AJÁNLÓ – Arthur C. Clarke: 2061 – Harmadik űrodisszeia

Arthur C. Clarke: 2061 – Harmadik űrodisszeia

Ritkán szoktam újraolvasni regényt, és nem is tudom, hogy miért éppen erre esett a választásom. A 2001 űrodisszeiát már egy ideje újra akarom nézni, de arra nem gondoltam, hogy újra is olvasnám. A kezdőlökést az adta meg, hogy a Metropolis Media újra kiadta a 2061-et, javított, átdolgozott formában. Miért volt erre szükség? Mert ezidáig, minden egyes kiadás az eredeti, 1990-es Móra által kiadott fordítást tartalmazta változatlan formában.

Hat évvel ezelőtt olvastam először a regényt, és akkor bejegyzés is készült róla. A történetre nem nagyon szeretnék újra kitérni, hiszen nem akarom ismételni magam. Aki fel szeretné frissíteni egy kicsit az emlékezetét, az olvassa el a korábbi bejegyzésem.

Itt leginkább arról szeretnék írni, hogy ennyi idő után milyen élmény volt újraolvasni a regényt, és milyen pluszt adott az átdolgozott kiadás.

Amikor nekikezdtem az olvasásnak, tartottam attól, hogy az előzmények már a múlt homályába vesztek és esetleg nem tudom majd követni az eseményeket, vagy értetlenül állok egyes dolgok előtt. Attól is tartottam, hogy Clarke stílusa és elbeszélése már egy kicsit poros lesz számomra, hiszen az utóbbi időben már más jellegű sci-fiket olvasok. Nagyobban nem is tévedhettem volna.

Az előzményeket illetően, Clark szépen felvezeti a történetet és rendszeres visszatekintésekkel látja el a szöveget, hogy azok akik régebben olvasták a 2010-et, vagy a 2001-et, azok is gyorsan képbe kerüljenek az eseményekkel. A folytonosság megtartása érdekében, egy kis csavarral, ismét  Dr. Heywood Floydot helyezi az események középpontjába, aki 2061-ben már a 103. évében jár. Vele látogatunk el a Halley-üstökösre és járjuk be a felszínét, sőt a mélyébe is betekinthetünk. Az üstökös látogatása inkább csak egy kis kitérő, érdekesség a valódi események előtt, ami az emberektől elzárt Európán történik majd.

A történet meseszerű, átszőve tudománnyal és kalanddal. Clarke tehetsége abban rejlett, hogy úgy tudta az olvasók elé tárni a tudományos ismeretterjesztést, hogy azt az ember észre sem veszi, mert annyira beleolvad a történetbe. Mondhatni, hogy szórakozva tanulhatunk tőle. Maga a Halley-üstökös leírása is egy kirándulás része, ami alapján el tudjuk képzelni, hogy milyen is lehet a felszíne. Az 1986-os szondák melyek megközelítették és tanulmányozták az üstököst, sokat elárulnak az összetételéről és jellemzőiről. Ezeket az információkat dolgozta bele az író a történetébe. Aztán, 2061-ben majd kiderül, hogy miben tévedett, (ha addig az emberiség ki nem írtja magát) ha szerveznek egy látogatást a visszatérő üstökös felszínére.

A Jupiter, bocsánat, Lucifer holdjának története már leginkább fikció, hiszen a sok tudományos elmélet közül egyik sem nyert még bizonyítást, azaz nem tudhatjuk, hogy az Európán, a több kilométer vastag jégpáncél alatt valóban létezik-e élet. De ha már egyszer a Monolit összeroppantotta a Jupitert, hogy ebből egy Lucifer nevű törpecsillag keletkezhessen, akkor legyen már élet azon a jégbolygón, mely a Lucifer hatására legalább részben elveszti jégtakaróját.

Amikor nekikezdtem a könyvnek, tartottam tőle, hogy kicsit unalmas lesz, hiszen ismerem már a történetet, és attól, hogy javított, átdolgozott kiadásról van szó, hat év távlatából, nem nagyon hittem, hogy észreveszem a különbségeket. Szerencsére tévedtem, ugyanis az emlékezetem több esetben is megvezetett és olyan eseményekre emlékeztem, amik valójában meg sem történtek, vagy legalábbis nem úgy, ahogy emlékeztem rájuk. Így annak ellenére, hogy már olvastam egyszer a könyvet, az újdonság élményét tudta nyújtani. Nem beszélve arról, hogy teljesen megfeledkeztem Clarke egyedi humoráról, ami nagyon jól tudja oldani a feszültséget, illetve emlékeztet arra, hogy ne vegyem túl komolyan magam, hiszen ő sem teszi. Ez leginkább abban mutatkozott meg, amikor a fejezetek végére egy humoros beszólást, vagy egy komikus jelenetet tett be, mintegy levezetésképpen. Rendszeresen elmosolyodtam, hiszen a legfeszültebb helyzeteket is fel tudta oldani egy-egy mondattal.

A javított, átdolgozott kiadással kapcsolatban csak annyit tudok mondani, hogy mivel már nem emlékszem az eredeti szövegre, így nem tudom, hogy mi az amiben eltér. Sejtéseim vannak, de inkább átadtam magam az olvasás élményének, mintsem a két kötet közti eltéréseket kutassam. A regény elolvasását követően sem vettem a fáradságot a két szöveg összehasonlítására, mert inkább a történetre szeretnék emlékezni, mintsem egy-egy mondatra, ami különbözött, vagy éppen hiányzott a régebbi kiadásból.

Szeretném azt hinni, hogy ha kézbe venném a 2001 és 2010 javított kiadásait, azoknál rá tudnék mutatni a különbségekre, de ezzel csak magamat csapnám be. Ha nem egész fejezetek lettek kihagyva az első kiadásból, akkor esélyem sincs hat év távlatából kiszúrni a különbségeket. Mégis úgy érzem, hogy szükséges néha újrafordítani, javítani és átdolgozni egyes regényeket, melyek az átkosban láttak először napvilágot, hiszen a központi cenzúra igen erősen megnyirbálta az eredeti szövegeket, ha úgy gondolták a cenzorok, hogy az sértő vagy elmarasztaló lehet a szocialista utópiát építő munkás nép számára (pontosabban azok vezetőire nézve). Erre talán a legjobb példa, Asimov: Én, a robot című könyve, ahol az 1991-es megjelenés előtti magyar kiadásokból “véletlenül” kimaradt az utolsó fejezet.

Egyvalamit hiányolok a kötetből, mégpedig Németh Attila (irodalmi szerkesztő) utószavát vagy szerkesztői megjegyzését. Jó lett volna elolvasni, hogy milyen változásokat is eszközölt a szövegen és mennyivel bővült az előző kiadásokhoz képest. Pár példát is el tudtam volna viselni, rámutatva arra, hogy miért is szerepelt egy-egy mondat úgy az előző kiadásban ahogy. Tudom, sietni kellett a kötet megjelenésével, mert már nem csak a szerkesztőségben vicceltek azzal, hogy 2061-ben fog megjelenni, hanem a molyon is. Mégis úgy érzem, hogy egy pár oldalas szerkesztői megjegyzéssel teljesebb lehetett volna a kötet.

Az utóbbi időben egyre jobban azt érzem, hogy néha vissza kellene térnek a klasszikus sci-fi írók történeteihez, legalább havi egy kötet erejéig. Ebben a hitben csak megerősített ez a regény is, hiszen elszórakoztatott, megnevettetett és ami a lényeg, nem borúsan láttatta a jövőt, hanem optimistán nézett az eljövendő évtizedek, évszázadok elé, ahol bár nem szűnnek meg a problémák, mégis egy jobb világ vár az emberiségre. Ezek után pedig csak jobban érzem azt, hogy újra kellene olvasnom Clarke regényeit, főleg A gyermekkor végét, valamint nem ártana az Alapítvány trilógiát is felelevenítenem Asimovtól, mielőtt a filmsorozat napvilágot lát. De nem csak újra kellene olvasnom, hanem azokat a regényeiket is el kellene már olvasnom, amire eddig nem jutott időm. Még az is lehet, hogy jövőre indítok egy kihívást klasszikus sci-fi címmel, ahol havonta egy vagy két, még eddig nem olvasott regény lesz a cél.

Aki még nem olvasta az Űrodisszeia sorozatot, annak érdemes a javított, átdolgozott kiadásokkal kezdenie, és a 2001-et követően nem a 2010-et elővenni, hanem a 2001 elveszett világai-t. Garantált szórakozást nyújt a sorozat, ahol a tudomány keveredik a fikcióval, és a mérsékelt humornak köszönhetően könnyeddé válik, nem csak az olvasás, hanem maga a történet is.

Engem újra elvarázsolt Clarke zsenialitása, valamint a történetszövése, ahogy a tudományos és szórakoztató részeket vegyíti. Számára nem létezett lehetetlen, mindössze idő és technika kérdése volt minden.

A kötetet köszönöm a Metropolis Media Kiadónak.

Csak ajánlani tudom!

ISBN: 978 615 5628 84 9
Metropolis Media, 2019
Fordította: F. Nagy Piroska
Terjedelem: 258 oldal
Bolti ár: 3790,- Ft


Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg másokkal is: