AJÁNLÓ – Christopher Paolini: Álmok a csillagok közt
Christopher Paolini, az Eragon című fantasyvel híressé vált fiatal szerző (mindössze húsz éves volt, amikor a regény megjelent Amerikában) régóta nem adott hangot magáról. Ha csak a novelláskötetet nem számítjuk, nem jelent meg tőle semmi az Örökség-ciklus 2011-es zárókötete óta, továbbá azt sem árt megemlíteni, hogy Paolini eddig nem merészkedett az általa kitalált Alagaësia határain túlra. Így érthető, milyen nagy érdeklődésre tart számon új regénye, az Álmok a csillagok közt. Nem csak hosszú ideig dolgozott rajta, de el is hagyja a varázslat földjét, új regénye ugyanis science-fiction.
Monstre műről beszélünk, a most megjelent kötet a maga 540 oldalával (plusz függelékek) csupán az első rész. A másodikat ez év decemberében olvashatjuk majd, és nem csodálkoznék rajta, ha később tovább bővülne majd ez az univerzum, amit Paolini Fractalverse-nek nevez.
A fülszöveg felvázolja mire számíthatunk:
“Kira Navárez xenobiológus egy kolonializálatlan bolygón végzett rutinszerű felmérés során idegen életforma nyomaira bukkan, a váratlan találkozás azonban az első pillanatok csodáiból a rémálmokba taszítja.
A sorsfordító találkozás hatására a misszió minden tagja halálos veszélybe kerül, és Kirának is menekülnie kell a túlélésért. Eközben kitör a galaktikus háború a csillagok közt, a Föld és gyarmatai a megsemmisülés szélére kerülnek, és az emberiség sorsáért folytatott elszánt küzdelem a galaxis legtávolabbi pontjaiba sodorja Kirát. Ez az utazás nemcsak őt, hanem a történelem egész menetét is átalakítja. És Kira lehet az emberiség egyetlen és legnagyobb reménye…
Az Álmok a csillagok közt a személyes emberi erő, az együttérzés és a félelem lenyűgöző könyve, egyszerre grandiózus űreposz és óda a science-fiction irodalmához.”
Paolini nem árul zsákbamacskát, a regény ugyanis pontosan azt adja, amire a fülszöveg alapján számíthatunk: egy pörgős, akciódús, mindenféle idegen teremtménnyel, űrutazással, kolóniákon tengődő telepesekkel megspékelt kalandot. Azt az elején le kell, hogy szögezzem, az Álmok a csillagok közt egyértelműen a sci-fi könnyedebb oldalához tartozik, tehát a hangsúly a kalandon, a szerethető karaktereken és a nagyon is filmszerű jeleneteken van.
A regény nosztalgikus hangulatot ébreszt az emberben, sok-sok jelenet ismerősen hatott korábbi klasszikusokból. Már az első fejezetek felidézték bennem az Alient, a Dolog című horrort, és a több gyarmatvilágra kiterjedt embervilág lefestése is olyan érzést keltett bennem, mintha egy régi, jól ismert környékre tévednék vissza.
A történet előrehaladtával több másik popkulturális jelenséget is megidézett a regény, ezek közül a két legerőteljesebbnek a Venom és a StarCraft hatását éreztem (utóbbi tette szerintem a legerősebb hatást a sztori fő szálára, és az emberségét egyre jobban maga mögött hagyó Kira karakterére is). Aki sokat játszott a StarCrafttal, az szerintem imádni fogja a regény minden oldalát!
A karakterek szerethetők, és mindegyikükről megtudunk szinte minden fontos részletet, vagy előrevetíti, hogy a későbbiekben sor kerül majd a lyukak befoltozására. A könyv nagyja a Voluta nevű csempészhajón játszódik, a hajó legénysége jelenti a főhős, Kira útitársait, segítőit. Annak dacára, hogy Paolini a jól megszokott sémák szerint építette fel a Voluta legénységét, mégis szerethetőek és az ember könnyen kötődni kezd hozzájuk. A mogorva, piszkos üzelmeket folytató, de az embereiért mindenre hajlandó kapitány, a zömök gépész, aki eleinte senkit se kedvel, a zöld fülű kölyök, aki folyton bajba kerül, a kapitány mellett a józan észt képviselő, hűvös elsőtiszt mind itt vannak.
A legeredetibb karakter azonban a hajó agya, Gregorovich, aki nem egy mesterséges intelligencia, hanem egy emberi agyvelő, akiket eleve úgy tenyésztenek, hogy tökéletesen integrálhassák őket egy űrhajóba. A Voluta szedett-vedett legénysége korábban egy lerobbant cirkálóban találta a magára maradt, és emiatt kissé őrült agyat, aki nem csak vicces beszólásai miatt emlékezetes, de Kirával folytatott párbeszédei a regény legötletesebb részét is képezik.
Paolini gyönyörű tájleírásokkal dolgozik, érzékletesen festi elénk a különböző idegen tájakat, az űr mélységét, és tetszett, ahogy a fénynél gyorsabb utazás nehézségeit megoldotta. Az akciójelenetek pörgősek, izgalmasak, nem hagy kétséget afelől, hogy a szerző ezeket a részeket írta a legszívesebben. A pusztítás lenyűgöző képei idegen belekben és űr-tengerészgyalogosok páncéljából fröcskölő olajban tocsognak, miközben atomrobbanás gombafelhője emelkedik a horizonton. Aki szereti a military sci-fit, egy percig sem fog unatkozni, noha maga a történet nem katonai sf, mert az egészet az idegen “útitárssal” viaskodó Kira szemszögéből látjuk, és ő maga nem katona.
Összességében véve Paolini nem felejtett semmit az eltelt kilenc évben, kétségtelenül remekül tud szórakoztatni, még ha a regényt enyhén túlírtnak is éreztem néhány ponton.
A kötetet köszönöm az Európa Kiadónak!
Értékelés: 10/8
Európa, Budapest, 2020
ISBN: 9789635043286
Fordította: Bihari György
R. J. Hendon
