AJÁNLÓ – Harrison Fawcett: Minden bolygón jártam már

Harrison Fawcett: Minden bolygón jártam már
Harrison Fawcett: Minden bolygón jártam már

A Mauzóleumban tolvaj settenkedik, hogy elemelje a mágikus megaira kristályt, a Cailleach-t, mely elzárja az univerzumunkat a paradimenzionális világtól. A kristály eltulajdonításának következtében kezdenek kinyílni ezek a lezárt kapuk, és ha nem sikerül újra visszatenni a helyére, záros határidőn belül, akkor a felhasadt tér szövetén keresztül elárasztják az univerzumunkat ezek a pusztító lények. A tolvaj, öngyilkossága előtt egy levelet hagy hátra, melyben elárulja, hogy hová rejtette a Cailleach-t. A gond csak az, hogy ő sem tudja pontosan, hogy az öt félkész fotonklipper melyikébe rejtette el, ugyanis amikor visszatért a gyártósorra, hogy magához vegye a megaira kristályt, a fotonklipperek már le lettek szállítva a megrendelőknek. IV. von Anstetten Brett Shaw-t bízza meg, hogy felkutassa a szóban forgó fotonklippereket, és visszahozza a kristályt. 

Brett Shaw éppen kerti grill-partit tart, amikor megkapja a felkérést. Összeszedi a csapatot, mely összesen négy személyből áll, és elindulnak a Cailleach felkutatására. A csapat tagjai: Wittgen százados és párja Dana, valamint maga Brett Shaw és neje, Akiho. A feladat nem tűnik túl nehéznek, hiszen csak meg kell tudniuk, hogy kik az új tulajdonosai az öt fotonklippernek és valami mesével fel kell jutniuk a hajókra, hogy a választófalt megbontva megnézzék, melyikben van a kristály. Azonban a gyártó nem hajlandó kiadni a vásárlók adatait, hiszen az ütközik a szabályzattal. Hőseink rábeszélőképességének azonban senki sem tud ellenállni, így öt névvel a zsebükben nekikezdenek a tényleges kutatásnak.

A dolog pikantériája, hogy valaki más is a Cailleach felkutatására indult, ami megnehezítheti Brett Shaw és csapata munkáját, főleg akkor, ha a titokzatos puhakalapos hamarabb leli meg a kristályt. Ráadásul, az idő sem korlátlan, hiszen a kapu egyre nagyobbra nyílik, és a kósza szörnyeken kívül, lassan egy előőrs is készül az átkelésre, hogy leigázzák az univerzumunkat.

A küldetést azonban nem csak a külső akadályok nehezítik, hanem a csapaton belül is feszültség alakul ki, amikor a régi sebek újra felnyílnak, vagy éppen újabbak keletkeznek. Talán könnyebb lett volna a helyzet, ha Brett Shaw betartja az első szabályt, amit egy küldetés esetén figyelembe kell venni, azaz: Ha bevetésre mész, az asszonyt hagyd otthon! Ha nem így cselekszel, akkor készülj fel a lelkizésre, a hisztire és a bűntudatkeltésre 🙂

A történet egy kicsit töredezettre sikerült, ugyanis a fő küldetés több kisebb kalandra tagolódik, ami megtöri a lendületet. Mindegyik fotonklipper felkutatása egy másik világot tár fel az olvasók előtt, amik között nincs semmi kapcsolat, csak a hajók. Amivel még nem lett volna gond, ha tovább elidőzünk az egyes világokon, mint pl. az Aergón, és nem trappolunk rajta végig, mint elefánt a porcelánboltban, ahogy történt ez Rosanon.

A világok bemutatása helyett azonban kaptunk egy kis lexikális tudást a Mysterious Universe és szereplői történetéből. Ilyen a Herden dezintegrátor keletkezésének és sorozatszámozásának története, vagy éppen Dana Djokics életrajza. De Brett Shaw és Paul Wittgen múltjából is felvillannak képek, melyekről eddig az olvasó még nem szerzett tudomást, és sok mindent más megvilágításba helyeznek ezek az információk.

Fawcett hozta a hangulatot és a kalandot, amit megszoktunk tőle. Egyes poénok hatalmasat szóltak, mások pedig még hatalmasabbat szóltak volna, ha olvastam volna az összes előzményt. Igen sok utalással van megtűzdelve a történet, amit leginkább a fanatikus MU rajongók értékelnek és értenek (ilyenkor kicsit szomorú vagyok, hogy csak nemrég ismerkedtem meg a sorozattal). Viszont a sorozathoz frissen csatlakozott olvasóknak sem kell elkeseredniük, hiszen tele van popkultúrális utalásokkal is a regény.

A töredezettsége ellenére kiváló szórakozást nyújt a történet, és nem hagyja lankadni az olvasó figyelmét. Amint az egyik küldetés véget ér, már rögtön egy másik közepén találjuk magunkat. A változatos világok és ellenségek nem könnyítik meg csapatunk munkáját, és lassan rájövünk arra is, hogy miért is Brett Shaw kapta a látszólag könnyűnek ígérkező feladatot. A Herdenek is kiveszik a részüket az akciókból, bár olyan helyzet is adódik, amikor bevetésük lehetetlen, így marad Akiho vívótudása és kaszabolási hajlama.

A színen feltűnnek régi ismerősük is, mint pl. Szlobodan Djokics, vagy éppen az Űrtemplomos Lovagrend. A “régi”-t úgy értem, hogy akik olvasták az sorozat korábbi darabjait, ugyanis nekem egyik sem ismerős. Ez persze nem akadályozott az olvasásban, hiszen mindegyik korábbi szereplőről vagy eseményről kaptam annyi információt, amennyi az események megértéséhez szükséges. Persze, az érdeklődésemet tovább fokozta, hogy mi lehetett pontosan az előző részekben, és legszívesebben most nekiülnék az összes eddigi MU kötetnek, hogy egyhuzamban elolvassam mindet. Viszont vannak olyan kiszólások a regényből, ami nem a korábbi MU történetekhez kapcsolódik, hanem a sorozatba író szerzők más regényeire utalnak. Ilyan pl. a Herden 73 Eshtar, ami Paul Wittgen tulajdonát képezi. Gondolom, ezt nem kell hosszan magyaráznom azoknak, akik ismerik Michael Walden eddigi munkásságát. És hány utalás lehet még, ami nekem még nem esett le? Mert ugye ezek nincsenek lábjegyzettel ellátva, hiszen a történethez nem kötődnek szorosan. Mégis ezek az apró dolgok adják az eszenciáját az egész sorozatnak, amitől az ember úgy érzi, hogy még többet és többet akar olvasni, hogy feltáruljon előtte az egész MU univerzum, a szerzőikkel együtt.

Végül meg kell említenem, hogy kicsit mintha megöregedtek volna a szereplők. Hol van már az a Brett Shaw, aki a Feketecsuklyásokban határozottan tört előre és semmi sem akadályozta meg abban, hogy elérje a célját? És hol van a laza Paul Wittgen, aki hajszolta az élvezeteket, de ha kellett, akkor stratégaként is megállta a helyét? Az eddigi macsós stílusból kicsit visszavettek, persze csak és kizárólag akkor, ha a külvilág nem látta őket. Kétségek és titkok mardossák őket belülről, valamint a korábbi sebek, melyek időről-időre felszakadoznak. Ezek miatt már nem vágnak bele ész nélkül mindenbe, hanem megfontoltabban közelítenek a problémához. Persze, néha kijön belőlük a vadállat, és megcsapja őket a múlt szele. Ilyenkor a Herdenek maximumon teljesítenek, és pusztulást hagynak maguk után.

Külön kiemelném még a borítófestményt, ami Rückert Levente munkája. Nekem annyira bejön ez a kép, hogy ha lenne belőle plakát, szívesen kitenném a falra, bekeretezve. A következő Harrison Fawcett regényen is Rückert Levente borítófestménye lesz látható, ami a A korona szövetsége címen fog majd napvilágot látni. Még nincs pontos megjelenési dátum, de a Könyvfesztivál vagy a Könyvhét környékére várható.

Aki szereti a kalandos space fantasy (sci-fi) történeteket, és szereti a humort, annak kiváló szórakozást nyújthat a regény. Arra azért érdemes figyelni, hogy ha egyszer nekikezdünk az olvasásának, a végéig nem nagyon tudjuk majd lerakni. Szóval, hétvégére érdemes időzíteni az olvasását 😉

A kötetet köszönöm Harrison Fawcettnek és a Tuan kiadónak.

Csak ajánlani tudom!

ISBN: 978 963 9940 83 3
Tuan kiadó, 2018
Terjedelem: 294 oldal
Bolti ár: 3990,- Ft

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg másokkal is: