Szarka Emese értékelései a Zsoldos Péter-díjra nevezett művekről

Szarka Emese, a Zsoldos Péter-díj zsűrijének tagja közreadta véleményezését a díjra jelölt művekről. Fogadjátok szeretettel!


Regény értékelések

Fedina Lídia: Virokalipszis
Fedina Lídia, úgy hiszem, ismét valami maradandót alkotott ezzel a regényével. Az alapötlet, a cselekmény egyaránt lenyűgöz, ébren tart, újat mond. Nagyon tetszik a sajátos időszerkesztése az egyes részeknek.A regény utolsó fejezete egy külön, önálló novellaként is megállná a helyét, hacsak nem annak készült és utólag lett hozzákapcsolva a regény folyamához. Itt stílusbeli váltásnak is tanúi vagyunk, a párbeszédekben is felfedezni másfajta szóhasználatot, mint amit a korábbi 200 oldalon megszoktunk. Érthető, hiszen más korban, térben játszódunk. Egy azon faj két eltérő felépítéssel és gesztusnyelvezettel, így gondolkodással is bíró típusának találkozásának lehetünk tanúi, amely csúfos véget ér, mintha megszokott humanoid formáink „hét treok” után is ugyanazt a megszokott, ostoba és önpusztító formájukat hoznák, mint korábban, amikor az első virinok a történelemben felütötték fejüket az akkor még zöld bolygón. Ebben a fejezetben a korábbi komorság helyett hirtelen humorral találkozunk, hogy már szinte sírva nevetünk fajunk meggondolatlanságain.Szeretném, ha ez a történet-ötlet-cselekményvezetés mestersége a szerzőnek a karakterek jellemében, egymáshoz való viszonyában is hűen leképeződne. A szerző technikai tudása, képzelőereje ugyanis „hiba nélküli”, ám mind a karakterek, mind pedig a súlyos, kialakult helyzet problematikájának pszichológiai háttércsomagjától túl könnyűek maradnak a regény lapjai. A virinok geolokális és globális, társadalmi és kulturális szintű hatása kimerül az emberek végletekig agresszívabbá válásában, egy éppen csak megpendített romantikus szálban és természetesen ezeken kívül még néhány dologban. Az olvasatomban az emberi kapcsolatok és karakterek sokkal inkább az eseményekhez való rohanó viszonyukban jelennek meg, nem igazán alakulgatnak, igazán nem fejlődnek, és az önmagukkal folytatott belső, pszichés állapotokról csak sablonszerű felvillanásokat kapunk. Ha lélektani (szociálpszochológiai) „súlyokkal” egészült volna ki a regény, az év legje lenne számomra!

Havasréti József: Űrérzékeny lelkek
Havasréti József beírta magát a névmemóriámba. A könyv számomra a kortárs szépirodalom szellemi megkoronázása. Egyszerre idézte föl bennem például Joyce Ullysses és Proust Az eltűnt idő nyomában regényét, és még sok mást is megmozgatott bennem a föl-fölbukkanó misztika. Intelligens, intellektuális és több értelmezési horizontot is kinyitó olvasmány, amely azonban a legnagyobb jóindulattal is alig nevezhető posztposzt sci-finek. No de megnyugtatásomra szolgáljon, maga az író is (feltéve, ha ő írta a borító belsején levő szösszenetet) érzékeli ezt, amikor azt állítja: „A fordulatokban és csavarokban gazdag könyv markáns utalásai ellenére sem science-fiction – inkább kalandos művészregény dokumentarista betétekkel; elfojtott vagy veszélyesnek bélyegzett szellemi törekvések felszíni megtestesülése.” Számomra kedves szereplők bukkannak fel, pl. az X-akták, Bowie, Timothy Leary és Huxley említésekor, amelyek tovább erősítik a pszichedelikus szerek által (akármilyen módon) vezérelt tudatfolyamú regény fantasztikusságát. Ez utóbbi azonban elismerő szóként aposztrofálódik, semmint kategóriaként. Természetesen nincsenek olyan illúzióim, sem pedig elvárásaim, hogy Havasréti József majd pl. Philip K. Dick nyelvén fog szólani. Havasréti József Havasréti marad, minden évszakban.

John Cure: A fekete esernyős férfi
Ez az első sci-fi regény, amit az értékelések megkezdésekor olvastam, sőt, amit már évek óta olvastam magyar szerzőtől, így a léc máris beállítódott. Jól felépítettnek tartom, a karakterek kidolgozottak, a párbeszédek élénkek. Noha a szerző fantáziájától végig X-akták érzet kísért, ettől még csúcs-kalandot kaptam.Kocsis Ferenc: Bendő Az alapötlet igazán kivételes, ám a köré épített történet, annak szövevényessége és a párbeszédek, belső monológok kiforratlansága nehezen olvashatóvá, rengeteg helyen unalmassá (például a tömérdek zárójeles megjegyzés, mint például itt, mármint nem itt, hanem itt: „miért vagyok ilyen zárkózott [befelé forduló, magamnak való]”, 391. o.), közhelyessé, sőt egyenesen sutává teszik a regényt. Úgy tűnik, mintha a szerző önterápiás céllal írt volna le mindent, ami eszébe jut, így a mondatok értelme, letisztultsága van, hogy egyszerűen elmarad. Több helyen kalandozik el a szerző a cselekménytől és tér át olyan színterekre és mondanivalókra, amelyek nem egyszerűen megtörik, hanem egyenesen megcsonkítják a cselekményszál alakulását, annak értelmes, frappáns lehetőségét. Több logikai hiba es előfordul a regényben, pl. amikor az utolsó fejezetben egy gondolatolvasóval ül le beszélgetni a főhős, a szövegben külön bekezdésekben írja le, amit gondol, holott éppen arról ír, hogy erre nem gondol. („Ez persze így, ebben a formában nem volt igaz. Mivel pontosan tudtam, mit akarok csinálni és miért. De amíg nem jön el az ideje, bölcsebbnek látom hallgatni róla. Még gondolatban is.” 392. o.) Az inadekvát szóhasználat az egyik kincsesbányája lenne a regénynek (egy, a sok tíz, ha nem száz körül, pl. „szókaratézni”), ha ezekkel mindig mértékletesen és adekvát helyen élne a szerző. A regényíró sajátos stílusának mindez szerves része, de annak mértéket kell szabnia, hogy a regény még egyben maradjon a kellően érdeklődő, nyitott olvasók előtt is, akik nem minden nap beszélgetnek a szellemvilággal vagy a földönkívüli kollégákkal. Az utószóban megtudjuk a regény keletkezéstörténetét, és már az első bekezdésből kiderül egy fontos hiányosság, amivel talán, ha élt volna a szerző, akkor a regénye lehet, hogy csak 200 oldalas lett volna, de maradandót alkot kis hazánk összes sci-fi rajongója legnagyobb örömére. A „Kulcsszó”, a „Titok”, a „Csel”, a „Tett” pedig nem más lett volna, mint a HÚZÁS. Nehéz elhinnem, hogy a kész mű „sokkal inkább tükrözi annak a környezetnek a tulajdonságait, amiben játszódik, mint az én elképzeléseimet, véleményemet a világ dolgairól”, hiszen az egész mű legvalószínűbben és minden bizonnyal a legletisztultabb módón éppen az író elméjében, elmebendőjében játszódik, még ha olykor-olykor nem is mindennel ért egyet, amit maga leír (!).A regény 397. oldalán olvasható utolsó előtti mondatnak úgy vélem, Kocsis Ferenc ezzel a regényével eleget is tett: „Esetleg építhetnék magamnak egy saját mennyországot, ahol aztán örökké boldogan élek, mivel meg nem halok.”

Lovas Lajos: Törzsszövetség
Hát ilyet? Hát ilyet!

Molnár Csaba: A széttört idő legendája
Szemre való a történet és filmre való is ízlésem szerint. A karakterek kidolgozottak, a humor enyhe, a cselekményszövés okos, a regény íve pedig kifejezetten jó! Nem tudom (és nem is szeretném) negatív kritikával illetni. Nekem háromcsillagos az idei felterjesztések terméséből.

Ronil Caine: Lilian
A klónozás / másolás lehetőségeiről (önmagunk, szüleink, szerelmeink másolása) és ennek indokain, illetve lehetséges következményeiről való eszmefutatás izgalmasabb volt számomra, mint maga a regény.A tudományos párbeszédek és belső monológok néha kilógnak a regényfolyamból. Egy valami nem világosodott meg előttem eléggé: ha Olivier maga is másolat, miért csigázza úgy fel Lilian öntudatra ébredése, ha egyszer – valamilyen szinten – ezen már ő is átment. Lilian színre lépésének előkészítése talán túl alapos, ám a 212. oldalon valóban megérkezik. Az összterjedelemhez képest azonban olyan sok időt, főleg minőségi időt nem tölt a megrendelőjével. Feleszmélését kidolgozatlannak találtam a regény többi részéhez képest. A végén akad egy-két fordulat, de számomra ezek vártak voltak, nem okoztak nagy meglepődést. Caine egy interjújában elmondja, hogy szeretne az amerikai piac felé nyitni. Úgy vélem, annak a kultúrának és egy bizonyos rétegnek ez a könyv nagyon jól eladható lesz.

Turcsányi Ervin: A Seol bolygó foglyai
Turcsányi Ervin termékeny író, gazdag képzeletvilággal megáldva, amit mi sem bizonyít jobban, mint ez az izgalmas, egy idegen bolygó kiismerési kalandjaiban bővelkedő közel ötszáz oldalas regénye. Ő maga fantasztikus regénynek nevezi, de méltán elé tehetjük a tudományos jelzőt is, hiszen számos fizikai és földrajzi tudásanyaggal látja el olvasóit. Talán eddig még sosem, se(h)ol sem írtam a borítótervekről, de ennél a Püski kiadványnál nem tudom szó nélkül hagyni a végtelenül egyszerű, mégis végtelenül kreatív, számos asszociációra nyitott borítókép méltatását. (A kötés sajnos a könnyed olvashatóságot nagyon megnehezítette, mivel a ragasztás több helyen elengedett, így a könyv pillanatok alatt darabjaiban hevert előttem.)Turcsányi Ervin történetszövése egy szálon futó, mégis rendkívül cselekményes, amellyel sikerül teljesen bevonnia egy külön bolygó törvényeinek, faunájának és életvilágának megismerésébe. Üdítő hosszú idő után egy ilyen regényt olvasni. Bár a történet-elbeszélő Péter bácsi pszichológusként jelenik meg, inkább tűnik természettudósnak, mint az emberi lélek rejtelmeinek tudorának. Nem baj, hogy nem csillogtatja meg emberismeretét, mert egyrészt az idegen bolygó idegen életformáival kapcsolatban amúgy sem menne vele sokra. Másrészt pedig nem lenne érdemes végigkommentálnia saját bajtársai jellem- és személyiségfejlődését, mert akkor valószínűleg azon kissé kommersz regényekhez hasonlót kapnánk kézhez, ahol középpontban egy csapat válogatott, egymást nem ismerő tudós, orvos stb. áll, akiknek egy nagy kísérlet résztvevőiként egy kolóniát kell kialakítaniuk egy idegen bolygón.A regény stílusát emelte a szereplők változatos karaktereihez illeszkedő párbeszédlánc, de ez a karakterisztika valahogy a regény felénél elhalványul és már sokkal kevésbé domborodnak ki az egyes karakterek. Nyelvezete több helyen megmosolyogtató, olykor patetikus, költői, olykor pedig nagyon frappáns, ugyanakkor gyakran a megelőző kontextusból kiütköző, attól gyökeresen eltérő szóhasználatokkal él. Néhány „csillag” ezekből: „előhangok” (7. o.), „Mesterem -, mondanom sem kell, hogy képzett guru nélkül esélyem sem lett volna megtanulni ezt a módit…” (9. o.), „érzelmi színhatás, amolyan sötétség élmény fogott volna meg” (11. o.), „Bevallom, az alapötletet a biológia tudományából kölcsönöztem, a hajdan az emberiség körében nagy riadalmat keltő HÍV vírus támadási módjáról kopíroztam le, amely kórokozó a védelmi rendszer karmesterének lopta ki kezéből a dirigens pálcát, azaz bénította le az immunzenekar muzsikálását.” (20-21. o.) „…s készek-e viselni a mindezzel a vállukra háruló felelősséget” (21. o.) „Mert ne felejtsük el: az Alfa Lény köztünk is felüti a fejét, ha szűk a lelkünk egymás nyomorúsága iránt.” (39. o.) „Bár az életkedvemmel letartóztatásom óta komoly problémák voltak, a tűz látványára megkordult a gyomrom, úgy látszik, az elektronikus sütők kora túlságosan rövid idő volt, hogy átalakítsa őskorban fogant ösztöneimet.” (53. o.) „A reflex mozdulat annak szólt, hogy váratlanul egy vicorgó pofázmány meredt rám az ablakon keresztül.” (181. o.) „Most körülbelül a táborunk ellenlábas pontján lehetünk – törte meg a csendet egy idő múlva Iván Volkov.” (191. o.) „Sajnos jókora távolságra elhurcoltak, így egyáltalán nem voltam biztos, hogy a szívdöglesztően meleg vízben le tudom tempózni az utat.” (205. o.) Néhol felesleges tartalmi ismétlésekkel is találkozunk (pl. a HÁLÓval, a MEGANETtel kapcsolatban), evidens okfejtésekkel, pl. „Az agy olyan érzékeny műszer, hogy ha idegen energia kavar bele az őt is magába foglaló mezőbe, érzékeli a zavart, s megpróbálja értelmezni.” (17. o.) De ha ezen „felesleges” mondatokat ki is irtanánk a könyvből, valószínűleg nem több, mint 15 oldallal kurtítanánk meg a regényt.Kétségkívül ritkán találkozok olyannal, hogy egy komputer a Buksi vagy Kobak nevet kapja, de az is biztos, hogy így egy életre megjegyeztem a regény ezen két kulcsfontosságú gépszereplőjét. Mindezekkel együtt a regény címe és az alteroid kifejezések is retinába égő emlékként maradnak meg bennem.Kérdéses maradt számomra, hogy a bolygón talált embercsoport (mumifikálódott maradványai), akik között gyermekek is voltak, hogyhogy nem hatották meg a Meganetet, aki hagyja sőt, segíti békével elmenni a csoportot és a könyv 334. oldalán ezzel érvel: „Ti sem vagytok különbek, de megajándékoztatok valamivel, ami változtat megítéléseteken. Birtokosai vagytok egy ritka tulajdonságnak a kozmoszban: a szeretet és részvét képességének. E tapasztalatot magamévá téve, megkísérlem rendezni bolygóm világát…” Hát hogyhogy nem tapasztalt szeretetet és részvétet a bolygóján pusztuló családoknál? A regény gondolata, üzenete több bölcsességgel is előrukkol, amelyek szívmelengetőek (nem, nem szívdöglesztőek).A mű végébe meglepő csavar fúródik. Beleillik az összképbe, végtére is hihető, és további kérdéseket is felvet, azaz gondolati útmorzsákkal szolgál. Megérné még egyszer elolvasni…

Vékony Krisztián: Sors-algoritmus
Le a kalappal az alapötlet és a kivitelezés előtt! A karakterek plasztikusak, az eseményszálak sokrétűek, de összetartók. A szövegből több helyen húztam volna, mert számos alkalommal túlmagyarázás áldozatának éreztem magam. Pl. „Vásárol marhahúst és zöldséget. Vesz némi fűszert és krumplit. Egy kis rizst, vajat. Lassan mindkét szatyra megtelik, bár tulajdonképpen egyik zacskó sem túl nagy.” (160. o.) Ugyanakkor előfordulnak gyöngyszem mondatok is, amik után kedvem lenne megveregetni az író vállát. Ilyenek pl.: „Réka felnéz az égre és enyhén hunyorít. Az emeleti lakást könnyedén elérő napsugarak hatására a lány pupillái sértődékeny mimóza módjára összehúzódnak, megmutatva a sötét íriszek teljes terjedelmét. Ha minden szemben az univerzum egy szeglete látható, akkor Bánfalvy Réka lelkének tükre a Cassiopeia csillagképben lévő Szív-ködöt mutathatja.” (49-50. o.) „Ez a feladata. Munkaköri kötelezettsége. A tanár tanít, a pék süt, a Sorskezelő meg sorsokat kezel.” (89. o.) „Lelkében furcsa érzés, mint egy amputáció utáni fantomviszketés.” (144. o.) „A remény egy dezertáló lélekfoszlánya sóhajként szökik ki ajkai közül. Nem ezt várta.” (150. o.) „Erőtlenül hagyja, hogy páni félelemmel körülzárt lelke nehéz vasmacskaként süllyedjen alá a végtelen sötétségbe…” (370. o.) „Az önérzet rabszolgái vagyunk.” (431. o.) A Tovatűnt tekintet című alfejezetben megtalálják az első holttestet, amelynél „hajszálvékony üvegszálakból készült háló fogja a szerveket, mely a még stabil szövetekbe van varrva”. A kórboncnok mégis azt mondja, hogy nincsen semmilyen nyom, pedig egy jó laboros csapat éppen ezen üvegszál mentén eljuthatna a gyilkoshoz. Amikor a gyilkos kiléte kiderül, az indokai is kiderülnek, de a módszere háttérbe szorul (pedig megérne egy misét). Más. Bizonytalan vagyok abban, hogy egy 10-11 éves gyerek valóban elbír el két összesen 16-20 kg súlyú szatyrot (162. o.) Tudjuk, hogy az adrenalin bármire képes, node arra is, hogy a főhős „kitépi a hasznavehetetlen bordát saját húsából, és teljes erejéből az öreg tarkójába vágja.”? (433. o.)Hát legyen. Vékony Krisztiánnak még ezt is elhiszem jóhiszeműen 🙂

 


Novella értékelések

Acsai Roland: Aki bújt
Snassz sztori sajnos :(. Állítólag egy telefonfülkéből időugrás történik az üres térbe. Nem inkább egy párhuzamos univerzumba?

Antal József: Hogyan népesítsük be a galaxist?
Élvezetes, könnyed írás. Egy kérdés maradt meg bennem a számomra élvezetes történet olvasása után: De hogyan tett szert a bolygóra?

Buglyó Gergely: Üvöltő világ
Enyhe zombi utánzat benyomásom lett a novellát olvasva. A vége kérdéseket vet fel, ami tetszik. Ki változott át valójában? Mi van a kamerán és az valódi-e? Valójában nincsenek is üvöltők, csak beteg emberek, akik üvöltőknek érzékelnek maguk körül másokat?

Czövek Andrea – Pusztai Andrea: Nélküled a világ
Tetszik a novellának a fizikai háttere és az időturizmus gondolata!

Dávid Attila: Az idegen
Humorosnak találom, hogy egy néni seprűvel kerget el egy szürkés-zöld színű, a fénygömbjéből előbújt kocsonyás valamit.

Dushan Lechky: Alated
Hm… Az élet körforgása, a Homo habilistól kezdjük elölről egy Ember beavatkozásával és tanításával. Nem földönkívüliek gyorsítják fel fajunk kialakulását, hanem a múlt utolsó Nagykövete, aki évtizedekre hibernálta magát, közben meg-megszakítva a lefagyasztást. Élvezetes írás, ami fenntartja végig a figyelmet. Stílusa könnyed, szókincse gazdag, a cím pedig beszédes.

Emmerich Palmer: Európa Pandémia
Az Európáról kilökődött anyagfelhő 2,5 év alatt eljut a Földre, különös makrobiológiai inváziót okozva ezzel, amire a bolygó lakossága egyáltalán nincs felkészülve. Halott madarak, gyors influenzajárvány kaszabolja az emberiséget, miközben a fertőzés révén egy különös, új hibrid faj is születik vörös szemekkel. Izgalmas, előkészített eseményszállal találkozunk. Kifejezetten jók a párbeszédsorok. Némi izgalom és kíváncsiság marad az olvasóban. Pedig a sztori nem is olyan nagy.

Erdész Róbert: MyWord
Egy MyWords program az interneten fellelhető adatok összefésülésével megoldja a rák problémáját. A felhasználó kisfiú csak a tanórai beadandókban szeretett volna kitűnni és saját imázsán emelni. A szerző jól ráérzett, hasonló appok karnyújtásnyira vannak már.

Fedina Lídia: Maga a mennyország
Finom, érzékletes, pontos mű. Beissza magát a képzeletembe.

Fedina Lídia: Megölni Hitlert
Fedina Lídia novellaérzékenységére és nagyszerűségére egyszerűen nem tudok immunis lenni! Olvasni kell őt!

Haklik Norbert: Csirke 1.0
Ötletes történet! Nyelvileg is igényes kidolgozással.

Hegedüs András: Tortuga
Nagyszerű kidolgozással találkozok Hegedüs András novellájában. Külön érdeme az érzékletes párbeszédek megalkotása, a karakterekre és térre, sőt időre is szabva. Magába szippantó történet számomra. Várom a további sci-fi alkotásokat a szerzőtől!

Kemese Fanni: A nagy alámerülés
Meglepő történet. Halemberekké változunk. Félelmetes, irtózatos és ötletes egyszerre.

Kleinheincz Csilla: Depoteozis
A novella címe tömören „szuper”! Végig izgalmas, eleven a történet! Elgondolkodtat arról, hogy az Istenek bennünk vannak, és hogy esetleg jobb lenne nélkülük, ateistán élni, önmagunk maradni.

Kovács Attila: Nem tudjátok a napot és az órát
Annyira jó lenne ez a novella, hiszen annyira ötletes likvidálási témát dolgoz ki/fel. Ám a vége – bár meglepő –  túl hirtelen. (Olvastam volna még, na! :))

Márki István: Hídverés
Bár lelnék a novellában némi „lelket”, bölcselkedést, valami üzenetet!

Nagy Gergely: Megfogni egy csillagot
Két nő, az egyik tán földönkívüli nanovírus hordozó, vagy maga a nanovírus. Szerelembe esnek, majd amikor végre egymáshoz érnének, gyilkos komputerük bekapcsol és meghalnak. Ó.

Ronil Caine: A felvétel
Megtörtént is, meg nem is, hogy jöttek az idegenek… Gondolom.

Toochee: A tömeg bölcsessége
Ütős párbeszédek fonják át a sztorit. Leginkább emiatt emlékezetes novella marad.

Valyon Tamás: Megfigyelők
Érett, kiváló, pozitív méltatásra méltó mű mind cselekményvezetésben, mind tartalmi kiforrottságban, mind pedig nyelvi szinten. A történet végének „kivezetése”, azonban a korábbi lendületet és szintet mintha megtorpantotta volna. Minőségromlást érzékelek, ezért csalódott lettem. Csak egy fokkal!

Varga Csaba Béla: Kis dolgaink
A sztori kusza, karakter meg jellem pedig nincs. Kár érte.

Weiner Sennyey Tibor: Akasa, 2056
Napba épített szuperszónikus gépbe mentik az emberiség tudatát, ám egy kisöreg házaspár megmarad a valódi tea valódi íze mellett és a természetes halál mellett. A véges géppel szemben az ember végtelensége állna?

 

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg másokkal is: