2018 legjobb scifi filmjei

Ez az év is elszállt, így eljött az ideje, hogy visszatekintsünk az idei scifi filmes felhozatalra. Akadt jó pár remek alkotás, de sajnos olyat is láthattunk, ami csalódást okozott.

A szubjektív lista várja a véleményeteket, fejtsétek ki hozzászólásokban, hogy idén mi tetszett nektek legjobban és miben csalódtatok!

 


1. hely: Expedíció

 

Sajnos nálunk nem került mozis forgalmazásba a film a stúdió és a Netflix között köttetett üzlet miatt, de ez cseppet sem ront a film minőségén és Natalie Portman alakításán. A Jeff Vandermeer regénytrilógiájának első része alapján készült film elképesztő vizuális élményt nyújt, a befejezés láttán pedig tátva marad a szánk. Intelligens, esztétikus sci-fi, amely egyszerre idézi meg a műfaj legnagyobb klasszikusait és nyújt valami igazán újat. Sose rosszabbat!

 

 


2. hely: Bosszúállók – Végtelen háború

 

A Bosszúállók grandiózus összecsapásban mérték össze erejüket a Végtelen Kövekre vadászó Thanosszal, és vesztettek. Hála az égnek, ugyanis ez a vereség olyan hatásosra sikeredett, mint anno A Birodalom Visszavág befejező képsorai. Azt hiszem, jelenleg ez a legtöbb, amit képregény filmek terén nyújtani lehet, műfajában az abszolút etalon, amelyet a következő rész lehet, hogy nem fog tudni túlszárnyalni. A Marvel évek óta egyre magasabbra teszi azt a bizonyos lécet és alig-alig nyúlnak mellé.

 

 


3. hely: Ready Player One

 

Idén Spielberg újra scifivel tért vissza a mozikba, egy ízig-vérig retro filmmel, amely bevallottan a szórakozást helyezte az első helyre. Ez mondjuk az egyetlen probléma vele, hiszen Ernest Cline regénye ennél azért icipicit több volt, a társadalomkritika és a disztópia csak hangulati elemként, díszletként került a filmbe. És a szereplőválogatás sem telitalálat, hiszen szinte semennyire sem hasonlítanak a regénybeli karakterekre.

 

 


4. hely: Fekete Párduc

 

A gyakran egy kaptafára készülő képregény filmek között a Marvel idén nem csak a Végtelen háborúval mutatott újat, hanem az év elején érkezett Fekete Párduccal is. És nem, nem azért, mert ez lenne az első fekete szuperhős a mozivásznon – ami egyébként nem igaz, tudtommal az a cím Wesley Snipes Pengéjét illeti -, hanem azért mert egy lenyűgöző, afro-futurista társadalmat mutatott be, egy olyan szuperfejlett várost, amely egyáltalán nem akarja másolni a nyugati társadalmat, hanem egy, a kulturális örökségét, hagyományait tiszteletben tartó, azokra épülő és azokat kiaknázó civilizációt mutat be. A képregény filmek között, ahol egy-egy futurisztikus város, idegen bolygó, űrhajó csupán díszletként szolgál, hogy ott csépeljék egymást a hősök, a Fekete Párduc vette a fáradtságot, hogy élő, lélegző világot teremtsen. Szinte vicces, hogy emellett épp abban gyengébb, amiben a szuperhős-mozik általában erősek: a verekedések, akciójelenetek helyenként túlságosan gagyik és elkapkodottak. De nem számít, mert emellett a Marvel-filmek egyik legjobb főgonoszát hozták a vászonra Killmonger személyében.

 

 


5. hely: Jurassic World – Bukott Birodalom

 

Hát-hát… Sokat gondolkoztam az ötödik helyen, és egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy ez a film megérdemli ezt a helyet. Volt vele baj bőven! De az a szomorú helyzet, hogy a többi idei film közül mindegyikkel voltak legalább ekkora problémák, és számtalan alkotás egyenesen katasztrofálisan rossz volt. A Jurassic World számos hibája mellett azonban számos emlékezetes jelenetet is felvonultatott, elég, ha csak a mólón a megmentésre hiába várakozó dinoszaurusz halálát említjük, vagy az aukciós jelenetet. Az Indoraptor pedig szerintem egy sokkal félelmetesebb és hatásosabb szörnyeteg volt, mint az Indominus Rex az előző részben. A dínók még mindig el tudják varázsolni a nézőket, de reméljük, hogy a harmadik résznél egy kicsit jobban odafigyelnek a készítők a forgatókönyvre.

 


Futottak még:

Aquaman

Tűzgyűrű: Lázadás

Venom

A Hangya és a Darázs

Hang nélkül

 

Az év csalódásai:

Solo – Egy Star Wars történet

Ragadozó

Űrdongó

Cloverfield Paradox