KRITIKA – Expedíció (Annihilation)

Natalie Portman főszereplésével Jeff VanderMeer Déli Végek-trilógiájának első részéből, a magyarul megjelent Expedíció című regényből készült lenyűgöző hangulatú sci-fi. Maga a könyv is megér egy misét, azonban a film megtekintése után egyértelmű lett, hogy nagyon sok mindent megváltoztattak a regényhez képest.

A filmet a Paramount stúdió forgatta, és az első előzetesek után már mindenki az év egyik legjobb scifijét várta az alkotástól. Sajnos a magyar mozis bemutató (ahogy a világ nagy részén szintén) elmaradt, ugyanis a Netflix felvásárolta a külföldi forgalmazás jogait cserébe a gyártási költség felének átvállalásáért. Érthető, hogy sokan csalódottan fogadták a hírt, hazánkban a Netflix még nem olyan elterjedt, mint a tengerentúlon, főleg az elérhető magyar feliratok szűkössége miatt (a szinkron pedig egyenest ritkaságszámba megy). De mi azért megnéztük, és elmondhatom, hogy a film igazán egyedi élményt nyújt. Valóban az év egyik legjobb scifije lehet (bár azért márciusban még ne kiáltsuk ki a győztest).

 

 

A továbbiakban SPOILER-esen fogjuk tárgyalni a cselekményt.

 

 

A történet szerint egy biológus, akinek a könyvben még a nevét sem tudjuk meg (a filmben őt alakítja Natalie Portman, és itt neve is van, Lena), sokáig hiába várja haza a férjét, Kane-t, aki egy titkos küldetésre indult. Aztán egyik nap teljesen váratlanul betoppan a házba, miközben a nő épp a hálószobájukat festi, és kiderül, hogy teljesen összezavarodott. Nem ért semmit, nem tudja megmagyarázni hol volt, mit csinált, hogyan került haza, mennyi ideig volt távol. Ráadásul beteg, vért köhög, és emiatt rövidesen kórházba kell szállítani.

Azonban nem érnek el a kórházig, a mentőt egy katonai különítmény félreállítja, és Lenát és férjét egy titkos támaszpontra viszik. Itt tudja meg Lena, hogy a férje egy titkos osztag tagja volt, akik azt a feladatot kapták, hogy hatoljanak be egy különös, absztrakt, szivárványszínű erőtér által határolt területre, az X-térségbe. Az X-térség egy meteorbecsapódás következtében jött létre néhány évvel ezelőtt, és azóta folyamatosan terjed. Azok, akik eddig beléptek a területre, vagy meghaltak, vagy eltűntek. Lena férje volt az egyetlen, aki kijutott – ez az egyik legnagyobb eltérés a regénytől, ahol Lena a tizenkettedik expedíció tagja, akik közül már többen is visszajöttek, igaz, a legtöbben szenvedtek valamilyen maradandó fizikai avagy pszichikai elváltozást a térségtől.

Lena mindenképp meg akarja tudni, mi történt odabent kómába esett férjével, ezért rövidesen csatlakozik a következő csapathoz, négy női tudóshoz, és bemennek a zónába. Odabent tanúi lesznek a természet különös változásaink, és rövidesen saját magukon is tapasztalják a különös jelenségeket (kiesnek percek, órák az emlékezetükből, egyesek agresszívebbé válnak). A flóra és fauna egyaránt explicit mutáción megy keresztül, gyakori a kereszteződés teljesen különböző fajok között (krokodil cápa fogakkal, őz-szerű lények, akiknek agancs helyett virágzó ágak nőnek ki a fejükből, különös gombatelepek, különböző fajokhoz tartozó, színpompás virágok, amelyek egyazon ágról nőnek ki, és a többi…

 

 

Ez az a rész, amelyben a film nagyon szép vizualitással mutatja be a regényben lefestett világot. Egy szürreális utazás részesei vagyunk, ahol azonban a legfőbb hajtóerő mégsem a környezet ámulatba ejtő változatossága, hanem az öt szereplő lelkivilága. A szereplők beszélgetéseiből kiderül, hogy mindannyian menekülnek valami elől, van, aki a megváltást keresi ezen a tájon, akad, aki felejteni akarja az átélt tragédiát, más a halált keresi, vagy éppen azzal megy szembe, mert nincs vesztenivalója. Ahogy a film egyik pontján elhangzik, mindannyian önpusztítók vagyunk, csak más és más módon. És épp ez az, az ember önpusztításra hajlamos viselkedése, amely a film utolsó jeleneteit megmagyarázza.

Ugyanis egészen az utolsó húsz-huszonöt percig a film – minden szépsége, színészeinek alakítása, az operatőri és rendezői munka ellenére – egy átlagosnál némileg érdekesebb, jól megcsinált, tisztességes iparosmunka, de semmi extra… Na, de ami a végén jön!

Ki látta a Stalkert? És a 2001 Űrodüsszeiát? Remélem, minél többen. Az Annihilation megtekintése után ez a két klasszikus jutott először eszembe, és akár csak az Űrodüsszeia esetében, először most sem értettem a filmet. Onnantól kezdve, hogy Lena megérkezik a világítótoronyhoz, egy olyan jelenetsor veszi kezdetét, mint amikor Bowman belép a Jupiter körül keringő monolitba. Az Annihilation fináléja először könnyebb gyomorba vágással indít: egy kamerafelvételt megtekintve Lena rájön, hogy a hazatérő férfi, akit a férjének hitt, valójában nem a férje volt, és talán még csak nem is emberi lény. Férje utolsó üzenetét rögzítette a kamera, a felvétel végén pedig a férfi egy foszforgránáttal öngyilkos lett. Lena ezután lemerészkedik a világítótorony padlóján tátongó lyukba, amely kinézetre az Alien idegen űrhajójának ásító bejáratát juttatja eszünkbe, de nekem erős emlékeket ébresztett fel a Silent Hill című játék harmadik részének, ugyancsak erősre sikeredett befejezéséről.

 

 

Odalent Lena találkozik csapatának utolsó megmaradt tagjával, a pszichológussal, aki az expedíció vezetője is volt. A nő elmondja neki, hogy az X-térség anomáliáit okozó erő földönkívüli eredetű, és hamarosan az egész világot megváltoztatja majd. Ezt követően a pszichológus teste szétoszlik egy kavargó energiafelhőre, amely úgy fest, mint egy fraktálkép. Lena arcáról egy vércsepp a fraktálba hull, aminek következtében az egy fémes külsejű, arctalan humanoid lény alakját ölti fel.

Lena megrémül és kimenekül a lyukból, de odakint már várja az arctalan lény. Rövid huzavona, hasztalan menekülési kísérletek után Lena rájön, hogy a lény az ő mozdulatait tükrözi le, sőt, nemcsak a mozdulatait, de a viselkedését is. A lény átalakul, Lena pontos alakját veszi fel, miközben szemtől szemben állnak egymással. Lena ekkor felvesz egy megmaradt foszforgránátot, a lény kezébe adja, majd kihúzza a biztosító szöget. Ezután elrohan, a gránát pedig felrobban a lény kezében. Az nem hal meg, de lángol az egész teste. Közömbös nyugalommal visszamegy a lyukba, és mindent felgyújt maga körül, Lena pedig már kintről figyeli, ahogy az egész X-térség szétesik, a megszűnik a láthatatlan energia, amely átalakította az élővilágot, eltűnik az erőtér is, amely körbeveszi a területet.

Lena a karanténban a Déli Végek csoport kutatóinak próbálja elmagyarázni, hogy mi történt odabent, de eléggé nehezére esik szavakkal megfogalmazni az eseményeket. Újra találkozik a férfival, akit a férjének hitt. Amaz felébredt a kómából, Lena pedig megkérdezi tőle, hogy ő-e az igazi Kane. A férfi azt válaszolja, hogy “nem hiszem”, majd megkérdezi, hogy ő Lena-e. A nő nem válaszol, megöleli a férfit, a szeme pedig szivárványszínűvé válik. És ezzel zárul az Annihilation.

Kapiskáltam a lényegét, de bizony néhány beszélgetés és további kritikák elolvasása után állt csak össze a kép. A kulcsfontosságú témakör az ember önpusztításra hajlamos vágya, valamint a földönkívüli erő mindent letükröző képessége. Erről a film közepe táján elmélkednek a tudósok. Ugyanis az X-térségből nem jut ki sem rádiójel, sem semmi más üzenet, mert a hullámok visszaverődnek az erőtér faláról. Az élőlények DNS-se is összekeveredik más élőlényekével, így például akadnak növények, amelyek emberi alakúra nőnek. Az X-térség úgy viselkedik, mint egy prizma, amely eltorzítja és tükrözi a fényt, az X-térség ugyanezt teszi az élővilággal. Amikor az embert abszorbálja (letükrözi) a földönkívüli erő, akkor nem csak az emberi test tulajdonságait olvasztja magába, hanem az emberi pszichét is, annak minden depressziós nyomorúságával egyetemben. Az önpusztító hajlam letükrözése arra sarkallja ezt a lényt – amely talán egyáltalán nem is intelligens, nincs semmilyen világhódító terve, egyszerűen csak van, mint egy természeti jelenség -, hogy megsemmisítse saját kreálmányát.

Az X-térség, ez az élettől burjánzó vadon, amely talán az Édenkertet szimbolizálja, háborítatlanul növekszik, amíg meg nem jelenik benne az ember. És itt most nem a térségbe fizikailag behatoló expedíció tagjaira kell gondolni, hanem arra, hogy amikor az ember jellemőzi, hibái, önpusztító viselkedése az Éden szerves részévé válik, az visszájára fordítja a növekedést, a paradicsomból kietlen pusztaság lesz.

Nem kell megijedni az ilyen filmektől. Az Annihilation egy nagyon jó film, fenntartja a feszültséget, gondolatokat ébreszt, és van benne egy-pár izgalmas jelenet is, amely a klasszikus horrorfilmeket idézi meg. De azoknál sokkal, sokkal több!

Értékelés: 10/10


 


Expedíció
Annihilation (2018)

Rendező:
Alex Garland
Producer:
Scott Rudin
Andrew Macdonald
Allon Reich
Eli Bush
Forgatókönyv:
Alex Garland
Szereplők:
Natalie Portman
Jennifer Jason Leigh
Gina Rodriguez
Tessa Thompson
Tuva Novotny
Oscar Isaac
Zene:
Ben Salisbury
Geoff Barrow