Indul a piros Tesla Roadster a Marshoz!

A SpaceX óriásrakétája, a Falcon Heavy február másodikán megkapta az engedélyt a felszálláshoz, így február 6-án, azaz ma, magyar idő szerint 19:30-tól nyitva a startablak, egészen 23:00-ig. Ebben az időben számíthatunk rá, hogy elindul a rakéta – feltéve, ha nem robban fel az egész a kilövőálláson, ahogy arra már Elon Musk is utalt.

A Falcon Heavy gyakorlatilag egy három Falcon-9-esből összerakott rakéta. A Falcon-9 már kipróbált űreszköz, a SpaceX ezekkel szállít ellátmányt a Nemzetközi űrállomásra, és ezekkel juttatja pályára a műholdakat. A Falcon-9 7600 kN tolóerővel rendelkezik, amely elegendő az alacsony Föld körüli pálya eléréséhez, azonban a Mars-utazáshoz kevés. Ezért rakták össze a Falcon Heavy-t, amely elképesztő, 23000 kN tolóerővel rendelkezik. Ez a legerősebb űreszköz a Saturn-V holdrakéták óta. Ezt együttesen 27 hajtómű szolgáltatja majd, és 18 Boeing 747-es tolóerejével egyenértékű a teljesítményük. A két oldalsó Falcon-9 leváló gyorsítófokozat szerepét tölti be. Maga a Falcon Heavy 70 méter magas, feltankolt állapotban 1400 tonnát nyom.

 

 

Január 24-én már tesztelték a hajtóműveket, ezen a teszten jól szerepelt a rakéta, de azért senki sem nyugodt a SpaceX-nél. Elon Musk úgy fogalmazott, 50% esélyt lát arra, hogy sikerül a küldetés. Az egyik legtöbbet felemlegetett probléma az, hogy a 27 hajtómű túl sok, túl nagy hibafaktort jelent, hiszen ha bármelyik meghibásodik közülük, simán felrobbanthatja az egész szerkezetet. Általában a szovjetek N1 nevű rakétájának kudarcát hozzák fel példának: első fokozatának 30 hajtóműve volt, többször is megpróbálták az űrbe juttatni, de egyszer sem sikerült.

 

 

Musk azt nyilatkozta, hogy reméli, ha fel is robban a rakéta, legalább elég magasra jut ahhoz, hogy ne tegye tönkre a kilövő állást, továbbá elég adattal tudjon szolgálni a mérnökcsapatnak arról, hogy mi működött megfelelően, illetve mi ment tönkre. Akárhogy is lesz, az esti órák nagyon izgalmasak lesznek minden űrtechnológiát kedvelő ember számára.

A kilövőállás egyébként a floridai Kennedy Űrközpontban található, Cape Canaveralben. Egész pontosan a 39A kilövőállásról van szó, ahonnan az Apollo-11 elindult a Holdra. Marketingből nem utolsó a SpaceX, az biztos!
A marketinget tovább erősíti a rakéta szállítmánya. Ilyen tesztek során általában betontömbökkel szokták leterhelni a rakétát, most azonban Elon Musk másik úttörő vállalatának, a Teslának egy csúcskategóriás terméke, egy piros Roadster lesz a rakomány, amelynek volánja mögött egy “Starman” nevű bábu ücsörög. Ha sikeresen felszáll a rakéta, és eljut a Marsig, ott elliptikus, Nap-körüli pályára állítja majd az autót. A pálya legtávolabbi szakaszán eléri a Mars Nap körüli pályáját. Maga a Tesla ki lett belezve, kiszedték belőle az akkumulátorokat és mindent, amely veszélyeztethetné a küldetést. A küldetés sikerével azt akarják bebizonyítani, hogy a SpaceX képes lesz embereket is a Marsra juttatni.

 

 

Az alábbi videón élő közvetítést láthatunk majd este a startról: