SF GALAXIS – Az első megjelenésről

Az Új Galaxis Antológia az Avana Egyesület legjelentősebb projektjeinek egyike volt, amelyben számos szerzőnek nyújtottak megjelenési lehetőséget. Azonban az antológia-sorozat sajnálatos módon megszakadt, azóta pedig az egyesület kereste a lehetőséget az újraindítására. Ez most történik meg, a Metropolis Mediával karöltve, SF GALAXIS címen. Ennek apropóján beszélgettünk Németh Attilával (a Galaktika magazin irodalmi szerkesztője) a Metropolis Mediától, valamint Jobbágy Tiborral, az Avana elnökével.

 

 

Scifi.hu: Attila, tudnál nekünk néhány szót mondani az SF Galaxisról? Miben lesz más, mint a Metropolis Media további antológiai?

Attila: Minden antológiának a szerkesztője adja a jellegét. Az SF Galaxis az Avana Egyesület projektje, az évtizedes hagyományokkal rendelkező Új Galaxis sorozat folytatása. Több szerkesztője volt már, az Egyesület részéről most Jobbágy Tibor tartja kézben. Amikor a kiadvány fölött a korábbi kiadó kihátrálása miatt megkongatták a vészharangot, cégvezetőnk, Burger István döntése alapján ajánlatot tettünk az együttműködésre, amely azt jelenti, hogy a Metropolis Media finanszírozza a továbbiakban az antológiát, de a nyomdakész anyag összeállításáról az Avana önállóan gondoskodik. A szerkesztési elvekbe a mi részünkről semmiféle beleszólás nincs, egyedül a külalak új dizájnját terveztük meg közösen, mert a kiadvány hosszú idő óta először ismét országos terjesztésbe kerül, csakúgy, mint bármelyik másik könyvünk.

A névváltoztatás kényszerű volt, mert a régi kiadó ugyan nem kívánta továbbvinni a sorozatot, a nevet mégsem adta volna, vagy legalábbis csak abszurd feltételek mellett. Minden más marad a régiben, az antológiák elsősorban feltörekvő hazai szerzőknek kívánnak megjelenési lehetőséget biztosítani.

Scifi.hu: Tibor, mit tudsz elmondani az új kötetben szereplő novellákról? Van átfogó tematikájuk?

Tibor: Az új kötetben szereplő novellák az Avana Egyesület pályázatára íródtak. A tematika a „robotok” voltak, de nem elégedtünk meg egy általános robotos antológiával, hanem szűkítettük a témát, így robotok jogaival foglalkozó írásokat kértünk a pályázóktól. A könyv az emberek és a robotok együttéléséből adódó problémákkal foglalkozik, hogy lehetnek-e egy robotnak jogai, és hogyan reagál az ember a saját életterét, szabadságát korlátozó, munkahelyét veszélyeztető történésekre.

Scifi.hu: Hogyan történt a kötetben szereplő írók válogatása? A Galaktika vagy az Avana részéről születtek meg a döntések?

Tibor: A Galaktika nem szólt bele a válogatásba, a megjelenéshez és a terjesztéshez nyújtott segítséget, de ezt kifejezetten így kértük. Az Avana Egyesület válogatja és szerkeszti a kötetbe kerülő írásokat. Jelen esetben a pályamunkák a szerző nevének törlése után, beazonosíthatatlanul kerültek egy Avana tagokból álló zsűri elé, akik szavaztak a műről. A legtöbb pontot kapó novellák kerültek be az antológiába.

Scifi.hu: Tehát a szerzők mind a pályázat résztvevői közül kerültek ki, és a pályázaton sikerrel szereplő írók egyik “nyereménye” a nyomtatásban való megjelenés?

Tibor: A pályázat pénzdíjas volt, de a megmérettetésre jelentkezők közül a legjobbak bekerülhettek a kötetbe. Minden esetben felvettük a kapcsolatot a mű írójával, novelláját a szerzővel közösen szerkesztettük. A megjelenés főleg a kezdő íróknak fontos ugródeszka az ismertség felé. A szerkesztés segít a fejlődésben az íróvá válás útján, és a publikációs lista bővülése könnyebben nyit kaput a kiadók felé. Külön érdekesség, hogy a novellák szerzői a megjelenéssel a jövő évi Zsoldos Péter-díjon is indulhatnak.

Scifi.hu: Nagy szerencse, hogy a Galaktika felkarolta ezt a projektet. Korábban sok, az Új Galaxisban kezdő író később a Galaktika magazinban is jelentetett meg novellát. Mi volt a motiváció részetekről az SF Galaxis kiadásában?

Attila: Kiadónk nagyra becsüli az Avana Egyesület tevékenységét, amit a magyar SF támogatásával, propagálásával és szervezésével végez. Fogalmazhatnám úgy is, hogy az antológiasorozat támogatásával egyben a saját jövőnkről is szeretnénk gondoskodni, hiszen írók és olvasók új generációi fedezhetik föl a zsánert az Avana pályázatai, kiadványai, rendezvényei nyomán, és ez gondoskodhat az SF iránti érdeklődés fennmaradásáról. A Galaktika magazin és a hozzá kapcsolódó könyvsorozat ehhez egymagában kevés, az Avana Egyesület segítsége nélkülözhetetlen. És most elsősorban nem a kiadónk érdekeiről beszélek, hanem a magyar SF jövőjéről.

Scifi.hu: Hány novella szerepel az első kötetben?

Tibor: Az antológia tizenhárom novellát tartalmaz.

Scifi.hu: És hány SF Galaxist terveztek megjelentetni évente?

Attila: Évi 1-2 antológiával tervezünk, de hogy pontosan mennyi jelenik majd meg és milyen ütemben, az függ a beérkező anyagok minőségétől és a régi/új kiadvány fogadtatásától is.

Scifi.hu: Hány SF Galaxisra való anyag gyűlt fel az Új Galaxis Antológia utolsó megjelenése óta?

Tibor: A jelen köteten kívül még három antológiát tudnánk megtölteni írásokkal, ugyanis a Preyer Hugó-pályázatra küldött novellák legjobbjait is meg szoktuk jelentetni. Reményeink szerint most folyamatosan pótoljuk be a lemaradásunkat, de további pályázatokat is tervezünk.

Scifi.hu: Hol lehet megvásárolni majd az antológiát, és mikortól kapható?

Attila: Terveink szerint a kiadvány bemutatója a HungaroConon lesz, október 27-én, a nagyközönség számára addig is előrendelhetővé tettük saját webshopunkban. Az előrendelt példányok postázása a HungaroCont követő hét elején veszi kezdetét, és akkortól lesz elérhető az antológia a könyvesboltokban is. Kis késéssel pedig az újságosoknál szintén kapható lesz, hogy minél inkább szem előtt legyen. Reméljük, sokan fölfedezik olyanok is, akik eddig nem találkoztak vele.

Scifi.hu: Attila, Tibor, köszönjük szépen és sok sikert kívánunk az antológiához!

 


Az első számról:

A robotokat, főleg az ember képére és testfelépítésére alkotott robotokat lehet szeretni, lehet tartani tőlük, de az biztos, hogy fontos és nélkülözhetetlen szerepet fognak betölteni az emberiség jövőjében. Így létezésük jelentősége vitathatatlan.

Ma még csak egyszerű munkavégzésekre használjuk őket, de küszöbén járunk a kornak, amikor a gépeket mesterséges intelligenciával felruházva az ember teljes jogú társává tehetjük.

Az idő eljövetelével újabb problémával találkozunk, hogy a robotoknak lehetnek-e azonos jogaik az emberrel, bármit el kell-e tűrniük, vagy a mesterséges intelligenciához mesterséges érzelmek is társulnak, és így megbánthatók annyira, hogy küzdeni kezdenek az alárendelt szerep ellen.

Szerzőink ezzel a dilemmával foglalkoznak az ember vagy éppen a robot szemszögéből vizsgálva a problémát.

A kötet egy antológiasorozat első része, amelyben a magyar nyelven alkotó kezdő és már publikált írók legjobb műveit mutatjuk be.

 

V. K. Bellone – Az ember legjobb barátja

Huszár István – Pajszer és kalapács

Varga Lóránt – Európé ajándéka

Dyta Kostova – Musicus

Varga Balázs – A mindennapi robot

Fedina Lídia – Bee 12

Early Moon – Ambrózia 404

Schlekmann János – Az igazi robotok

Puska Veronika – Kérdezd meg Lamarckot!

Szabó Zoltán – Tizenhat tonna

Buglyó Gergely – Az utolsó kihívó

James Grey – Gr/3g-0R szimfóniája

R. J. Hendon – Az istenek szakácsa

 


Az SF Galaxis előrendelhető a Galaktikaboltban.

Várható megjelenési dátuma 2018. október 30.

ISBN: 978-615-5859-34-2

Előrendelési ár: 2,392 Ft

Szerzők: Buglyó Gergely, Dyta Kostova, Early Moon, Fedina Lídia, Huszár István, James Grey, Puska Veronika, R. J. Hendon, Schlekmann János, Szabó Zoltán, V. K. Bellone, Varga Balázs, Varga Lóránt

Oldalszám: 200