira abszurdnak hat az állítás, hogy gondolkodó ember nem is veszi komolyan az ilyen kijelentéseket. Engem mégis megdöbbent, hogy egyre több hívője van az elméletnek, és akármilyen hülyeségnek hangzik, sokan elhiszik. A nyáron néztem végig egy interjút, ami a témával foglalkozott és nem győztem pislogni, hogy milyen “tudományos” módszerekkel próbálják alátámasztani az igazukat.

A kiadvánnyal mindössze két problémám akadt. Az egyik, hogy fényes papírra nyomták, ami igencsak megnehezítette az olvasást lámpafénynél. A másik pedig az elütések száma. A novellák többségében szinte nem is találunk ilyet, azonban valahol az első öt között az egyik hemzseg tőlük. Olyan érzésem van, hogy talán javítás nélkül kerültek a nyomdába. Amennyiben ez igaz, akkor gratulálok a 15 szerzőnek, akik figyelmesen átolvasták a művüket beküldés előtt, és elmarasztalom azt az egyet, aki nem vette a fáradságot, hogy még egyszer átfussa és javítsa. Ha tévedek, akkor elnézést kérek.

Végezetül egy idézettel zárnám a soraimat, melyet Zsoldos Péter: Ellenpont című regényéből kölcsönöztem, és ami a kiadvány hátulján is megtalálható:

… hülyének lenni a lehető legkellemesebb állapot, néha már sajnálom, hogy abbahagytam.

Na, ilyen egy jó könyv

ISBN: 978 963 12 9691 4
Avana Egyesület, 2017
Terjedelem: 110 oldal
Bolti ár: -,- Ft

A kötet megvásárolható közvetlenül az egyesülettől, IDE kattintva.