KRITIKA – Ready Player One – Vigyázz, kész, játék!
Egy kritikában azt olvastam, milyen jó, hogy nem fordították le a magyar címet mondjuk „Vigyázz, kész, játék”-ra. Ez teljesen igaz, de akár meg is tehették volna, mert Spielberg mester filmje pont olyan, ahogy egy tisztességben megőszült öregúr elképzeli, hogyan szórakoznak a tíz-tizenöt éves fiatalok. A mester szót azért tettem mellé, mert a film fentiek ellenére jobb lett, mint azt az előzetesek alapján várni lehetett.
Csak egy kérdés merül fel: ebben mi a sci-fi? Egy virtuális szemüveggel játszható világról szól. Virtuális szemüvegek már most is vannak, már a mozgási lehetőséget biztosító futópadra hajazó eszközök is léteznek. A játékok még nincsenek ilyen mélységben kidolgozva, de ez mondjuk még öt év kérdése.
A corporationök már most is a játékosok pénzére hajtanak, a játékosok pedig önként és dalolva fizetnek ki 20-25 ezer magyar forintnyi összeget egy játékért, ami különböző műanyag bigyókkal telerakott Deluxe Gold Supercool Edition változatban akár 50-60 ezerre is felkúszhat, tehát itt sincs újdonság. És akkor még nem beszéltünk a loot ládákról (Battlefront 2, khm…), amelyek megítéléstől függően emelik a játékélményt és gyorsítják a fejlődést, vagy pofátlan lehúzások a gyártók részéről.
A másik, ami némileg kizökkent, hogy a film szerint 2044-ben a fiatalok még mindig az Atari 2600 után áhítoznak, és Space Invaders pólóban nyomulnak, de hát értjük, robog a 80-as évek nosztalgiavonata. Pólóval hordott kockás ing pipa, félvállra vett iskolatáska pipa, lakókocsipark pipa.
Viszont Spielberg becsületére legyen mondva, hogy megpróbálja a lehető legjobban beleélni magát a mai fiatalok érzelemvilágába is, és tisztességesen felmondja a leckét a mai játékosok mindennapjairól, vagy legalábbis úgy, ahogy egy gyermeklelkű nagyapa képes rá. A film hangvétele ennek megfelelően egyenetlen: van, amikor azt szeretné bizonyítani, hogy fiatalabb a fiataloknál, valamikor kritizálja őket, megint máskor „ezek a mai…” és „bezzeg a mi időnkben…” szinten kacsint ki a kortársaira (akik valószínűleg nem fogják tömegével megnézni ezt a filmet). Minden érthető, de ezek a kémiai elemek nem vegyülnek szívesen egymással. Ennek ellenére jogos az észrevétel, hogy a mai popkultúra részben az ő munkájának eredménye, tehát nem nagyon lehet belekötni abba, ha készít egy filmet a saját szemszögéből.
Eddig a kritika, lássuk az erősségeket. Spielberg nem felejtett el filmet készíteni. Új trükköket már nem nagyon várhatunk tőle, viszont rutinból is simán élvezhetőbb filmet készít, mint sok mai rendező. A nosztalgiahullám világos, de az idevágó jelenetek nem lógnak ki a filmből, és a rendező szerencsére a sziruppal is megpróbál spórolni, több-kevesebb sikerrel. A kevés élőszereplős jelenet működik, a fiatal, jobbára ismeretlen színészek szépen hozzák a jeleneteiket, Ben Mendelsohnra pedig mindig számíthatunk, ha szürke genyót kell játszani. A CGI direkt elnagyolt, kb. egy mai konzol vagy PC grafikáját próbálták meg visszaadni vele, de egyébként jól néz ki, akár IMAX-re is érdemes.
A film tehát végig szórakoztat, néha kissé kaotikus, de mindent egybevéve szerethető. Némi szépséghiba, hogy ezt úgy éri el, hogy kritikátlanul bezsúfol mindent, ami bárkinek bármit jelentett a hetvenes-nyolcvanas években, hogy biztosan mindenki találjon egy-két dolgot, ami automatikusan bizgerálja a szívtájékát. Jelen esetben a kevesebb több lett volna, de Spielberg sosem a visszafogottságáról volt híres. Azoknak a jelenlegi fiataloknak pedig, akik már nem feltétlenül ismerik fel az utalásokat, ott van a VR és a mai gamer-világ óvatos, kissé a kirakaton keresztül nézett ábrázolása.
A végén mindkettő, ha nem is túl magasan, de átviszi a lécet, és összeáll egy jószándékú, gondos iparosmunkává, ami végül megéri a mozijegy árát. Ha a hetvenen felüli rendezői korosztályt nézzük, ahol már eleve nem sokan aktívak, akkor Spielberg valahol Clint Eastwood és Martin Scorsese között van félúton: színesebb rendező, mint az előző, de nem volt képes annyit megőrizni az ifjúi zsenialitásból, mint az utóbbi. Ez nem kritika, csak megállapítás, sokan örülnének, ha hetven felett még ilyen formában lennének. Jó, hogy nem áll le szuperhősfilmeket rendezni, pedig biztos megtehetné, hanem többé-kevésbé előzmény nélküli popcornmozit készít, ami mindig kockázatos. A film legtöbbet talán a fiatal családapáknak kínál: elvihetik rá a gyereket, és megmutathatják neki, milyen volt akkor, amikor egy-egy vonalat még pixelek leprogramozásával kellett összerakni, és a rádióban Van Halen meg a Duran Duran volt a király. Ennyi, nem több, de jelen esetben elég.
Értékelés: 10/7
Hidy Mátyás kritikája
