Vásárhelyi Lajos meglátásai a Zsoldos Péter-díjra nevezett művekről

Vásárhelyi Lajos, a Zsoldos Péter-díj zsűrijének tagja közreadta meglátásait, jegyzeteit, olvasás közbeni gondolatait a díjra jelölt művekről. Fogadjátok szeretettel!


Újra szélbe szórni…

Tudom, a cím nagyon csúnyán és öntelten hangzik, de ha már valami papírra került, és ki is adták, az olvasó meg elolvasta, ott már minden szöveg felesleges. Hiszen befejezett dolgokat, nem érdemes, de nem is lehet megváltoztatni. Esetleg majd a következő „tisztalap fölé hajlásnál…” Persze ezzel a kritikus csak álltatja magát, hogy valami értelme van a szövegelésének. Hiszen amikor a szerző a lap fölé hajol, nem az intelmekkel van elfoglalva, hanem az alkotással.
De van azért egy időszak, mikor végig lehet „tisztafejjel” gondolni. A régi görögök még arra hivatkoztak, ha megírsz valamit, tedd a fiókba tíz évre, és ha még akkor is tetszik, mikor előveszed, az egy jó írás. De manapság kinek van erre ideje? Sokszor még arra sincsen, hogy becsületesen végig gondoljuk, mit is akarunk csinálni, mit is csinálunk. Majd a kiadó, majd a szerkesztők. Pedig egyszer és mindenkorra meg kell jegyezni, hogy amit mi elrontottunk, rosszul írtunk, felületesen kezeltünk az úgy is marad. Csak magunkban bízhatunk eleitől fogva.
Ha véletlen egy szerkesztő kijavítja hibáinkat, rajtunk már az nem segít. Mert az olvasó már nem találkozik ugyan a hibákkal, de számunkra örökre ott maradnak…
Hát ezeket előre bocsátva következnek itt a vélemények (véleményem). Ezt csak én mondom, szerencsére másnak más, és mindenkinek más. A sok másságból tevődik össze egy általános megszívlelendő. Hát íme tessék, hogy klasszikust idézzek: Itt az írás, olvassátok érett ésszel, józanon…

REGÉNYEK

Ronil Caine: Lilian
Ha a klónozástól eltekintünk, egy közepes szerelmi történet. Az viszont igaz, a hős minden problémáját az sf szál okozza. Tehát ha kivennénk ezt a szálat, nem volna tovább probléma, vagy azok más jellegűek lennének. Lem Szolárisában a női főszereplő ugyanezekkel a problémákkal küzd, mint Lilian. Szerencsére a szöveg igen jól olvasható. Csak azt a ködös beszűkült világot nem sikerül ábrázolni, amit egy múlt nélküli ember érezhet.

John Cure: A fekete esernyős férfi
Minden attribútuma mellett ez nem science-fiction. Inkább egy barátság története. Sajnos az írás stílusa gyakran törik. Valamiért az író „tényleíró” formát használ. De ez sajna nem több mint egy álltalános iskolai fogalmazás szintje. Máskor pedig kitör rajta a pátosz, és majdnem minden köré glóriát von. Egyenletesebben, olvashatóbb lett volna. Még a hősnek is megbocsájtottuk volna a mindent lebíró hősiességet. Nem science-fiction.

Fedina Lídia: Hét pecsét
Ha a szerző kitűzi a célt, akkor úgy bele tud lendülni, hogy egyik katasztrófa a másikat éri. Különböző történetek lazán összefogva tartanak egy közös vég felé. Az apró helyzeteket, és a szereplőket realisztikusan kezeli, jeleníti meg.

Fedina Lídia: Virokalipszis
Miután a könyv utolsó harmadán is túljutottam, nagyon furcsán éreztem magam. Mikor a szerző a legfontosabb kérdéseket veti fel, akkor fordul a szövege száraz paródiába. Hiába akarom komolyan venni a felvetett problémákat, a szereplők és a megjelenített helyzet ellene dolgoznak. Aztán a végén a „jutalom” olyan, mint egy rossz képregény befejezése. Pedig nagy lehetőségek voltak benne. Jók voltak a szereplők, izgalmasok a helyzetek, csak az utolsó harmad az egészet megkérdőjelezte. Pedig a történet logikája szerint bele illett a folyamatba.

Havasréti József: Űrérzékeny lelkek
Azzal kell kezdenem – amit már a fülszövegben a figyelmembe ajánlanak –, hogy ez nem sf, minden látszat ellenére. Jó a történet, élnek a szereplők, csak valahogy a problémák inkább filozofikusak, mint science-fiction-ös. Pedig van itt minden, ami egy sf-be kell. De győz a bölcsész-filozofálás. Sajnálom. Azt pedig nem értem, ha mindenkinek tiszta, hogy ez nem tudományos-fantasztikus, akkor miért nevezték? Tehát ez sem sf.

Lovas Lajos: Törzsszövetség
Kegyetlen keserű, röhögtető paródia a világunkról. A szereplők kisstílűek, néha még gonoszok is. Olyanok, mint mi a hétköznapokban. Két röhögés között azért elgondolkodik az olvasó, milyen világot is építgetünk mi? Szívem kedvenc szereplője a Wukettő nevű kínai.

Kocsis Ferenc: Bendő
A szerző írás közben állandóan zavarba kerül saját szövegével. Nem tud felnőni ahhoz a világhoz, amit létrehozott. Mikor már nagyon látszik, hogy nagy a baj, akkor a főszereplőre isteni tulajdonságot aggat, így be tudja tuszkolni az általa álmodot paradicsomba. Sajna ez a paradicsom olyan, mint amit Jefremov írt valamikor az 1950-es években. Itt minden nagyszerű, csak ha megkaparjuk akkor kiderül, hogy nem igazi anyagból van. Pedig a szerző egy nagyon izgalmas utat választott, a naplószerű mai magyar valóságot. Sőt a helyszíneket akár egy térképen le is tudjuk követni, ha akarjuk. Csak a valóság megemelésébe, az olvasó dereka fájdul bele. Pedig minden jónak indult.

Molnár Csaba: A széttört idő legendája
Megértem az írót, hogy mindennek tüzetesen utána nézett, és megpróbálta pontosan ábrázolni…. de sokszor éreztem úgy, mindez az igyekezet felesleges volt. Ki kellett volna gondolni egy jól összefogott történetet, jó szereplőkkel. Olvasás közben megint előjöttek régi kétségeim: A világ megváltását vagy a dolgok helyre billentését miért pont a süllyedő Titanicon kell kezdeni? Miért nem lehet egyszer már azzal megváltani a világot és az emberiséget, hogy Mariska nénit pontosan hatkor reggel felébresztjük, hogy még időben meg tudja fejni Riskát? Miért kell mindig látványos vagy nagyon ismert történelmi tényekhez oda csapódni? Titkon is végbe mehetne a csoda. Ha a szerző már annyit fáradozott, hogy minden szereplője és minden történelmi tény a helyén legyen, még egy kis ráfordítást megért volna utánanézni pár dolognak, ténynek. És ne írjon le olyat, hogy nagy árkus betűkkel kezdett írni a papírra. A papír árkus, a betűk azok nem…és a paradicsom megelőzte korát!

Turcsányi Ervin: A Seol bolygó foglyai
Sajnos az egyetlen igazán „tökös sf” a pályán. Élvezetes, kalandos. Azt kapja az olvasó, amit vár, és amit ígértek neki. Furcsa, de jól megírt szereplők teszik a dolgukat. Ha harc van, az olyan túlfeszített, hogy néha már paródiába hajlik. De az író mindig idejében vissza fogja magát. Van kaland, barátság, szerelem, minden, ami kell. Nincsenek nagy mélységek, de az olvasást alig lehet abbahagyni. Nem csak attól science-fiction, hogy a legtöbb attribútum előkerül, sőt működik is. Néha kicsit zavar, mikor a szereplők elkezdenek „filozofálni”, de megbocsájtható. Jó a befejezés, az megmutatja, mi teszi az embert emberré. Ezekkel a hősökkel vállalnék még pár kalandot.

Vékony Krisztián: Sors-algoritmus
Az nem baj, hogy a szerző minden erőlködése ellenére nem tud túllépni a maga hétköznapi valóságán. Abból még lehetne jó és izgalmas dolgokat kikerekíteni. Egyenetlen a mesélés, sokszor szinte kiskamaszos a történet túlhajtása. Most értettem meg, hogy a szerzők miért szeretik történeteiket idegen világokban, messzi tájakon játszódtatni. Mert az ismert valóságom leránt, elgáncsol. Hiába vannak a metró alatt csodák, porosak a falak és szürkék. Az ötlet pedig sajna nem tudta kitölteni a történetet. Néha zavaró üresjáratok vannak. Az írás soha nem a valóság, hanem annak sűrített mása. Legalábbis annak kellene, hogy legyen. Igazából ez sem science-fiction.

Michael Walden: Eshtar – Első könyv; Michael Walden: Eshtar – Második könyv
Ezzel a könyvel kapcsolatban sok mindent nem értek. Mi ez a „minden sf-nek vélt irányzatot, meg fantasyt is magamba olvasztok” igyekezet? Persze vannak űrhajók, űr és egyéb csaták, de attól még nem lesz tudományos-fantasztikus. Főleg itt aztán a tudományról szó se essen!
Hol volt a szerkesztő, aki gondozta volna a szöveget? Olyan szövegbéli slendriánságok fordulnak elő, hogy az olvasó szinte kizuhan a történetből. Hogyan lehet ebben az időben, ebben a világban romkocsmákat emlegetni? Vagy a távoli és más környezetben mai kifejezéseket használni? Az sem világos, ki miért harcol. Sokszor már annyira nagy a kavar, hogy az olvasó számára semmi nem tiszta. A mindent lebíró hős/nő jelleméről, megjelenéséről már nem is szólva. Igazából bármennyire „kozmoszrengető” személyiség, nem szeretnék vele együtt vacsorázni, mert még kellemetlen helyzetbe hozna egy négy csillagos étteremben.
Miután mindenen átverekedtem maga, nem tudom eldönteni, hogy a folytatják az most öröm vagy fenyegetés? Nem science-fiction.

NOVELLÁK

Andrej Iljics Dajcs: Bontás
Hangulatos jól megírt világ. Talán még sf is.

Molnár Csaba: A féreglyuk
Egy csomó sf közhely, de logikusan végigvezetve. Semmi új, de jól olvasható.

Wágner B. György: Konok rokonok
Jópofán megírt történet. Még sf-nek is elmegy, hiszen vannak benne a műfajra jellemző attribútumok.

Acsai Roland: Aki bújt
Kitűnik, hogy aki tud írni, annak nincsen szüksége bonyolult kellékekre és világra. Egyszerű módon is meg lehet írni egy hideglelős világot. Nincsenek ugyan benne űreszközök, de erősen beletartozik a műfajba.

Ronil Caine: A felvétel
Jól megírt történet. Nekem csak az a szőrösszívű kérdésem, kizárta el a felvevőt, és mikor? Vagy elzárta-e egyáltalán…?

Dési András György: A kalapos ember.
Szerintem nem sf.

Michael Walden: A Szörnyeteg
Igazából nem vág a témába, de visel pár megfelelő jegyet magán. Ha nem vagyok nagyon szőrszálhasogató, akkor bele tartozik az sf-be.

Benedek Szabolcs: A cunami.
Ez sem sf, pedig jól megírták.

Fedina Lídia: Megölni Hitlert
Az örök dilemma: hülyének született a gyerek, vagy annak neveltük. Jól pergő történet, de könnyen feledhető….

Ronil Caine: Nehéz válás
Egyszerű történet, rövidsége ellenére is nagyon tartalmas. Mi a baj azzal, ha azt kapjuk, amit szeretnénk? Erősek az sf szálak is.

Haklik Norbert: Csirke 1.0
Kár, hogy elmeséli a történetet, nem a szereplők bonyolítják a sorsukat. De jól megírt, és jól olvasható.

Toochee: A tömeg bölcsessége
Klasszikusan megírt novella, még jó adag ismeretterjesztés is van benne (szerencsére nem erőszakoltan). Olvasás közben az az érzésem, ha az író nem is járt ott, ahol a szereplői élnek, de „Gugliban” bebarangolta a helyszínt. A vége talán kicsit még azt is bizonyítja, hogy Isten sem mindenható.

Molnár Csaba: A dagerrotípia
Horror vagy kisértet történet, de nem sf.

Szélesi Sándor: Ambrose Gwinnett Bierce irodalmi…
Az író akkor a legjobb, ha saját dolgait, életét írja. Sajnos a rossz írókat és lusta szerkesztőket nem lehet kitenni a világból. De kellemes olvasmány…

Bojtor Iván: A Trianon-fraktál
Érdekes az írás szerkezete, sokat bíz az olvasóra, de ad hozzá kapaszkodókat. Egészen „mai” a történet. Talán ez lesz a jövő?

Márki István: Hídverés
Klasszikusan megírt, kissé hosszúra engedett történet. Tömörebben sokkal hatásosabb lett volna.

Varga Csaba Béla: Kis dolgaink
Nagyon sokat markol, és ez szét veri a szerkezetet. Erősebb kézzel kellett volna összefogni a dolgokat. Sajnos megint beigazolódott a régi igazság, a kevesebb több.

Czövek Andrea – Pusztai Andrea: Nélküled a világ
Jó történet, de összefogottabban is lehet vívódni. Nagyon jól ábrázolja a viszonylagosságat, amivel mi is bajban vagyunk a hétköznapjainkban…

Fedina Lídia: A hullám
Katasztrófák tömegében bolyonganak a szereplők. Jó karakterek és jól megírt résztörténetek. De a vége felé már az olvasó belefárad a sorscsapásokba. A szereplők ide-oda rohangálnak a csapások elől, bár tudják, azok akkor is megtörténnének velük, ha ülnek a fenekükön. A végmegoldás, mintha kis jutalom volna szereplőknek, olvasóknak…

Kovács Attila: Nem tudjátok a napot és az órát
Hátborzongató antiutópia. Nem teljesen szokványos megoldással. Jól olvasható…

Szűcs László: A szépek
Hangulatos történet. Nem lehet eldönteni, kívül vagy belül történt a változás, de ez nem is fontos…

Erdész Róbert: MyWord
Vidám történet, vidáman elmesélve. Jól kézben tartja a dolgokat, minden a helyén van, és működik.

Szilvási György: Itt vagyok!
Ébred a mesterséges intelligencia. Nyomoz a nyomozó, és a történet fordulatos. Jól olvasható. Bár kicsit szokványos.

Hernád Péter: A szerkesztőségi robot
Jól megírt keretes történet. Nagyon ismeri a világot, amiről ír. Pont annyit mond el, amennyit szükséges…

Weiner Sennyey Tibor: Akasa, 2056
Romantikus lírai sf novella. Kevesebb romantika is meg tette volna, és kissé hiányzott a világábrázolás.

Varga Csaba Béla: Anya csak egy van
Lendületes stílus. Láttató képek. Jól van megírva. Más már nem is kell.

Benedek Szabolcs: Megint egy olyan karácsony
Sajnos elmeséli a történetet, nem a szereplők élik meg. Csak azt nem értem egy űrállomásnak miért kell leszállni, nem az a feladata. Kicsit nosztalgikus a hangulat, rövidebben jobb lett volna.

Lovas Lajos: Anya befűt a Mikulásnak
Jól megírt szarkasztikus történet, de a befejezése is inkább szürrealizmus, mint sf…

Molnár Csaba: A zsákos ember
Nem tudtam eldönteni, bele tartozik vagy nem tartozik bele a tematikába… igazából nem.

Tom Anderson: A szelence
Sf-nek álcázott szösszenet. Egy komor vicc. Rövid, csak a lényegre koncentrált.

Antal József: A lélek mérnöke
A szerző – mint mindig – itt is kegyetlen és rosszindulatú. De mindezt menti az írástechnika maradéktalanul jó alkalmazása, és az, hogy nagyon ismeri az embert. Akár még biológiai sf-nek is tekinthető… Bárhonnan nézzük, csapdában vagyunk…

Benedek Szabolcs: Bóra
Elmondja a történetet, és nem hagyja a szereplőket cselekedni. Sok mindent aprólékosan beletömköd a mesébe, ami egyáltalán nem fontos. Olyan hangulatot keltve ezzel: „Látjátok ezt is tudom”. Nem is lehet eldönteni bele tartozik-e az sf-be.

Bojtor Iván: Egy zikkurat transzformációi
Egy igazi science-fiction és annak a paródiája is egyben. Az olvasóra leginkább a felvetett kételyek hatnak, és a nyitott befejezés…

Kasztovszky Béla: Jóga
Kegyetlen történet. Az író a kissé hosszúra nyúlt meséléssel teszi a történetét nyomasztóvá. A hatalomról elmélkedik.

Lőrinczy Judit: Kukanap…
Ötletes, de nem sf.

Nemere István: Kalandor
Mesterkézből kikerült munkadarab. A sablonokat igen jól használja. Nem nagy mélység, de zökkenők nélkül olvasható.

Sirokai Mátyás: A fák színe előtt
Gyönyörű lírai monológ, már majdnem vers, de sajnos nem sf. Pedig jó volna egyszer azt is olvasni tőle. Beleférne ebbe a költői nyelvezetbe.

Szélesi Sándor: A sarj
Ügyes, pergő, jól olvasható ujjgyakorlat. Kellő mennyiségű sf elemmel. Kis meskete…

Toochee: Zaj a rendszerben
Klasszikusan formált sf. Élvezet olvasni. A történeten túl még számos dolgot tudunk meg, de semmi szájbarágás.

Varga Csaba Béla: Vízköpők itt nincsenek
Igen jól van megírva. Inkább horror, mint sf.

Buglyó Gergely: Üvöltő világ
Ez inkább zombi történet. A végén van egy kis csavar, csattanó. De több mondanivaló is elfért volna benne. Lehet nem is sf…

Emmerich Palmer: Európa Pandémia
Egyszerű, hatásos szöveg. Visszafogott, de nagyon tud hatni az olvasóra.

Kemese Fanni: A nagy alámerülés
Jól megírt történet, naplószerű mesélés. Sajna azt elfelejti, hogy a szereplőjét jellemezze valamivel, így szinte véletlen derül ki, hogy az illető nő…

Kleinheincz Csilla: Depoteozis
A stear-punkos hozzáállás és szövegfordulatok úgy adnak idegen érzést, hogy az olvasó gyakran kiesik a szövegből. De érdekes történet.

Dushan Lechky: Alated
Nagyon szét van húzva a történet. Ha nagy időt akarunk átfogni, inkább töredékekkel járjuk be az utat. Így végtelen filozofálgatás elszenvedői leszünk… és megint mondjuk, és nem tesszük.

Nagy Adrienn: A próbatétel
Ez az „amerikai filmszerkezet” az író munkáját könnyűvé teszi, az olvasót meg felidegesíti. A vége pedig a pofátlanság magasiskolája. Kb. azt jelenti, „még párszor kis híján kiirtjuk őket, de ha bírják a kiképzést, akkor Isten neki, felvesszük őket a mi nagyon humánus szövetségünkbe”. Azon azért el kell gondolkodni, ezek után hogyan tudnak az emberiség szemébe nézni, ha egyszer kiderülnek az előzmények. Persze igazán nem is tudjuk meg, mi miért történt. Pedig érdekes lett volna. A „csak” itt kevés….

Nagy Gergely: Megfogni egy csillagot
Ma is vannak védekezési lehetőségek. Bár nem tudom elképzelni azt az érintés nélküli világot és a szerző nem is segít benne. A leszbikus szál nem zavaró, inkább az zavart, hogy nincsenek igazán ábrázolva a szereplők, és alig tudok meg róluk valamit.

Orosz Adél: Egy igazi hős
Realisztikusan induló történet, ami a végére szatírába fordul. A végéről visszatekintve, minden érthetővé válik.

Sas Ágnes: A Sezerett negyed
Orwelli hangulatú világ. De jó lett volna ábrázolni a környezetét is, mert akkor nagyobb lett volna a mélysége.

Szaszkó Gabriella: Érzelemmentesen
Hagyományos „falanszter kitöltő” történet. Kicsit túlságosan leragad az érzelmeknél. Az persze nem igaz, hogy érzelemmentesített világban lehet élni. De ez az ábrázolás hatásos, bár az olvasó elgondolkodhat, hogy mindenféle műtét nélkül is vannak ilyen emberek ma is…

Hegedüs András: Tortuga
Nem sikerül a kigondolt világot teljes mélységében ábrázolni. Ez földhözragadttá teszi a történetet. Ilyen méretű technikai csodát biztosan nem az aranypalástosok hoztak létre. Ki kellett volna találni azokat a valakiket, akik mindezt adták és mozgatják. A felszín nagyon hatásos, de a mélysége nélkül mit sem ér…

Dávid Attila: Az állás…; Dávid Attila: Az idegen…; Dávid Attila: Költséghatékonyság
Három rövid, de nagyon jó szösszenet az eljövendő világról. Kis negyed-perces sf-ek.

Antal József: Hogyan népesítsük be a galaxist?
Fanyar irónia a hivatalokról, amik a jövőben sem változnak, csak nagyobbak lesznek a lehetőségeik.

Demjén Zsófia: Nincs visszaút
Hagyományos kalandos, felderítős sf. A hagyománytól eltérően női főhőssel. Jól olvasható.

Fedina Lídia: Maga a mennyország
Csavaros, hangulatos történet a végére még egy kis meglepetés is előkerül. Könnyen olvasható.

Valyon Tamás: Megfigyelők
Jól megírt történet, kis pontatlanságokkal. A végére az ufók beiktatása ahhoz segít hozzá, hogy az olvasó számára minden kiderüljön.

Somogyi György: A hetedik szoba
Parafrázis a Kékszakállú herceg vára című Bartók/Balázs Béla műre. De nem találja meg a mélységeket. Maradnak a közhelyek. Itt nincs miért elmondani „Lásd ez az én birodalmam, messze látszó szép könyöklőm”. Több maradt a történetben, mint amit ki tudott hozni belőle a szerző…

F. Tóth Benedek: Hosszú út bolondjai
Komoly lírai sf, ami szinte ismeretlen az irodalomban. Elsőre nem látszik logikusnak, de komoly belső kapcsolatok mozgatják. Élmény az olvasása.

Bukros Zsolt: Szeretni egy férfit
Kalandos, lendületes történet, egy megfordított világban. Ami a történet savát-borsát adja. Vannak benne meglepetések, csattanók. Jó olvasni. Kiváló iparos munka…

Kovács M. András: Determinia
Igazából egy négysoros vicc, nagyon elnyújtva. És minden kiszámítható. Nyelvileg sem ad semmi újat.

Királyházi Csaba: Az első állomás
Inkább hangulat, mint történet, de azt nagyon jól csinálja.

Vancsó Éva: Csempészáru
Nagyon jó technikával megírt történet. Bár még több irányba is el lehetett volna menni, és más mélységeket is kibontani…

Trux Béla: Otthon
A szokásos eredet kereséses történet. A baj az, hogy ott fejezi be a történetet, ahol el kellett volna kezdeni… kihagyott lehetőségek.

Holló-Vaskó Péter: Szeretetcsomag
Az ötlet akár egy regényt is elbírna a vállán. Itt el lett packázva egy kis katonai csihi-puhiért.

Michaleczky Péter: Membrán
Pergős történet, sok izgalmas rejtéllyel. Nagyon ismeri és használja is a formát. Élvezet olvasni.

Kovács Attila: Isten jelenléte
Inkább fantasy mint sf. A történet szereplői nem nekik megfelelő nyelvet használnak. Ez azért történhetett meg, mert az író vagy megfutamodott a feladattól, vagy a könnyebbik utat választotta. De sajnos ez az sf-ben gyakran előfordul.

Képes Gábor: A talajszint lakói
Izgalmas, furcsa, de jól megírt világ. Lírai a szövege, ami csak kiemeli a történet és a világ szürrealitását.

 

Hát ennyi, akiről „jót írtam”, az igazat ad nekem. Akiről – szerinte rosszat –, az mérgelődik és boldogabb vidékekre kíván. De ez nem most és nem velem fordul elő először. Jó lett volna Oscar Wilde mondásához tartani magam: „Ha megtudom, hogy egy műről kritikát kell írnom, óvakodom elolvasni, nehogy befolyásoljon”. Hát itt és most hagytam magam befolyásolni.

 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg másokkal is: