AJÁNLÓ – Kir Bulicsov: Túlélők

Kir Bulicsov: Túlélők
Kir Bulicsov: Túlélők

Kir Bulicsov munkásságához eddig nem volt szerencsém, de a megjelenés körüli lelkesedés felkeltette az érdeklődésemet. Voltak azért kétségeim, ugyanis a fülszöveget elolvasva, nem tudtam, hogy mit tud kihozni egy író ebből a szituációból. Egy lezuhant kutatóűrhajó legénysége küzd a túléléséért egy barátságtalan, idegen bolygón, abban reménykedve, hogy egyszer majd rájuk találnak, nem tűnik túl izgalmasnak…Bulicsov azonban megmutatta, hogy ebből is lehet jó történetet kerekíteni, sőt!

A túlélők története lassan tárulkozik fel előttünk, ahogy egy újabb expedíciót küldenek a lezuhant Pólushoz, a jégbe fagyott hegyeken keresztül. 17 év telt el a tragédia óta, és az új nemzedék már csak hírből ismeri a Földet. Az idősebbek próbálják fenntartani a civilizáció látszatát a maréknyi embert számláló közösségben, de a fiatalok már egyre jobban ennek az új bolygónak a gyermekei.

Az embert próbáló útra a Pólushoz négyen indulnak, hogy felderítsék a kutatóűrhajó romjait és ha lehetséges, akkor bekapcsolják a vészjelzést, hogy felfedezhessék őket. Csak hárman térnek vissza, és küldetésüket csak részben sikerül teljesíteni. Így újabb három évet kell várniuk arra, hogy egy újabb expedíciót indíthassanak, immáron felkészültebben, és csak egy célra koncentrálva: a kommunikáció helyreállítására a Földdel.

A kötet első fele leginkább ifjúsági irodalomra hasonlít, ahol a tinédzserek veszik át lassan a vezető szerepet az idősebbektől. Az Öreg, a tanító, mindent megtesz, hogy a túlélők tudása ne vesszen kárba és továbbadják azt a következő generációnak. De mit érnek el a fiatalok a differenciálszámítással, vagy a földi földrajzzal, történelemmel, egy olyan világban, ami kegyetlen és minden nap a túlélésről szól? A magára hagyott kis közösségek lassú elvadulása és elkorcsosodása vehető észre a falu lakóin. Nem a földi tudás segít a mindennapi betevő előteremtésében, hanem a vadászat és a bolygó növényzetének, állatvilágának megismerése.

Azonban egy nap érdekes felfedezést tesznek a falu lakói. Mintha emberi eszközöket láttak volna az égen, ami reményt adhat a megmenekülésre. A Magellán felderítőhajó három tudósa érkezik a bolygóra, hogy feltérképezze azt és megvizsgálja annak lehetőségét, hogy mennyire alkalmas emberi életre. Annak az esélye, hogy egymásra találjon a két csoport, igen kicsi, hiszen két apró pöttyről van szó egy hatalmas bolygón. A Pólus túlélői azonban előnyben vannak, hiszen ők tudják, hogy más is van a bolygón, már csak meg kell találniuk a kutatóállomást…és mindezt azelőtt, hogy a Magellán befejezné  küldetését és továbbmenne.

Az elején kicsit lassan haladtam az olvasással, hiszen nem szólt másról, mint a falu, a túlélők és a környezet bemutatásáról. Megragadott, hogy Bulicsov nem talált ki új neveket a bolygó flóra és fauna egyedeinek a meghatározására, hanem az idősebbekkel neveztette el azokat valami földi hasonlóságuk alapján. Csak később jöttem rá, hogy ez mennyire tudatos is volt az írótól, hiszen ezzel még közelebb hozta, nem csak ezt az ismeretlen világot az olvasókhoz, hanem a túlélők fiatal generációjának a gondolkodásmódját is.

Lassan kezdtem megérteni, hogy miért is volt szükség erre a hosszú bevezetésre, mely a mindennapi életet tárja fel előttünk ebben a kis közösségben. Idővel már nem külső szemlélőként tekintettem a falura és az ott élő emberekre, hanem kezdtem átérezni a gondjaikat és a kérdésekre adott válaszaik okát. A kutatóállomás megjelenésével bennem is felragyogott a remény, hogy megmenekül a csapat és visszatérhet a civilizációba. Azonban arra is rá kellett jönnöm, hogy milyen kicsi is az esélye annak, hogy a két csapat egymásra találjon, megfelelő jelzésadás nélkül.

A Magellán megérkezésével, Bulicsov megmutatta azt is, hogy mennyire képes ugrálni a stílusok között, hiszen a kutatók teljesen más hangnemben, és lényegesen gondtalanabbul kommunikáltak egymással. Ráadásul a mindennapjaik is teljesen más alapelvek szerint szerveződtek, hiszen nem a túlélés volt számukra a feladat, hanem a kutatás és a bolygó feltérképezése.

A kötet második felétől kezdtem megérteni, hogy miért is volt ilyen pozitív várakozással teli a regény megjelenése. Bulicsov nem csak egy történetet mesél el a regényében, hanem az olvasót is társul hívja, hogy legyen részese. Itt nem arra gondolok, hogy egy szereplő helyébe bele tudjuk képzelni magunkat és átérezzük a vele történteket, hanem az egész közösség részévé válunk. Átérezzük a döntések súlyát és a szereplőkre nehezedő felelősséget. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem lehet kedvencünk, mint ahogy egy társaságban is van akit jobban, és van akit kevésbé kedvelünk.

Bulicsov nem csak az elzárt, kis közösségek szociológiájába enged betekintést, hanem az egyének ugyanazon tényekre adott különböző érzelmi reakcióira. Pl. Dick, aki már alkalmazkodott az itteni élethez és nagy vadásznak tartja magát, megretten a technológiától és fél a földi élettől. Ő nem vágyódik el erről a bolygóról, mert az ismeretlen megrémiszti. A vele egykorú Oleg azonban nem érzi itt hasznosnak magát, mert a tudása nem hasznosítható a bolygón. Kazik, a tízéves lurkó, az igazi tehetség, aki ezen a bolygón is feltalálja magát, de fantáziájában már a Földön jár és az Everestet mássza meg.

A könyv második felét egy szuszra olvastam el, ugyanis nem tudtam letenni. A kötet első felében Bulicsov csak építette a történetet, viszont a második felében már elkezdte csűrni-csavarni, hogy a feszültség egyre csak növekedjen és növekedjen. Teszi mindezt úgy, hogy az utolsó oldalakig nem derül ki, hogy tragédiával vagy happy enddel végződik a történet. Többször meglebegteti mindkét lehetőséget, sőt egymásra halmozza őket, de a végkifejletig nem is sejthetjük, hogy melyiknek van nagyobb esélye. Folyamatosan próbáltam tippelni, hogy melyik lesz az a pont, ahol a két csapat egymásra talál, de egyik tippem sem jött be. Így inkább rágtam a körmöm és drukkoltam a boldog végnek.

Kir Bulicsov meggyőzött, hogy az egyszerűnek gondol történetből is lehet izgalmas, kalandos regényt írni. Különös tehetsége van az emberi lélek ábrázolására, akárcsak egy közösség bemutatására. Rávilágított olyan dolgokra, amikre eddigi sci-fi olvasásaim során nem is gondoltam. Egy teljesen más szemszögből is bemutatta a túlélőket, a másik világba szakadt emberek gondolkodásmódját és világszemléletét. Nem idealizálta szereplőit, hanem valóságos embereket alkotott, valódi érzelmekkel, világlátással és kétségekkel.

Érdekes megfigyelni a két generáció közti különbségeket is. Ki hogyan viszonyul a másikhoz, önmagához, vagy éppen milyen értékrendet képvisel ez a két csoport. Talán az egyik legszembetűnőbb különbség a szépség meghatározása. Az idősebbek a magukkal hozott szépségideál alapján tekintenek egymásra, még a fiatalok egy teljesen más elvek mentén alakítják ki a szépről alkotott képüket.

Szóval, aki belevág a Túlélők történetébe, a készüljön fel egy varázslatos, mégis komor világ felfedezésére, kalandokra, izgalmakra és szívet-szorongató pillanatokra. Az biztos, hogy Kir Bulicsov nem egy tucatíró. Képes felnyitni az ember szemét olyan dolgokra, amik felett elsiklana, és közben szórakoztat is.

Felmerülhet a kérdés, hogy ha ennyire tetszett, akkor miért csak 4 pontot adtam rá?! Valójában 4,5 pontos lenne, ha részpontokat adnék. A félpont levonás pedig a lassú indulásért jár. Igaz, később rájön az olvasó, hogy ennek is megvan az oka, és minden mindennel összefügg, de ha az ember nem jut el a regény közepéig, akkor hiába kapnánk válaszokat a történet második felében… azaz, csak a kitartók tudják értékelni a történetet teljes egészében.

A kötetet köszönöm a Metropolis Media Kiadónak.

Na, ilyen egy jó könyv

ISBN: 978 615 5628 79 5
Metropolis Media, 2018
Fordította: Egri Zsuzsanna
Terjedelem: 356 oldal
Bolti ár: 3690,- Ft


Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg másokkal is: