KRITIKA – Solo: Egy Star Wars-szerű történet
Gondolom, a Disney és a Lucasfilm fejesei sem számítottak rá, hogy épp a SOLO lesz minden idők legdrágább Star Wars-filmje, amikor zöld utat adtak a Zsivány Egyes után a második spin-off filmnek a Star Wars univerzumában. A Han Solo fiatalkorát feldolgozó film egy, a Zsivány Egyesnél és a Skywalker-saga történeteit feldolgozó “fő” mozifilmeknél mindenképp egyszerűbb, kisebb filmnek készült, ahol nem a galaxis jövője a tét. Azonban a rendezőváltás körüli botrány, a film 80%-ának újraforgatása durván megdobta a költségeket – és sajnos a végeredményen is meglátszik a szétszórtság.
Pedig Ron Howard mindent megtett azért, hogy megmentse a hányattatott sorsú filmet. Tisztességes iparosmunkát tett le az asztalra. A Solo nézhető, kellemes szórakozást biztosító kalandfilm lett, amelynek igenis vannak jó pillanatai, emlékezetes részei – épp csak a jó és kevésbé jó részek nem állnak össze egy koherens egésszé.
Kezdjük először azzal, ami működött!
Donald Glover kiváló választás lett Lando Calrissian szerepére. Tökéletesen hozza Billy Dee Williams stílusát, gesztusait, hanghordozását. Nagyon jól sikerült karakter lett a filmben, aki kapásból a kedvencem lett, amint megpillantottam a kártyaasztalnál. Lando személyi asszisztense, társa, másodpilótája, az L3 nevű droid is kiváló, üde színfolt a Star Wars világát benépesítő droidok között. Enyhén rebellis beállítottságú, a film egyik legjobb humorfaktora, de a Solo legérzelmesebb pillanata is hozzá és Landóhoz kapcsolódik. Ebben a droidban több élet, több spiritusz van, mint sok emberi szereplőben (Emilia Clarke, khmm…)
Szintén nagyon jó a látványvilág, amely főleg a film legizgalmasabb részében, a Kessel-futamban csúcsosodik ki. A bányabolygóról egy hatalmas csillagködön keresztül zajló üldözés, birodalmiakkal, űrszörnyekkel, aszteroida- és roncsmezővel, valamint a Birodalom Visszavágból ismerős, felcsendülő zenével egyértelműen a film legjobb része. Egyetlen baj van csak vele: túl rövid. Jobban örültem volna, ha a Kessel-futam hosszabb, és még több ötletet pakolnak bele.
Az Ezeréves Sólyom sokakat aggodalommal töltött el, mivel másként fest a filmben, mint ahogy azt megszokhattuk. Őket megnyugtathatom, a film teljesen logikus magyarázatot ad a dizájnbeli különbségekre, és a Solo végére elnyeri jól ismert formáját – főleg azáltal, hogy igencsak megsínyli a hajó a Kessel-futamot. Ráadásul a belső tér tisztasága, a különböző helyiségek rendeltetése híven tükrözi az első tulajdonos, Lando, valamint a tőle kártyán elnyerő Han közti különbségeket is.
Hadd térjek ki most a Solo-film legsarkalatosabb pontjára, a főszereplő színészre, Alden Ehrenreich-re. Rengeteg pletyka kelt szárnyra róla, és ezek egyike sem volt túl megnyugtató. Pl. állítólag színjátszás-oktatót kellett felfogadni mellé, és a produkción dolgozó névtelen háttérmunkások is azt pletykálták, hogy egyszerűen nem elég jó.
Nehezen tudom eldönteni, mit gondoljak róla. Egyrészt az alakításával szerintem semmi gond nincs, tökéletesen beleillik a film hangulatába, és szépen szolgálja azt a célt, ami a filmé: vagyis hogy egy laza, könnyed űrkalandot mutasson be a nézőknek. Ha azonban azt a megkerülhetetlen tényezőt vesszük figyelembe, hogy hasonlítania kellene Harrison Fordra, akkor már nem mondhatok róla ilyen jókat. Kinézetében még úgy-ahogy rendben van (ezen nyilván sokat nem lehetett volna változtatni, bár akadnak fiatal színészek, akik majdhogynem kiköpött fiatal Harrison Fordok, pl. Anthony Ingruber), de a mimika, a gesztusok nincsenek a helyükön. Amíg néztem a filmet, végig arra gondoltam, hogy igen, hasonlít valakire ez a srác, csak nem Harrison Fordra. Mintha egy teljesen másik nyolcvanas évekbeli hírességet akarna másolni a játékával. Aztán a film után rájöttem, hogy ki járt végig az eszemben: Dennis Quaid. Alden Ehrenreich mosolya egy-az-egyben Dennis Quaidé. Harrison Ford jól ismert, féloldalas mosolyára nem is emlékszem, hogy láttam volna a filmben, de lehet, hogy csak nem voltam elég figyelmes.
Ezek apróságok, de egy ilyen legendás karakter fiatalkorát feldolgozó filmben (főleg azt figyelembe véve, hogy nem egy James Bondról beszélünk, akit rengeteg különböző színész alakított már, hanem Han Solóról, és Harrison Fordról, aki egyé vált a szereppel – akár tetszik neki ez, akár nem), nem lehet elmenni amellett, hogy a színész mennyire tudja klónozni az elődjét. Alden Ehrenreich véleményem szerint ebben elbukott, azonban a film keretein belül nem rossz.
Jöjjenek a gyengébb részek!
Emilia Clarke ismét bebizonyította a Terminator: Genisys után, hogy a Trónok Harcán kívül benne nem sok minden van. A film nagy részében idegesített, mindig olyan érzésem volt, hogy csak úgy beledobták ebbe a történetbe, de maga sem tudja, mi keresni valója van itt. Ráadásul a karakteréhez köthető fordulatokat sem tudta hiteles játékkal eladni.
Woody Harrelson jó, mint mindig, de Beckett karaktere a film második felére szétesik, ami mondjuk nem feltétlenül a karakter hibája, hanem inkább a forgatókönyvé, amely a Kessel-futam után látványosan nem tudja, hogyan kellene lezárnia a történetet, és egyik hülye fordulatot hozza a másik után. Továbbá Tobias Beckett? Ennél kevésbé “star warsosabb” nevet nem tudtak volna találni?
A főgonosz (Paul Bettany) egysíkú, unalmas és érdektelen, a bűnszervezet felépítése, Kira szerepe és a proto-lázadók pedig logikai hibáktól hemzsegnek, amelyet a film azzal az egészen elképesztő húzással próbál elfedni, hogy behoz egy olyan karaktert, akire senki sem számított volna, hogy még egyszer felbukkan a mozivásznon – még a Lázadók és Klón Háborúk sorozatok rajongói sem. Nem mondom, rendesen megdöbbentem azon a jeleneten, de utólag belegondolva csak egy erőltetett, oda nem illő húzás volt az egész, ami a Solo-filmek folytatásait próbálja előrevetíteni – ha lesznek egyáltalán ilyenek.
Ritkán kerülök ilyen helyzetbe, de nehezen tudok dönteni, hogy mit gondoljak erről a filmről. Tisztességtelen lenne, ha az ismert problémák mellett egy hibátlan Star Wars filmet várnék el (ami egyébként sem volt 1979 óta). A célját teljesítette a film, hiszen szórakoztató űrkaland lett, egy-két szerethető karakterrel, akik önmagukban rendben vannak, de ha a Star Wars korábbi részeihez hasonlítjuk őket, akkor kilóg a lóláb (Lando kivételével).
Tehát Star Warsnak harmat gyenge, de attól függetlenül nincsenek vele komoly problémák. Lehet, hogy várni kellett volna még ezzel a feldolgozással. Han Solo karaktere izgalmas, sok lehetőséget rejt magában, hiszen az Új Reményben már egy tapasztalat csempész, aki keresztül-kasul bejárta a galaxist. Talán egy jobb főellenség (Boba Fett, mondjuk), egy hosszabb Kessell-futam, Emili Clarke helyett egy másik színésznő jobb végeredményt szülhetett volna.
Értékelés: 6/10
Solo: Egy Star Wars-történet
Solo: A Star Wars Story (2018)
Rendező:
Ron Howard
Producer:
Kathleen Kennedy
Allison Shearmur
Simon Emanuel
Forgatókönyv:
Jonathan Kasdan
Lawrence Kasdan
Szereplők:
Alden Ehrenreich
Woody Harrelson
Emilia Clarke
Donald Glover
Thandie Newton
Phoebe Waller-Bridge
Joonas Suotamo
Paul Bettany
Zene:
John Powell
John Williams
