AJÁNLÓ – Cixin Liu: A halál vége

Cixin Liu: A halál vége
Cixin Liu: A halál vége

A Háromtest-trilógia első két része elvarázsolt és már nagyon vártam a befejező részt, melytől azt reméltem, hogy pontot tesz a trisolarisi és az emberiség közti “csata” végére. A sötét erdő effektus óvatossá tette mind a két fajt, hiszen Luo Ji rámutatott arra, hogy egy pillanat alatt a Trisolaris és a Föld sorsa is megpecsételődhet. A kikényszerített béke felett a Kardtartó pengéje lebegett, aki egy intéssel véget vethetett mindennek. Lassan azonban elérkezett az idő, hogy Luo Ji átadja a Kardtartó szerepét másnak.

A sötéterdő-elrettentésnek csak egy problémája van, mégpedig az, hogy ha alkalmazzák, akkor mind a két civilizáció halálra van ítélve. A Kardtartó tehát nem csak a trisolarisi faj ütőerén tartotta pengéjét, hanem az emberiségén is. Az így kikényszerített béke lassan elfeledtette az emberekkel, hogy milyen veszélytől is menekültek meg, és megmentőjük ellen fordultak, aki egy egész naprendszert pusztított el azért, hogy bizonyítsa a sötéterdő-elméletet.

Liu egy új szereplőt mutat be az olvasóknak, akinek a szemén keresztül ismerhetjük meg az eseményeket. Cheng Xin kínai rakétatudós élete az “időszámítás korában” kezdődik, azaz napjainktól indul a történet. Az író, kihasználva a hibernáció nyújtotta lehetőséget, Cheng Xint folyamatosan az események középpontjában tudja tartani, miközben az ismert időszakokban (az első két rész eseményei), illetve az eseménytelen, az alapkutatásokkal eltöltött években hibernálja, így korszakokat ível át ezzel a módszerrel. Olykor csak pár napra olvasztja ki hősnőnket, hogy ott legyen a sorsfordító események közepén, majd a döntést követően újra mély, álomtalan álomba hűtse.

A trilógia harmadik kötete kicsit más stílusban íródott meg, mint az első kettő. Persze, itt is van egy szereplőnk, aki végig az események középpontjában áll, és döntései befolyásolják a két faj jövőjét. Mégis, úgy érzem, hogy Cheng Xint inkább csak bábu, akit az író ide-oda lökdös, miközben kifejti nézeteit és kísérletezik a fizika lehetőségeivel.

Elnézve a molyos értékeléseket, szembe kell mennem az árral. Nem fogok szuperlatívuszokban beszélni a regényről, mert a harmadik kötet nem tökéletes, és pont azokat a hibákat halmozza, melyekre az előző kettőnél mutattak rá mások. A terjedelméből kikövetkeztethető, hogy igencsak túlírt. Sajnos, voltak olyan részek a történetben, főleg a vége felé, melyek untattak és semmi újat nem hoztak. Liu egy grandiózus, mindenen átívelő, a halál végéig tartó történetet próbált az olvasó elé tárni, melybe igyekezett beleszőni minden olyan tudományos elméletet, mely napjainkban is népszerűek. Gondolok itt a többdimenziós térre, illetve a multiverzumokra. A sötéterdő-támadás elleni védekezés több alternatíváját is körbejárja, és mindegyiket a végsőkig meg is valósítja. Amivel nem is lenne gond, de néha a kevesebb több.

Aki nekikezd a kötetnek, az gondosan kerülje el a 7. oldalon található “Korszakok” felsorolását, ugyanis ennek ismeretében ki tudja következtetni a sorsdöntő események bekövetkeztének idejét és irányát. Ezzel elveszik egy szelete a meglepetésnek, ami sajnos csökkenti az élményt. Sajnos, én is időnként visszalapoztam, hogy megnézzem, meddig tart egy-egy korszak, aminek következtében már előre sejtettem, hogy mi fog történni. Ráadásul Cheng Xin egy elég papírmasé figura, akinek a határozatlansága és döntései nem csak az emberiség sorsát határozzák meg, hanem súlytalanul lebeg a történet felett, mint akinek tényleg csak annyi a szerepe, hogy jelen legyen és húzza meg magát. Ha pedig döntést hoz, az általában katasztrófát okoz.

Röviden, Cheng Xin nem egy szerethető figura. Sőt, inkább idegesítő, aki ha eltűnne a történet egyik pontján, nem hiányozna senkinek. Mégis az ő szemén keresztül ismerjük meg a világot és a korszakokat, melyek meghatározzák az emberiség sorsát és jövőjét az univerzumban.

A regény mindennek ellenére egy igen érdekes és izgalmas hard sci-fi, melyben a tudomány nyújtotta lehetőségek tárházát tárja elénk az író. Igaz, hogy vannak hihetetlennek tűnő szálai a történetnek, melyek igencsak megdolgoztatják az olvasó szürkeállományát, abban az esetben, ha az ember meg is akarja érteni a jelenség mögött húzódó fizikai elveket. Nem is olyan régen hallgattam egy beszélgetést, ahol arról vitáztak, hogy van e jövője a sci-fi zsánerének, hiszen a tudomány már elért arra a pontra, ahol a mindennapok részei a jövő technikája, és a hard sci-fi a mezei olvasóknak már túlságosan is tudományosnak tűnik. Liu cáfolja ezt az elméletet, hiszen regényében úgy tudja ötvözni a tudományt és a szórakozást, hogy nem zökkenti ki az olvasót, és a leírt elméletek sem hatnak gagyinak, vagy a fantázia szüleményének. Jó, igaz, hogy néha túlgondolja a lehetőségeket, de mit tehet egy író, aki szeretne túllépni a tudomány mai állásán?

Az első két részben a sophonok korlátozták az emberiség fejlődését, azzal, hogy megakadályozták az alapkutatásokat abban, hogy további eredményeket produkáljanak. Ez a korlát az író lehetőségeit is meghatározta, illetve elég volt számára a fizika mai eredményeinek felhasználása és kiterjesztése. Az elrettentés korában ez a korlát megszűnt, így lehetőség nyílt arra is, hogy a ma még csak elméletnek számító dolgok megelevenedjenek a kötet lapjain, és elkápráztassák az olvasót. Azzal, hogy továbbgondolta a lehetőségeket, a tudományos vizekről átevezett a fantasztikum óceánjára, mely egyesekben talán olyan érzést kelthet, hogy Liu túltolta a ladikot. De gondoljunk bele, hogy bár manapság kicsit mosolygunk Verne rakétáján, mégis egy ahhoz hasonló szerkezettel jutottunk el a Holdra. Előfordul, hogy sok elmélet zsákutcába vezet, de a tudománynak szüksége van ezekre a zsákutcákra, hogy tanuljon belőle és kizárhasson olyan elméleteket, melyek nem bizonyultak jónak.

A halál vége játék az idővel és a térrel, ahol a játékmester maga az író, a néző pedig az olvasó. A játék tárgya pedig túlnyúl az emberiségen és annak sorsán, és a középpontjába az univerzum kerül, melynek mi csak egy porszemnyi részét képezzük. Liu nagy fába vágta a fejszéjét, amikor egészen az univerzum végéig akarta elvinni a történetét. Nem tört bele a “bicskája”, de kicsit kicsorbult az éle a végére. Az is igaz, hogy ha nem ment volna el a végsőkig, akkor sok kérdés még nyitva maradt volna, melyek hiányérzetet okoztak volna az olvasóban. Így viszont, bár még maradt egy pár kérdés, az olvasó maga is megtalálhatja a válaszait a sorok között.

Két dolog miatt nem tudom maximálisra értékelni a kötetet. Az egyik a súlytalan főszereplő, Cheng Xin, aki csak sodródik az árral, és nem áll ki a döntései mellett. Sokkal jobb lett volna, ha vállalja a döntéseinek a következményét, még akkor is, ha ezek katasztrófát okoztak. Ha kiáll a döntései mellett, még akkor is, ha azok végül hibásnak bizonyultak, sokkal kedvelhetőbb lett volna, és cselekvő részét képezte volna a történetnek. Így viszont mindössze egy dobókockának tűnt, amit egy kritikus kérdés eldöntésekor elgurítanak, és annak függvényében, hogy páros vagy páratlan az eredmény, a történet az szerint változik.

A másik dolog a túlírás. Érezhető, hogy Liu megakarta osztani az elképzeléseit az olvasóval és ki is akarta fejteni ezeket, de néha sajnos kicsit tovább tartott neki. Az egész kötetben vannak ilyen részek, de jellemzően a vége felé erősödött jobban ez a tendencia, ami néha oldalakon keresztül tartott.

A halál vége méltó lezárása a trilógiának, még ha nem is tökéletes. Azzal, hogy az író az univerzum végéig elvitte a történetet, elvarrt minden szálat és ezzel pontot tett a történet végére. Megismertette velünk mindazokat a veszélyeket, melyek az emberiségre várhatnak, ha kilépnek a Naprendszerből. El lehet vitatkozni azon, hogy a sötéterdő-effektus valóban létezik-e, de az biztos, hogy Liu regénye annak a csoportnak a malmára hajtja a vizet, akik szerint nem kellene kiabálnunk és tűzijátékokat robbantgatnunk, hogy felhívjuk magunkra a figyelmet. Szeretném azt hinni, hogy barátságos fajok népesítik be az univerzumot, de ha az emberiséget vesszük alapul, akkor valóban az a legjobb, ha meghúzzuk magunkat.

A Háromtest-trilógia az utóbbi idők egyik legjobb hard sci-fije, mely idővel felkerül a klasszikusok listájára, és minden sci-fi rajongó alapműnek fogja tekinteni a zsánerben.

A kötetet köszönöm az Európa Kiadónak.

Csak ajánlani tudom!

ISBN: 978 963 504 038 4
Európa, 2019
Fordította: Dranka Anita
Terjedelem: 804 oldal
Bolti ár: 4999,- Ft

Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg másokkal is: