AJÁNLÓ – Peter F. Hamilton: Eltékozolt ifjúság

Peter F. Hamilton: Eltékozolt ifjúság
Peter F. Hamilton: Eltékozolt ifjúság

Te mit tennél, ha rendelkezésre állna a technológia, ami megfiatalít? Egy teljesen új életet kezdenél, vagy ugyanazokat a hibákat követnéd el, mint “előző életedben”? Mi még fiatalok vagyunk Jeff Bakerhez képest, akinek 78 éves korában adatott meg a lehetőség, hogy részt vegyen egy kísérletben, melynek következtében megfiatalodhat. Ez EU vezetősége úgy döntött, hogy Jeff kapja a megtiszteltetést, hogy elsőként végezzék el rajta a beavatkozást, hiszen nemzetközi hírű feltaláló és közismert emberbarát. Ha egy ilyen személy újra lehetőséget kap, azzal az EU, a társadalom és a tudomány is csak nyerhet. Vagy mégsem?

2040-et írunk, és az általunk ismert világ igencsak megváltozott. A memóriakristály felfedezését követően (ami Jeff nevéhez köthető), az internetet leváltotta a sokkal gyorsabb és nagyobb kapacitású adatszféra, ami igen nagy változást hozott, és megrengette a szerzői jogok világát. Hollywood becsődölt, akárcsak a könyvkiadás és a lemezkiadók. Ezzel együtt a társadalom is nagy átalakuláson ment keresztül. Azonban az emberek nem változtak, csak a környezet. Ebbe a világba “születik újjá” Jeff.

Egy nagyon jó alapötlettel vág neki a regénynek Hamilton, ami a lehetőségek végtelen tárházát tárja elénk. Genetikailag módosított növényzet, mely jobban alkalmazkodik az adott éghajlathoz. Fejlett orvostudomány, ami lehetővé teszi, nem csak a legtöbb betegség gyógyítását, hanem a test hanyatlásának lassítását genomprotein kezelésekkel. Az adatszférán keresztül szinte minden információ elérhető, és az ötletek megvalósításának csak a pénz szabhat határt.

A regény, a felső-középosztály tagjain keresztül tárja elénk ez a “szép új világot”, ahol szinte minden lehetséges, és most már a megfiatalodás technológiája is elérhető. Igaz csak azoknak, akiket az Unió kiválaszt, hiszen ez az eljárás nagyon drága, és csak 18 havonta végeznek el egy beavatkozást, az adófizetők eurómilliárdjaiból. De idővel elérhető lehet majd mindenki számára (ahogy ezt látni is fogjuk a Pandóra csillagában).

A történet elején megismerjük Jeffet és a családját, azaz a tinédzser fiát, Timet, és 25 évesnek kinéző feleségét Suet. A megfiatalító eljárásnak köszönhetően Jeff visszakapja fiatalkori testét, és így újra huszonévesnek érezheti magát. Egy fiatal testben egy, majd’ nyolcvanévnyi tapasztalat. Lehetőség egy új életre, ahol elkerülheti azokat a hibákat, amikbe fiatalon belesétált. Nagy vagyonnal rendelkezik és újra aktív szellemileg. Tehát a határ a csillagos ég. Azonban igen hamar rá kell döbbennie, hogy a régi barátok irigykedve tekintenek rá, és ez rossz hatással van a kapcsolatukra. Ráadásul, azzal sem szerez jó pontot, amikor az egyik legrégebbi barátjának az unokáját húzza meg.

Igen, nem csak a test fiatalodott meg, hanem a hormonok is aktívabbak lettek. Jeff érdeklődéssel tekint fia, Tim társaságának lány tagjaira és eljátszik a gondolattal, hogy mi lenne, ha megdöntené valamelyiket. Mint tudjuk, a gondolatot tett követi ha van rá lehetőség, és Jeff újra fiatalnak érzi magát, mint az elszabadult bika a réten, aki bármelyik tehenet meghághatja. És így lesz egy lehetőségekkel teli sci-fi regényből mamipornó.

Az Eltékozolt ifjúság pár száz évvel korábban játszódik, mint a Nemzetközösség saga, azaz annak az első kötete, a Pandóra csillaga. Mivel előzménykötetről van szó, én sokkal többet vártam tőle, és sokkal több információt, ami a Nemzetközösséghez és annak technológia fejlődéséhez vezetett. Érdekes világot épített fel Hamilton, de sok helyen csalódnom is kellett. Egyrészt nagyon pozitív technológia előrehaladást vázolt fel, ami az egészségügy területén várható, illetve a gyógyszeriparban. Mégis pesszimistán állt az űrutazáshoz. Egyes “jóslatai” már napjainkban is megvalósultak, mint pl. a visszatérő rakétahordozó. A Brexit is napjainkban már valósággá vált, miközben a regény világában még mindig csak az unióellenesség dúl. Ráadásul Brüsszelezésben sincs hiány, ami kicsiny országunkban még csak pár éve lett divat. Szóval, politikailag már igencsak előrébb tartunk, mint ahogy azt Hamilton elképzelte 🙂

Nagy csalódás volt számomra ez a regény. Egy hamiltoni világra számítottam, ami szépen fel van építve, és bepillantást nyerhetünk az egyes emberek életébe, hogy jobban megismerjük a kort és annak kihívásait. Helyette mit kaptunk? Egy kis sci-fit, amit igencsak a háttérbe tol Jeff viagrás köde, meg persze a konfliktusa a fiával, Timmel. Az elején kapunk egy kis ízelítőt a jövőről, illetve két dugás között is néha becsúszik egy-két tudományos vagy társadalmi magyarázat, hogy aztán ismételten beborítson mindent a korlátok nélküli, vad, perverz szex. Mindössze a vége felé kapunk egy kis szexmentes övezetet, amikor már beüt a baj, és végre egy kicsit több időt szán Hamilton a világra.

Ok, egy részt érthető Jeff reakciója, aki újra fiatal és érzi, hogy kívánatos is a fiatal lányok számára. Ő sem fából van, és él a lehetőséggel, ami 78 éves korára már nem nagyon adatott meg neki. Kihasznál minden alkalmat, hogy ágyba vigye a szép nőket és nem is rejti véka alá feltámadt szexuális aktivitását. Ami érdekes abból a szempontból, hogy a nők hogy viszonyulnak ehhez az új állapothoz. Illetve, hogy a társadalom hogyan reagál minderre. Hiszen ha a megfiatalító eljárás egyszer mindenki számára elérhető lesz, a család fogalma, illetve a társadalmi rend is megváltozik. Meddig tart majd egy házasság? Amíg a halál el nem választ? Vagy amíg el nem jön a megfiatalodás? Ha az eljárás többször is végrehajtható egy ember életében, akkor hová tűnnek az életkori különbségek? Elfogadott lesz, hogy egy 200 vagy 300 éves ember egy húszévessel álljon össze? Bár a korkülönbség napjainkban sem meghatározó tényező, hiszen akinek elég sok pénze van, ott 50-60 év korkülönbség simán áthidalható, és még megfiatalító eljárás sem kell hozzá… példákkal nem jönnék, úgyis mindenki tudja kikre gondolok 😉

Az erkölcsi átalakuláson kívül, társadalmi változásokat is eredményez az eljárás. Ott van például a nyugdíj kérdése. Mi alapján mehet valaki nyugdíjba? Mikor veheti igénybe a szolgáltatást? Egyáltalán szükség lesz nyugdíjalapokra? És nem beszéltünk még a népességgyarapodásról. 2040-ben még csak terv a Mars-expedíció, azaz a Föld ad otthont az embereknek, ami már így is túlzsúfolt. Ha egy ilyen megfiatalító eljárás megelőzi a kirajzást, annak beláthatatlan következményei lennének.

Hamilton nagyon sok témát körbejár a regényben, és nagyon sok kérdést vet fel. Azonban egyes, kínos témákat messziről elkerül, azzal, hogy a felső-középosztály aranykeretes szemüvegén keresztül vizsgálja ezt a világot. Konkrétan, fel sem merül a technológiai fejlődés okozta munkanélküliség és szegénység kérdése, illetve annak kezelése. Bár Annabelle képviseli a szegénysorból származó fiatal lányt, mégsem érezzük azt, hogy valódi szegénységről lenne szó, hiszen édesanyja Brüsszelben dolgozik, ő maga pedig bejáratos a Baker család otthonába. Így képet sem kaphatunk arról, hogy mekkora is a szakadék a közép- és alsó-osztály között, miközben a Pandóra csillagából tudjuk, hogy szegénység a jövőben is lesz, tehát a Nemzetközösség nem egy utópisztikus világ.

Ez a regény egy eltékozolt lehetőség, amit nem fogok tudni megbocsájtani Hamiltonnak. Remélem, hogy csak ezt a kötetét tekinthetem a jövőben egy fekete foltnak, ami a munkásságát illeti. Itt vár a polcon a Júdás elszabadul, két vaskos kötete, és hiszem, azaz remélem, hogy az inkább a Pandóra csillaga világát és hangulatát hozza, nem pedig az Eltékozolt ifjúság mamipornó változatát, ahol a legnagyobb eldöntendő erkölcsi kérdés az, hogy Jeff megdöntheti-e a fia barátnőjét, vagy sem.

Ezt érdemes volt fellapozni

ISBN: 978 963 395 230 6
Delta Vision, 2017
Fordította: Varga Csaba Béla
Terjedelem: 422 oldal
Bolti ár: 3990,- Ft


Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg másokkal is: