KRITIKA – Love Death and Robots

Március 15-én jött ki a Netflixen egy érdekes kezdeményezés, a Love Death and Robots, amely egy hangsúlyozottan felnőtteknek szóló, antológia jellegű animációs sorozat. Olyan nevek bábáskodtak a születésénél, mint David Fincher, Tim Miller (a Deadpool és a hamarosan bemutatandó új Terminátor rendezője), az írók között pedig olyan ismert neveket üdvözölhetünk, mint John Scalzi, Peter F. Hamilton vagy Ken Liu, de a többiek is sok mindent tettek le már az asztalra.

Antológiasorozatról van szó, ennek megfelelően a részek gyakorlatilag semmilyen kapcsolatban nincsenek egymással, csak cím köti össze őket valamelyest, illetve az, hogy mindegyik animációs (bár némelyiken alig látni). A részek hossza sem egységes, 5-15 perc között változik, az egyes epizódok pedig mind humor-komolyság, mind a szex-erőszak tekintetében széles skálán mozognak.

 

 

Először nézzük az animációt: mindenhol remek, az élőszereplős felvételek stilizálásától a CGI-n keresztül a teljesen rajzoltig terjed. Valószínűleg mindent bevetettek, itt tart az animációs technika 2019-ben.

A részek szerintem kissé rövidre sikerültek, inkább egy-egy csattanóra épülő néhány oldalas novellának felelnek meg. Ötletesek és jók, de végig az volt az érzésem, hogy bárcsak fogták volna valamelyik animációs technikát és kibővítették volna egy teljes filmre. Így a történetek kevésbé mélyenszántóak, és egy hard-core sci-fi kedvelőt nehezen lepnek meg. De ahol nem is túl eredeti az alapötlet, a hangulat és a látvány olyan erős, hogy bőven elviszi a hátán az adott részt.

Az én személyes kedvencem a Good Hunting, a Suits és a Beyond the Aquila Rift, mindegyik más miatt. De a részek olyan változatosak, hogy mindenki találhat magának neki tetszőt.

A végkövetkeztetés az, hogy bár a sorozat inkább egy degusztációs menünek felel meg, és nem egy egész vacsorának, mindenképp megéri megtekinteni. Az egész szezon teljes játékideje 180 perc, úgyhogy akár egy este alatt is végignézhető. Az, hogy az egyes részek lehettek volna hosszabbak, a történetek mélyebbek, csak egyéni megjegyzés, láthatóan nem ez volt a koncepció. A koncepciót viszont tökéletesen valósították meg.

 

 

Lássuk az epizódokat egy-egy mondatban!

Sonnie’s Edge: nagyon hard SF, némi szex és sok erőszak, meg lények, CGI-ben. Peter F. Hamilton sztorija.

Three Robots: három robot kóborol a posztapokaliptikus világban, szintén CGI-ben. A macskák ismét nem azok, amiknek látszanak. Scalzi első poénja a háromból.

The Witness: ultraerőszakos sci-fi krimi, élő szereplők stilizálásával.

Suits: az alienek tényleg a tehenekre hajtanak! 🙂 Amerikai farmerek szörnyeket irtanak exoszkeletonokkal az X-COM hangulatában, rajzolt és CGI stílusban. Az egyik legjobb rész.

Sucker of Souls: néhány felfedező és exkommandós egy barlangban talál egy vámpírt, és ez még csak a kezdete a problémáiknak. Rajzolt.

When the Yogurt Took Over: egy öt perces poénnovella Scalzitól, inkább csak alibizés, mint végiggondolt történet, valószínűleg tényleg a reggelije fölött gondolta ki. CGI

Beyond the Aquila Rift: sötét űrhajós sci-fi meztelen csajjal és sokat próbált kapitánnyal. Minden ziccert szemérmetlenül kihasznál a témában, játékosok imádni fogják. CGI

Good Hunting: különös hangulatú, nagyon szépen megrajzolt kínai történet Ken Liu tollából. Személyes kedvencem a sorozatból.

The Dump: egy öreg szemétgyűjtő harca a felszámolás ellen. CGI

Shape-Shifters: az amerikai hadsereg génmódosított katonákat vet be a Közel-Keleten, csakhogy az ellenség sem az, aminek látszik. CGI

Helping Hand: ha egyedül vagy az űrben, néha elkel egy segítő kéz, még ha az a sajátod is. CGI

Fish Night: két eltévedt házaló ügynöknek megjelennek az ősi óceán szellemhalai. Rajzolt és CGI, a kevés igazán eredeti ötlet egyike.

Lucky 13: Űrhajós-lövöldözős sci-fi A holnap határa hangulatában, és egy csavar (nem az űrhajóé, vagy igen?)

Zima Blue: Vizuálisan lenyűgöző rajzfilm a magyar Ruben Brandt, a gyűjtő stílusában, és szintén eredeti ötlet.

Blind Spot: Mad Max robotokkal. CGI

Ice Age: szupercivilizáció a jégszekrényben. Szinte teljesen élőszereplős alkotás Mary Elizabeth Winsteaddel, alig stilizálták.

Alternate Histories: ismét egy Scalzi-darab, Hitler hatféleképp hal meg még festő korában. Kicsit több értelme van, mint a joghurtos résznek, de azért látszik, hogy Scalzi itt sem erőltette meg magát túlságosan.

The Secret War: Vörös Hadsereg és okkultizmus Indiana Jones-stílusban, Zorkóczy István rendezésében. fotorealisztikus CGI.

 

Értékelés: 10/9

 


 


Hidy Mátyás kritikája

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg másokkal is: