AJÁNLÓ – Dennis E. Taylor: MI vagyunk az Istenek

Dennis E. Taylor: MI vagyunk az Istenek

Az emberek kimenekítése a Földről folytatódik, miközben Bob 2.0 a deltalakók fejlődését követi nyomon. Amikor az ember, bocsánat, MI vállára ekkora felelősség nehezedik, nem is csoda, ha kezdi úgy érezni magát, mint egy Isten. Ha pedig nem látja a közeledő pofont, az már az ő hibája…

Az MI, Bob után itt a Bobiverzum II. része, mely ott folytatja a történetet, ahol az előzőnél megszakadt. Bob továbbra is a deltalakók mindennapjait figyeli és igyekszik megvédelmezni őket az ellenség támadásaitól. Istent játszik egy olyan társadalomban, mely nem nagyon kedveli, ha irányítják őket, így minden egyes mérkőzést le kell játszania.

A klónok egy része továbbra is a Földön maradt emberiség evakuálásával van lefoglalva, még a másik részük a kiszemelt bolygón igyekszik elkeríteni egy kis részt a hamarosan megérkező csoportok részére, hogy azok új kolóniát hozhassanak létre, és ezzel fennmaradjon az emberi faj.

A Bob “leszármazottak” egy része pedig az ismeretlent kutatja, újabb lakható bolygókat keresve az univerzumban. De amivel találkoznak, az feladja a leckét a Boboknak.

A kötet 77 “naplóbejegyzésből” áll össze egy egész történetté. Minden egyes bejegyzés egy klónhoz kapcsolódik, aki a saját területén történő eseményeket meséli el, időrendben, ellentétben a bejegyzésekkel, melyek időben és térben is ugrálnak, mégsem érezzük ezt zavarónak, hiszen az egyes klónok története folyamatos. Minden egyes rész elején szerepel a klón neve, a dátum és a hely megjelölése, ami szintén segíti az olvasót abban, hogy követni tudja a történetet.

A regény stílusa tovább folytatja az első kötetét, azaz inkább történetmesélős, mint izgalmas. Nem nagyon rágjuk le a körmünket olvasás közben, ugyanis minden egyes konfliktus a levegőben lóg, és nincs elég információnk arra nézve, hogy mi lehet a megoldás kulcsa. Dennis E. Taylor nem tud feszültséget generálni, főleg nem fokozni azt. Ami nem feltétlenül rossz, ha az olvasó tudja, hogy mire számíthat és szereti a “leíró” stílust.

Persze, vannak konfliktusok a történetben, elég csak a deltalakók Bobhoz való hozzáállását megfigyelni, akik elutasítják az “istenképet” melyet Bob jelenléte próbál megteremteni. Illetve, az első emberi kolónia létrehozása sem megy zökkenőmentesen, hiszen a természet igyekszik kivetni magából azt ami nem oda való. De ezek nem valós problémafelvetések, hiszen a megoldásokhoz nem az olvasóval együtt jutnak el a klónok, hanem az író elképzelése alapján. Ez azt jelenti, hogy egyszer csak megjelenik a válasz a problémára, ami vagy hatásos, vagy elvetik, mert nem működik. De mi, olvasók tudjuk, hogy előbb-utóbb lesz megoldás és nem is kell nagyon idegeskednünk ezen.

Sajnos a popkultúrális utalások is egy kicsit a háttérbe szorultak, akárcsak a humor. Mintha sokkal komorabb lenne ez a rész, mint az előző volt. Pedig a humor sokat dobott volna a történeten, akárcsak a fel-felbukkanó popkultúrális utalások, melyek hangulatot teremtettek volna. Nyomokban azért tartalmaz ez a rész is mindkettőből egy kicsit.

A regény közepe felé felcsillant egy fénysugár, amikor Mario egy olyan naprendszerbe botlik, melyet teljesen kifosztottak és az egyik bolygóján intelligens faj maradványaira bukkan. A Mások, ahogy később a Bobok hivatkoznak rájuk, egy egész civilizációt irtottak ki ezen a bolygón. A technológiájuk fényévekkel megelőzi a Bobokét, így nem csak a Bobiverzum létét veszélyeztetik, hanem az emberiségét és a deltalakókét is, ha egyszer elérnek ezekbe a naprendszerekbe is.

Igazi kihívásnak ígérkezett a Mások elleni felkészülés és szembenézés, főleg abban a tudatban, hogy még sokat kell fejlődniük a Boboknak is, hogy érdembe felvegyék a harcot. A lelkesedésem akkor lankadt egy kicsit, amikor újabb információk kerültek napvilágra a Másokról. Aki olvasta a Pandóra csillagát, annak ismerős lehet a Mások története és civilizációja.

Nos, ha a körmünket nem is rágjuk tövig olvasás közben, azért jól elszórakozhatunk a Bobiverzumban. A megteremtett virtuális világ, ahol a klónok “élnek” és fogadják vendégeiket, néha igazán szórakoztató tud lenni. Nem beszélve a szerelemről, ami megjelenik a regény lapjain. Hiába az MI mátrix, ha annak alapját egy ember tudata adja, akkor a szerelem is előkerül egyszer. De egy fémdobozba zárva nehéz udvarolni, és kedvére tenni a kiválasztottnak. Milyen kár, hogy a Földet lakhatatlanná tévő civilizáció nem fejlesztett androidokat a végső háború előtt. Így a Bobokra vár ez a feladat, hogy megteremtsék azt a testet, amivel jelen lehetnek a valóságban is.

A terrorista szál kidolgozása is jól sikerült. Mondjuk, jobban örültem volna annak, ha kicsit jobban belelátunk ezen csoportok tevékenységébe, és nem csak az eredményével találjuk szembe magunkat. Viszont a drámai rész nem csak jól meg lett jelenítve, hanem rámutatott arra is, hogy a Bobok nem istenek, hiszen ők is sebezhetőek.

A könyv nagyon olvastatja magát, ami nem csak a történetmeséléses stílusnak köszönhető, hanem a rövid, pároldalas “naplóbejegyzéseknek” is. Az olvasó azt hinné, hogy könnyen leteheti majd a kötetet egy bejegyzés végére érve, de nem így történik, mert mindig nyitva marad egy szál, ami piszkálja a fantáziáját és tovább olvassa, hogy 3-4 bejegyzés után újra a kiszemelt Bob-klónnak a történetéhez érjen.

Másik nagy előnye a regénynek, hogy a sokszereplős történetnek köszönhetően, mindenki megtalálhatja a kedvenc Bob-klónját. Én még az első kötetben megtaláltam a kedvencemet, aki vicces volt és kilógott a többi klón közül. Sajnos, a második részre egy kicsit komorrá vált, majd depressziós lett és meg is semmisült 🙁 Talán a harmadik részben felbukkan egy új kedvenc, aki méltó lesz utódnak.

Végül kitérnék egy kicsit a fordításra is, hiszen az első résznél igen sok kritikával illettem a fordítót. Akárcsak az első részt, ezt is Oszlánszky Zsolt fordította, és úgy néz ki, hogy a kritikák értő fülekre találtak, ugyanis nem futottam bele olyan alapvető hibákba, mint az első kötet esetén. Vagy több ideje volt neki a fordításra, vagy az olvasószerkesztővel sikerült jobban együttműködnie, de az eredmény magáért beszél. Olvasás közben nem zökkentettek ki magyartalan mondatok, vagy oda nem illő fizikai állandók/változók, leírások.

A borító is jól sikerült, ami Nagy Gábor tehetségét tükrözi, és bepillantást enged az egyik csatába 😉

Összességében egy jól felépített történetet kap az olvasó, mely szórakoztat és könnyed kikapcsolódást biztosít. Mindenki megtalálja a számára legérdekesebb történetszálat, miközben nem unja a többit sem. Van itt szerelem, dráma és harc, minden ami egy jó regényhez kell, de nincs elnyújtva, így egy percig sem unatkozunk olvasás közben.

A kötetet köszönöm a Metropolis Media Kiadónak.

Na, ilyen egy jó könyv

ISBN: 978 963 9866 48 5
Metropolis Media, 2019
Fordította: Oszlánszky Zsolt
Terjedelem: 356 oldal
Bolti ár: 3490,- Ft


Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg másokkal is: