Climate fiction, avagy a klímaváltozás irodalma
Ma van a Föld Napja, amely a természeti környezet megóvására életre hívott, nemzetközi világnap. Ebből az alkalomból összeszedtünk nektek egy egyre jelentősebb zsánernek, a klíma fikciónak (climate fiction, vagy röviden cli-fi) legérdekesebb műveit.
A cli-fi elsősorban a klímaváltozást és a globális felmelegedést helyezi a történetek középpontjába, gyakran disztópikus vagy utópisztikus ábrázolásmóddal mutatnak be egy elképzelt jövőt (vagy vegyesen, amit Margaret Atwood usztópikusnak nevez). A cli-fiben gyakran visszatérő elem a bolygómérnökség vagy klímamérnökség (olyan technológiák, amelyekkel megpróbálják helyrehozni a környezeti károkat), ám nem lehet beskatulyázni – sem a bolygót felforgató technológia, sem a disztópiává fajuló világ, vagy a poszt-apokaliptikus környezet nem nélkülözhetetlen kelléke. Találkozhatunk szépirodalmi cli-fivel is, olyan művekkel, melyekben nem fedezhetjük fel a science fiction jellemzőit.
A kifejezés viszonylag új (egy Dan Bloom nevű újságíró vezette be a köztudatba a kétezres években), ám az ehhez hasonló történetek már a XIX. századik nyúlnak vissza, egészen Verne Gyuláig. Világfelfordulás című műve az Utazás a Holdba és az Utazás a Hold körül regények folytatása, amelyben a Föld forgástengelyének megváltoztatásával akarják megváltoztatni az éghajlatot.
Az 1960-as években pedig J. G. Ballard számos poszt-apokaliptikus művében (Vízbe fúl világ, The Wind from Nowhere) olvadó jégsapkákról írt, de ekkor még kozmikus eredetű magyarázatot adott a természeti katasztrófára. Egy későbbi regényében (The Burning World) azonban már az emberi civilizáció és az ipari szennyezés okozza a szárazságokat.
A téma nem új keletű, de tagadhatatlan, hogy manapság egyre gyakrabban bukkan fel. Valamikor a történet fókuszába helyezik a szerzők a klímaváltozást, máskor a háttérvilág lefestésénél van szerepe, és a gyakori téma, a „régi, nagy katasztrófa, amelyben összeomlott az emberi civilizáció” már nem magától értetődően egy nukleáris holokauszt vagy egy halálos járvány. A klímakatasztrófa immár olyan magától értetődő lett az elképzelt jövőkben, mint a mesterséges intelligenciák.
Fontos téma, a mindennapjaink része, egyre inkább, évtizedről évtizedre. Az íróknak jutott az a szerep, hogy az éghajlatkutatók száraz szövegekkel, grafikonokkal és táblázatokkal jellemezhető tanulmányait olyan történetekbe ágyazzák, amelyekben megjelennek az emberi sorsok, és izgalmasan, egyedien tálalják.
Kim Stanley Robinson több művében is foglalkozott a klímaváltozással, egy egész sorozatot is szentelt a témának, amelynek első része, az Árral szemben magyarul is megjelent:
Miközben az amerikai politikusok egy kis, ázsiai országon próbálnak segíteni, amelyet az emelkedő tengerszint elnyeléssel fenyeget, nem is sejtik, hogy a globális felmelegedés hatásait hamarosan a saját bőrükön tapasztalhatják majd meg. A baljós előjelek ugyanis arra utalnak, hogy példátlan erejű vihar készül lecsapni Washingtonra.
A szakértők minden próbálkozása hiábavaló, figyelmeztetéseik a szenátusban süket fülekre találnak, a döntéshozók valószínűtlennek tartják egy efféle krízis kialakulását. A kisszerű politikai csatározások azonban értelmüket vesztik a megrázó emberi drámákkal teli katasztrófahelyzetben, mert ha egyáltalán létezik kiút, azt csak a legszélesebb körű összefogás nyithatja meg.
Robinson New York 2140 című regényében pedig egy víz alá merült New Yorkba kalauzol el bennünket:
Az óceán szintje megemelkedett, és New York városa elsüllyedt.
A lakói alkalmazkodtak az új helyzethez, és New York ugyanaz a nyüzsgő, élettel teli metropolisz maradt, ami mindig is volt – noha örökre megváltozott. Minden egyes utca csatornává vált, minden egyes felhőkarcoló egy szigetté.
Kim Stanley Robinson az egyik épület különböző lakóinak szemén át mutatja meg nekünk, hogyan alakul át világunk egyik legnagyszerűbb városa az apállyal és a dagállyal. És mivé alakul eközben maga az ember.
Margaret Atwood Maddaddam-trilógiája egy disztópikus világban játszódik, a klímaváltozás, a géntechnológia és a társadalmi egyenlőtlenségek által formált jövőben. A három rész, a Guvat és Gazella, Az özönvíz éve és a Maddaddam Atwoodra jellemző páratlan fantáziával festi elénk ezt a megváltozott világot.
Egy férfi, aki valamikor Jimmy volt, most Hóembernek nevezi magát, és egy fán él nem messze a tengerparttól, óvakodva a kigykányoktól, a görmenyektől és a világot ellepő egyéb különös állatoktól. Egyetlen feladata, hogy vigyázzon a guvatkák csapatára, ezekre a tiszta lelkű, egyszerű gondolkodású, tökéletes emberekre, akik az ő menthetetlen faját felváltották a földön.
Nem tudja, maradt-e még életben valaki az egykori emberiségből a nagy járvány után, s fejében minduntalan azok az események zakatolnak, amelyek elvezettek idáig: ehhez a pusztuló – vagy épp most megújuló – világhoz. És egyfolytában egy nő hangja kísérti: Gazelláé, aki a szeretője volt, de nemcsak az övé, hanem legjobb barátjáé, a zseniális Guvaté is, aki a guvatkákat létrehozta…
Maja Lunde a Kékség című regényében a természet sérülékenységét mutatja be – akárcsak korábbi művében (A méhek története).
2017: Signe, a környezeti aktivista nemsokára 70 éves, de nem fél a tengertől. Nyugat-norvégiai szülőfalujából egyedül indul el egy vitorláshajón a francia tengerpart felé, hogy ott találkozzon a férfival, akit valaha nagyon szeretett. A hajó különleges rakománya szorosan kapcsolódik a kék bolygó sorsához.
2041: David fiatalnak érzi magát ahhoz, hogy apa legyen, ám kislányával egyedül marad. Kettesben menekülnek a szárazságok sújtotta Dél-Európából észak felé, mivel már nem jut elegendő víz mindenkinek. Minden megváltozik, amikor az ország belsejében,
egy kiszáradt kertben rátalálnak egy elhagyott, régi vitorláshajóra.
Thore D. Hansen A legtisztábbak című műve egy olyan jövőbe repít minket, ahol a klímakatasztrófát túlélt emberek végül egy mesterséges intelligenciára bízzák jövőjük alakulását.
2041. szeptember 21-én eljött a Föld nulladik órája. Az emberiség képtelen volt megállítani a klímakatasztrófát, és a globális felmelegedés következményeként elkerülhetetlen volt az összeomlás.
A megmaradt kormányok megállapodtak, hogy a túlélés érdekében alávetik magukat a legtökéletesebb mesterséges intelligencia, Askit irányításának, ami megtervezi és végrehajtja a globális szükségállapot-programot.
2191-ben a pusztító háborúk, járványok és éghajlati katasztrófák után Askit a béke korszakába vezette az utolsó tízmillió túlélőt. A bolygó regenerációjának biztosítása érdekében pedig Askit új elitet, az emberi evolúció legújabb szintjét hozta létre, amelynek személyes fejlődését állandóan figyelemmel kíséri és ellenőrzi. Ők a legtisztábbak.
Eve Legrand utolsó vizsgájára készül, egy lépésre van attól, hogy ő is a kiválasztottak közé kerülhessen. Élete azonban egy csapásra megváltozik, és a metropoliszokon kívüli világokban szembesül a valósággal, amely radikálisan megkérdőjelezi Askit rendszerébe vetett hitét. Eve rájön, Askit valójában arra választotta ki, hogy az emberiség sorsáról egyedül döntsön.
A magyar szerzők közül meg kell említeni Rojik Tamás Szárazság című művét, amely tavaly jelent meg, és két budapesti fiatal szemszögéből mutatja be a klímakatasztrófával sújtott Magyarország jövőjét.
Budapest, valamikor a 2050-es években.
Az ország, ahogy az egész világ, a bekövetkezett klímakatasztrófa okozta kihívásokkal küzd. A szerencsésebbek a belső kerületekben élvezik az állam által biztosított jólétet. Viszont akik a peremkerületekben élnek, nem sok jóra számíthatnak. Az állam szigorú szabályait mindenkinek be kell tartania, és ami a legfontosabb, a fennálló rendet nem szabad megkérdőjelezni.
Dani, a magának való fiú és osztálytársa, Anikó abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy az ország egyik legjobb gimnáziumába járhatnak. Mindketten kilógnak a sorból egy kicsit, így nem véletlen, ha hamar megtalálják a közös hangot. A kamaszok félénk barátkozását és a kibontakozó szerelmét azonban félbeszakítja egy újabb katasztrófa, aminek következtében a fiatalok elszakadnak egymástól és az egész addigi életük fenekestül felfordul.
Vajon sikerül Daninak Anikó nyomára bukkanni, és ha igen, képesek lesznek együtt megbirkózni a rájuk váró kihívásokkal? Mit kezdenek az új információkkal, amik alapjaiban rengetik meg a világukról alkotott elképzeléseiket?
A tajvani Wu Ming-yi Rovarszemű ember című regénye nem science-fiction, hanem a mágikus realizmus képviselője, de erősen kötődik a cli-fi tematikájához.
Vajo-vajo szigetét minden másodszülött fiúnak el kell hagynia aznap, amikor betölti tizenötödik életévét – így áldozzák fel a tengeristennek. Atile’i a legerősebb úszóként és a legjobb csónakosként elhatározza, hogy dacol a sorssal, és ő lesz az első, aki életben marad.
Alice, akinek férje és fia is örökre eltűnt a hegyekben, tengerparti házában csendben készül az öngyilkosságra. Tervét azonban keresztülhúzza a Tajvan partjainak ütköző hatalmas szemétsziget, amelyen Atile’i menedéket talált.
A katasztrófa után Alice a fiúval elindul a hegyekbe néhai férje nyomában, abban reménykedve, hogy megfejti családja eltűnésének rejtélyét. Útjukon feltámadnak az emlékek, különös kapcsolat alakul ki köztük, és feltárul egy sötét titok, amely arra készteti Alice-t, hogy megkérdőjelezzen mindent, amit addig tudott.
