Réges-régen… (Én és a Star Wars)
Marti Zsófia személyes, nosztalgikus megemlékezése a Star Wars tavalyi, 40 éves évfordulója alkalmából. Fogadjátok szeretettel!
Tizenkét éves voltam, amikor először találkoztam a Csillagok háborújával, még valamikor 1984 elején. 1977. május 25-én nem álltam sorba a Chinese Theater előtt a világpremierre várva, (már csak azért sem, mert még nem voltam öt éves), s a két évvel későbbi magyarországi bemutatóra se vittek el apuék (akik egyébként egyáltalán nem voltak elájulva a filmtől… nem értették, miért volt körülötte az a nagy felhajtás).
Szóval, még tizenkét éves sem voltam, amikor az ALFA ifjúsági magazin egyik számában (azóta is őrzöm egy fényképalbumban, számtalan másik Star Wars-cikk mellett) először olvastam a Csillagok háborújáról és a messzi-messzi galaxisról – egészen pontosan közelgő bemutatója kapcsán a Jedi visszatérről. Legelőször egy, a cikket illusztráló képen akadt meg a szemem: “Leia hercegnő és Csubakka C-3PO-t nyugtatja Endoron, egy birodalmi bunkerben.” Minden ezzel a pillanattal kezdődött – a többi már történelem…
A cikket utána annyiszor elolvastam, hogy szinte kívülről megtanultam, máig tudok szó szerint idézni belőle részleteket; igyekeztem minél több hasznos információt kinyerni belőle a történetről. Profi, részletes elemzés volt, érződött rajta, hogy hozzáértő, lelkes, a trilógia világában otthonosan mozgó vérbeli rajongó írta, s ez nem is csoda: Trethon Judit volt a szerző. A cikkben felvázolt univerzumban volt minden, amire csak egy kiskamasz képzelete vágyhatott: lovagok, misztikus Erő, távoli bolygók, űrcsaták, szerelem, és persze egy hercegnő, aki nemcsak gyönyörű, de erős jellem is, aki, ha kell, megmenti magát, – s nemegyszer még hőseinket is…
George Lucas “onnan vette a jót, ahonnan tudta”, írta Kuczka Péter a regényváltozat utószavában: forgatókönyvéhez bőven merített népmesékből, mítoszokból, a Flash Gordon-sorozatból, Joseph Campbell művéből, Az ezerarcú hősből, és még Kuroszava Rejtett erődjéből is, hogy csak néhány hatást említsek. Ezt persze akkor még nem tudtam, valami mégis nagyon megfogott a történetben.
Azonnal magába is szippantott Lucas univerzuma, a messzi-messzi galaxis… Nem nyugodtam addig, míg be nem szereztem (és el nem olvastam) a Csillagok háborúját regényformában (természetesen a Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorozatban), s szerencsére volt olyan mozi, mely még vetítette a Birodalmat – a Sport moziban láttam először, erre konkrétan emlékszem. S így, hét évet alig hat hónapba sűrítve, gyorstalpalón ismerkedtem meg a Star Wars-univerzum szereplőivel és viszonyaikkal.
Ezután egy feszült várakozással teli nyár következett, míg a Jedi magyarországi bemutatójára vártam: képzeletem csúcsra járt, találgattam, vajon mi történik benne, milyen választ kapunk a Birodalomban (és Trethon Judit cikkében) felvetett kérdésekre, s a trilógia lezárásaként Lucas hogyan varrja el a szálakat. Annyira izgultam, hogy lemaradok a premierről, hogy gyomorgörcseim voltak: némi nehézségek árán végül a margitszigeti, bemutató előtti vetítésre szereztünk jegyet – természetesen jegyüzértől. A szabadtéri vetítésnek is megvolt a maga sajátos hangulata: az egyik leglíraibb jelenet közepén egy közeli fáról nagy recsegés közepette leesett egy potyázó…
Emlékszem, amikor a film elején, a felirat után megjelent a második Halálcsillag, összeszorult a gyomrom, hogy ez is csak az első (IV.) rész remake-je lesz (noha akkor még nem ismertem a szót). Aztán magával ragadott ez a történet is, s érzelmi okokból mai napig a Jedit tartom a legjobb résznek (nekem még az ewokok is tetszettek), noha tudom, hogy a történet sötétségét és a felvetett kérdések mélységét tekintve a Birodalom hozzáértő filmrajongók szemében messze megelőzi.
A franchise-nak persze már kezdettől fogva, a Baljós árnyak előtt is voltak mélypontjai: a Holiday Special borzalmával ugyan csak jóval később, felnőttként volt szerencsém találkozni, az Evok-kalandot feledhetőnek gondoltam, de a Robur magazinban megjelent A Jedi kristály című alkotással ugyancsak megszenvedtem, mire végigolvastam, – mégis végigküzdöttem, elvégre a címében szerelt a “Jedi” szó, – akkor még nem tudtam, hogy ez nem garancia a minőségre. Nagyon csodálkoztam, mikor megtudtam, hogy Alan Dean Foster Lucas felkérésére írta meg, s a hivatalos univerzum része. Később hasonlóan éreztem A Birodalom örököseivel, Han Solo hadjáratával, Darth Vader kesztyűjével, stb. kapcsolatban is.
Természetesen sok rajongótársamhoz hasonlóan nem értem be a mozifilmekkel és regényváltozatokkal: kamaszként megpróbáltam megszerezni mindent, ami csak a trilógiához kapcsolódott, már amennyire ez a nyolcvanas évek Magyarországán lehetséges volt – akkoriban még rendesen meg kellett küzdenünk a későbbi relikviák birtoklásáért. A korabeli viszonyok a Star Wars-jelenség kezelésében is visszatükröződtek: a Kádár-korszak végnapjaiban szemfüles vállalkozóknak köszönhetően jól jövedelmező, fél-legális iparág épült ki a rajongók legkülönfélébb igényeinek kielégítésére. A Rákóczi út egyik kalózvideó-másolójából szereztük meg a trilógiát VHS-kazettán angol nyelven(!), svéd felirattal, – magyar szinkront még az 1984-es karácsonyi vetítés alkalmával vettem fel hozzá a tévéből – videó híján magnókazettára. Jó minőségű másolatok voltak, noha egy megmagyarázhatatlan baleset következtében a Jedi egyik endori jelenetében pár pillanatra felvillant a korabeli híradóból Bayer Ilona, – de valahogy ennek is megvolt a maga bája…
Büszke voltam rá, hogy bakeliten megvolt otthon a Csillagok zenéje német kiadású lemezen, apu szerezte jugoszlávoktól a szegedi piacon, a Birodalom zenéjét pedig az akkor borsos árnak számító 800.- Ft-ért vettük a Körúton, – mindkettő ma is otthonosan recseg féltve őrzött lemezjátszónkon. A korabeli magyar képregény-művészet kiemelkedő színvonaláról tanúskodó, feltehetőleg unauthorized képregény-változatok (Cs. Horváth Tibor és Fazekas Attila munkái) az idők során valahogy eltűntek a gyűjteményemből – azóta is keresem és siratom őket…
Árultak akkoriban akciófigurákat (garantáltan nem a Lucasfilm Ltd. engedélyével), “képecskéket” a főszereplőkről vagy a film ismertebb jeleneteivel és újságcikk-részletekkel (két fényképalbumot megtöltöttem velük). Volt képeskönyvem a Jediről – biztonság kedvéért rögtön három példányban – később Lutra albumom, poszterrel, további négy albumom és több dossziém újságkivágásokkal – megőriztem őket, mint a múltam egy darabkáját, azóta is.
Aztán következtek a poszterek, kulcstartók, bögrék, pólók, Pez-adagolók, papír zsebkendők, kéztörlők, kitűzők, stb., felsorolni sem tudom mindet – többségüket ajándékba kaptam kedves ismerősöktől, – és persze jöttek az egyre újabb és újabb (felújított-kozmetikázott) filmváltozatok VHS-kazettán és DVD-díszdobozban, zenei CD-n, stb. – tisztában voltam vele, hogy minden egyes kiadással újabb bőrt akarnak lehúzni rólam, és a történetről, de többnyire nem bántam…
Merchandising, merchandising… Mel Brooks Űrgolyhók-beli jelenete tökéletesen ragadja meg a jelenség lényegét: ironikusan szemlélve a kérdést sokáig csak azt sajnáltam, hogy nincs Star Wars-os vécépapírom – pedig kizártnak tartom, hogy pont azt ne gyártottak volna. Giccsgyűjteményem máig “legkiemelkedőbb” darabja egy nyakba akasztható toll, melynek Vader-sisakos kupakjából gombnyomásra gyümölcsízű nyalóka tűnik elő.
De nem a vásárláson volt a hangsúly. Az évek során rongyosra olvastam a könyveket és unásig néztem a filmeket (százötven körül abbahagytam a számolást), kívülről fújtam a párbeszédeket. Gimis barátnőimmel film-maratonokat tartottunk – ez akkoriban még csak az eredeti trilógiát takarta – és takarja a szememben azóta is. Gázgyújtóval vívtunk lézerpisztoly-párbajt, s természetesen rólam is készültek “hercegnő-frizurás” fényképek… – cosplayről akkoriban még nem hallottam…
Alapos és kíváncsi rajongó lévén azonban nem csak tárgyakat gyűjtöttem: információt és ismereteket is. Mindent elolvastam-megnéztem a filmekkel és szereplőikkel kapcsolatban, s így fokozatosan tágult a horizontom. George Lucas, Spielberg, Harrison Ford, Carrie Fisher, Alec Guinnes, Mark Hamill, stb. filmjein keresztül lettem igazi filmrajongó, emellett a Star Wars, kezdeti ellenállásom ellenére lépésről-lépésre, filmről-filmre, regényről-regényre megszerettette velem a sci-fit, az volt a kapudrog, (némi képzavarral “csillagkapu”), ami bevezetett a klasszikus science fiction világába.
Talán az eddig leírtakból is kiderül, hogy számomra a Csillagok háborúja több, mint egy film, – életérzés, a fiatalkorom meghatározó élménye volt – és ezzel, gondolom, nem vagyok egyedül generációmban. Az előzménytrilógia, a VII. (és később a VIII….) rész, és a bármennyire eltúlzott hype sem tudta elvenni tőlem az eredeti élményt, azt, amit az original trilogy adott nekem egykor,– jobban mondva, amit azzal asszociáltam: a 20th Century Fox fanfárját hallva azóta is beindul nálam egy feltételes reflex, és elkezdek bárgyún vigyorogni, s ilyenkor egyáltalán nem érdekel, hogy a Disney azóta megvásárolta a digitális jogokat.
Jó helyen voltunk jó időben: fogékony korszakomban találkoztam a filmmel, a műfajjal és a távoli galaxis hőseivel; a trilógia pont azt nyújtotta nekem, amire kiskamaszként szükségem volt. Lucasnak bevallottan ez is volt a célja: modern mítoszt akart teremteni, olyan kalandos történetet akart elmesélni, amiért a fiatalok feltétel nélkül rajonghatnak, és ez maradéktalanul sikerült is neki: a Star Wars tökéletes vászon, melyre mindenki ráfestheti a saját álmait, vagy kivetítheti rá a képzeletét benépesítő teremtményeket.
Egy interjúban így nyilatkozott erről: “Hová tűnt a romantika, a kaland, a szórakozás, ami korábban minden film jellemzője volt?” “Elhatároztam, hogy csinálok egy filmet a gyerekeknek. Ma a kalózfilmek, a westernek, a tündérmesék kimentek a divatból. Én rehabilitálni akartam azt a fantasztikus műfajt, amit a mai fiatalok nem ismernek, de melytől a náluk idősebb nemzedékek el voltak ragadtatva…. Célom az volt, hogy olyan mesét alkossak, amiben sok a fantázia.” “Ez a film nem a jövőről szól. A Csillagok háborúja fantasy, sokkal közelebb áll a Grimm-mesékhez, mint a 2001 Űrodüsszeiához.”
A fiatal Lucas megőrzött valamit az álmodozó kiskamaszból, aki korábban volt, ez segítette megalkotni saját mitológiáját… azóta ebből, mint láttuk, kinőtt, és gyakorlatilag mindent megtett, hogy megtépázza saját maga és a Saga mítoszát.
A Csillagok háborúja olyan számomra, mint az első szerelem, vagy inkább egy mentor, aki meghatározó pillanatban új irányt adott életemnek, új távlatokat nyitva előttem. Hozzájárult ahhoz, hogy az legyek, aki ma vagyok: a Csillagok miatt kezdtem angolul tanulni (angoltanárként végeztem), komoly filmeket nézni, sci-fit olvasni, s számos barátot is szereztem általa, – mindez persze más módon is bekövetkezhetett volna, kerülő úton is eljuthattam volna ugyanide, de nálam történetesen a Star Wars indította el ezt a folyamatot, s ezt sosem felejtem el.
S ha valaki kérdezné: hát ezért nem fogok soha igazán felnőni, s nem fogom kinőni soha, hisz bizonyos szempontból (“from a certain point of view”) a Star Wars is hozzájárult egyéniségem kialakításához. Most már, felnőtt fejjel nem kezelem fenntartások nélkül az univerzumot, tudom kritikával kezelni az újabb és újabb vadhajtásokat. Megtanultam távolságot tartani a franchise-tól, ma már nem érzem kötelességemnek, hogy mindent megnézzek, megvegyek, elolvassak, ami csak a messzi-messzi galaxissal kapcsolatban hozzáférhető, – az extended universe-ben, például, bevallom, soha nem mélyedtem el különösebben, – de az eredeti trilógiát és hozzá fűződő érzéseimet, egykori őszinte rajongásom nem tagadom meg.
Mint sok rajongótársamnak, nekem is megvannak a magam Star Wars-történetei, némelyik leírva, némelyik pedig csak a fejemben; saját elképzeléseim vannak arról, hogy mi is történt valójában az eredeti trilógia előtt és után; egyik-másik, merem állítani, jobb is, mint sok hivatalos történet (bár ez nem feltétlenül nagy teljesítmény…).
Hogy ünneplek-e ma? Nevezzük inkább emlékezésnek, nosztalgiázásnak: utóbbi napokban előkerestem néhányat harminchárom év féltve őrzött ereklyéiből, némelyiken jót mosolyogtam… Este talán megnézek egy-két kedvenc jelenetet az eredeti trilógiából, esetleg a Rogue One-ból (mely szerintem az egyetlen vállalható élőszereplős Star Wars-film a Jedi óta…) vagy a sokat dicsért Clone Wars-rajzfilmből, ihletet merítve saját történeteimhez – mindezt talán Star Wars-os törölközővel a nyakamban, elvégre Towel Day is ma van…;)
Az is lehet, hogy beleolvasok Ian Doescher zseniális művébe, a William Shakespeare’s Star Wars-ba, két, műfajában nem is annyira idegen világ téren-időn átívelő találkozásába – Doescher drámáit mindenkinek jó szívvel ajánlom, aki eredetiben olvas Shakespeare-t, így tudja értékelni a Bárd és a trilógia történetszövésének és nyelvezetének finomságait.
S hogy az évfordulónak (és a Han Solo-filmet övező felhajtásnak) köszönhetően újra magával ragad-e a messzi-messzi galaxis, s egy rövid időre visszarepít-e kamaszkoromba? Ki tudja. Lehet. Majd meglátjuk. “A jövő mindig mozgásban van.”
Marti Zsófia
