AJÁNLÓ – Szergej Lukjanyenko: Konkurensek

Szergej Lukjanyenko: Konkurensek
Szergej Lukjanyenko: Konkurensek

Lehet, hogy sokaknak nem mond semmit Szergej Lukjanyenko neve, de ha azt mondom, hogy Éjszakai őrség, arra már többen felkapják a fejüket. Igen, Lukjanyenko az Őrség-regénysorozat szerzője, pontosabban ő az, aki útnak indította a sorozatot. Sajnos a regényekhez még nem volt szerencsém (rajta vannak a végtelenbe nyúló várólistámon), de a filmeket már láttam többször is. Amikor kiderült, hogy a Metropolis Media Kiadja a Konkurensek című regényét, jó alkalomnak tűnt, hogy megismerkedjek az író stílusával és történetvezetésével. Könnyebb egy regénnyel kezdeni (ami ráadásul sci-fi), mint egy sorozatnak nekikezdeni (ami fantasy).

Mielőtt nekikezdtem volna az olvasásnak, több helyről is hallottam, hogy egy Ready Player One-ra hajazó történetről van szó. Úgy érzem, hogy most már tényleg el kellene olvasnom a RPO-t 🙂 Szóval nem lesz összehasonlítási alapom, de egy belső hang azt súgja, hogy annyira azért nem hasonlíthatnak.

A történetünk Moszkvában kezdődik (hol máshol?). Valentyin felfigyel egy hirdetésre, melyet egy lámpaoszlopra ragasztottak fel. Már maga a szöveg is furcsa, hiszen az áll benne, hogy pilótákat keresnek orbitális pályán keringő bombázókra, vadászűrhajókra, stb… Nem éppen az az állás, amit a nagyközönségnek szoktak meghirdetni, főleg nem egy lámpaoszlopra ragasztott papírfecnin. Valentyin nem is vette volna komolyon a dolgot, ha fel nem kelti a figyelmét egy érdekes dolog a hirdetés papírjával kapcsolatban. Szabadúszó újságíróként egy újabb cikk lehetősége lebegett a szeme előtt, és a kíváncsisága sem hagyta nyugodni. Igaz, egy jó adag pia is kellett hozzá, hogy megtegye az első lépést.

Az ügynökség egy igazi bürokráciamentes és papírmentes szervezet volt, ahol csak annyit kellett tennie a jelentkezőnek, a feltételek megismerését követően, hogy kifejezi szándékát az együttműködésre. A szóbeli szerződés szerint, a jelentkező elfogadja, hogy a másolata részese lesz a Starquake nevű játéknak, és a megbeszélt három év leteltét követően megkapja a másolat emlékeit. Természetesen magas fizetés, biztosítás és orvosi ellátás is jár hozzá. Valentyin ráállt a dologra, hiszen azt hitte, hogy egy átverésről van csak szó, amit megerősített az is, hogy pár percre rá már az utcán sétált és semmi változást nem érzett magán.

A cikk megírásához nyomozásba kezdett az ügynökség és a számítógépes játék kapcsolatát illetően. Kezdetben inkább csak pletykákra támaszkodhatott, de lassan a pletykákból kezdett összeállni egy furcsa valóság.

Aki már olvasott Lukjanyenkotól, annak biztos ismerősnek tűnik a furcsa történetvezetés. Az olvasó nem tudja, hogy most pontosan mi is történik és hol játszódnak az események. Valóban egy játékba került a Valentyin másolata? Vagy ki a kozmoszba? Esetleg interjú közben lemásolták a tudatát és digitalizálták? Ráadásul, bepillantást nyerhetünk Sneci (Valentyin másolata) szemén keresztül abba a világba, melybe az ügynökség elhagyását követően került. Lassan kezd kitisztulni a kép és a szereposztás is egyre nyilvánvalóbbá válik, de a regény végéig várnunk kell, hogy kiderüljön hová is került Sneci.

Olvasás közben szabadon kószálhatott a fantáziám, hiszen egyik elméletnek sem volt nagyobb valóságalapja, mint a másiknak. Így mindegyiket lehetségesnek tekinthettem és csak rajtam múlt, hogy melyikbe helyezem a szereplőket. Miközben a való világban is felpörögtek az események, és Valentyin egyre közelebb került a megoldáshoz.

Furcsa ez a regény, de jó értelembe furcsa. Szinte felüdülés volt olvasni az angolszász regényekhez képest. Egy teljesen más világba kerültem, ahol a dolgok menete eltért a megszokottól. Lukjanyenko leírásai egyszerre voltak abszurdak és megszokottak, főleg ami a kozmoszt illeti. Űrhajók, melyek nem hasonlítottak valódi űrhajókra, inkább számítógépes játékokra. Bolygók, melyeknek csak a fantázia szabhat határt, mégis tudományosan jól megalkotottak. És persze, humorból sincs hiány, hiszen az abszurd helyzeteket hogyan is lehetne feldolgozni?

A történet végéig nem is nagyon tudtam eldönteni, hogy most sci-fit vagy fantasyt olvasok. A való világban minden reálisnak tűnt, de voltak olyan mozzanatok, amik súrolták a hihetetlenség határát. Snecivel pedig pont fordítva történtek a dolgok. Ott inkább a hihetetlenség kapott nagyobb hangsúlyt, és a realitás szorult háttérbe. Ebből a kombóból pedig egy furcsa és izgalmas történet született.

Felvetődik a kérdés, hogy ki tudna ellenállni egy ilyen hirdetésnek? Lehetőséget kapna az ember, hogy egyik énje itt marad a Földön és éli a hétköznapi életét, még a másolata egy izgalmaz világban bontakozhat ki, űrcsatákban vagy éppen új bolygók felfedezésében. A három év lejártát követően pedig megkapja az ember a másolata emlékeit, persze csak akkor ha az illető másolata nem dobta fel a talpát idő előtt.

A fentiek alapján már rájöhetett az olvasó, hogy két szálon fut a történet, amit Lukjanyenko úgy tesz hangsúlyosabbá, hogy fejezetenként váltakozik a világ, ahol az események játszódnak. A történetet Sneci beszéli el, függetlenül attól, hogy melyik világban vagyunk éppen. Ez is egy furcsasága a regénynek, hiszen az olvasó inkább Valentyintől várná a beszámolót, nem a másolatától. A két történetszál közt a kapcsot a számítógépes játék alkotja, mely összeköti a két életfonalat.

Ilyen és ehhez hasonló, szinte észrevétlen fogások teszik kiemelkedővé ezt a regényt, és dicséri Lukjanyenko írói tehetségét. Végre, valami mást kaptam, mint amit megszoktam. Az elején nem volt olyan egyszerű átállni erre a szemléletmódra, sőt, néha még az is az eszembe jutott, hogy mi ebben olyan nagy szám? Hiszen zavaros az egész és nem is lehet tudni, hogy most mi van. Ahogy lassan a helyére kerültek a kirakós darabjai, lett egyre izgalmasabb a történet, én pedig egyre kíváncsibb a végére. Igen, tippeltem, hogy mi lesz a befejezés, de még a csavart követően sem gondoltam volna, hogy ilyen lesz.

Ez a regény nem csak sci-fi rajongóknak okozhat kellemes órákat, hanem más olvasóknak is, akiket foglalkoztat az emberiség jövője és lehetőségei. Akik pedig szeretik az összeesküvés-elméleteket, azoknak újabb táptalajt jelenthet a történet 🙂 Valamint azon is eltöprenghetünk, hogy vajon nem egy szimuláció változói vagyunk? Lehet, hogy mindez amit mi életnek nevezünk nem más, mint egy számítógépes szimuláció. Erre szokták azt mondani, hogy “az élet egy nagyon rossz játék, de k…a jó a grafikája”

A kötetet köszönöm a Metropolis Media Kiadónak.

IMÁDTAM

ISBN: 978 615 5628 76 4
Metropolis Media, 2018
Fordította: Weisz Györgyi
Terjedelem: 344 oldal
Bolti ár: 3990,- Ft


Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg másokkal is: