HUNGAROCON / Atomenergia – félnünk kell tőle?

Nagyot ment idén az HBO Csernobil című minisorozata. Mindenki, aki megnézte, úgy érzi, hogy már érti, hogyan is következhetett be a katasztrófa. Sajnos, ezen túl, sokan vannak olyanok is, akik azt hiszik, hogy kész atomtudósok, mert megnézték a sorozat mind az öt részét. Mint tudjuk, akármennyire is dokumentarista stílusban készült a minisorozat, akkor is egy filmes produkcióról van szó, mely megtörtént eseményekre alapoz, de néhol elhajlik a valóságtól.

Éppen ezért gondoltuk azt, hogy az idei HungaroCon-on helye van egy, az atomenergiával kapcsolatos előadásnak, mely segít helyretenni a dolgokat. dr. Yamaji Bogdán: Atomenergia – Valóság és tévhitek című előadása kitér az atomerőművek működésére, az atomenergiával kapcsolatos tipikus félreértésekre, tévhitekre. Szó lesz Csernobil mellett Fukusimáról is, illetve arról is, hogy fertőz-e a sugárzás.

Amikor Antoine Henri Becquerel az uránsók sugárzását vizsgálta, rájött, hogy a röntgensugárzáshoz hasonló sugárzással van dolga, amit radioaktív sugárzásnak neveztek el. Ezért a felfedezéséért 1903-ban fizikai Nobel-díjat kapott Pierre és Marie Curie-vel megosztva. Becquerel és Pierre halálát követően Marie egyedül folytatta a kutatásit, melynek következtében felfedezte a rádiumot és polóniumot. Viszont arra nem jött rá, hogy a radioaktív sugárzás mennyire káros, hiszen ha tudta volna, akkor nem szabad-kézzel, mindenféle védőszerelés nélkül végzi a kísérleteit a laboratóriumban.

A XX. század elején igen nagy népszerűségnek örvendett a rádium (és hasonló radioaktív elemek). A foszforeszkáló hatásának köszönhetően vizsgálták annak a lehetőségét is, hogy a gázégőket lecserélnék rádium gömbökre, így oldva meg a világítás kérdését. Viszont, még nagy mennyiségbe, olcsón nem lehetett hozzájutni, addig kis mennyiségben élelmiszerekbe, kozmetikai termékekbe, „gyógyszerekbe” és vízbe adagolták, ezzel is növelve az eladásokat.

Az első kísérleti atomreaktort Szilárd Leó és Enrico Fermi építtette 1942-ben, Chicagóban. Innen egyenes út vezetett az atombomba elkészítéséhez. Talán kevesen tudják, de Fermi számításai hagytak rá esélyt, hogy a kísérleti atomrobbantás következtében láncreakció indulhat be a Föld légkörében, mely begyújtva azt, megsemmisítene minden élőlényt a Föld felszínén. Ennek ellenére, a Manhattan terv-ben részvevők vállalták a kockázatot.

Azt mondhatjuk, hogy 1942 óta egy olyan korba léptünk, ahol a nukleáris katasztrófa árnyéka vetül ránk. Biztosítanak bennünket, hogy az atomenergia biztonságos és a fosszilis tüzelőanyaggal működtetett erőművekhez képest lényegesen környezet-barátabb. Miközben a kiégett fűtőelemekkel nem tudunk mit kezdeni, csak elraktározzuk ezeket, és a gondot a jövő generációira bízzuk.

Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombák történetét mindenki ismeri, hiszen ez volt a nyitánya a nukleáris katasztrófáknak. Igaz, hogy katonai bevetésről volt szó, de az eredmény még az agresszorokat is meglepte, nem beszélve a sugárfertőzöttek nagy számáról. Ennek ellenére, a háború befejeztét követően sem álltak le az amerikaiak az atombombák továbbfejlesztésével, főleg miután a Szovjetuniónak is sikerült előállítania a saját atombombáját. A kísérleti robbantások igen nagy természeti katasztrófákat okoztak, elég csak belegondolnunk a Bikini-atollon végzett hidrogénbomba kísérletbe, melynél a bomba erejét kicsit elszámolták a tudósok.

Az emberi felelőtlenség okozta legnagyobb katasztrófa nem Csernobilhez kötődik, de köze van a szovjetekhez. 1945-ben létrehozták Szovjetunióban, a mai nevén Majak Termelési Egyesülésnek nevezett komplexumot, melynek az volt a feladata, hogy plutóniumot állítson elő az atombombához. Már az intézmény tervezésekor figyelmen kívül hagyták a biztonsági előírásokat, és a reaktoroknál sem alakítottak ki primer és szekunder kört, hanem a közeli tó vizét használták fel közvetlenül a reaktorok hűtésére. Ennek következtében a tó sugárszennyezett lett, melynek eredményeként a tó partján állva, már fél óra alatt halálos dózist kaphatott az ember. A problémát csak fokozta, amikor 1968-ban a Karacsáj-tó kiszáradt és a mederben lerakódott radioaktív port a szél széthordta, több millió embert 185 petabecquerel sugárzásnak kitéve, mintegy 25 000 négyzetkilométeres területen. Azóta a tó medrét lebetonozták és sugárszennyezett anyagok tárolására használják.

Azonban ezt megelőzően történt itt más is, amit ma csak Kistim-tragédiának ismerünk. 1957-ben Majak területén egy 250 köbméteres tároló hűtésének meghibásodása folytán robbanás következett be, melynek következtében 20 millió curie aktivitású radioaktív izotópot tartalmazó anyag került a levegőbe és szóródott szét 20 000 négyzetkilométeren. Nyilvánosságra csak 1989-ben került a baleset, addig szigorúan titokban tartotta a szovjet vezetés és északi fénynek, vagy villámlásnak állította be a propaganda a jelenséget.

Az elmúlt évtized sem maradhatott nukleáris baleset nélkül. A fukusimai atomerőműben bekövetkezett robbanás is jól szemlélteti, hogy nem vagyunk felkészülve minden váratlan helyzetre. Annak ellenére, hogy a földrengést követően az atomerőmű még működő blokkjai leálltak, a fűtőelemek hűtését biztosítani kellett. A cunami következtében azonban a hűtést biztosító dízel szivattyúk leálltak és a fűtőelemek túlhevültek, melyek egyes blokkoknál robbanáshoz vezettek.

Napjainkban gondot okoz a fukusimai erőműnél felhasznált szennyezett hűtővíz tárolása, mely napról-napra növekszik. Jelenleg több százmillió liter sugárszennyezett víz vár sorsára az erőmű mellett, tartályokban.

Az elhasznált fűtőelemekkel sem vagyunk jó helyzetben. Ismételten a Szovjetunióra kell tekintenünk, a Lepsze (oroszul: Лепсе) kiszolgálóhajtóra, mely a szovjet atomjégtörő hajóinak fűtőelemcseréjt volt hivatott ellátni. A hajó 1984-ben radioaktív szennyeződést szenvedett egy vihar következtében. Ezt követően Murmanszk város kikötőjébe horgonyzott le, közel a norvég és finn határhoz. A hajó terhével a kikötőbe rostokolt egészen 2012-ig, amikor is részben sikerült sugár-fertőtleníteni és elvontatták.

Szegény norvégok szívják meg leginkább a szovjet-orosz nemtörődömség következményeit. Nem elég, hogy 30 éve szivárog az elsüllyedt Komszomolec atomtengeralattjáró a Norvég-tengerben, az észak-oroszországi Arhangelszk megyében pár héttel ezelőtt újabb baleset történt, amikor felrobbant az oroszok atomhajtású kísérleti rakétája. A napokban kiderült, hogy nem is egy, hanem két robbanás is történt, amit persze orosz részről továbbra is tagadnak.

Hol vannak még a kisebb balesetek, melyek nem kerültek fel a listára, vagy éppen nem kaptak akkora publicitást? Pl. a Kozmosz-954-es atomreaktorral ellátott szovjet műhold, mely a visszatérést megelőzően nem tudta parkolópályára állítani a reaktorát, így az belépve a légkörbe, az alkatrészei Kanada jégmezőin szóródtak szét több száz kilométer hosszan. Vagy a számos atomtengeralattjárók balesetei, melyeket mindenki megpróbált szépen eltussolni. De ide tartozik az amerikai SL-1 kutatóreaktor vagy éppen a jugoszláv kísérleti reaktor balesete is.

Balesetek mindig voltak és lesznek is. Sajnos, ezeket nem tudjuk elkerülni, mert mindig ott az emberi-faktor. Valamint minden természeti katasztrófára sem készülhetünk fel, amit jól mutat a fukusimai baleset is.

Ezek után kíváncsian várom dr. Yamaji Bogdán előadását 🙂

Gyere el te is a HungaroCon-ra és hallgasd meg az előadást.