Mihez kezdjünk egy térhajtóművel, ha már utazni nem tudunk vele?
1994-ben Miguel Alcubierre fizikus vetette fel a térhajtómű ötletét (amit a Star Trekből vett), amely a téridő meghajlításával megkerülhetné az univerzum sebességhatárát. Alcubierre javaslata sokáig kivitelezhetetlennek tűnt, most viszont Alexey Bobrick és Gianni Martire fizikusok tanulmánya új szemszögből vizsgálta a kérdést.
A tanulmány alapján sajnos a fénysebességnél gyorsabb utazás valóban elérhetetlen álom marad, legalábbis egyelőre, azonban a térhajtómű-technológiának az űrutazáson túl is lehetnek alkalmazási lehetőségei.
Einstein általános relativitáselmélete megmagyarázza, hogyan hajlik meg a téridő az anyag és az energia hatására, ezen kívül megmutatja a csillagközi utazás korlátait: semmi sem lehet a fénysebességnél gyorsabb, valamint a fénysebességhez közeli sebességgel haladó űrhajó órája lelassulna a földi órához képest (ezt nevezik idődilatációnak). Állandó gyorsulással egy 150 fényévre lévő csillagot akár egy emberélet során el lehet érni, de a visszatérésig több mint 300 év telik el a Földön.
Alcubierre azt állította, hogy az általános relativitáselmélet lehetővé teszi egy buborék létezését, ahol az anyag és az energia úgy van elrendezve, hogy a buborék előtt a téridő meghajlik, és hátrafelé úgy tágul, hogy a buborék belsejében lévő térrész a fénynél gyorsabban tud haladni.
Bobrick és Martire most tanulmányukban bemutattak egy módszert, amivel Einstein egyenletei segítségével meghatározhatjuk az anyag és az energia olyan elrendezését, amely buborékként viselkedik.
Továbbá Alcubierre eszköze óriási mértékű “negatív energiával” működik (ilyesmit még nem fedeztünk fel, ráadásul egyes becslések szerint az ismert világegyetem teljes energiájára lenne szükség); Bobrick és Martire azt mondják, hogy a térhajtóművet pozitív energiából (azaz “normál” energiából) vagy negatív és pozitív energia keverékéből lehet létrehozni.
Ha Bobricknak és Martire-nek igaza van, akkor a térhajtómű ugyanolyan, mint bármely más mozgó tárgy. Lényegében az általános relativitáselmélet által előírt egyetemes sebességkorlátozás alá tartozna, és valamilyen hagyományos meghajtórendszerre lenne szüksége, hogy felgyorsuljon.
A probléma az, hogy a térhajtómű ugyan képes lenne a fénynél gyorsabban haladni, de csak akkor, ha már eleve ilyen sebességgel haladva hozzák létre őket – szóval ezzel nem vagyunk kisegítve.
Azonban a térhajtómű képes módosítani az időt a buborékon belül: lelassíthatja vagy felgyorsíthatja azt. Gondoljuk végig, mit jelentene, ha egy ilyen tárgy rendelkezésünkre állna!
- Hosszú űrutazásra indulók számára lassíthatnánk le az időt, néhány percre rövidíthetnénk több évet, ezzel kiváltva a hibernációt.
- Halálos betegségben szenvedők számára nyerhetnénk időt, amíg megtalálják a gyógymódot.
- Egyetlen éjszaka alatt a vetéstől az aratásig nőne a gabona. A téridő forgatásával egy buborék belsejében olyan akkumulátort lehetne előállítani, amely hatalmas mennyiségű energiát képes tárolni.
- Hasonló alkalmazási lehetőségeket találunk Alastair Reynolds Napok Háza című monumentális hard sci-fi regényében. A Napok Háza univerzumában sincs lehetőség a fénynél gyorsabb utazásra, a szereplők gyakran több százezer évig utaznak sztázisban. Az életfunkciók felfüggesztése az egyik lehetőségük, a másik pedig egy téridő-buborék, amelyben kedvük szerint változtatják az idő múlását. A regény egy lenyűgöző, egyúttal rémisztő alkalmazását is bemutatja: egy téridő-börtönt, amelyben a külvilág számára néhány perc alatt napok telnek el a “fogdában”. Azért reméljük, hogy ilyesmire nem fogják alkalmazni, ha egyszer megvalósítják…
A fénysebességnél gyorsabb utazás továbbra is távoli álom marad (még a 10%-a is álom). De a térhajlító-technológia önmagában is forradalmi lehetőségeket rejt.
Forrás: Space.com
A csillagközi utazás korszakának hajnalán egy ifjú hölgy, Abigail Gentian ezer klónra hasítja magát, s a klónokat kiküldi a galaxisba, hogy óriási tudásra és bölcsességre tegyenek szert. A Gentian-klán hasadványai bizonyos időnként impozáns ünnepségek keretében újraegyesülnek, amikor is ezer éjszakán át osztják meg egymással az emlékeiket.
A harminckettedik egyesülésre azonban két önfejű hasadvány, Campion és Purslane várhatóan több évtizedes késéssel érkezik csak meg. Ráadásul immár közösen gyűjtik tapasztalataikat a galaxist átölelő hosszú körutak során. Mi több: szerelmesek egymásba. A kiközösítéstől csak egyvalami mentheti meg őket: egy gépember, az aranyszínű robot, Hesperus. De ő sajnos amnéziában szenved, és csak arra emlékszik, hogy valami elképesztően fontos küldetést próbált teljesíteni, mielőtt törölték a memóriáját.
A szerelmesek azt remélik, hogy tekintélyes vendégük megjelenése az egyesülésen enyhítheti majd a büntetésüket, de amikor a hajójuk váratlanul a klán vészjelzését fogja, nagyobb gondjuk is lesz, mint a hasadvány-társak rosszallása. Hatmillió év után valaki úgy döntött, hogy végleg le kell számolni a Gentian-klánnal.
Miközben a túlélők maroknyi csapata versenyt fut térrel és idővel, hogy kiderítse, ki akarja a halálukat, megdöbbentő igazságok kerülnek napvilágra. Aztán elszabadul a pokol, mert valójában sokkal több forog kockán, mint egy ősi klán fennmaradása…
